Bocs, de – szerintem – nem jó az ötlet és a hozzá fűzött magyarázat egy régen megcáfolt tévedésen alapul.
Az emlőrák elkerülésének jobb módja az ivartalanítás. Nem szükséges a kutyának egyetlen almot sem felnevelnie ahhoz, hogy teljes életet éljen, ellenben a világra jött kutyusok sorsa részben az Ön felelőssége is. Tudom, hogy egy alomnyi kisgombóc dögönyözése csodás élmény, de nagy gond is, ráadásul pont akkor viszik el őket, amikor a legaranyosabbak.
Sajnos az ajándékba kapott keverékek túl sokszor kerülnek az utcára. Az ember már csak ilyen. Azt sem mindig értékeljük, amiért keményen megharcoltunk, de az ajándékba kapott kutyusoktól hamar megszabadulnak, akiknek megváltozik a helyzetük (sokszor önhibájukon kívül), vagy kiderül, hogy a kis szőrgombóc felnőttként biz sok törődést igényel. Orvoshoz kell vele járni, pénzbe kerül és ez – ha szerencsés a kutyus – akár 15-16 évig is eltarthat. Biztos, hogy minden kiskölyöknek tud olyan gazdát, aki ezt tényleg végigcsinálja?

Gondolják át ezt az egészet még mielőtt késő lenne. Épp elég kiskutya jön a világra így is, aki akar, percek alatt tud kölyökkutyát szerezni, venni, ehhez nem kell újabb almot „létrehozni”.

Nekem van egy csau-akita keverék kislányom.Gyönyörű és nagyon okos.Az egész kutya vörös és a nyelve lila foltos.Keresek hozzá egy kisfiut.Szeretném bepároztatni.Azért csauval mert szerintem kölsőre is és belsőleg is inkább csaus.Sajnos a környékemen nincs ilyen kutya.Ha tudnátok segíteni megköszönném.A kölykökkel nem kereskedni akarok.Ellesznek alyándékozva de csak olyan helyre ahol figyelemmell kisérhetem a fejlődésüket.Utána ivartalanítva lessz.Csak a késöbbi emlőrák kiküszöbölése miatt szeretnénk pároztatni.Hiszen a mindenünk Ő.Egy elkényeztetett hercegnő.A neve DÁFFNI.Kérlek benneteket segítsetek.Én a XXII.kerületben lekom(Nagytétény)

Köszönettel ANDI

Március 20.
Egy hónapja él velünk „Liliana hercegnő”. Mivel nem tudható, hogy pontosan mikor is született, úgy határoztunk, hogy 2006 február 20.-át tartjuk születésnapjának. 2006 a becsült kora miatt, február 20 pedig azért, mert ezen a napon került hozzánk.
A hercegnő címet azért kapta Lilike, mert lassan, de biztosan kezdi felvenni a a csauk megszokott, kissé tartózkodó, kissé fensőbbséges, ám rendkívül figyelmes és éber viselkedését.

Napközben már többször feljön a házba, kevesebbet kőröz a ház körül (ezt általában akkor csinálja, ha valamitől megijedt, túl hirtelen közelített hozzá valaki, akitől még mindig tart), egyre többet heverészik, üldögél az udvaron. Már olyan pozíciókat keres, ahonnan félszemmel az ajtót is látja. Korábban azokat a sarkokat kereste, ahol valami mögé elbújhat és legalább két oldalról védett a megközelítés ellen.

Ma reggel majdnem beugrott a lányom mellé az ágyba, hogy felkeltse. Még mindig náluk alszik és még mindig nem érti, hogy ha minden nap korán kelnek és elmennek, miért van, hogy néha ez felborul és mindenki tovább „lustálkodik”. Ő időben megkapja a reggelijét, ki is mehet, ha akar, de hamar visszajön és megpróbál mindenkit felrázni, hogy mozgás legyen körülötte.
Ez a „hamar visszajön” még kissé szaggatott. Azt nem jelzi, hogy bejönne, mert nem tudja hogyan kell. Inkább leül az ajtóval szemben a teraszon és lesi, hátha kinyílik. Esetleg megnyalja, de az sajnos nem hatásos. Ha épp nincs fagy, résnyire nyitva hagyjuk az ajtót, és akkor bejön, majd sarkon fordul és kiszalad, ha valakit meglát. Ezt megismétli 5-6 alkalommal, majd amikor meggyőződött arról, hogy nem akarjuk csapdába ejteni, beljebb merészkedik és sztoikus nyugalommal tudomásul veszi, ha valaki becsukja mögötte az ajtót. Ha már úgyis bent kell maradni, elkezdi a „bátorságpróbákat”. Napról-napra egyre közelebb merészkedik a fiamhoz vagy hozzám. Még láthatóan tart tőlünk, de minden nap bátrabb lesz. A nőkkel bizalmasabb, merészebb, néha már „beszól”, a fejét felfelé mozdítva egyfajta „Na mi lesz már!” mozdulatot tesz, amikor nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy elvárja. Pl nem kap az épp feldolgozás alatt lévő, érdekes illatú kajából.
Igényli a masszírozást, simogatást. Tudja, ki mikor ér haza munkából és előtte kicsivel már kezdi felvenni az épp aktuális hazaérkezőhöz idomuló viselkedést. Vagy a kert végéből figyeli, hogy megjött-e már és próbálgatja, hogy kell-e még tartani tőle, vagy a kapu közelében várja, és megy a köszönő simiért, fülmasszírozásért. Ha a „megfelelő ember” jött haza és lepakolt, átöltözött, „odabújik” hozzá és jelzi, hogy jöhet a dögönyözés. Persze nem úgy, mint egy „normálisan” hízelgő fajta szokta, csak úgy csausan: simogass én meg eltűröm, hogy hozzámérsz…

Este 8 körül elkezd türelmetlenkedni. Itt az ideje a lefekvésnek. Mindenkit terelget a fürdőszoba felé, majd a hálókba. Érdekes, hogy eddig minden kutyánknak szokása volt ez. Itt az idő, mindenki menjen fürdeni és ágyba. Addig nem nyugszik, míg meg nem számolt minden ágyat. Ha mindegyik foglalt, akkor rend van végre és mehet ő is aludni… Kissé zavarba jön, ha nem a megszokott sorrendben tűnnek el a családtagok a fürdőben kis időre, illetve néha bekéretőzik ő is és végig asszisztálja a folyamatot, hol ennél, hol annál. Amikor mindenki végzett körbejár, ellenőriz, körbeszimatol, begyűjti a jóéjtsimiket. Ezt éjjel 2-3 alkalommal megismétli, bár tudomásul veszi, hogy ilyenkor simogatás, beszélgetés nincs, csak arra kíváncsi, hogy mindenki a helyén van-e. Ha igen, megnyugszik és visszamegy a helyére. Ha valaki felkel, akkor addig követi, míg az vissza nem bújik az ágyba, majd ő is lefekszik ismét.

Még mindig macskaként nyújtózik: első lábak előre kinyújtva, mellkas a földön, popó az égben, még talán a körmeit is nyújtogatja. Ha hasra akar feküdni, azt is így teszi: mellsőket kinyújtja előre, mellkasát szép lassan puhán leengedi, majd a hátsókat lassan maga alá húzza. Dörmi és Zsibi ezt hangos könyökkoppanással hajtották végre mindig, lendületből a földre zuttyanva. A hátsó lábait maga alá húzza, vagy oldalvást fekve összehúzza a két elsővel, összegombócolódik. Zsibi még mostanság is a hátsókat hátrafelé kinyújtva, „bontottcsirke” pózban hasal, ha jól érzi magát.

Már hallottuk, milyen, ha nemtetszésének hangot ad. Egyfajta fura horkanó hang. Átmenet a hangos sóhaj és a morgás között, de a hangszálait nem használja hozzá. Már velünk szemben is alkalmazza, amikor ráun a fésülésre, vagy szeretne valamit elérni és a csendes jelzéseit nem vesszük észre.

Amikor nem a „stresszoldó menetelését” végzi a ház körül, hanem csak úgy sétálgat az udvaron, már határozottan csaus a mozgása. Büszke, mindenre figyelő tartás. Szimatolgat, és nem szigorúan összeszorított szájjal járkál, mint az első napokban, hetekben. Egyre lazább, bizakodóbb, bizalmasabb és ez így van jól.
Igyekszünk mindenre elegendő időt hagyni neki, mert jól láthatóan még törékeny a bizalom. Elég egy rossz, hirtelen mozdulat, amitől megijed és órákra visszaesik. Igaz ezekből a „depis” szakaszokból egyre rövidebb idő alatt „visszajön”, de igyekszünk nem elhirtelenkedni a dolgokat, hogy semmi se zavarja a felhőtlen együttélést.

Képek most nincsenek és azt hiszem, innen már csak havonta jelentkezünk, vagy ha valami komolyabb esemény volt, de ehhez már új bejegyzést nyitok, amikor eljön az ideje…

Utóirat: este egy alapos fej, fül, tarkómasszírozást kapott tőlem, ami nagyon tetszett neki. Utána alaposan kitörölgettem azt a két mély ráncot, ami az orra két oldalán, a belső szemzugokból indulva megy végig a pofijukon, mert a szimatolás közben felvert por és a növények közötti turkáláskor beakadt magok, levéldarabok beleülnek. Egy darabig hálásan bújt a kezemhez, majd amikor megelégelte, óvatosan, lágyan, de határozottan eltolta a kezemet az első lábával, és amikor „ellenpróbaként” két perc múlva folytattam a „tisztogatást”, megismételte. Az, hogy ezt velem szemben alkalmazta, óriási fejlődés, már megbízik bennem annyira, hogy meri jelezni, ha valami nem esik jól…

Eltelt ismét egy hét.

Úgy gondoltuk, immár hivatalosan is rögzítenünk kell, hogy Lili véglegesen a miénk, át kell regisztráltatni a chipjét.
Irány az állatorvos.
Ha már oda megyünk, akkor egy alaposabb átvizsgálást is megejthetünk.
A doktornéni nagyon kedves, bár kissé meglepődött a létszámunkon, merthogy családilag vittük hozzá Lilikét.
Alapvetően azért, mert nem tudhatjuk miként fog reagálni.
Az indulás is érdekes volt. Hámot kapott, ebből sejtette, hogy kívül kerülünk a kapun, pórázvégen nagy vidáman kiszaladt, majd kissé meglepődött, hogy a kapu előtt álló autó ajtaja nyitva van.
Eddig ilyen nem volt, bár a kocsi ott szokott ácsorogni a kapuban, amikor sétálni megy. Érdekelte a dolog, de beszállni nem tud, be kellett emelni a hátsó ülésre. Ott aztán kényelmesen elhelyezkedett, beledőlt lányom ölébe és félig alva, félig figyelve, utazott.
Az állatorvosnál felraktuk a jól ismert rozsdamentes asztalra, ahol felfedezte, hogy a tükörből ismert „másik kutya” ide is utána jött, csak most az ablaküveg mögött utánozza a mozdulatait, majd a tőle megszokott „hagyom magam, akkor talán nem lesz baj” hozzáállásával viselte a vizsgálatot, pedig volt oldalra fektetés, fognézés, szemvizsgálat, varratellenőrzés, meg ami kell.
Orvosi vélemény: Fogai kopottak, 4-6 éves, szőrhiánya lehet pajzsmirigy, mellékvese elégtelenség, vagy hormonkezelés eredménye. Mivel láthatóan gőzerővel növeszti vissza a kopasz foltokon a bundát, nem iszik túl sokat és hízik is, ahogy kell – nomeg jól láthatóan többször is ellett – az utóbbi a legvalószínűbb, de pár hónap múlva meglátjuk. Ha nem jön rendbe, akkor jöhet a vérvétel és egyéb vizsgálatok, addig inkább ne kínozzuk ilyesmivel.
Szemei tiszták, a fülei egyenként „egy tanulmány”, valószínű mindkettő el volt törve, de mozgékonyak, jól használja őket. Gerincíve formájának okozója lehet kölyök kori angolkór, vagy mészlerakodás a csigolyákon, ha nem zavarja, könnyen mozog, nem mutat fájdalmat, inkább ne terheljük röntgennel, meg műtéttel. Ahogy felszed magára némi izomzatot, nem fog annyira kiállni.
Még beszélgettünk kicsit, rögzítettük az átregisztráláshoz szükséges adatokat és megdöbbentünk: Lili szép kényelmesen összegombócolódott az asztalon és elaludt. Alig tudtuk felébreszteni, mikor indultunk, egyszerűen nem akart felkelni.

Megjegyezném: a doktornő csak a regisztrálás árát akarta elkérni…
Sajnos a szomszéd településen (Diósd) él és rendel…

Hazafelé megint elpilledt a kocsiban, majd mikor hazaértünk, látható megkönnyebbüléssel rohant be a kapun: Itthon vagyok…

Valamire rájött és a lelkét védő páncélján hatalmas rést nyithatott, mert ettől kezdve magától jön-megy fel a házba, ki az udvarra, követ mindenkit a lépcsőn, felment a teraszra, onnan leste, hogy nyílik-e az ajtó, majd bejött.
Mintha az orvosi rendelőbe tett kirándulás meggyőzte volna arról, hogy „Ezek elvittek, és haza is hoztak, biztos nem akarnak megint tovább adni, mint akikkel eddig voltam, meg lehet bennük bízni”. Óriási változás, hogy nem csak enni jön fel a házba, azt is hosszas nógatásra, apróbb trükkökkel „kicselezve” a menekülési ösztönt. Kevesebbet gyalogol többet fekszik az udvaron, napozik, figyeli a mozgásunkat, de már nem menekül, ha a közelébe megyünk. Kezd megbízni bennünk, bár vannak „depis” órái is még…

Orvosi ajánlásra ismételten megfürdettük a gyógysamponjával. Már „habos” a bundája kifésülés után.

Lili és a szomszéd blökik…

Az udvaron dolgozgattunk a jó időben és folyamatosan figyelte, mit csinálunk. Kezd velem megbékélni, mert azt leste, ahogy a kijárt ösvényeit és kedvenc fekvőhelyeit (gyakorlatilag a kert 4 sarka, meg a kerítés mellett néhány napsütötte pont) sár ellen (fű ott nem marad, ahol egy csau heverészik vagy gyalogol rendszeresen) agroszövettel borítjuk be és addig nem tágított a közelemből, míg be nem fejeztem a munkát.

Attól még összerezzen, ha úgy nyúlok felé, hogy állok, de gond nélkül fel-le szaladt a lépcsőn, miközben ott ültem a második fokon, úgy, hogy csak szorosan hozzám dörgölőzve tudott elmenni mellettem.
Érdekes módon, a fürdőszobát is kedveli, vagy csak kíváncsi rá mi történik ott olyankor, amikor valaki bemegy és becsukja az ajtót, de bejött utánam, amikor zuhanyozni mentem a kerti meló után és végig aszisztálta az egészet, idegeskedés nélkül…

Fürdés közben jött egy telefon, hogy Zsibit látták nagyjából másfél kilométerre tőlünk. Elrohantak a fiatalok, majd hazatelefonáltak, hogy nem Zsibó, hanem egy nagyon fáradt, talán sérült szuka, de nem tudják megfogni.
Gyertek haza, megyek én is, viszünk vizet meg kaját, és többen talán meg tudjuk fogni. Elvisszük orvoshoz, chipet nézetünk, ha nem találjuk a gazdát átmenetileg haza hozzuk, valahogy megoldjuk, hogy a két lányzó ne zavarja egymást, aztán majd meglátjuk…
Vissza, megláttuk az utcán, próbáltam fotókat csinálni, hogy hirdethessük, ha elfogni nem sikerülne. Már egész jól bekerítettük, kb 2 percnyire voltunk attól, hogy meglesz, amikor feltűnt egy férfi és a fia, kismotorral meg bringával. A fiú szó szerint ráugrott a kutyusra, aki első ijedtében felékapott, majd heves farokcsóválásba kezdett, ahogy meglátta, ki az. Az övék a kutyus, 14 éves, és teljesen süket. Emiatt nem tudtuk szólongatással felhívni magunkra a figyelmet és ezért nem zavarta, hogy pár autós rádudált. Mivel látták. hogy fotóztam, megkérdezték, hogy bántott-e valakit a jószág, de megnyugtattam őket, hogy semmi gond, csak be akartuk fogni és a fotók „vésztartaléknak ” kellettek ha nem sikerülne, hogy tudjuk hirdetni.
Az utcafrontot rendezgették a kertjükben, amikor valahogy meglógott a leányzó, pár órával korábban. Nem ment messzire, de nem volt könnyű a nyomára akadniuk. Ismerjük az érzést sajnos, adtunk egy szórólapot Zsibiről és elbúcsúztunk…
A nagylány ivott egy kortyot a tálunkból, és láthatóan boldogan elindult a gazdáival hazafelé…