Csőrösi Koma

Schönbrunn kínai szobái

aáb — Sun, 23 Dec 2012 22:28:18 +0100

A turistának Bécs egyik szimbolikus látványosságában, a Schönbrunni kastélyban járva hamar feltűnik, hogy a díszes enteriőr egyes helyeken ázsiai művészek keze munkáját dicséri. A palota főépületében négy olyan terem is van, amelyek kínai vonatkozásúak. A nagy galérián keresztül jutunk a kis galériába, melyekből a két Kínai Kabinet, a Kerek és az Ovális nyílnak.

A Mária Terézia korában divatos keleti stílus szép példái ezek, melyekben aranyozott keretű, lakkfestéses kínai táblákkal borítottak a falak, és a jellegzetes kék-fehér porcelándíszítéssel is találkozunk. A padlóintarziák is gazdagon díszítettek. Mindkét helyiség játék- és tárgyalószobaként funkcionált, a Kerek Kabinetben pedig titkos állami értekezletek, valamint a Kaunitz kancellár és Mária Terézia közötti titkos tárgyalások zajlottak.

[...] Bővebben!

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) VII.

aáb — Tue, 28 Aug 2012 23:45:39 +0200

Emellett nem szabad alábecsülni a vallás megbéklyózó szerepét sem. Az iszlám határozottan harcolt a nyugati betörés és beavatkozás ellen, ugyanakkor visszautasította a nyugati demokráciát és tudományt, a lámaizmus szintén gyengítette a mongol nép vad, vágtató karakterét. A kereszténységet viszont a vadabb karakterű nyugati népek változtatták a római katolikus egyház autokratikus romlottságának ellenálló, a kapitalizmus számára előnyt és nem hátrányt hozó protestantizmussá.

A nemzeti lét határozza meg a nemzeti karaktert, keményebb nemzeti lét keményebb nemzeti karaktert; a bátor nemzeti karakter vissza is hathat a nemzeti létre, aktív és elszánt módon saját nemzete érdekében hozhat létre bátrabb és fejlettebb nemzeti létet, ezáltal erősítve a nemzeti karaktert. Az erősek királyok, az erőseket is megelőzők pedig trónkövetelők lesznek.

A modern Oroszország növekedése is ilyen. Nagy Péter a mezőgazdaságon alapuló, még Kínánál is elmaradottabb, jobbágyrendszerben élő Oroszországot változtatta Európa egyik nagyhatalmává. Ezt az tette lehetővé, hogy farkashoz hasonlatos karakterrel, drasztikusan sújtott le és semmisítette meg a konzervatív, elmaradott nemesi és jobbágyi rendszert, merészen tanult a nyugattól, vakmerően tört a tenger felé. Inkognitóban vizsgálódó magánlátogatásokat tett Nyugat-Európában, szakállát leborotválta, nyugati öltözéket, parókát öltött, tengeri flottát alapított, tüzérséget képeztetett ki, az egyházi bronzharangokat széttörette, és azokból öntetett ágyúkat, hatalmát kihasználva még az orosz fővárost is átköltöztette a mezőgazdasági területekről a tengerpartra, megalapítva a nagyhatalmak és a tenger felé forduló Szentpétervárt. Az ilyenfajta lelkesedés és bátorság rendkívül megrázó példa számomra. A kulturális forradalom előtt a „Nagy Péter cár” és az „Usakov admirális” című filmeket legalább ötször-hatszor megnéztem. Miután a pusztára kerültem, magában a pusztai farkasban találtam meg Nagy Péter karakterének eredetét. A hatalmas orosz füves pusztákon élő orosz nép szintén a füves pusztákon termett, mezőgazdasága egyáltalán nem volt fejlett, ráadásul az oroszok még ki voltak téve a mongol Aranyhorda uralmának és vérátömlesztésének is. Ha nem lett volna a puszta és a pusztai farkas, akkor a hatalmas reformer – Nagy Péter – sem lehetett volna.

[...] Bővebben!

Kommunista forradalom-e az orbáni babazsúr?

aáb — Sun, 30 May 2010 01:23:00 +0200

A mostanában lépten-nyomon forradalmat emlegető régi-új miniszterelnök beiktatása alkalmából egy kedves metaforával lepte meg az őt és kormányát ünneplőket a Kossuth téren, miszerint: nehéz lesz, "nem babazsúrra készülünk". A mondat tömör volt, de figyelmes hallgatók már ennyi alapján is Vörös könyvecskében is helyet kapott. A közvetlen szövegkörnyezettel együtt így szól:

革命不是请客吃饭，不是做文章，不是绘画绣花，不能那样雅致，那样从容不迫，“文质彬彬”，那样“温良恭俭让”。革命就是暴动，是一个阶级推翻一个阶级的暴烈的行动。

Hevenyészett fordításom szerint:

A forradalom nem egy vendégeknek szóló meghívás, nem felhajtás[-ról szól], és nem kézimunkázás [szó szerint: egy kép kihímzése], nem mehet olyan elegáns módon végbe, nem lehet olyan higgadt, „kifinomult modorú”, annyira „kedves és mértéktartó”. A forradalom: felfordulás, egy olyan erőszakos mozgalom, amelyben az egyik osztály megdönti a másikat.

Az eredeti magyar fordítás itt olvasható:

A forradalom nem díszebéd, nem egy írásmű megalkotása, nem egy kép megrajzolása, és nem hímzés; nem lehet olyan kifinomult, olyan könnyed, illedelmes, olyan gyengéd, kedves, udvarias, tartózkodó és nagylelkű. A forradalom lázadás, erőszakos cselekedet, amellyel az egyik osztály megdönti a másikat. (Vizsgálati jelentés a hunani parasztmozgalomról. 1927. március, Válogatott Művek I. k.)

A hivatalos fordítónak szemmel láthatóan meggyűlt a baja a 做文章 kifejezés jelentésével, hiszen az szó szerint valóban „cikket írni”, de kifejezésként annyit tesz: „nagy hűhót csapni” (bár feltételezem, hogy a magyar fordító orosz fordítás alapján dolgozhatott). A többi, bonyolultabb kifejezéssel egész tűrhetően boldogult.

A kérdés már csak az, vajon valóban innen idézett-e Orbán?

A kínaiaknak hiányoznak a földönkívüliek

aáb — Fri, 21 May 2010 19:51:00 +0200

A NASA úton lévő szondái közül a Voyager 1 jár legtávolabb a Naptól

Régóta foglalkoztat, hogy mik is azok a tudnivalók, amelyeket megtudhatnának a földlakókról az idegenek, ha épp a Voyagerekkel találkoznának. Ha a számunkra furcsa toldalékolás ellenére sikerülne megfejteniük mondjuk a A kínai szöveg így hangzik (a hangért

各位都好吧! 我们都很想念你们，有空请到这儿来玩!

Azaz:

Ugye, mind jól vagytok? Mindnyájunknak nagyon hiányoztok, ha van szabadidőtök, gyertek el ide szórakozni!

Belső-ázsiai és kárpát-medencei viselettörténet

aáb — Wed, 12 May 2010 10:28:00 +0200

Az ELTE Belső-ázsiai Tanszék Mongolisztikai doktori programjának szervezésében rendezik meg a "Belső-Ázsia és a Kárpát-medence népeinek viselettörténete" című workshopot 2010. május-14-én 10 és 17 óra között. A tervezett helyszín: az ELTE BTK F. épületének Kerényi terme.
A workshop célja, hogy személyes tapasztalatcserére hívja azokat a régészeket, néprajzosokat és orientalistákat, akik a Kárpát-medence népeinek viseletével, illetve ennek ázsiai kapcsolataival foglalkoznak.
A workshop nyelve magyar, de tekintettel arra, hogy külföldi kutatók is jelezték részvételüket és elküldik előadásaikat, a program angol nyelven is elkészült.
Az előadásokat ruharekonstrukciók bemutatása fogja kísérni, illetve követni. A bemutatott ruhákat Oka Ildikó kutatásai alapján Kiszely Orsolya, a népművészet ifjú mestere készítette el, a textilek egy részét Pintér Piroska festette növényi festékanyagokkal.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

A részletes menetrendért lapozzon:

[...] Bővebben!

Kivirít még a madjar nép fája II.

aáb — Wed, 31 Mar 2010 09:15:00 +0200

Kritikák Bíró Andrásék irányába

Két reakció érkezett idáig a Bíróék által 2009-ben a világ vezető antropógiai folyóiratában publikált dolgozatra. Baski Imre turkológus a Csodaszarvasban { { { { El kell ismerni, hogy Baski Imre elsősorban olyan nyelvészeti szempontokat vett figyelembe, amelyeknek vizsgálatával teljesítette a tudományosság kritériumait. A nyelvészek széles körében elfogadott álláspontot képviseli, amely alapján valóban megkérdőjelezhető, hogyan változhatott volna párhuzamosan madzsarról magyarra, illetve madjarra a két nép önelnevezése.

Ott viszont túloz Baski Imre, amikor az argün törzs ismert történelme alapján próbálja meg cáfolni a magyar-madjar kapcsolatokat. A genetikai eredmények és a történeti források ugyanis teljesen más idősíkokon értelmezendők. Az argün törzsről szóló legkorábbi források 500-600 évesek, míg Bíróék becslése alapján a madjar-magyar szétválás 1500-2000 éve történhetett. A genetikai adatok alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy a madjar nemzetség kívülről tagozódott be az argün törzsbe, és nem annak egy új „hajtása”. (A madjar törzs genetikai állománya erősen eltér a kazahokétól.) Mivel fogalmunk sincs, hogy mikor és hogyan történt ez az egyesülés, a történeti érvelés nem lehet elsöprő erejű.

Bálint Csanád régész akadémikus azonban – Baski Imrével ellentétben – minden szempontból csalódást keltően felületes volt. Írásából az alábbiak derültek ki.

Nem olvasta Bíró Andrásék cikkét.
Nem ért a genetikához.
Haragszik Bíró Andrásékra, ezért a legképtelenebb logikai bakikba fut bele.

      Haladjunk sorban.
      Bálint Csanád szerint Bíró András „egy mindössze két oldalas cikkben“ próbált új impulzust adni a magyar őstörténeti kutatásoknak. Ha egyszer is olvasta volna a cikket, akkor biztosan tudta volna, hogy egy 6 oldalas tömény cikkről van szó, ahol csak az „apróbetűs“ hivatkozás egy oldal. Itt be is fejezhetnénk Bálint Csanád Századokban megjelent írásának a kritikáját, de folytassuk.
       Bálint Csanád számos jelét adja annak, hogy nem ért a genetikához, nem jártas a genetikai szakirodalomban. Azt állítja például, hogy Bíróék „nem adtak magyarázatot arra, hogy a 106 mintából végül is miért csak 45 minta adatait elemzik a cikkben“. A válasz pofonegyszerű. Mert csak a független apai vonalakat kell megvizsgálni. Az azonos apai vonalon lévők Y kromoszóma adatai ugyanis megegyeznek.

Bálint Csanád számon kéri Bíró Andrásékon, hogy miért nem veszik figyelembe a Csányi Bernadették által megvizsgált 100 magyarországi mintát a magyarországi populáció vizsgálatakor. Nos, azért, mert a nemzetközi szakirodalomban Csányiék mintáját szegedi magyar mintaként tartják számon, míg Pamzsav Horolmáék mintáját tartják a magyar mintának. Tekintve, hogy Pamzsavék több mint kétszer akkora mintát dolgoztak föl – és nemcsak Szeged tágabb környezetéből, hanem az egész országból –, ez nem is túl meglepő.

Érthetetlen, hogy miért próbálja Bálint Csanád több helyen is ütköztetni a nyelvi és genetikai tényeket. A genetikai kategóriák ugyanis más jellegűek, mint a nyelvészetiek. A Bálint Csanád által erőltetett „finnugor őshaza” egy nyelvészeti fogalom, így az semmilyen ellentmondásban nem lehet a genetikai alapú kutatásokkal. Természetesen a magyar nyelv lehet finnugor attól, hogy a magyarság néppé alakulásának pillanatában esetleg pont Közép-Ázsiában tartózkodott. Régészként Bálint Csanád is biztosan hallott róla, hogy az Uráltól délre lévő térségben folyó ásatásokban ősmagyar temetőket valószínűsítenek. És „történelmi léptékkel mérve” ezek a temetők a mai madjarok szállásterületének tágabb környezetéhez tartoznak.

Mintha kissé cinkelt volna Bálintnál a statisztikailag értékelhető mintákról alkotott véleménye is. Bálint szerint az a minta, amelyik „mindössze 2 főtől származó adatból áll“ statisztikailag értékelhetetlen. Ez persze tökéletesen igaz. Furcsa, hogy ezek után egy 4 fős mintán végzett kutatást „megkerülhetetlennek“ tart.

Furcsa az is, hogy Bálint szerint Bíróékat „a nemzeti romantikus gondolkodás irányítja”, amely az „eredet és az anyagi kultúra kutatásába messzemenően a keleti származást és kulturális kötődést hangsúlyozza, miközben minden más arra vonatkozó s a nemzetközi kutatásban általánosan elfogadott elméletet politikai érvekkel hagy figyelmen kívül”. Furcsa, mert még a gyerekek is tudják, hogy a honfoglalók Keletről jöttek. Mellesleg a szegedi iskola kutatásai is alátámasztják ezt, ami valószínűleg elkerülte Bálint Csanád figyelmét. A szegediek szerint a honfoglalók a „közép-ázsiai populációkat magába foglaló kisebb, illetve a nyugat-európai populációkat magába foglaló nagyobb csoport között helyezkedik el.”

De ilyen figyelmetlenség során lesz Angela Marcantonioból a magyar-etruszk nyelvi rokonság harcos támogatója. Az olasz nyelvészprofesszor-asszony egy dolgozatában éppenséggel pont azt írta, hogy még a józan ész elemi próbáját sem állja ki az etruszk-magyar nyelvrokonság, nemhogy a tudományosságét. A professzorasszony mégis feketelistára került Bálint Csanádnál, mert a magyar nyelvészeknek nem tetsző kérdéseket tett föl az uráli nyelvcsaládról

Konklúzió

A magyar közélet polarizált. A nekünk nem tetszők démonizálása jelen van a tudományos életben is, akárcsak közéletünk minden szegmensében. Ahogy közíróink széles rétege érzi úgy, hogy meg kell szólalnia néha kedves pártja mellett, ugyanígy történészeink, régészeink egy része is hitet tesz időről időre a két genetikai iskola egyike mellett, a másikat pedig tiszta szívből utálja. Pedig feladat lenne feladat bőven. Az első nagy lépés volna, amelyet a horvátok már 2003-ban sikeresen megtettek { { { {Michalakis Y, Excoffier L (1996) A generic estimation of population subdivision using distances between alleles with special reference for microsatellite loci. in: Genetics. 142, pp. 1061-1064.

{ {

Kivirít még a madjar nép fája I.

aáb — Tue, 23 Mar 2010 09:45:00 +0100

A magyar-madjar elméletek nyelvészeti vonatkozásaival kapcsolatban megjelent posztunk nyomán heves vita alakult ki a kommentelők valamint a szakmai közönség és laikus érdeklődők között, mely — kissé ugyan csillapodva és mostanra már szerencsére szakmai kérdésekre összpontosítva — máig folytatódik. A kérdéskör genetikai vonatkozásairól sajnos mindeddig kevés a laikus közönség számára is érthető ismertetőt olvashattunk. Ezt elégelte meg Németh Endre, aki az elmúlt fél évét a téma módszeres tanulmányozásának szentelte, és ugyan hangsúlyozottan nem vált laikusból szakértővé, az olvasónkból lett szerző írásából talán jobban megérthetjük a magyar őstörténet egyik felkapott genetikai kérdésének tudományos módszerektől sokszor méltatlanul távol eső hátterét.

A genetika és a magyar őstörténet

A magyar őstörténetet több szakma fókuszában áll és igen forráshiányos terület, ezért számtalan nyitott kérdésének sikeres vizsgálatához a kitartó és minden részletre kiterjedő munkán kívül integratív szemléletre van szükség. Akkor érhetünk el sikereket a magyar őstörténetben, ha a régészek, antropológusok, néprajzosok, történészek, nyelvészek és a populációgenetikával foglalkozó szakemberek együtt értékelik ki az új eredményeket és lehetséges irányokat.

Erre most különösen nagy szükség van, mert az elmúlt években a populációgenetikában robbanásszerű fejlődés zajlott le, amely lehetséges új irányokat körvonalozott a magyar őstörténettel kapcsolatban is. Alapvetően két nagy eredmény született a témában. A Raskó István, Csányi Bernadett és Tömöry Gyöngyvér nevével fémjelzett szegedi iskola honfoglalás kori csontok és a mai magyar lakosság genetikai összefüggéseit vizsgálta. Bíró András Zsolt és Pamzsav Horolma pedig egy az Aral-tó környékén élő pár ezres, magát madjarnak nevező nemzetség és szintén a mai magyar lakosság genetikai kapcsolatát kutatta.

Szeged és a honfoglalás

A szegedi iskola arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi magyar populáció és a honfoglalás kori népesség között nincs genetikai kapcsolat, a honfoglalók igen kevesen lehettek, és a mai magyarok genetika tekintetben főként az elmagyarosodott helyi szlávok és német telepesek utódai. Az eredmény egyből bekerült a magyar köztudatba a széles nyilvánosságot elérő médiacsatornákon keresztül, de komolyabb szakmai vita nem követte. Pedig követhette volna, mert nem hangzik teljesen életszerűnek az a feltételezés, miszerint egy kis lélekszámú nomád elit pár generáció alatt nyelvileg tökéletesen magába olvasztotta a szláv többséget. A bolgároknál például látványosan ennek az ellenkezője történt. A kisebbségben lévő török nyelvű bolgár elit viszonylag hamar – de ott sem 2-3 generáció alatt – nyelvileg asszimilálódott a szláv többséghez. Ráadásul az igen kevés számú honfoglalás kori és tizedik századi csont alapján a statisztika törvényei szerint nem is tehetünk nagyon határozott állításokat.

A szegedi projekt két fázisból állt. Az első fázisban kéttucatnyi honfoglalás kori és tizedik századi csontmaradvány anyai vonalainak kiértékelése valóban azt mutatta, hogy a honfoglalás kori népesség meglehetősen távol áll a jelenlegi magyar népességétől. Ezt az eredményt 2007-ben egy rangos nemzetközi szakmai folyóiratban közölték a szegedi iskola tagjai. { A projekt második fázisában { A női vonalak mellett a projekt második fázisában a férfiakra jellemző Y kromoszóma-jellemzők vizsgálatára is hangsúlyt helyeztek. A 4 férfi maradványának vizsgálatával az első fázissal azonos eredményre jutottak, azaz hogy a mai magyarok és a honfoglalók között tisztán kulturális kapcsolat áll fönn. A 4-es mintaszám azóta 7-re nőtt, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy statisztikailag ilyen kisszámú minta alapján felelőtlenség bármilyen határozott következtetést levonni.

Természetesen senki nem kívánja megkérdőjelezni a szegedi iskola kutatásainak jelentőségét és úttörő jellegét, mindössze arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a kevés mintából levont következtetések nagyon bizonytalanok. Ráadásul van is példa arra, hogy kevés genetikai mintákból kiindulva akár a legvadabb következetetések is logikusan igazolhatók.

Magyarok és mamutok

Nemrégen például Papp Lajos, a neves szívsebész írta meg egy internetes portálon, hogy a magyarok már 35-40 ezer éve itt élnek a Kárpát-medencében, és csak az utolsó jégkorszak után hagytak föl őseink a mamutvadászattal. A kellemetlen az, hogy mindezt egy tekintélyes tudományos folyóiratban megjelent cikk alapján állítják immár nem is kevesen. { A 36 magyarországi minta lényegében azt mutatta, hogy a magyar ma Európa leghomogénebb társadalma, akik alig keveredtek valakivel az elmúlt ezer év forgatagában és a honfoglalást megelőző több ezer kilométeres steppei vándorlás sem hagyott nyomot a magyarokon. Sőt, úgy néz, hogy az ukránok és a lengyelek genetikai állománya hasonló a magyarokéhoz, csak ők kevertebbek, mint a magyarok.

Ebből aztán tulajdonképpen logikusan adódott a következtetés: a magyarok már évezredek óta a Kárpát-medencében élnek, a lengyelek és az ukránok elszlávosodott magyar testvéreink. Csak egy apró bökkenő van ezzel a következtetéssel. A kiinduló adatok hibásak voltak. A későbbi, jóval nagyobb számú mintán alapuló felmérések már tökéletesen más arányokat hoztak ki a jelen magyar népesség genetikai kapcsolatrendszere terén. Ami nem is meglepő annak tükrében, hogy például a 8 millió magyar választó pártpreferenciáit vizsgáló reprezentatív minták 1200 főnél kezdődnek. Ehhez képest a 36-os mintaszám igencsak karcsúnak tűnik az ötmillió magyar férfira vonatkoztatva.

És most egy pillanatra térjünk vissza a szegediek 26 darab honfoglaló mintájára. A laikus azt gondolná, hogy a jóval kisebb lélekszámú honfoglaló esetén jóval kevesebb mintaszám is reprezentatív lehet. Azonban ez nem így van, mert hiába kisebb a vizsgált populáció, maguk a részek is arányosan kisebbek, amelyeket keresünk. Annak a valószínűsége például, hogy egy 5%-os részcsoportból legalább 90%-os valószínűséggel megtaláljunk egy személyt is, 46 mintára van szükség, a vizsgált csoport nagyságától függetlenül.

Madjarok Kazahsztánban

A másik genetikai eredmény Bíró Andráshoz, Pamzsav Horolmához és Zalán Andreához köthető. { További érdekesség, hogy 38 eurázsiai népesség genetikai jellemzőivel összehasonlítva a madjarok adatait az derült ki, hogy a madjarok olyan népekkel állnak még relatíve közel genetikailag, amelyekkel a steppén vándorló magyarok találkoztak, vagy olyanokkal, ahol a fősodortól lemaradó ősmagyarok hagyhattak genetikai nyomokat. Így például az ukránokkal, bolgárokkal és oszétokkal.

Bíró Andrásék eredménye függetlenül a magyar őstörténeti vonatkozástól nemzetközi jelentőségű. Egyfelől megállapították, hogy egy rendkívül ritka genetikai marker dominál a madjarok között, amely más felmért populációknál nem fordul elő ilyen sűrűségben. (Éppen ezért keveset tudunk erről a genetikai jellemzőről). Másrészt a törzsi területen élők körében szinte az összes független apai vonalat beazonosították családfa kutatási módszerekkel. Így a madjar lett a világ genetikailag az egyik legjobban feltérképezett populációja.

Visszatérve a magyarok és madjarok között kapcsolatra, Bíró András szerint ennyi egybeesés nem lehet véletlen, és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar és a madjar populáció alapító ősatyái között átfedés van, a magyarok és a madjarok a múltban valaha találkoztak. Ez alapján pedig azt feltételezte, hogy a magyarok és a madjarok közös szállásterülete délebbre és keletebbre lehetett, mint a tudomány által jelenleg elismert magyar őshazák.

Mivel a madjar és magyar genetikai távolság igen nagy és a magyar-madjar egybecsengés akár véletlen is lehet, várható lett volna, hogy a néprajzosok, nyelvészek, történészek és régészek részéről élénk érdeklődés mutatkozik majd az új irány iránt.

Nem így történt.

Folyt. köv.

Jegyzetek:

{

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) VI.

aáb — Tue, 19 Jan 2010 15:41:00 +0100

A két, hatalmas tehetségű Ming császár erős kontrasztban állt az északi és déli Song elpuhult és romlott uralkodói alakjaival. Ráadásul effajta farkastermészet a Han és Tang kor utáni Kína földműves vidékein igen nehezen termett meg. A mongol nép nagy vérátömlesztése nemcsak hogy létrehozta a Zhu család apáinak és fiainak farkastermészetét, hanem számos olyan bátor, farkastermészetű tábornokot is kitermelt, mint Xu Da, Chang Yuchun stb., akik a Han és Tang korok óta alig látott nagy tudású és merész han katonai vezetők voltak. A Ming fénykorában az ország területe az észak-keleti Heilongjiang-beli Szahalintól nyugaton Tibetig húzódott.

A mongol puszta kivételével az ország alapjában visszanyerte a Han és Tang kori területeit, véget vetve a hanok Han és Tang kor utáni hanyatlásának. Ezúttal a han nemzetnek újjászületéséért valóban köszönetet kellett mondania a mongolok bőkezű véradásáért, és a farkastotem lelkületének a Kína földjén bekövetkezett újbóli feltámadásáért.

Mindazonáltal, ha a karakterről van szó, [megállapíthatjuk, hogy] aki a vért kapja, mindig gyengébb annál, aki adja. A kezdetben erős és bátor Ming dinasztia a későbbiekben soha nem volt képes harcban legyőzni a mongol északi Yuant. A farkastermészet volt a mongol lovasság erejének forrása, és amikor visszavonultak a füves pusztára, igen hamar megerősödtek és vaddá váltak. Ming Chengzu ötször vezetett hadjáratot [ellenük], és az első, diadalmas hadjáraton kívül a másik négy alkalom eredményei nem voltak jelentősek, a Ming sereg gyakorlatilag nem talált rá a farkas módjára rejtőzködő mongol lovas főerőre. Ellenkezőleg, a mongol lovasság egymás után többször legyőzte a Ming sereget, a Xu Da fő erejét adó hadat, és teljesen széjjelzúzta a Qiu Fu vezette tízezres sereget is. A Ming dinasztia 200 éven át javítgatta a háborúskodás nyomait a Nagy Falon. A legtragikusabb, hogy a keservesen megépített erődök ellenére, amint kitört a háború, a mongol Őlöt vidék jelentéktelen húszezres lovassága szétverte a Ming Yingzong császár vezette félmilliós sereget, és magát a császárt is foglyul ejtették. Ha pedig nem ilyen szerény számú sereg küzdött volna utolsó leheletéig Peking védelmében, úgy lehetséges, hogy megvalósulhatott volna a Yuan restauráció. Ezek után a földművesek birkatermészetének régi baja ismét előjött, a Song és Ming neokonfucianizmus miatt a népi karakter megint csak nem tudott magához térni, a nagy Ming dinasztia egyre erőtlenebb lett, és elveszítette a határokon túli több ezer lis nomád területeket, egészen addig, amíg a mandzsu Qing véget nem vetett [a Ming uralomnak]. Ki kell még emelni egy tényt, a történészek által állandóan magasztalt Li Zicheng féle parasztfelkelés serege szintén nem állta a sarat, a vad mandzsu lovasság az egészet megsemmisítette, újra visszatérve a régi kerékvágásba, melyben annak idején a régi, Tang végi sárgaturbános parasztfelkelést a nomád lovasság semmisítette meg. A hanok ismét felélték a Yuan dinasztia mongol népétől kapott vérátömlesztés során szerzett valamelyes vitalitásukat, végül képtelennek bizonyultak egyedül megtartani Kína építményét, és kénytelenek voltak a tartóoszlop szerepét átadni egy északi nomád népnek – a mandzsuknak.

Chen Zhen újra fordított egyet a papírján, és folytatta: a dzsürcsen-mandzsuk alapította nagy Qing dinasztia Kína utolsó császári uralkodóháza a kínai történelem során felülmúlhatatlan és nagy eredményeket elérő dinasztia volt. Engem a Qing dinasztia is nagyon érdekel. Gondold csak el, az alig néhány százezres mandzsu nép alapította meg a nagy Qing dinasztiát, és uralta a többszázmilliónyi hant; az uralmuk alá hajtott terület valójában alig volt kisebb a mongol Yuan dinasztiáénál. Alatta jött létre a kínai történelem „Kang[xi] és Qian[long] korszaka”, mely 120 éven át tartott, kétszer olyan hosszú ideig, mint a han nép legvirágzóbbjaként emlegetett Han kori „kultúrkormányzás” és a Tang kori „erkölcsös kormányzás” időszakai. A mandzsu Qing a kínai történelem nagy eredményeket elérő, a legtöbb művelt és tehetséges hadvezér császárt felvonultató, a császári címmel legjobban asszociálható dinasztiája volt. Azt hiszem, ha a „Kang[xi] és Qian[long]” virágzás idején nem a vitorlás hajók korszakának nyugati népeivel, hanem a páncélozott óceánjárókig fejlődött nyugati nagyhatalmakkal találkozunk, akkor a minden erejét a prosperitásra összpontosító „Kang[xi] és Qian[long] korszak”-ban nagy valószínűséggel egy kínai „Meidzsi korszak” [Meidzsi 明治, japán császár uralkodásának ideje 1868-1912; ford.] jöhetett volna létre, mely sikeres reformokat hajthatott volna végre. A törekvő nomád karaktert beoltva a nyugati kultúrába, rendszerbe és iparba, újraalkotva a kínai nemzeti létet és karaktert, a nyugati kultúrfarkassal vívott csata megváltoztatta volna a nemzet sorsának ezeréves stagnálását. Igazán kár, hogy a nyugati nagyhatalmak csak akkorra fejlődtek a páncélozott óriáshajók korszakáig, amikorra a mandzsu Qing dinasztiát már elpuhította a kínai mezőgazdaság és a konfucianizmus. Kínának nem volt szerencséje, de ez egy későbbi történet.

Meidzsi császár

Hogy lehetett, hogy a kis mandzsu nép képes volt a Han és Tang dinasztiákat túlszárnyaló „Kang[xi] és Qian[long]” virágzó korszakát létrehozni? Úgy gondolom, Kína régi korszakai közül csak a mandzsu [kor] vezető rétege volt képes mélyen megérteni Kína virágzó és hanyatló, erős és gyenge korszakainak szabályszerűségeit, megismerni a földműves és nomád kultúra előnyeit és hátrányait, és a kettő előnyeit stabilan egyesíteni. Csak a mandzsuk voltak képesek mélyen megérteni a nemzeti karakter nemzeti sorsra kifejtett meghatározó szerepét, különösen pedig tisztában voltak a mandzsu nemzeti karakterben meglévő farkastermészet rendkívüli fontosságával, és azt közel két évszázadon át meg is őrizték. Tudták, hogy meg kell tartaniuk a farkasszerűen állhatatos, szorgalmas, törekvő karakterüket és lelkületüket. A kínai kultúrát és műveltséget megtanulni és elsajátítani szintén nem esett nehezükre, még egy fejjel meg is előzhették azt.

Azért, hogy megőrizzék a nomád farkastermésztű karaktert, a mandzsu uralkodó körök megtanulták a xianbei északi Wei, a kitaj Liao állam, és különösen a mandzsuk elődei alapította Jin állam valamint a mongolok Yuan dinasztiája bukásának leckéjét, nem sinizálódtak teljesen, kreatív módon hoztak létre új dolgokat, és végrehajtották a nemzeti karakterük megőrzését szolgáló hét nemzeti szabályt: 1. A lóhátról nyilazás mandzsu hagyományának megőrzése, kis kortól elkezdve, az egész nemzet részvételével, melyből még a császár gyermeke sem maradhatott ki; 2. Kerítéssel körbevett területeken rendszeresen rendeztek nagyszabású körvadászatokat, melyeket a császár maga vezetett, és a nyolc nemzet fiai követték. A vadászattal gyakorolták a hadakozást, a farkassal való közelharcban őrizték meg farkastermészetüket. A chengdei hegyi nyaralófalu kiállítóterme bemutatja, hogy a nagy császár, Kangxi élete során saját kezűleg több száz pusztai farkast ölt meg; 3. Az északkeleti és északnyugati, valamint a mongol pusztai nomád termelési mód megőrzése. Két terület, két rendszer, a mezőgazdasági területen földműves rendszer, a legelőn legeltető rendszer, tilos volt a földműveseket a pusztai legelőkre vinni, nehogy tönkretegyék azt, ezáltal megőrizve a pusztai farkastermészetű vér karakterépítő szerepét. A füves pusztával való törődés a nomád nép erős karakterével való törődés gyökere és forrása. A mandzsuk virágkorának egész államterületét tekintve, a Qing dinasztia tipikus félig földműves félig nomád állam volt, az egész ország területének felénél nagyobb részén nomád népek nomád területe volt, beleértve északkeletet, Kelet-Szibériát, Külső- és Belső-Mongóliát, Ningxiat, Gansut, Qinghait, Tibetet és Xinjiangot. Ez a nagy kiterjedésű, farkastermészetű füves puszta mennyi bátor vért és harci lovat adhatott a korabeli Kínának! 4. A mandzsu-mongol vegyesházasságok mellett a mandzsu-kínai házassági tilalmával, a farkastermészetű vér tisztaságának erősítésével elkerülték a földműves han nép birkatermészetű vérének asszimiláló hatását. A történelemben a régi dzsürcsen nép és a mongolok között vérségi kapcsolat állt fenn, a dzsürcsen Yehe, Hada stb. törzsek házassági kapcsolatban álltak a mongolokkal. A Qing korban, azért, hogy a százmilliós han nép kormányzásának terhét a hatalmas mongol lovassággal közösen vállalják, egyre átfogóbb méretekben valósították meg a mandzsu és mongol nemesség és uralkodói réteg házasodásának politikáját. A híres Xiao Zhuang császári özvegy kiemelkedő mongol nő volt; 5. A harcművészetek becsülete, harciasság, a hadivállalkozások bátorítása, a harc általi nevelés, és a hadsereg harc általi erősítése. A „Kang[xi] és Qian[long]” virágzó korszaka egyúttal a háborús viharok időszaka is volt, a mandzsu Qing uralkodó rétegben a háborús oldal volt a domináns, habozás nélkül verték le a vazallusokat, foglalták vissza Tajvant, békét teremtettek a Mongóliában, Xinjiangban és délnyugaton zajló felkelésekkor, ellenálltak a cári Oroszország betöréseinek, akárcsak a Nian felkelésnek és a Tajping államnak, egészen a győzelemig. 6. A mandzsu népet tették meg alapnak, a mongolokat, tibetieket és más nomád népeket a nomád népek szövetségének vázául, erősítve a nomád lelkületet, közösen irányítva a népes han nemzetet; 7. Megszüntették a han nép korrupt, verseny nélküli hercegi rendszerét, a császári cím örökösének császár általi kiválasztását, arra késztetve a császárok fiait, hogy akárcsak egy farkasfalkában, teljes erejükkel vegyenek részt a küzdelemben a farkaskirály kiválasztásakor, és a heves versengésben a gyengéktől megszabaduljanak, így válasszanak farkaskirályt, kiemelkedő személyiséget.

Nurhacsi, a mandzsu Ajsin Gjoró klán feje alapította a Jin dinasztiát, melynek nevét fia változtatta Qingre

Ezek a lépések a mandzsu nép bátor karakterére és a Qing dinasztia hosszú kormányzására és tartós békéjére kulcsfontosságú hatást fejtettek ki. Viszont Kína mezőgazdasági területei túlságosan nagyok, a földművesség befolyása túl mély, e mellett a mandzsuk teljesen átvették és továbbvitték a konfucianizmus lelkületét, a Qing dinasztia virágkorában gazdasági fellendülés, a földműves lakosság körében pedig népességrobbanás történt, mely a Qing kor végére meghaladta a Han és Tang korok idejének 6-7-szeresét, a földműves karakter teljes túlerőbe került. Így hát a mandzsu Qing dinasztia fenti politikája végül is nem tudta megvédeni a mandzsu Qing uralkodó réteg bátor karakterét. A Qing kor végére a Qing uralkodóház farkastermészete leromlott, területeket engedett át, kártérítéseket fizetett, elvesztette a nemzet méltóságát és elárulta az országot. A han nép déli Song dinasztiájánál még azonban így is jóval erősebb volt, és nem adta át karba tett kézzel a nagyhatalmaknak a császári pecsétet, ami az egész ország kapitulációját jelentette volna.

A nomád dzsürcsen-mandzsu nép Kína számára nyújtott hozzájárulása óriási. Ezek közül a két legfontosabb: először is, még a Yuan kori területnél is nagyobb területhez juttatta Kínát. A Yuan és Ming dinasztiák területének megszilárdításával, valamint a Qing kor több mint 200 éven át hatásos adminisztratív dominanciájával, bár a Qing végére ismét elveszítették az ország területének majdnem a felét, de mégis megőrizték a Han és Tang idején létrejött Kína területét, és még hozzá is adtak három gazdag [észak]keleti tartományt. A néhányezer éves nemzeti egzisztenciaharc és a kínai földműves és nomád testvérnépek közös harca során végül is máig megőrizték a 2000 év óta Kínához tartozó területeket. Ez az egész kínai nép hatalmas és időtálló tette, jóval nagyobb a világ más ősi földműves népeinek eredményeinél. Azoknak a népeknek nagy része még magát, a népet mint olyat sem tudta megőrizni, a régi területekről nem is beszélve. A későbbi ókori Római birodalom, az arab birodalom, az oszmán birodalom kiterjedt területei közül egy sem maradt fenn csorbítatlanul.

Természetesen, ha Kínát összehasonlítjuk Angliával, mely a három kicsiny brit szigetből vált olyan birodalommá, ahol „nem megy le a nap”, Oroszországgal, mely a kis orosz fejedelemségekből szélesedett Eurázsiát átívelő birodalommá, a nyugat-európai népekkel, melyek a kezdetektől a fél Európányi területből vált Észak-Amerika, Dél-Amerika és Óceánia három nagy földrészét magába foglaló birodalommá, az eltérés valóban nagy. Az, hogy Oroszország egy nagy területet ki tudott venni a mandzsu Qing dinasztia kezéből, egyszerűen a mandzsu Qingnek a kínai földművesség és a konfucianizmus hatása miatt bekövetkező elpuhulásának súlyos következménye volt. Mégis, ha nem lett volna a mandzsu Qing által megőrzött farkastermészet, a Qing végére Kína a három keleti tartományt, Yilit, és egész Xinjiangot valamint Tibetet sem tudta volna megtartani.

Különösen fontos hangsúlyozni, hogy Kína mai területét a han nép Han dinasztiája kezdte létrehozni, a xianbeiek és a hanok szövetségéből létrejött Tang dinasztia növelte tovább, majd a mongolok Yuan dinasztiája terjesztette ki, végül a mandzsu Qing dinasztia szerezte vissza, növelte és tartotta meg. A Han, Tang, Yuan, Qing, e négy nagy dinasztia jelentős közreműködésének oka az, hogy mindegyik nemzeti karakterében viszonylag jól kombinálódott a farkas- és birkatermészet, ezekben a korokban a farkastermészet egy kicsit erősebb volt a birkatermészetnél. E négy nagy dinasztiát az uralkodó nép összetétele felől tekintve csak a Han dinasztiában volt tisztán han uralom, a Tang dinasztia a hanok és a xianbeiek szövetséges uralma volt, a Yuan és a Qing dinasztiákat pedig teljes mértékben nomád népek irányították.

A négy nagy dinasztia fővárosának elhelyezkedéséből is látható a nomád puszta, a nomád lelkület és karakter háttérben kifejtett szerepe és hatása. Egy dinasztia fővárosa a politikai, gazdasági, kulturális központja, egyúttal pedig a dinasztia karakterének központja. A Han, Tang, Yuan, Qing, e négy nagy dinasztia, fővárosaikat mind a földműves és nomád világ határán, azok érintkezési területein helyezték el, a Han és a Tang fővárosa Chang’an volt, közel az északnyugati nomád vidékekhez; a Yuan és Qing főváros Peking volt, közel az északi füves pusztához. Ez azt mutatja, hogy a bátor dinasztiák fővárosai mind közel voltak a bátor területekhez. Peking a Han és Tang kori Chang’annal mind a bátor hagyományokkal rendelkező északi területeken helyezkedtek el. A különbség mindössze az volt, hogy Peking nem a kínai földműves műveltség Központi Síksághoz tartozó hátországában volt, hanem messze a kínai földműves nép anyafolyójától, a Sárga folyótól, viszont közel a kínai nép ősanyjához, a nagy füves pusztához. Peking a Jin, a Liao, a mongolok és a mandzsu Qing, tehát három [a szerző feltehetőleg egy népnek tekinti a Jint alapító dzsürcsen és a Qinget alapító mandzsu népet, ford.] nomád nép fővárosa volt hosszú időn keresztül, egy a nomád népek által alapított kínai politikai, kulturális és nemzeti karakter központ. Az Eurázsián átívelő nagy mongol birodalom virágkora alatt Peking a „világ fővárosává” vált, ez az egyetlen város, amely Kína 5000 éves története során a világ fővárosa volt. Peking ráadásul közelebb volt a tengerhez, mint Chang’an, a pekingi fővárosalapítás hasznára vált a kínai népnek a nomád lelkület átörökítésében, az óceán felé való nyitottságban és fejlődésben, és a tengeri „nomád lelkület” megszerzésében. Az, hogy végül a kínai főváros Peking lett, mégis a kínai nomád népeknek, elsősorban a mongoloknak és a dzsürcseneknek köszönhető; a pekingi főváros-alapítás jelzi a Yan és Sárga [császár] leszármazottainak nemzeti tudatalattija mélyén a nomád lelkület iránti tiszteletet és vágyat is.

Ezen kívül Kína kiemelkedő női államvezetői mind az úttörő és feltörekvő Han, Tang, Yuan, Qing dinasztiákból kerültek ki, mint a Han és Tang Lü Hou és Wu Zetian, és a mandzsu Qing kor kiemelkedő mongol nemzetiségű Xiao Zhuang császárnéja. Ez a három hatalmas asszony sem testileg sem lelkileg nem volt elkötözött, kis lábú nő, Xiaozhuang császári özvegy ráadásul a mandzsu és kínai nők számára a lábelkötözést megtiltó, felvilágosult csoporthoz tartozott. A lábelszorítás a kínai han nép legnagyobb hibáinak egyike, mely a Han és Tang kor után, a földműves és konfuciánus befolyás erejének teljében, a nemzeti karakter tekintetében a leggyengébb Song korban kezdődött. Az uralom alá hajtottak szabad és független lelkületének tönkretétele és megkötözése volt a konfucianizmus vezéreszméje, a konfucianizmus nemcsak hogy birkává szelídítette a han népet, hanem még a han nőket is gúzsba kötötte és kislábú nyomorékká, „megbénított birkává” tette. A Song kor után a konfuciánus írástudók és a paraszt férfiak egyként őrült módjára futottak a „háromhüvelykes aranylótusz” [a nők elnyomorított lába, ford.] után, közösen nyomorították meg a világ – számukat tekintve – legtöbb nőjét, ez a világtörténelem egyik legkegyetlenebb, legembertelenebb lapja, a világ népei előtt a kínaiak legszégyenletesebb, legcsúfondárosabb dolga.

Xiaozhuang császári özvegy

A nagy kiterjedésű terület a kínai kultúra létezésének és fejlődésének megtartó alapja, a nagy északnyugati vidékek pedig a kínai műveltség gyökerei és határai. Globálisan tekintve a kínai nomád népek Kína területéhez nyújtott hozzájárulása nagyban meghaladta a hanokét, a mongolok és mandzsuké pedig különösen jelentős volt. A mandzsuk Kína területének kulcsfontosságú meghatározói voltak. Később, a köztársaság idején a han uralom ismét elveszítette a hatalmas területű Külső-Mongóliát. 1946 januárjában a nankingi Kuomintang kormány hivatalosan elismerte Külső-Mongólia függetlenségét.

Ezen kívül a mandzsu Qing dinasztia a Kína területéhez nyújtott hozzájárulása mellett, ismét tartós vérátömlesztésben részesítette a han népet. A kínai nemzet kultúrájának ősatyjai, Yan és a Sárga császár nomádok voltak, a kínai nép nomád népekből jött létre, ereiben bátor és farkastermészetű vér folyt. Később a történelem során nomád népek alkalmankénti vérátömlesztésén esett át, különösen a mongolok közel évszázados, majd végül a mandzsuk két és fél évszázados vérátömlesztésén, ezáltal a kínai nép egészen máig képes volt megvédeni területét, műveltségét és fajtáját. Ma a kínai népnek még mindig sok a saját és a nomád népek vérátömlesztéséből nyert farkastermészetű vére, melyhez hozzáadva a nyugatról átvett fejlett kultúrát és termelési módot, megkapjuk a kínai újjászületés forrását. A Qing kor vége után, a kínaiak hosszú időn át a császárság és a feudalizmus ellen tanúsított bátor nemzeti lelkületének forrása a Yan és a Sárga császár vérének öröksége és a nomád népek folyamatosan adagolt életereje volt.

A Kínába érkező mandzsu Qing uralom pontot tett a régi Kína 5000 éves történetére. Kína régi népei uralmának a története a nomád Yan és Sárga császártól kezdődött és a nomád dzsürcsenekkel fejeződött be, nomádoktól nomádokig, ez bizonyára nem véletlen, hanem a sajátosan kínai környezet, a kétféle nép történeti fejlődésének szükségszerűsége. A kínai műveltség földműves ága csak miután újból és újból átesett a nomád népek vérátömlesztésén, volt képes ismét visszakeveredni a világ kultúráinak fősodrába. Ez a „visszakanyarodás” mélységeiben megmagyaráz egy általános igazságot: a nemzet műveltsége a folyam, karaktere pedig a forrás. A bátor karakterrel nem rendelkező népek ugyan létrehozhatnak műveltséget, de gyakran még saját népüket sem tudják megőrizni, nem is beszélve kultúrájuk megőrzéséről és folytatásáról. A világ és Kína régi földműves kultúráinak javarésze bevonult a történeti múzeumokba, a nomád népek és leszármazottaik farkasszerűen bátor, törekvő nomád lelkülete és karaktere viszont megőrizte hatalmas életerejét, amely képes volt a régi kultúrákat egyenként a múzeumokba küldeni, és amely nagyratörően hozott létre újabb és újabb kultúrákat.

A szorgalmas és bátor kínai nép szorgalma főleg a kínai földműves nép karakterének, míg bátorsága főként a kínai nomád népek karakterének köszönhető. Egyikük sem lehet meg a másik nélkül, de a földműves népesség számbelileg legnagyobb részét kitevő, a földműves történelemmel egyformán hosszú [történetű] kínai nép számára a fő hiányosság mégis a bátorság, bátor, törekvő karakter és lelkület híján, a szorgalom ellenére néha eredménytelen marad a munka vagy más számára kaparja ki a gesztenyét.

Alapjaiban véve a világ kultúráinak vetélkedésében a legalapvetőbb mégis a népek nemzeti karakterének vetélkedése. A fejlett nyugati demokratikus rendszer és technológia a bátor és törekvő nemzeti karakter alapjain épült. Ha Kína meg akarja előzni a nyugatot, a földműves nép létében és karakterében végrehajtott változtatás terén kell kemény erőfeszítéseket tennie.

Én végül is a nomád népek farkastotemét használtam fésűként, hogy a konfucianizmus lelkületét alkalmazó kínai történészek által szándékosan összekuszált történelmet újra átfésüljem. Alaposan megértve a farkastotem kínai nomád lelkületben betöltött központiságát, valamint Kína számára nyújtott szakadatlan vérátömlesztésének történetét, tisztázni lehet, hogy évezredeken át miért a kínai volt az egyetlen megszakítás nélküli kultúra, valamint az is megtudható, hogy Kína jövőbeli felemelkedésének csodaszere miben áll.

Viszont megérteni és elsajátítani a farkastotem lelkületét igen nehéz, a kulcs az, hogy tisztázzuk, a kínai nomád népek miért tisztelték a farkastotemet. A kínai történészek nagy része tudja, hogy Kína nomád népei tisztelik a farkastotemet, de nehéz megérteniük, hogy miért. Például Han Rulin, a mongol történelem szakértője azt állítja: „A türkök elképzelése szerint ez a nép a farkasoktól származik, ezért felsőbbrendűek. [Ennek a kultusznak] az okát ugyan nem ismerjük, a kán mégis büszke volt erre”. Ennek az „ismeretlenségnek” az oka az volt, hogy a kínai hanok már túl régóta el voltak szakítva a füves pusztától, a farkastotem ismertségének határai áthidalhatatlanok voltak. Egyes nagy kérdések mélyére nem lehet tanulmányokban lefúrni. Mi tíz év alatt mélyen behatoltunk az eredeti mongol pusztába, élénk érdeklődéssel és kétségekkel, jó néhány évig volt közvetlen közünk a pusztai farkashoz, csak így tudtuk végül legyőzni a han korlátokat. Most nagyon gyorsan át kell adnom a tudásunkat a han népnek, hogy pótoljam a nemzet tudásában lévő súlyos hiányosságot, mert csak így lehet a nemzet karakterének hatalmas hiányát is pótolni.

Yang Ke felsóhajtott: Ha az elméleted sikeres lesz, Kína 24 történeti művét újra kell írni. A konfuciánus 24 történeti írás bizonyára egyoldalú, sok prekoncepcióval. Én teljesen egyetértek a történelem újraírásával, mindegy, hogy hogyan, de újra kell írni!

- [Azaz] komolyra fordítva a szót: visszaállítani a történelem eredeti arculatát. - felelte Chen Zhen. - Kína régi kultúrája földműves kultúra, emellett történetíró kultúra is, a földművességet veszi alapul, csak a konfuciánus módszereket tiszteli, semmibe veszi a nomádokat, lenézi a „négy barbárt”. A kínai történelmet nemcsak hogy újra kell írni, de forradalmat kell a történetírásban végrehajtani. Nagyon egyetértek Liang Qichao egy mondásával, amely az „Új történettudomány, Kína régi története”-ben áll: „ha nem tör ki történettudományi forradalom, hazánk nem tud megmenekülni. A legnagyobb feladat sok apró dologból áll.”. Úgy vélem, ha „a farkast nem vesszük be a történelembe”, ha a kínai történelmet mélyen befolyásoló farkastotem lelkületét nem vezetjük be a történettudományba, akkor a kínai történettudomány örökké állóvíz marad, a 25[ödik] történeti írás is örökre Kína súlyos kórtörténetének konfuciánus sarlatánok által tévesen feljegyzett diagnózisa marad, ez pedig biztosan elodázza Kína gyógyulását és reformját. A mai Kínában a kisparaszti tudatot és a konfuciánus feudális autokratizmus történetét sugárzó tévésorozatok tartós, szűnni nem akaró népszerűsége mély fájdalommal és melankóliával tölti el az ember szívét.

Chen Zhen a puszta fölött lenyugvó napra nézett, egyáltalán nem volt éhes, és mintha megakadt volna a lemezjátszón a tű, ezt mondogatta a föld felé:

Emellett még szeretném, különösen szeretném hangsúlyozni, a kínai nép lelkületének kérdését. Manapság az emberek gyakran emlegetik a rettenthetetlen kínai lelkületet, valójában ennek a lelkületnek a forrása és lényege a Yan és a Sárga császár ősi nomád lelkülete és a pusztai lelkület, melynek a lényege a farkastotem lelkülete, és amely a nomád népek több ezer éves folytonos betöréseinek és hozzájárulásának köszönheti alapjait. Gyakorlatilag két korai konfuciánus mondással lehet legjobban összefoglalni a kínai nép lelkületét: „Az Ég akaratának végrehajtásával, a nemes ember fáradhatatlanul erősíti saját akaratát”, „A gazdagok nem voltak mértéktelenek, a szegények nem tértek el az elvektől, az erősek nem hajoltak meg”. Ez a négy „nem”, a „nem fárad”, „nem esik túlzásba”, „nem tér el”, „nem hajlik meg” a klasszikus farkaslelkület és farkastotem lelkület, és ez a farkastotem lelkület pontos leírása és magas szintű összefoglalása. Minden egyes pusztai farkas rendelkezik ezzel a „négy nem lekülettel”, ráadásul már több tízezer évvel ezelőtt ez a fajta lelkület vált a pusztai farkas „össznépi lelkületévé”. A kínaiak nagy része viszont nem éri el a lelkület e magas fokát, mellyel csak a régi kínai virtust követők nyerték el mások tiszteletét, és szolgáltak keresendő és tanulandó például. Ezért a hősies „négy nem lekület” nem más, mint a nevét híven tükröző farkaslelkület. A korai konfuciánus kiválóságok ezt a „négy nem lekületet” alkalmazva neveltek ki egy sor kínai utódot és nemzeti hőst, de a „négy nem lekülete” mégsem tudott a földműves nép „össznépi lelkületévé” válni. Különben nem fordulhatott volna elő, hogy a kínai történelem során oly sokszor be tudtak törni a nomád népek a Központi Síkságra és Kínába, valamint az sem, hogy a Japán elleni háborúban a világon egyedülálló módon többmilliós áruló sereg jöjjön létre.

A pusztai nomád népek a hanoknál jobban értik a farkast, ezért becsülik, tisztelik a farkaslelkületet, és az ilyenfajta lelkületet a legmagasabb nemzeti totem lelkületének státuszában tartják, tehát a pusztai nomádok a „négy nem lelkület” elterjedtségének mértékét figyelembe véve nagyban megelőzik a földműves népeket. És éppen a pusztai nomádok földművesek számára nyújtott vérátömlesztése és vérkeveredése volt az, ami miatt a kínaiak megszakításokkal tovább tudták vinni a „négy nem lelkületét”, azaz a kínai nép lelkületét.

Ezért, ha a kínai nemzeti lelkületből kivonjuk a nomád népek „nem fáradó”, „túlzásba nem eső”, „el nem térő”, „meg nem hajló” farkastotem lelkületét, akkor vajon mi marad? Valószínűleg csak a Song és Ming neokonfucianizmus lelkülete. Ki merné ma a Song és Ming neokonfucianizmus „három morál és az öt örök erény” és a „három engedelmesség és négy erény” [a Song és Ming korok nőkre vonatkozó idealizált szabályrendszere, ford.] lelkületét tenni meg a kínai nép lelkületének? A kínai nemzeti lelkület valójában a kínai területek nomád és földműves népei által közösen létrehozott nemzeti lelkület, melynek magva a nomád lelkület és a farkastotem lelkülete.

Kínai népünknek igazán jól kellene ismernie és elismernie a pusztai népeknek az egész kínai nemzet számára tett hatalmas hozzájárulását, köszönetet kellene mondania és tanulnia kellene a pusztai farkastól és a pusztai népektől. Valóban szükséges lenne a legnagyobb mértékben kárpótolni a pusztát, a pusztai farkast és a pusztai népeket.

- Tartózkodni kell a puszta kifosztásától és a hozzá nem értő összevissza utasítgatásoktól, már ezek is nehéz dolgok, nem beszélve a köszönetről és a kárpótlásról. - szólt Yang Ke méltatlankodva.

- Úgy gondolom, az uralkodó kínai konfuciánus eszme és a történészek kultúrájának egyik leggyűlöletesebb dolga, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a nomád népek a kínai nép és kultúra számára nyújtott segítő hozzájárulását. – folytatta Chen Zhen. A hagyományos kínai álláspont állandóan azt [a nézetet] támogatja, hogy Kína régi kultúrája mennyire de mennyire felsőbbrendű, hogy a kínai földműves kultúra és az uralkodó konfucianizmus milyen hatalmas életerővel rendelkezik, hogy a másik három nagy földműves kultúra ősi országainak kultúrája mind elveszett kultúrák, egyikük sem maradt fenn, és hogy csak a régi kínai kultúra volt szakadatlan, fönnmaradt egészen máig. Mégis, a kínai történelem ötezer éves fejlődésének tényei alapján abból, hogy a kínai kultúra egészen máig képes volt fönnmaradni, nem lehet kihagyni a nomád népek hosszú időn át tartó szakadatlan vérátömlesztését. A nomád népek segítő vérátömlesztésének, közreműködésének eltagadása nem más, mint „idegen tollakkal ékeskedés”. Az ilyen nézet nemcsak hogy nagyban gyengíti a konzervatív, roskatag kisparaszti tudatot és az uralkodó konfucianizmust érő kritika erejét, azokat tovább élteti, tovább gyengítve és lekötözve a kínai nép karakterét és lelkületét, hozzájárul továbbá a kínai betegség téves diagnózisához is.

Az államalapítás óta egyik államigazgatási séma sem talált gyógyírt a bajokra, egyik sem összpontosította erejét, hogy azonnal ható gyógyszert találjon a földműves betegség gyökerére, sőt, mindig őrülten kapaszkodott a földművességbe, támogatta, emelte annak presztízsét, és földműves kádereket emelt magasba. A kulturális forradalom idején még a városi értelmiséget is falura küldték, hogy parasztként éljenek, ez pedig a kisparaszti és a családfői tudat fokozódó szilárdulásához vezetett. Ezen kívül magával hozta a földműves népességszám gyors emelkedését, mely még a földművesek ötezer évnyi össznépességszámát is nagyban meghaladta. Bár jelenleg a mezőgazdasági termelési érték a nemzeti össztermékben (GNP) alárendelt pozícióba esett vissza, mégis, a földműves népesség még mindig abszolút többségben van, a kilencszázmilliónyi, földműves karakterrel és tudattal rendelkező népesség a kínai nép valós „nemzeti entitásává” vált. Így a hatalmas és mély földműves tudat és karakter „léte”, nemcsak Kína kormányzati funkcionáriusaira, értelmiségére, a kereskedőrétegre, a munkásságra fog hosszú időn át hatást és fokozatos befolyást gyakorolni, hanem az újonnan kialakult társadalmi rétegekre is.

Száz éven át gyakran kiújult Kína régi betegsége, az alapvető megújulás és reformok újra és újra kudarcot vallottak, ennek a legfőbb oka pedig az volt, hogy a kínai nép egész máig képtelen volt gyökeresen átalakítani saját nemzeti karakterét. Emiatt egészen mostanáig nem fejlődött odáig, hogy képes legyen tökéletesen kézben tartani saját nemzeti sorsának szakaszait. A történetírás forradalmának, a modern Kína forradalmának a farkastotem lelkületével kell megváltoztatnia a földműves karakterű életet, melyet a konfucianizmus „engedelmes és jóravaló” eszméje félrevezetett.

Bárhogy is, a húszévnyi nehéz és keserves reform nyomán Kína versenyalapú piacgazdasága már nagy fejlődést mutat, a szabály, hogy a nemzeti karaktert a nemzeti lét határozza meg, a vállalkozószellem irányába kezdte kifejteni hatását. A kínaiak karaktere spontán módon szintén a farkastotem lelkületéhez kezdett visszatérni: a gyerekek körében népszerű lett a „nagy szürke farkas” c. gyermekkönyv; az „északi farkas” c. dal (a csapból is az folyt) egész Kínában. Egyre több a farkas bátor karakterét saját önmeghatározásává tevő, „farkasokkal táncoló” tőkebefektető; a piacon népszerűek a farkas emblémájú termékek, virágoznak a farkast nevükben viselő éttermek, és megjelentek a farkast írói álnévül választó szerzők, művészek…… Kínában a farkastotemen alapuló nomád lelkület végül is újjászületett. Egy nép, amely a világon a legjobban félte és gyűlölte a farkast, spontán módon tisztelni kezdte a farkaslelkületet, ez a húszévnyi reform egyik legfontosabb eredménye, és ez ad reményt, amely alapján a kínai nép újjászülethet.

Az „északi farkas” c. szám a tajvani Megasztárban (2:30-5:41)

A farkastotem lelkülete született ellensége annak a gondolatnak, amely nem akarja könyörtelenül elpusztítani az elpuhult, konzervatív birkalelkületet. Ezért a reform csak akkor nem tud, nem fog visszafejlődni, ha nagyban támogatjuk a farkastotem lelkületét. Egyre népesebb a farkastotem lelkületével felfegyverkezett „új típusú emberiség”, mely minél többet harcol, annál bátrabb lesz, és legyőzi az összes konzervatív, visszamaradt törekvést. Összegezve, a kínai reform nem csak a gazdasági, politikai rendszerek reformja és átalakítása, ennél még alapvetőbb, még döntőbb fontosságú a nemzeti karakterbeli reform és átalakítás.

Elsajátítva és követve Kína és a világ kulturális fejlődésének szabályát, túl lehet jutni a „köveket tapogatva kelni át a folyón” [a szerző által nem jelölt idézet Deng Xiaobingtől, ford.] kísérleti szakaszán, még öntudatosabban lehet folytatni a reformot és a nyitást, kitartani mellettük, olyan bátran haladni előre, mint a pusztai és a tengeri farkas. A kínai nép bizonyosan vissza tudja nyerni Yan és a Sárga császár őseinek nomád lelkületét és a kínai füves puszta népeinek farkastotem lelkületét, azok nyomdokaiba lépni, naggyá fejlődni. A nemzeti karakter tekintetében a régi „kultúrbirkából” a „kultúrfarkassá” fejlődés az individuum számára valóban felszabadító, valóban szabad, demokratikus „kultúremberi” fejlődés. Addigra a kínaiak gyökerestől kitépik a „kultúrbirka” szakasz háziállati jellegét, legyzőzik a „kultúrfarkas” szakasz félig vad jellegét, és nagybetűs kultúremberré válnak. A fenti három szakasz az összetett kínai történénelem és az ország helyzetének szabályszerű fejlődési szakaszai, és [mivel] a kínai nép a nemzeti karakter tekintetében nem esett át a „kultúrfarkas” szakaszon, nem volt képes a szabad és demokratikus „kultúrember” fejlettebb szakaszába lépni. A milliárdnál több szabad, demokratikus és békeszerető kultúrember megjelenése a világ színpadán a legnagyobb garanciát jelentené az egész Föld szabadságára és békéjére.

- Elég tisztára fésülted a dolgot, - szólalt meg Yang Ke - lehet, hogy a kínai történelem tényleg a te „három szakasz elméleted” szerint fejlődik. Úgy tűnik, hogy a farkastotem lelkületének hosszú ideig a puszta földjébe temetett fegyverét most újra előásva nem találunk rajta rozsdát, még mindig hideg fénnyel csillog, összehasonlíthatatlan ridegséggel. Ráadásul a régi farkastotem a modern világ legfejlettebb eszmei, lelkületi arzenáljában mégis fényesen ragyog, míg a konfucianizmus hitvallásának – a három morál és az öt örök erény – teste és húsa már régóta rothad.

- Ez a te három morálod majdnem világossá tett számomra néhány olyan kulcskérdést, amelyek megértésével állandóan gondom volt. - szólalt meg ismét Yang Ke. - De van még néhány kérdés, amelyek még mindig nem világosak nekem. A Ming és Qing dinasztiák korában a kínai városokban már megjelent a kapitalizmus csírája, viszont akkor Kína miért nem lépett a kapitalizmus útjára?

Chen Zhen így felelt: Az ok szintén a földműves nemzeti létben és nemzeti karakterben van. A kínai földműves terület túlságosan kiterjedt és mély, a legnagyobb a világon. A földművesség e földön felnőtt fájának gyökerei mélyek, levelei dúsak, magába szívott minden tápanyagot; koronája hatalmas, betakarja a fa alatti összes csírát. A földműves országok rezsimjei adót szednek, osztogatnak, rekvirálnak és korruptak, így képesek a kapitalizmus csírájának fejlődéséhez szükséges eredeti felhalmozást kipréselni; akik ellen akarnak állni a vérszívásnak, azoknak szükségük van bátor nemzeti karakterre, mellyel harcba indulhatnak, ha azonban a legalapvetőbb objektív feltételek sincsenek meg, akkor persze nincs remény. A kapitalizmusnak a régi Kína hatalmas földműves fája alatt nem jutott tápanyag, napfény, legfeljebb csírává tudott fejlődni, és örökre az is maradt. Így Kína történelmi fejlődése az ősi területek körforgása: „ha megosztott, egyesül, ha egységes, megoszlik”. Ha nincs a kínai nomád népek folyamatos vérátömlesztése, még az ősi területek körforgása sem működött volna. Ha a modern kapitalista „kultúrfarkas” erőszakkal nem teszi be a lábát, Kína soha nem tör ki a földműves gazdasági állapotból, ez Kína sajátossága. A zárt kínai kultúra a világ kultúráinak egy speciális ága, egy kontinentális folyó, mint a zárt Tarim folyó, a haladó réteg határozott beavatkozása nélkül, magától soha nem jut el a világ nagy vízi áramlataiba.

- A nemzeti lét határozza meg a nemzet karakterét, és amilyen a nemzet tevékenysége, olyan lesz a nemzet, a karakter is. Vajon van ebben általánosság? - kérdezte Yang Ke.

- Persze, hogy van benne általánosság. - felelte Chen Zhen. Például a japán nemzeti lét igen kemény. Az emberek bár termesztenek rizst és művelnek földet, de Japán végtére is szigetország, a japán nép régtől fogva tengeri nép, tengeri halászattal, tengeri vadászattal, tengeri kereskedelemmel, tengeri kalózkodással foglalkozott. Nemzeti karakter tekintetében vad tengeri farkasok, ha a tengeri farkas megveti lábát a parton, hát hogyne kergetnék szét a földműves birkanyájat . A japán kalózok a régi időkben eljutottak Nankingig, Hangzhouig, felégették a hangzhoui Leifengta[pagodá]-t, a japánra támadó egész mongol sereget még a tengeren megsemmisítették. Amikor megjelentek az újkori nyugati tengeri farkasok, Japán azonnal besorozta farkasfalkáját, megszabadult a birkáktól és előnyben részesítette a farkasokat, megszabadult az ázsiaiságtól, és előnyben részesítette az európaiságot. Eltaszították a kínai konfucianizmust, és a nyugati kultúrát, a nyugati alkotmányos kormányzást, nyugati jogot, tudományt, oktatást és ipart kezdték el tanulni. Tengeri farkas találkozott tengeri farkassal, egyformák voltak, kölcsönös gyűlölettel nézték egymást. Egyfelől kitartóan és szorgalmasan tanultak; másrészt fáradhatatlanul taníttatták külföldön diákjaikat. Mivel a japán nép nemzeti karakterével nem hogy nem ellenkezett a nyugatiaktól való tanulás, hanem ellenkezőleg, még föl is rázta a tengeri farkas természetét, aktivizálta a még erősebb tanulási vágyat és leleményességet, így mindenki gyorsan tanult. 1868-ban Meidzsi császár reformokat léptetett életbe, ezután mindössze 36 év alatt fejlett ipar épült ki, az első kínai-japán háborúban legyőzték a nagy Qing államot, az orosz-japán háborúban szintén legyőzték a felfuvalkodott cári Oroszországot, egy csapásra a világ egyik vezető hatalmává váltak, beálltak az európai nagyhatalmak mellé a sorba, és a világon az ugrásszerű nemzeti fejlődés terén a legnagyobb csodát vitték véghez. Mára Japán a világ második legnagyobb gazdasági erejű országává vált. Kína viszont mostanra, a japán Meidzsi-reformok után majd másfél évszázaddal még mindig a harmadik világhoz tartozik, a két part még mindig nem egyesült [Tajvan és a szárazföld, ford.], a bruttó nemzeti termék (GNP) és az oktatási kiadások a világ utolsó részéhez tartoznak, a tőkebefektetés nyeresége pedig a világ hátsó áramlataihoz. A technológiai színvonal bizony a Nobel díjnak még a szélét sem súrolja; a termőföld kimerülésének mértéke és a földalatti vízkészletek fogyása jelentősen meghaladja a gazdasági növekedés ütemét, és a már eredetileg is túlnyomó többségben lévő földműves népesség száma még mindig évi több tízmillióval növekszik. A gyenge kínai labdarúgás, folyamatosan akkora vereségeket szenved a japán farkasoktól, koreai tigrisektől, hogy eredeti birkatermészetű alakja teljes egészében meglátszik, és nem látni, hogy ebből mikor tud kilábalni……

Az, hogy a kínai földműves konfuciánus birka több mint ezer éven át civilizálta a japán farkas tanulót, megtévesztheti az ember fiát. Japán több mint ezer éven át tanulta a kínai konfucianizmust, mégsem tud erről a világ. Az viszont, hogy harminc éven át tanult a nyugattól, máris az égig emelte. Kínában viszont, amint megérkeztek a nyugati dolgok, az egész nemzetben egyből a nemzeti karakter heves ellenkezését váltották ki, mint amikor farkast látnak a birkák, nem törődnek azzal, hogy hasznos-e [a dolog] vagy haszontalan. Szinte az egész nemzet ellenállt, a császártól kezdve a boxerekig, ellenezték a nyugati dolgokat, meg akarták semmisíteni őket, az eredmény pedig az lett, hogy a nagyhatalmak megfosztották az országot területének egy nagy részétől, és félgyarmati sorba süllyedt……

Japán és Kína egyaránt kelet-ázsiai sárga faj, egyaránt konfuciánus kultúra, egyaránt felvették a buddhizmust, mégis miért lehet, hogy a japán reform gyors sikert hozott, míg a kínai reformot mindössze száz nap alatt lefejezték [utalás az 1898. évi ún. „100 napos reformra”, ford.]? Ha nem a nemzeti lét és a nemzeti karakter alapján keresik az okokat, a kínaiak soha nem fogják kezükbe venni saját nemzetük sorsát.

Yang Ke egyre bólogatott, majd így folytatta: De miért volt az, hogy az arabok, türkök és a mongolok, ez a három nagy nomád nép végül mind lehanyatlottak?

Az arabok és a türkök nagy része végül szintén letelepedett vagy földművelésbe kezdett. - felelte Chen Zhen. - A mongolok ugyan tovább nomadizáltak, de a történelem elérkezett a tűzfegyverek korába, a pusztai lóhátról nyilazás uralma megszűnt, a népességszám is túl alacsony és ritkás volt, Oroszország és Kína, a két nagy, tűzfegyverrel rendelkező ország beszorította őket a kontinentális fennsíkokra, még egy lépéssel távolabb kerültek a tengeri kereskedelmi fejlődés lehetőségétől és feltételeitől. Mivel a kezdetleges pusztai nomadizmus nem fejlődött a magas szintű tengeri „nomád” szakaszba, így a vad tengeri „nomád népek” karaktere legyűrte őket. Tehát mégis csak a nemzeti karakter határozza meg a nemzet sorsát. Hogy a nép karaktere erős-e vagy sem, azt a világ népeinek erdejében kell megméretni.

A tengeri kereskedelem egy vadabb fajta tevékenység. A tengeri hurrikánok, szökőárak, cápák jóval vadabbak és veszélyesebbek a pusztai forgószeleknél és farkashordáknál. Az ilyen tevékenységben edződött népek karaktere vadabb, látókörük tágasabb, nyomaik távolabbra vezetnek, szélesebb körben szívják magukba a világ népeinek kiváló kulturális vívmányait, új kontinenseket zsákmányolnak, a tengerentúli gyarmatok megszerzése és az eredeti felhalmozás korábban megy végbe, hamarabb jutnak döntő fontosságú lehetőségekhez. A nyugati nomád népek már eredetileg is bátrak voltak, és amint tengerre szálltak, egyből olyan erősek lettek, mintha a farkas még szárnyakat is kapott volna. Tehát a mai világ vezető népeinek nagy része a pusztai nomádból fejlődött tengeri nomáddá, vagy már eredetileg is tengeri nép volt.

Folyt. köv.

Meditáció és rögtönzés

aáb — Mon, 04 Jan 2010 13:22:00 +0100

Kende Sándor 1995-ben a Budapesti Buddhista Főiskolán végzett buddhista tanítóként. Az egyik buddhista meditációs módszert, a zazent (坐禅) Yvon Bec dódzsójában gyakorolta, és a zazent Kelet-Európában terjesztő mesternek a mai napig hálás, amiért a buddhista meditációt megismertette vele és hosszú ideig támogatta fejlődését. A szerző ebben az írásában a buddhista meditáció és a rögtönző-(playback-)színház közti összefüggést elemzi. Mindkét műfajjal a 90-es évek elején találkozott és azóta érezte, hogy szoros összefüggés mutatható ki közöttük, de sokáig csak tapogatózott és saját bevallása szerint is csak részben helytálló elméleteket gyártott, melyek eredményével elégedetlen volt. Később, már társulatvezetőként más szemszögből tudott rátekinteni társulatuk működésére, és néhány hónapja a lényeges összefüggést is megtalálta a két műfaj között. Kende Sándor alábbiakban közölt írása erről az összefüggésről szól, mely a személyiségfejlesztő technikák alkalmazását is nagyban segítheti.

A zen mesterek arra a kérdésre, hogy mi a haszna a meditációnak a mindennapi életben, rendszerint azt felelik: aki rendszeresen meditál, el tudja kerülni a tudatát szennyező mérgeket: önzést, kapzsiságot, indulatokat. Erre a kérdésre a rögtönzőszínház tagja még egy választ adhat: aki rendszeresen meditál, az megtanulja spontaneitását a szereprugalmasság szolgálatába állítani.

De mi is az a szereprugalmasság?

A rögtönzőszínházi technikákkal először saját pszichodráma-vezetői képzésem idején, 1991-ben találkoztam. Megtapasztaltam, hogy ezzel a technikával bármely történet lejátszható. Élő, elhunyt, valós, képzeletbeli, misztikus személyek, lények, tárgyak és hangulatok is megjeleníthetők ezzel a szcénikus ábrázolással.

Az improvizációs színjátszás a nyolcvanas években Amerikában önálló művészeti ággá fejlődött, Magyarországra a kilencvenes évek elején érkezett. Az előadások során a szereplők a közönség saját történeteit dolgozzák fel, a társulat segítségével ezek a történetek újraélhetők, más-más szempontokból is megjeleníthetők. A színészek különösebb kellékeket nem használnak, néhány kendő, esetleg paraván a kelléktár, alkalomadtán egy-két zenész segítségét is igénybe veszik. Az előadás így nézők és színészek együttes élményévé válik, személyiségüket gazdagító élményekkel töltekezve térnek vissza hétköznapjaikba. A nézők saját hangulataik élményével, új dimenziókkal gazdagodnak, személyes részvételükkel pedig gazdagíthatják az együttes élmény létrejöttét (a műfajról bővebben a [...] Bővebben!

1000. komment CsK buli

aáb — Tue, 15 Dec 2009 12:15:00 +0100

Kedves olvtársak, olvtársnők, barátaim! A CsK blog első posztja kommentjeinek száma Andras utolsó hozzászólásával elérte az ezret, ennek alkalmából blogíró-olvasó-kommentelő találkozót hirdetek. Kérlek benneteket, hogy amennyiben szeretnétek részt venni, a két ünnep között illetve az Újév utáni első hetekben jelöljetek meg számotokra elfogadható időpontokat, és a legtöbbek által megjelölt időpontban tarjuk majd az összejövetelt. Én első javaslatként dec. 29-ét illetve jan. 9-ét indítványozom. A helyszínt S.D. orientalista barátunk biztosítja:

Pagodába rejtett víztorony

aáb — Fri, 11 Dec 2009 13:01:00 +0100

A Boya-pagoda

Kína legrégebbi, nyugati értelemben vett tudományegyeteme az 1898-ban eredetileg Fővárosi Birodalmi Egyetem néven megalapított, majd a mandzsu dinasztia bukása után átkeresztelt Pekingi Egyetem. Kampusza, melyet a korábban ott működő Harvard-Yenching Egyetemtől 1952-ben khm… örökölt 274 hektáros (a Vatikán hatszor beleférne). Ennek büszkeségei a még a császári időkben mesterségesen létrehozott Névtelen tó (未名湖) és a jóval későbbi Boya-pagoda (博雅塔).

Ez utóbbi a pletyka szerint a szintén pekingi, de jóval régebbi, 53 méteres, eredetileg i.sz. 6. században épült Randeng-torony (燃灯塔) másolata.

A Randeng-torony

Valóban szembetűnő a hasonlóság, a Boya-pagoda viszont nem kínaiak, hanem az egyetem korábbi dékánja, az akkoriban a Filozófia tanszéken oktató Lucius Chapin Porter nagybátyja, James Porter (kínaiul ’Boya úr’ 博雅氏) nagylelkű adományából épült 1924-ben, mégpedig azzal a céllal, hogy a közelben fúrt kút vizét felhasználva ezzel a toronnyal lássák el az egyetemet vízzel. Az akkori szokásoknak megfelelően az épületet az adományozóról nevezték el. A Boya-pagoda korszerű vasbeton építménye tehát nem más, mint víztorony. A később a tornyot tápláló kutat eredetileg 164 láb mélyre fúrták, és a feltörő víz több mint 10 láb magasra lövellt, ekkor határozták el a víztorony építését. A 13 emeletes, 37 méter magas pagoda belsejében csigalépcső visz fel a legfelső szintig, az alapot kivéve az egész építmény vasbeton. Az épület tervezésekor figyelembe vették a történelmi környezetet (az egyetem közvetlen közelében található a Régi és az új Nyári Palota), ezért kapta a pagoda külsőt.

Forrás:

együttműködésben a viztorony.hu-val

Zsoldos Imre (1931-2009)

aáb — Thu, 26 Nov 2009 01:52:00 +0100

Tegnap adták hírül a tajvani sajtóban, hogy életének 79. évében Tajvanon elhunyt Zsoldos Imre, a Fujen Katolikus Egyetem Francia Tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője.

Zsoldos atya a második generációs verbita szerzetesek egyik legjelentősebb alakjaként tevékenykedett Tajvanon, a Magyarországot 1956-ban elhagyók között, olyan elődök nyomában, mint a szintén idén, 98 évesen elhunyt Jaschkó István, és olyan kortársakkal, mint a rendből később kilépő Bernáth Kálmán.

Szerzetesi és tanári hivatása mellett híres volt irodalomszeretetéről, egyetemén többek között mandarin nyelven oktatott világirodalmat, e mellett számtalan műfordítása és saját szerzeménye jelent meg. Akárcsak a többi, Tajvanon működő jezsuita, híres volt rendíthetetlen jókedvéről, elképesztő munkabírásáról és segítőkészségéről.

A magyar jezsuiták elsősorban nem Magyarországon, hanem Tajvanon voltak ismertek és elismertek, oktatói és karitatív munkájukat az egész tajvani társadalom és a hivatalos szervek is nagy becsben tartották, amit - bár számukra ez világi dologként semleges volt - számos kitüntetés jelez. Zsoldos atya 1998-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztjét.

Zsoldos Imrétől egy 2005-ben írt versével búcsúzunk:

The Grand Gate: what’s beyond?

Is it not beyond the Grand Gate
That the very real will be seen?
What distances will open wide
In front of us when we’ll arrive
There, beyond the Grand Gate!
What vast voids and whirling ways,
What beams of Lights and awful
abysses! You’ll await us there,
Yahweh! The rest of it is simply
Nothing, compared with you.
Heaven, jillions of all types of saints,
Seeing our beloved ones again,
Accolade, embrace, eternal joy,
Jubilance, thrill, ecstasy, merriment!
All these are nothing compared
With the Eternal! You alone are
More than heaven or lusty life,
Elan vital, or immense, enormous
Energy! You are the wellspring
Of charm, grace and beauty never seen!
At the arrival to the Grand Gate,
Forgive us, oh Lord, that we ever
Could love anything else than You!

Xinzhuang, Nov.27, 2005
© Imre P. Zsoldos

Tajvani híradás: CD News

Egy korábbi beszélgetés Jaschkó István jezsuita szerzetessel (forrás: jezsuita.hu):

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) V.

aáb — Mon, 19 Oct 2009 18:19:00 +0200

A Tang dinasztia nagyságának forrása a nemzeti karakter nagyságában, valamint a Tang asszonyok nagyságában rejlett. A Tang kor elejének három xianbei asszonya nemcsak hogy fölneveltek néhány kiemelkedő császárt a Tangnak, hanem Kína első „asszonyserege” és Kína első és egyetlen császárnője is a Tang korban született. Mi ne tudnánk, akik idejöttünk a pusztára, hogy a pusztai népek nyitottak és tiszteletteljesek a nők iránt? Itt a nők státusza viszonylag magas, tevékenyek és vállalkozók. Mindig sok volt errefelé a Galszanmához hasonló, a farkasokkal puszta kézzel harcoló, bátor nő. A Tang dinasztia xianbei vérvonala egyúttal a Tang dinasztiabeli nők kiemelkedő eredményeit is meghatározta, a „Xin Tangshu, Zhu hercegnő legendája” szerint: amikor Tang Gaozu Li Yuan hadba vonult a Sui ellen Taiyuannél, lánya, Ping Yang hercegnő, maga ment előre a Guanzhong területre [a mai Shaanxi tartományban, ford.], összegyűjtött egy felkelő osztagot, folyamatosan zaklatta a Sui csapatokat, és a sajátját 70000-esre duzzasztva rettegésben tartva egész Guanzhongot Li Yuan számára elfoglalta Chang’ant [a mai Xi’an, ford.], nagy szolgálatot téve ezzel. A „Xin Tangshu” azt írja: „A hercegnő (Ping Yang hercegnő, a szerző megjegyzése) hatalmas sereget gyűjtött, a Qin királlyal találkozott észak-Wei-ben, … [seregét] asszonyseregnek nevezték.”

Tang Gaozu Li Yuan

A Shanxi tartománybeli híres Asszony-szoros a Ping Yang hercegnő vezette sereg szálláshelyéről kapta nevét. Ping Yang hercegnő édesanyja Li Yuan xianbei embere, Taimu volt a Dou családból. Ping Yang hercegnő kiemelkedő asszony volt, szüleinek karaktere ugyanaz volt, mint Li Shiminé és vele egyformán küzdött az országért. Az asszonysereg nagyon nagy hatást gyakorolt a kínai nőkre, mivel lelkülete szabad és nyitott, állhatatos és független, nomád, farkastermészetű lelkület volt.

[...] Bővebben!

Mit mondott Mao?

aáb — Thu, 01 Oct 2009 11:56:00 +0200

A hongkongi South China Morning Post október 25-én közzétett videója szerint a Mao elnöknek tulajdonított szállóige, mely szerint „Kína fölkelt” (中國站起來了) nem hangzott el, vagy legalábbis akkor biztosan nem, amikorra a nemzeti emlékezet datálja, azaz ma hatvan éve. Akkor kiáltotta ugyanis ki a népköztársaság megalakulását Mao a Mennyei Béke Kapujának lépcsőjén.

A youtube-on hozzáférhető archív anyagok alátámasztják ezt az állítást, ami mégis szembetűnő az az, hogy a kínai propaganda különböző jeleneteket használt fel a történelmi pillanat illusztrációiként, anélkül, hogy jelölte volna, mikor látjuk az eredeti, és mikor a szerkesztett anyagokat. Azért olyan nagyon ezen persze nem csodálkozunk.

A kérdés, hogy miért volt erre szükség? A különböző változatokat végignézve az a gyanú alakult ki bennem, hogy azért, mert a leghitelesebbnek tűnő filmfelvételek egyszerűen csapnivaló minőségűek, Mao alig látszik rajta, emberek sétálnak el előtte a nagy pillanatban, egyáltalán nem egy ünnepélyes jelenetnek tűnik, hanem inkább piaci árverésnek. Az egyik hitelesnek tűnő felvételen balról, de rendkívül rossz minőségben, a másikon jobbról és kicsit közelebbről, jobb minőségben, de szintén hatalmas kavarodás közepette láthatjuk Maót, de itt meg a történelmi mondat eleje maradt le. A zűrzavart fokozza még Mao jellegzetes visító hangja, megtetézve a brutális hunani akcentusával (az egyik kínai fórumozó azt kéri a társaitól a youtube-on, hogy valaki fordítsa le számára érthető nyelvre, hogy mit is mondott).

Ezt mondta:

0:40-től 0:57-ig

0:42-től 0:57-ig

azaz: „Honfitársaim! A Kínai Népköztársaság Központi Népi Kormánya a mai napon megalakult.” (同胞們! 中華人民共和國中央人民政府今天成立了.)

Egy másik filmen, amely csöpögős pátosztól cseppet sem mentesebb, és szintén erről az eseményről számol be (de sokkal profibb beállásból) Mao például nem viseli a tányérsapkát, és persze a szájmozgása is teljesen eltér az alákevert hangtól. Itt a beszédnek egy későbbi részét hallhatjuk, melyben arról beszél, hogy országa hajlandó bármely olyan kormánnyal diplomáciai kapcsolatra lépni, amely egyenlő partnerként áll hozzá valamint elismeri Kína területi integritását és szuverenitását.

A filmek tehát feltehetőleg valóban a népköztársaság kikiáltásakor készültek, de egy híradónyi hiteles anyag már nem jött össze, ezért a meglévő képeket nyakra-főre bevágták a rendelkezésre álló hanganyag alá. A sok helyen látható kép is lehet, hogy ekkor készült, de biztosan nem a kikiáltás pillanatában.

A „Kína fölkelt” mondat egyik felvételen sem hallható.

Meghívó

aáb — Wed, 26 Aug 2009 12:23:17 +0200

A nagy kommentvihart arató első poszt nyomán kialakult vita végre kiömölhet a virtuális lavórból, és élő szóban folytatódhat. Legalábbis ezt ígéri az a meghívó, amit Németh Endre olvtársunk küldött:

A kazahsztáni madjar törzs és a magyarok közötti genetikai kapcsolat
Bíró András antropológus

Helyszín: Mom Művelődési ház, Csörsz utca 18, I. emelet, Szalon terem
Időpont: Szeptember 12, délután 5h-7h

Kazahsztánban a Szarikópa tó környékén él egy magát madjarnak nevező törzs. A madjar törzs létezéséről az 1960-as években értesült a magyar tudományos élet, de a téma részletes feldolgozása a kor politikai viszonyai között nem volt lehetséges. Bíró András a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója, tudományos és emberi kötelességének érezte, hogy megvizsgálja valóban fennáll-e bármilyen vérségi kapcsolat a két populáció között vagy csupán véletlen egybeesés a két nép hasonló önelnevezése. Ezért 2006-ban - egy kalandos elemektől sem mentes - 3 hetes tudományos expedíciót vezetett a térségbe.
A Bíró András által használt genetikai módszer –az Y kromoszóma markereinek vizsgálata – számos esetben hozott meglepő és átütő eredményt a távoli múlt embercsoportjainak mozgásáról, és kialakulásáról. Ezen genetikai módszer alapján állítják a tudósok, hogy az ember Közép-Afrikában alakult ki 150-200 ezer évvel ezelőtt, kilenc 35-40 ezer évvel ezelőtt élt ősapára vezethetőek vissza az európai emberek 80%-a, és, hogy a kutyát Távol-Keleten háziasították először.
Bíró András nem titkolt célja, hogy új impulzust adjon a magyar őstörténeti kutatásoknak. A magyar őstörténetet számos a mai napig megoldatlan rejtély övezi. Mindezek között az első az, hogy rendkívül szegényesek a magyarokról szóló írott és régészeti források a honfoglalás előtti időkből. Ez azért meglepő, mert a honfoglalás után a kalandozó magyarok közel 70 évig folyamatos fenyegetettséget jelentettek Bizánctól, Itálián és Hispánián keresztül a német fejedelemségekig. Majd a kalandozások után nem sokkal István király megalapította a keresztény magyar államot, amely közel 500 évig, a török megszállásig Közép-Európa vezető hatalma volt. Aligha valószínű, hogy egy ilyen jelentős katonai haderőt és államigazgatási tapasztalatot felmutatni képes népesség nem hagyott nyomott ott, ahol korábban élt.
A genetikai alapú kutatások viszonylag frissek, ezért még időre van szükség az eredmények leülepedéséhez. Bíró András hitelességét jelzi az a tény, hogy a magyar populáción az ő mintavétele messze a legreprezentatívabb, és, hogy eredményeit a szakma legrangosabb folyóiratában az American Journal of Phisycal Antopolgy-ban publikálta.

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) IV.

aáb — Wed, 26 Aug 2009 10:59:00 +0200

A következőkben vizsgáljuk meg, hogy Kína történelme csakugyan ennek a szabálynak megfelelően fejlődött-e, és azt, hogy a kínai történelmi fejlődés tényei valóban megerősítik-e ezt a fejlődési szabályt.

A nyugati Zhou kor végére a tartósan békés földműves környezet miatt a nagy királyok mértéktelenül nemtörődömök lettek, csak saját játékaikkal foglalkoztak, háborús jelzőtüzekkel tréfálták meg vazallusaikat [jegyzet: akik aztán nem siettek You király segítségére, amikor tényleg szükség lett volna rá, ford.]. Az uralkodók jelleme gyengült, nem foglalkoztak az ország javával, a hadsereg erősítésével, ennek eredményeképpen Zhou You királyt legyőzték a vad és bátor quanrongok, You király kedvenc ágyasát, Baosit elfogták. A kínaiak legfonosabb hatalmi jelképét, a „kilenc edényt” (jiu ding 九鼎) is magukkal vitték a pusztára, a fővárost, Fenget és a Hao állam északnyugati részét a quangrongok uralták. A nyugati Zhou körülbelül 300 évnyi erős és virágzó korszaka véget ért. Ettől fogva a quanrongok váltak a kínaiak legfélelmetesebb ellenségeivé, egészen a Tang korig a Központi Síkságon élők általánosan quanrongnak vagy quandinek hívták az összes északnyugati nomád népet. Tang Taizong [császár] idején Liu Kang tanácsos a következő beadványt nyújtotta be a császárnak: „a quanrongok átkelve a hágón eljutottak Longig [Gansu tartományban, ford.], és bejutottak a fővárosba anélkül, hogy kardjukat vérrel mocskolták volna be”, Tang Dezong korában Liu Hun miniszter azt mondta Dezong császárnak: „a quandik sakál-farkasok, nem lehet őket ígéretekkel megkötni”. A quanrong név quan 犬 ’kutya’ írásjegye a hanok különösen lekicsinylő hozzáállásának jelét hordozza magán, emellett az, hogy a „quandik sakál-farkasok” pontosan rámutat a quanrongok vagy quandik farkastermészetére. A Tavasz és Ősz korszak kezdetére a quanrongok a Qin állam erős ellenségévé váltak. Később a quanrongok egyik ága az északra, a [későbbi] mongol füves pusztára vándoroltak, és a mongol puszta egyik legelső nomád népévé váltak. Ha Kína nomád népeit, nomád lelkületét és a nomádok totemeit kutatjuk, akkor a vizsgálódást mindenképpen a xiongnuktól és a quanrongoktól kell kezdeni.

Kínai hatalmi jelkép: a ding

A feljegyzések szerint a quanrongok magát erbaiquannek (’két fehér kutya’) nevező ősnépe a legkorábbi északnyugati nomád nép volt, amely a fehér kutyát tartotta totemének. A nyugati qiangokhoz tartoztak, és Yan és a Sárga császár népeinek őseivel voltak közeli rokonságban. Yan és a Sárga császár idején a quanrongok ezek ádáz ellenségei voltak. Már a Hou Han shu [keleti Han dinasztia évkönyvei] feljegyzi, hogy: „A Gaoxin nemzetség szenvedett a quanrongok betöréseitől, de képtelen volt a hadjáratot megnyerni ellenük. [keleti Han dinasztia évkönyvei, 86. a déli man és déli yi népek története, 76. Az idézetből hiányzik egy írásjegy, amely nélkül az idézet értelmetlen lenne, ford.]. Gaoxin a Sárga császár dédunokája volt, Yao uralkodó apja. A történeti adatok csak azt jegyzik föl, hogy a quanrongok totemállata a fehér kutya volt, de azt egyáltalán nem tisztázzák, hogy a fehér kutya ez esetben vad vagy háziasított. Márpedig igen fontos kérdés, hogy a fehér kutya vad-e vagy sem, ez ugyanis elvezet egészen a nemzeti karakter kérdéséhez, valamint egy sor, a kínai nomád népek és a kínai népek totemeinek eredetével kapcsolatos kérdéshez.

Úgy gondolom, elképzelhető, hogy a fehér kutya nem más, mint fehér farkas. A Hou Han shu [keleti Han dinasztia évkönyvei] feljegyzése alapján, az eredetileg egészen a Han korig quanrongok lakta területen létrejött egy nagy lélekszámú nyugati rong bailang [rong fehér farkas] ország. A keleti Han Ming császár idejére: „a bailang (…) stb., államok, amelyeknek több mint egymillió-háromszázezer családjuk, több mint hatmilliós lélekszámuk volt, ajándékokat küldtek”, mert csatlakozni akartak a keleti Hanhoz. A bailang király még három verset is íratott, ezeket együtt a „fehér farkas dalok”-nak hívják, amelyet a keleti Han uralkodónak szenteltek. Ezek miatt azt gondolom, hogy a bailang állam a quanrong állam egy változata, a bailang király pedig a quanrongok utóda. E mellett a bailang nép a fehér farkast tisztelte, azt tartotta állattotemének. A bailang állam léte igazolhatja, hogy a quanrongok által tisztelt fehér kutya azonos a fehér farkassal.

[...] Bővebben!

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) III.

aáb — Wed, 08 Jul 2009 00:51:00 +0200

A kínai műveltség útja egy különleges út, mely a világ legnagyobb, zord, pusztai területén, és a világ legnagyobb elpuhult, mezőgazdasági vidékén jött létre.

Szintén figyelemreméltó, hogy a Yan és a Sárga császár háborúiból végül a Sárga császár került ki győztesen, s ennek az az oka, hogy bár mindketten nomád nép fiai voltak, Yan császár népe a Sárga császárénál néhány száz évvel korábban érkezett a központi földműves területekre. Yan császárt „Shennong shi”-nek is nevezték [szó szerint ’égi földműves’, egy a legendás Yan császár sok neve közül, ford.], [mert] törzse az ősi időkben Kína népei közül elsőként kezdett általános mezőgazdasági termelésbe, ezért Yan császár [népét] a Sárga császár [népénél] korábban érte a földművelés népi karakterjelleget gyengítő hatása. A nomád lelkület folyamatosan diadalmaskodik, és végül legyőzi a földműves lelkületet, ez a globális, objektív törvény a kínai történelemre is kifejtette hatását. A Yan és a Sárga császár háborúi a kínai kultúrtörténet fontos vezérfonalának kiindulópontjává váltak, ez a vezérfonal nem más, mint a nomád és a földműves népek, a nomád és földműves lelkület közötti harcok, szövetségek és a fejlődés története. Ennek a vezérfonalnak a története régebbi és átfogóbb, mint az osztályharcé, már akkor elkezdődött, amikor az osztályok még ki sem alakultak. Emellett ennek a vezérfonalnak a története a kínai kultúrára nagy hatással volt, egész a mai napig kifejti hatását.

Shennong (Yan) és a Sárga császár (forrás: wikipedia.org és mythencyclopedia.com)

Yang Ke lelkesen felelt: - Így már érdekesebb. Úgy látszik, ha nem térünk vissza a pusztai szülőföldre, ha nem keressük fel a pusztai embereket, a pusztai farkast és a farkastotemet, akkor nem tudjuk teljesen új szemszögből tisztázni a kínai kultúra kontextusát és részleteit. Miután eljöttem a pusztára, és kapcsolatba kerültem a farkasokkal, bizony az agyam is nagyjából megtisztult a nagy han nacionalizmustól.

- Ezekben az években állandóan ezt a kérdést vizsgáltam és kutattam. A kínai történelem, a kínai nép ötezer éves karakterének kialakulása és fejlődése meglehetősen bonyolult, de mindenképpen kereshetünk benne szabályosságot, és ennek mostanra már megvannak a fő vonalai és csomópontjai - szólt Chen Zhen.

- Folytasd csak, persze, csak ha nem vagy fáradt, én tudlak követni egészen a végéig - válaszolt Yang Ke.

- Pedig épp vissza akartam fogni magam a magyarázatban - felelte Chen Zhen. - Csak apránként elmagyarázva lehet tisztázni [a dolgot]. Az, hogy így érdeklődsz, még lelkesebbé tesz……várj csak, folytassuk kicsit később, mindjárt odaérünk a kisfarkas régi lakóhelyére, szeretnék beszámolni kisfarkas mesteremnek a kutatás eredményeiről. Ő az egyik valódi, meghatározó tanítóm volt, a másik Bilgé apó, rajtuk kívül pedig a pusztai farkasfalkák, a pusztai emberek mind a tanítóim voltak.

[...] Bővebben!

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) II.

aáb — Sun, 21 Jun 2009 12:07:00 +0200

- Gondolkoztál már azon, hogyan történhetett, hogy a Zhou, Qin, Han, és Tang korokban a kínaí Közponi Síkság népe széjjel tudta verni a darong, shanrong, xiongnu és tujue [más néven göktürk, köktürk, a kínai köznyelvben pedig a türk megfelelője, a fordításban ezentúl a türk szó szerepel, ford.] népeket? – tudakolta Chen Zhen, és így folytatta: - A Han és a Tang korra már több száz évnyi elkeseredett harcon voltak túl, mégis elsöpörték vagy elűzték az erős és hatalmas északi xiongnukat és nyugati türköket. Ez volt a kínai középkor legfényesebb időszaka. Kulturális tekintetben is kiemelkedő volt. Vajon az akkori kínai nép miért volt ilyen kiváló? Talán a hősies, férfias, erős és törekvő nemzeti karaktere miatt?

- Azt gondolom, hogy az az időszak a kínai nép felemelkedésének periódusa volt. A felemelkedés korszaka tele volt lendülettel és erővel. - felelte Yang Ke őszintén.

Chen Zhen így szólt: - Úgy hiszem, akkoriban a kínaiak ereiben lévő „farkasvér” igen sűrű volt, még nem sok „birkavér” volt benne. Az emberiség a vadállatok közé született, az őskor emberének vadsága, farkastermészete és ereje: ezek voltak a fennmaradás alapvető feltételei néhány százezer évnyi véres küzdelemben. [...] Bővebben!

Sicut oves in medio luporum (Mt 10,16) I.

aáb — Tue, 16 Jun 2009 10:40:00 +0200

A tavalyi könyvhétre hozta ki a Magvető kiadó a kínai Jiang Rong 姜戎 (Csiang Zsung) (eredeti nevén Lü Jiamin 呂嘉民 - Lü Csia-min) Farkastotem (Lang tuteng 狼图腾) című bestsellerének magyar kiadását. A fordító, Zombory Klára remek munkát végzett a nehézkes és gördülékeny stílusúnak aligha nevezhető szöveg magyarításakor, az ő munkája nélkül a könyv alighanem a teljesen olvashatatlan divatkönyvek polcára került volna. A magyar kiadó az eredeti regény részét képező tanulmányt és a fejezetek eleji mottókat ismeretlen okokból teljes egészükben kihagyta a kiadásból, noha ezek jelentős értelmezési támpontokat nyújtanak az olvasóknak. A következőkben a Jiang Rong által írt tanulmány magyar fordítását közlöm, a terjedelem miatt részletekben. A tanulmány közlésénél a kínai szavak esetében — a könyvtől eltérően — a pinyin átírási rendszert alkalmazom (kivéve a mongol és tibeti-mongol szavakat). A szerző megjegyzései kerek, az én kiegészítéseim, javításaim szögletes zárójelben olvashatók. aáb

© Apatóczky Ákos Bertalan, 2009. Minden jog fenntartva, beleértve a részletek közlésének jogát is, akár nyomtatott, akár elektronikus változaban.

-*-

Jiang Rong: Előadás és beszélgetés a Farkastotem kapcsán (1. rész)

Ahogy a dzsip elérte a határőrségi utat, már halványan látni lehetett a távolban a délkeletre lévő Heishi [Fekete kő] hegyet. Yang Ke lassan hajtott a pusztai földúton.

Chen Zhen felsóhajtott: - A pusztai farkas léte a füves puszta ökológiai mutatója, ha eltűnik a farkas, a puszta lelke tűnik el vele. A mai pusztai élet már átalakulóban van, és nagyon hiányzik nekem a valamikori valódi zöld füves puszta. A modern életet élő emberek a Központi Síkság [a Sárga folyó alsó ágának vidéke, a kínai civilizáció kialakulásának színhelye, ford.] han vidékein a legjobban az emlékektől félnek, de csak a földművelésre, a feudalizmusra, az önkényuralomra, meg a „[kommunizmus] nagy egyenlősdi [utópisztikus] korszakára” emlékeznek. A pusztával kapcsolatos nosztalgia viszont valójában a modern ember új keletű érzése.

- Én is emlékszem. Mihelyt megérkeztem a pusztára, elöntöttek az elmémből előbukkanó nomád helyszínek [képei]. A húsz-harminc évvel ezelőtti dolgok, mintha csak tegnap történtek volna - felelte Yang Ke, egyik kezével a halántékát masszírozva.

[...] Bővebben!

A fehér ló nem tea

aáb — Wed, 25 Mar 2009 14:08:00 +0100

Öcsém apósa felkért, hogy ha már életem nem elhanyagolható részét úgyis Ázsiában töltöm, legközelebb hoznék neki „Fehér teát”, és – a teakultúra alapos ismerete terén kihívásokkal küszködő nyelvésznek – a Pesti Est vonatkozó cikkét is átadta, okulásomra.

Hogyaszongyahogy:

Egy érdekesség a különös adatok kedvelőinek: a fehér tea elnevezést a bimbót körülvevő és a levelek alján található bolyhok színéről kapta, melyek szedés után ezüstös pikkellyé alakulnak át. Ezért hívják még Pai Mu Tan-nak, azaz Fehér Póninak is, bár én relatíve kevés pikkelyes pónit láttam életemben, de hát ők biztosan jobban tudják. (Pesti Est, 2009/11., p. 100.)

Jobban, bizony. Ugyan a klasszikus kínai szofista és logikai iskola jeles képviselője, Kungszun Lung (Gongsun Long 公孫龍) már több mint 2000 éve megmondta „A fehér lóról” szóló beszélgetésében, hogy „a fehér ló nem ló” (bai ma fei ma 白馬非馬), ki gondolta volna, hogy ez épp egy 21. századi félrefordítás során bizonyosodik be ismét. A Fehér Póni tea ugyanis nem egy zoo-botanikai nonszensz, hanem puszta figyelmetlenség okozta félrefordítás. A Paj mu-tan (Bai mudan 白牡丹) ráadásul a cikk állításával ellentétben nem fehér teát (paj-csa, bai cha 白茶), hanem elfogyasztásának egyik módját jelenti.

Mi tehát a Paj mu-tan? A kínaiak mu-tan elnevezése a bazsarózsafélék rendjébe (Paeoniaceae) tartozó növényeket jelöli. A Paj mu-tan különösen a pünkösdi rózsát, mely a teafogyasztás esetében is romantikus névadásra hajlamos kínaiak egyik kedves teaivási módszeréhez kölcsönözte a nevét.

Paj mu-tan=pünkösdi rózsa.

Igen ám, de magyar újságíró nem botanikai forrásokból dolgozik, hanem internetből (pl.

(Kungszun Lung műve vonatkozó részének magyar fordítását ld. Tőkei Ferenc szerk.: Kínai szofisztika és logika, Budapest, 1997, pp. 30-33.)