The post KVÍZ: Szenes Iván táncdalait felismered a dalszövegből? #2 appeared first on etcetera.hu.
]]>Szenes Iván a 20. század egyik legjelentősebb magyar dalszövegírója. Közel 2000 dalt írt, 120 lett olyan sláger, amely a mai napig a fülünkben cseng. A kvízjáték kérdései zömmel ugyanazok: ki énekelte a dalt, amelynek szövegéből idézünk?
Fotó: fortepan.hu/Szalay Zoltán
A kvíz első része:
The post KVÍZ: Szenes Iván táncdalait felismered a dalszövegből? #2 appeared first on etcetera.hu.
]]>The post Az ország, ahol létezik Szalonna-tó, Nagy Fenék-tó és Pekwachnamaykoskwaskwaypinwanik-tó is appeared first on etcetera.hu.
]]>Itt van például az Another Lake, amely annyit tesz: Másik-tó.
Ez még annyira nem is gáz, de mellette megtaláljuk az And Another Lake nevűt is, amit úgy tudok fordítani: És még egy másik tó. Ha nem hiszed, járj utána, ezek tényleg komoly és hivatalos nevek. A névadó, aki nem tolta túl a feladatát, újabb nagyon egyedi nevekkel is előrukkolt.
Kanada egyik tava ugyanis a This Lake, tehát Ez a tó. Persze, hogy van That Lake is, Az a tó. A kedvencem viszont a Useless Lake, a Haszontalan-tó, én pedig gondolkodom kicsit, miért is haszontalan ez a tó. Nincs benne hal? Nem lehet benne fürödni? Nem lehet körbebiciklizni? Vagy csak a névadó meg akarta sérteni szegény tavat? Ezt mondjuk lehet fokozni, ugyanis létezik Bitch Lake (Ri.anc-tó) és Stupid Lake (Dilis-tó) is, ahogyan van Pussy Lake is, amely – khm – a női nemi szervről (vagy a kiscicákról) kapta a nevét.
Apropó, van itt olyan, ahol a bizottságnak, vagy a polgármesternek, vagy Jacknek, a farmernek épp korgott a gyomra, amikor nevet adott egy tónak. Így születhetett meg minden bizonnyal a Bacon Lake, azaz Szalonna-tó elnevezés.
Ez tetszik.
Egy sötét és meghökkentően szókimondó eseményt őrző hivatalos név a Man Drowned Himself Lake, amely szabadfordításban annyit tesz, a Férfi, aki Beleölte magát a Tóba-tó. Persze, hogy van Halott Kutya-tó is, Dead Dog Lake, ezen meg sem lepődöm.
De a legjobb, az a név, amit képtelenség überelni, Kanada leghosszabb tóneve (31 betű), ami egy krí indián kifejezés, jelentése: „ahol a vad pisztrángot horgásszák”, ez kérlek szépen nem más, mint a Pekwachnamaykoskwaskwaypinwanik Lake, azaz a Pekwachnamaykoskwaskwaypinwanik-tó.
Próbáld kimondani!
Kiemelt kép: James Wheeler – pixabay
The post Az ország, ahol létezik Szalonna-tó, Nagy Fenék-tó és Pekwachnamaykoskwaskwaypinwanik-tó is appeared first on etcetera.hu.
]]>The post 8 dolog, amitől a mai fiatalok öt perc után menekülnének, a szüleik viszont órákig csinálták appeared first on etcetera.hu.
]]>1.) Hosszú autóút, nyaralás (nyár otthon) légkondi nélkül
Nekem három éve lett az otthonomban légkondi, akkor, amikor már tényleg úgy éreztem, nem bírom ki nélküle. Mindig azt papoltam, hogy fáj a fejem, a vállam a légkondicionálótól, vagy fázok tőle, blabla. De ennek a pontnak inkább a hosszú utazások az apropója, amikor a nyolcvanas években a Polski Fiattal képesek voltunk a nyár kellős közepén „végigszáguldani” az országon és persze légkondi nem volt a kocsiban. (Most abba ne menjünk bele, hogy kocsinak neveztem egy ilyen kis gyufásskatulyát.)
De volt abban valami óriási szabadság, amikor az oldalsó ablakokat letekerte az ember, olyan kócossá fújta a szél a hajunkat, hogy kibontani is alig lehetett és közben ment a zene a recsegős autósmagnóban.
Sőt, ha vonaton utaztunk, imádtunk lógni a folyosón, mert ott nem szólt ránk a fülkében ülő néni-bácsi, hogy ne húzzuk le az ablakot. Lehúztuk és dőlt ránk az (viszonylag piszkos) útmenti huzat.
2.) Vezetékes telefonon úgy telefonálni, hogy azt bárki hallja
A telefonkészüléknek helye volt. Ahonnan nem mozdult csak akkor, ha a telefon alatti csipketerítőt anya betette a mosásba, vagy a púderillatú bútorápolóval letörölgette a telefonos asztalkát – mert ilyen asztalka is volt. Más nem fért el rajta, csak a telefon. Szerintem egy mai fiatal biztos, hogy magyarázna valamit a magánszférájáról, meg a privát életéről, ha neki rendre úgy kellene telefonálnia a nappaliban, vagy a konyhában, vagy az előszobában (ahol a telefon lakik), hogy onnan nem bújhat el a kíváncsi fülek elől.
3.) Kint lenni, amíg le nem megy a nap
Pár éve volt egy ilyen szitu, amikor egy olyan erdei házikóba mentünk nyaralni, ahol nem volt sem térerő, sem internet. A gyerekeim folyton azt kérdezték, mit fognak csinálni ott. Kint lesztek, ellesztek – válaszoltam és el nem tudták képzelni, mire gondolok. De túlélték.
4.) GPS nélkül tájékozódni?
Adj egy térképet egy mai gyerkőcnek, aztán kérd meg, mutassa meg, hol lakik. Jó móka – a szülőnek. Ők megsértődnek majd, szóval inkább ne. Annak idején olvasni a térképet alap volt, de ha az ember valami kisebb faluban tartózkodott egy ideig, én például azt tanítottam a gyerekeimnek: kövesd a templomot, mert akkor soha nem tévedsz el. (Ha eltévedne, menjen a templomhoz, ennyi.)
5.) „Csak úgy” biciklizni órákig
A mai fiatalok is szívesen pattannak biciklire. Azért teszik, mert el szeretnének jutni A pontból B pontba. Olyan nincs, hogy „csak úgy”, azt nem is tudják értelmezni. Pedig egyébként nem annyira ismeretlen dolog ez mostanság sem: itt van például az a hobbi, hogy a mai fiatalok is tudnak és szoktak „csak úgy” lógni egymással. Ez ugyanaz, csak két keréken.
6.) Egyetlen tévé, egyetlen tévéműsor, egyetlen kanapé
Ha van valami, amit tényleg el nem tud képzelni egy mai gyerek, hogyan bírtuk ki, hogy nem tudtunk görgetni, váltogatni (meg nem merem mondani, hogy én még emlékszem az első tévénkre, amelynek távirányítója sem volt). De mi volt, ha nem tetszett az aznapi műsor? – kérdezi ilyenkor egy mai gyerkőc és nem érti a választ, miszerint mi azt néztük, ami volt és ezen a kérdésen nem gondolkodtunk. Mi azt nem tudtuk elképzelni, hogy lehet más is a tévében.
7.) Napokig várni arra, hogy előhívhassuk a fotókat
Ááá, tudok jobbat. Amikor csak 24, vagy 36 fotót készíthettél egy nyaralás alatt, mert a film ennyi kockával bírt. És nem elég, hogy nem csekkolhattad le, hogy alszol-e a képen, látszódik-e morzsa a szád szélén, vagy tetszetős-e a mosolyod, de utána még el kellett vinni a filmet az üzletbe és várni kellett napokig, mire megnézhetted őket. Juj, ezt annyira agyrém manapság elképzelni, mint amikor legutóbb arról írtam, hogyan kaptunk 5-10 év alatt telefonkészüléket.
8.) Kotlani a rádió előtt, mikor játssza le a kedvenc számodat
Órákig. Napokig. Akár üres magnókazettával, hogy felvehessük a számot. Várakozva, hogy végre adja már le a rádió. Milliónyi olyan zenénk volt amúgy, amelynek az első 2-5 másodperce nincs sehol, nem is létezett sosem, mert kellett némi reakcióidő, hogy az ember pont akkor nyomja le a felvevőt. És volt kb ugyanennyi olyan dalunk is, amelynek az utolsó 10-15 másodpercébe beleszövegelt (remélem csuklik) a Détóthlászló, egyem a zúzáját.
Kiemelt kép: fortepan.hu/Darányi Sándor
The post 8 dolog, amitől a mai fiatalok öt perc után menekülnének, a szüleik viszont órákig csinálták appeared first on etcetera.hu.
]]>The post A nap, amelyre mindannyian emlékezünk szinte percre pontosan. 25 éve… appeared first on etcetera.hu.
]]>Férjet 2001. májusában ismertem meg. Mivel a kapcsolatunk elején megállapodtunk abban, hogy semmit nem kapkodunk el, így én már augusztusra a menyasszonya voltam és az első terhességemet hordtam. A legelső nőgyógyászati időpontom szeptember 12-ére esett. Szeptember 11 -én délután épp Monopolyztunk, a tévé háttérzajként ment mellettünk. Miközben én épp megvásároltam a Monopolyban a Dóm teret Szegeden, Férj pedig a Parlament épületét árulta, akkor jött a „Bréking”, akkor mutatta a tévé azt, ahogyan az első toronyba becsapódik a repülő. Álltunk egymás mellett a tévé előtt és élőben láttuk, ahogy a másik toronyba repül a másik repülő. Még órákig ott álltunk és bennem megszületett a kérdés:
mégis milyen világba születik majd meg a babánk?
25 év telt el. Az a baba nem született meg, a magzatot elveszítettük. A később született két gyerekünk már csak a mi történeteinkből tudnak szeptember 11 eseményeiről, illetve láttak jó pár filmet, dokumentumfilmet. Ma már inkább a történelem tankönyvek egyik fejezete.
A nap, ami azért vált ennyire tragikussá, mert senki nem hitte el, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet a világ legerősebbnek mondott hatalmával.
The post A nap, amelyre mindannyian emlékezünk szinte percre pontosan. 25 éve… appeared first on etcetera.hu.
]]>The post Catherine Cowles: Törékeny menedék appeared first on etcetera.hu.
]]>Mert Catherine Cowles Törékeny menedék című regénye maga a sokoldalúság, a műfaji kavargás.
Amelyben kapunk egy olyan családtörténetet, amelynél kevés fájdalmasabbat tudok elképzelni. Egy tűzesetben meghal az édesanya, az édesapa és a fiatalabb lánytestvér. És életben marad, testén örökké hegeket cipelve, soha nem múló mementóként a 13 éves Rhodes. Aki egy olyan befogadó családba kerül, ahol a szeretet tapintható, a boldogságcseppek pedig láthatóan úgy borítják be az otthonukat, mint holmi nyári zápor.
A családregényen túl egy háromezer fős oregoni városkában vagyunk és újfent megállapíthatjuk, szeretjük az amerikai kisvárosi életérzést.
Rhodes időközben felnőtt, eltelt 14 év. A nő úgy dönt, a saját démonaival, a saját pánikrohamaival és az elviselhetetlen múlttal, a soha nem múló gyásszal csak úgy tud megbirkózni, ha visszatér abba a házba, ahol a családja meghalt. Hiszen csak a kormot kell lekaparni az épületről…. Fogadott-befogadó családja természetesen ezen az úton is félti őt és mellette áll, de megérkezik valaki, akivel nem igazán tud mit kezdeni.
Anson, aki – ha lehet fokozni – talán még több keresztet cipel a vállán.
Két sebzett „jószág”, akik természetesen kezdetben egymásra is csak acsarkodni tudnak, mint két véreb, a lelkül gyógyulása közben úgy közelednek egymáshoz, mintha tojáshéjakon lépkednének.
Rég olvastam ennyire lassan építkező, csodálatosan kidolgozott érzelmi és romantikus történetet, mint ami Rho és Anson között megszületik. Az erotikus leírás pedig olyan gyönyörű, amelyet festményeken lát viszont az ember. Én sokszor szeretem romantikus regényeknél sürgetni az eseményeket, ám Catherine Cowles regényében ez nem így volt.
Az olvasó érzi, hogy itt most nincs tempó, nincs sürgetés. Tapogatolózás van. Small steps.
Mert a háttér olyan gyászfolyamat, amelybe ép ésszel belegondolni sem lehet.
Mit látok csupán? Ártatlan fehér lapok, rajta fekete betűk. Hogy fájhat ennyire olvasni őket? Kapunk hát egy csodálatosan szép és inkább sírós, mint nevetős szerelmi történetet, amelyet olyan jó a betűkön át megélni a szereplőkkel.
De Catherine Cowles regényének mégsem ezek a legnagyobb csodái. Nem a kisvárosi cosy stílus, nem a romantikus vonal és nem is a gyásszal kapcsolatos megélések, hanem az a felemésztő bűnügyi szál, amely keretet az egész könyvnek, választ ad a miérteknek, az olvasót pedig nem hagyja elringani a kisvárosi romantikába. Gyomorideg, félsz még az olvasóban is ott van.
Igazából ez az, amely miatt a Törékeny menedék egy igazi remekmű, amely 470+ oldalon keresztül nem ereszti el az olvasót.
Aki igazából néha kicsit azért tördeli a kezét, mert abban reménykedik, létezhet igazi lezárás és talán boldog, megérdemelt megnyugvás. Egy kisvárosban, a szerelemmel, a fogadott és meglelt családdal.
És egy fütyivirággal a kandalló tetején természetesen.
(Ne is kérdezd, olvasd….) Catherine Cowles Törékeny menedék című regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg 2026-ban. További információ IDE kattintva. A bejegyzésem nem minősül reklámnak.
Ui: Én életemben nem találkoztam ennyi ritka és furcsa keresztnévvel, mint ebben a regényben. Az én hibám egyértelműen, de Anson nevét képtelen voltam megjegyezni. Még most is, amikor lejegyeztem ezt az ajánlót, folyton a könyvet lapozgattam, hogy jól írom-e a főhős srác nevét. És nem az ő keresztneve az egyetlen.
Kiemelt kép: magnific
The post Catherine Cowles: Törékeny menedék appeared first on etcetera.hu.
]]>The post KVÍZ: 10 műsorvezető a magyar kereskedelmi televíziókból – felismered őket? appeared first on etcetera.hu.
]]>A 2000-es évek magyar kereskedelmi televíziózásának arcai közül válogattam, íme 10 műsorvezető. Felismered mindegyiküket?
A képek forrása: youtube
Kapcsolódó:
The post KVÍZ: 10 műsorvezető a magyar kereskedelmi televíziókból – felismered őket? appeared first on etcetera.hu.
]]>The post Filmajánló: Kétség (The secret woman – Netflix) appeared first on etcetera.hu.
]]>Helene ugyanis két éve egy Norvégiába tartó hajón lett összeszedve: csontjai ripityára törve, ő kómában, ébredés után pedig fogalma sincs, kicsoda ő.
Totális amnézia, Helene teljes mértékben fogalmatlan, de fejest ugrik az új életébe és megtalálja a maga útját és boldogságát. Természetesen a múlt befigyel, valaki felismeri és elkezdődik az őrület.
Na most, ez egy alapsztori, egy alapnak tekinthető thriller, éppen ezért nehéz ennél többet mesélni a filmről. De azt már most előre mondom, ha nekilátsz megnézni a Kétség című filmet, készülj fel arra, hogy a fiókba teszed a 2026-os filmes elvárásaidat. Ez ugyanis olyan film, amit mintha a kilencvenes években forgattak volna.
Teljesen lineáris a sztori, nő boldog, aztán megtalálják, máshová kerül, kiderülnek a titkok, végkifejlet. Pont. Ennyi.
Képzeld el, hogy nincsenek gigantikus fordulatok, nincs olyan, hogy a néző legszívesebben szétrágná a saját fogaival a saját fülét, mert minden úgy történik, ahogyan az tankönyvileg elvárható. Akire első blikkre azt gondolod, kedves, pozitív, jó fej, az tényleg kedves, pozitív és jó fej. Akitől meg viszketést kapsz, az tényleg a negatív szereplő.
Nincs a Kétség című filmben semmi váratlan húzás azon túl, hogy az események csörgedeznek és persze, kiderül ez, meg az, de te közben nem élsz át három szívszélhűdést.
Nem mellesleg végre egy skandináv film, amelyben nincs súlyozottan túltolva, sőt, egyáltalán nincs semmilyen extrém píszí elvárás. Kevés szereplős sztori, fordulatos, de nem meglepő.
Amolyan szerda esti mozi, ha épp nincs jobb dolgod. És a végén jó a szájíz, nem vesztegettél el két órát az életedből. Egy thrillert adtak és egy thrillert kaptál.
Nem mellesleg néha el-elcsíphetsz klassz kis skandináv tájakat, az is eszedbe jut, hogy a fele királyságodat adnád, ha te is egy olyan fehér házikóban élhetnél vízparton, mint Helene.
Amit még muszáj megemlítenem: a női nézők kapnak egy Haaland szerű férfi főszereplőt aprócska copffal, ő külön élmény egyébként.
The secret woman, magyarul Kétség a Netflix műsorában mindkét címen megtalálható és bátran ajánlom, ha ez a pár sor felkeltette az érdeklődésedet.
Kép: trailer képkocka, Netflix
The post Filmajánló: Kétség (The secret woman – Netflix) appeared first on etcetera.hu.
]]>The post Borsa Brown: Balatoni bókok appeared first on etcetera.hu.
]]>Egy húszéves, siófoki lány életébe pillanthatunk bele Borsa Brown könyvében.
Engem egyrészt mindig érdekelt az, hogyan látja a Balatont valaki, aki ott lakik. Egy barátnőm siófoki, számára totálisan magától értetődő a tó, semmi extra, ahogyan mondja, ott van és kész. Azoknak, akik számára a Balaton a nyaralást, a feltöltődést, vagy épp a múlt emlékeit jelentik, nyilván minden alkalommal úgy örülnek, ha meglátják a tó vizét, mint kisgyerekek a nyalókának. Erre itt vannak emberek, akik számára ez a látvány már „semmi extra”.
Azért a regény főhőse, Franciska örök szerelmet érez a Balaton iránt. A szüleivel és a 18 éves húgával él még a családi házban, amelyet valaha a nagyszülők építettek. Egy csendesebb, a nyári nyüzsgéstől távolibb utcácskában, ahová a turisták már nem járnak.
És aztán felbukkan egy gyerekkori emlék egy 23 éves magyar származású amerikai fiatalember személyében, aki az USA elit katonai alakulatánál, a Navy SEAL-nél dolgozik.
Miközben imádom, ha a saját gyerekeim korosztályáról olvashatok, mert a gondolataik, a prioritásaik még egy-egy fiktív történetben is kidomborodhatnak és én minden ilyen regénynél sokat tanulok, nem mehetek el amellett, hogy 20+ éves „gyerekek” anyukája vagyok. Aki valószínűleg ott dobná el a saját haját, ha megtudná, hogy a lányom körül egy SEAL katona legyeskedik. (Én 25 éve élek együtt egy volt katonával, pontosan tudom, mit takar a fenti elit egység az USA-ban. A SEAL nem épp a párkapcsolatok és a 8-16-ig tartó irodai munka, majd hazatérés, puszi-puszi, vacsi, Netflix világa.)
Nem mellesleg a Balatoni bókok nem csupán egy laza szerelmi történet.
Úgy esik, hogy az ifjú szerelmesek a kezdeti, romantikus puhatolózás és ismerkedés hullámain véletlenül egy hullára bukkannak a Balatonban.
Borsa Brown regényének ez a krimiszála kevésbé fontos, különösebben nem is érdekes, mert annyira elviszi az olvasót a szerelem megélése és olvasása. De az a bizonyos bűnügy mégis rávezeti az embert egy rakás dologra. Ott van például egy tökéletes mintapélda egy bántalmazó kapcsolatra, de láthatunk példát arra is, mivé válik valaki a gyors és könnyűnek remélt, nagyhatalmú pénz ígéretére.
A kedvenc karakterem egyébként az a Noncsi, aki Franciska 18 éves húga. Ő ugyanis épp túlvan az érettségin (ahogy a fiam) és épp azon „ügyködik”, hogy az égvilágon semmit, de semmit ne csináljon élete utolsó szabad nyarán még pont a gyerek- és felnőttkor határán lépkedve lábujjhegyen (mint a fiam).
Noncsit tehát imádom, a szerelmi szál bájos, amolyan ártatlan és ártalmatlan, aztán persze miből lesz a cserebogár.
És van egy kósza, ám feledhető bűnügy is, ami ebben a regényben olyan, mint a petrezselyem a levesben. Tök jó, ha ott van, de nem gond, ha nincs.
Amit még a Balatoni bókok mellett mondanék, hogy egy végtelenül lazán olvasható regény, sok párbeszéddel, nem túlzó jelzőkkel, pont elendő szóval. Szerettem olvasni. És szerettem érezni a Balaton naptejes illatát is, amelyet a szerző oly sokszor említ a regényben.
A kedvenc jeleneteim pedig azok, amiben az amerikai-magyar Brian ismerkedik a magyar gasztronómiával, a lángostól épp nem fullad meg a fokhagyma-túltengés miatt, de a kovászos uborkától már felszalad a szemöldöke: „hogy lehet gerjedt uborkát ilyen hévvel enni?” – kérdezi. Jogos.
Borsa Brown Balatoni bókok című regénye 2026 nyarán jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában. További információ IDE kattintva. A bejegyzésem nem minősül reklámnak.
Kiemelt kép: Dobó János Fotó
Kapcsolódó:
The post Borsa Brown: Balatoni bókok appeared first on etcetera.hu.
]]>The post „Ez jó mulatság, férfi munka volt!” appeared first on etcetera.hu.
]]>Ez a híres idézet Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című verséből származik 1844-ből. A 21. század viszont újra és újra át akarja írni, hovatovább meg tud sértődni ezen az idézeten.
Emlékszem, 2016-ban ifj Knézy Jenő találta azt mondani Kozák Danuta újabb és újabb olimpiai aranyérme után, hogy „férfi munka” volt. Szétszedték őt a sajtóban és mindenki fújt rá.
Most pedig a politikai színtéren került elő Vörösmarty Mihály (és a magyar irodalom) egyik legcsodálatosabb versének részlete.
Én nem politizálok, de ennyi még hozzám is előkerült: Magyar Péter miniszterelnök használta a „férfi munka kifejezést”, amelyet hozzászólásban Forsthoffer Ágnes házelnök kijavított és odabiggyesztette: férfi és női munka.
Az egyik oldalról értem és megértem a női önérzet sértettségét. Tudom, hogy a nők élete még a 21. században is sem „leányálom” (juj, erre a kifejezésre visszatérünk mindjárt, jó?), hogy még mindig jelent hátrányt még itt, Európában is, ha valaki nő. A munkaerőpiacon hendikep, ha valaki nő, még mindig kevesebb a nő fizetése, még mindig kevesebb a megbecsülése és – mivel végig éltétek velem a foci vb-t legutóbb, még mindig állati népszerű a „ne okoskodj fociról, menj a konyhába!” rigmus.
De….
Vörösmarty Mihály közel kétszáz éve leírt jelzője olyan szállóigévé, bevett nyelvi fordulattá vált az évtizedek során, amelynek egyértelmű jelentése van.
Azt jelenti, HA és amennyiben Vörösmarty kapcsán említjük a „férfi munka” kifejezést, hogy valami óriási eredményt ért el valaki sikerrel, amiért illik meg megkocogtatni a vállát. Mondok egy példát, amelytől minden feminista eldobja a haját: amikor a lányom születésekor majdnem mindketten belehaltunk a komplikációkba, de nem adtuk fel és küzdöttünk, nekem az egyik csecsemős nővér mondta ez: „Anyuka, ez férfi munka volt.”
Érted, miről beszélek?
Érted, hogy ez egy nyelvi kifejezés, ami így jó, ahogyan van? Amin nem kell megsértődni, mert magának a kifejezésnek van már értelme, jelentése és nem kell szétszedni a benne lévő két szót. Nem a férfi a lényeg benne és nem a munka. Hanem így együtt a két szó, aminek megvan a maga jelentése.
Ahogyan…… mit is mondtam fentebb? Nem leányálom az élete.
Mondjuk ezt pasira is? Mondjuk bizony. És ha mondjuk, odakommentel-e bárki, hogy fiú- és leányálom? Nem kommentel.
Pedig nem történt más, mondtam egy másik előjelű példát a férfi munka kifejezésre.
Szorgos hangyaként dolgozom – mondom néha, nem belegondolva, hogy talán a katicabogarak lelkébe taposok.
Egyébként – ha még mindig a józan paraszti ész vonalán haladunk – mi a túróért kell a közéletnek ilyen felfújt, mondvacsinált és csipcsup izékkel foglalkozni, amikor annyi fontos feladat lenne? Lépjünk túl ezen. Férfi munka lenne túllépni az ilyesmiken, na.
kép: Vörösmarty Mihály – wikipédia
Kapcsolódó:
The post „Ez jó mulatság, férfi munka volt!” appeared first on etcetera.hu.
]]>The post Azt hiszem, mi barátok voltunk appeared first on etcetera.hu.
]]>Meséltem már, nyolcévesen, másodikos általános iskolásként kerültem a szüleim válása után Kőszegről Szegedre.
Ez a szegedi általános iskolai osztály, ez valami fantasztikus koponyák és egyéniségek gyűjtőtere volt. Nagyon frankó felnőtt vált belőlük, pedig azok az általános iskolai évek nem voltak könnyűek. Igazi poroszos tanárokkal, lenyelt bántásokkal a tanárok részéről, évtizedekkel később is cipelt traumákkal. És persze a gyerekek sem voltak a csatározásokban ártatlanok.
Másodikban úgy csöppentem bele a nagyvárosi iskolába, hogy nyilván sokáig én voltam a kívülálló. Ráadásul mi a város túlvégében laktunk, távol a gócponttól, magától az iskolától.
Volt egy osztálytársam, a Gábor, aki légvonalban 200 méterre lakott tőlem, így mi gyakran mentünk a 21-es busszal reggelente az iskolába és gyakran mentünk haza a 21-es busszal.
Az első emlékem róla, amikor a lányok számára a fiúk még csak pfúj-pfúj fiúk voltak, hogy másodikban, egy bájos februári napon az osztályfőnök megemlítette az osztálynak, hogy ma van Petrácska születésnapja. És ahogyan az lenni szokott, néhány unalmas félmondat hallatszódott a teremből, páran mondták, hogy boldog szülinapot nekem.
De ott volt a Gábor, aki felállt, a zsebéből kivett két drótszálat, pirosat és kéket, olyat, ami hajlítgatni lehetett, de nem volt benne semmi, csak valami huzal, és körbe volt vonva kék és piros műanyaggal és egyet-egyet nekem adott, hogy boldog születésnapot.
Én olyan boldog voltam, hogy azt el nem tudom mondani.
Egy-egy húszcentis piros és kék drót birtokában mentem haza, anyám pedig szívszélhűdést kapott, hogy mi a fene ez, meg miért, meg egyáltalán. És szerintem el is vette tőlem a drótokat, én meg egészen biztosan sírtam is miatta. Délutánra már nem voltak drótjaim, valószínűleg kivágta őket a kukába.
Aztán a 21-es busz végignézte, ahogyan ez a két kis emberke egyre csak cseperedik, kiskamaszok lettünk.
Beszélgettünk sokszor, a buszon, a tanórák szüneteiben, vagy az udvaron és ő is elmondta, épp hol tart a lányokkal, de ami a még megdöbbentőbb, hogy számomra gyerekként, kamaszként ő volt az egyetlen, az egyetlen ember, akinek el mertem mondani, el mertem bőgni, hogy mennyire szerelmes vagyok már ötödik óta a Gergőbe.
Nekem különösebben nem voltak olyan tűzön-vízen át egymással sutyorgó barátnőim.
Sok-sok év után most a napokban döbbentem rá arra, hogy életem legféltettebb titkait ennek a kissrácnak meséltem el egyedül annak idején. Azt hiszem, mi barátok voltunk, de tudom, hogy erre mi annak idején nem gondoltunk.
Amikor jött a hosszú nyári szünet, mi nem találkoztunk, nem is buszoztunk. És a nyári szünetekben én sem a Gergőért epekedtem, amikor ott volt milliónyi nyári tábor, benne hetente más életem szerelme (Halak vagyok, na, a szívemmel látok).
És emlékszem, hetedik év elején, szeptember elsején én megsúgtam a Gábornak a buszon, hogy már TELJESEN kipistultam a Gergőből és már nem vagyok szerelmetes belé. A Gábor bólogatott, amolyan hiszem, ha látom fejet vágott, majd eljött a tanítási nap vége és én odasúgtam neki a suli folyosóján, hogy upsz, tévedtem. Mégis a Gergőbe vagyok szerelmes. És nyilván sopánkodtam azon, hogy ez vajon soha az életben nem múlik már el?
Mivel közel laktunk egymáshoz, anyám, aki soha sehová nem engedett el, a Gáborékhoz átengedett. Egy-egy szombat délelőtt mentem át hozzájuk, mert náluk volt parabola antenna a házon és lehetett fogni vele a Sky One csatornát, ahol szombat reggelente a DJ Cat Show különböző, akkoriban népszerű, modern rajzfilmeket adott. A Gábor imádta ezeket, én meg rendre magamban hűledeztem, hogy hogy lehet ilyen béna meséket kedvelni, de ezt nem vallottam be neki. Jó volt szombat délelőttönként ilyenekkel zsibbasztani az agyunkat.
És aztán elballagtunk az általános iskolából, egyikünk erre, másikunk arra, a középiskolába már nem is busszal jártam, és Gábor nem jött el az osztálytalálkozókra. Senki nem tudott róla semmit, a közösségi médiában pedig nem túlzottan aktív a srác. Úgyhogy évek, urambocsá’ évtizedek teltek el, hogy a fene egye meg, hogy ezt be kell vallani.
Sok-sok, rohadt sok év után úgy esett, hogy tegnap telefonon beszéltünk egymással.
És ott jött ez, ez az én nagy döbbenésem, ami most annyira feltölt, annyira bájos, annyira jó érzés. Rájönni arra, hogy „azt hiszem, mi barátok voltunk”. Mi tényleg és igazán barátok voltunk. Lehet, felnőttként kellett volna inkább találkoznunk, de semmi értelme a „mi lett volna, ha” dumának. Most inkább csak tényleg ez az érzés a kellemes, hogy mi ott és akkor ……….. hogy mi barátok voltunk.
Csak nem is tudtunk róla.
kép: magnific
The post Azt hiszem, mi barátok voltunk appeared first on etcetera.hu.
]]>