békás tó - Utolsó kommentek

Válasz erre: Megcsalás 4.

jorick1977 — Fri, 30 Jan 2015 07:03:57 +0100

@sünibaba: Én valójában nem erre gondoltam... :) De abban is van igazság, amit írtál. Hiszek abban, hogy van egy olyan szintje a kapcsolatoknak, ahol ezek a szavak, fogalmak már használhatatlanok. Nemcsak azért nincs megcsalás, mert a Társat kivel lehetne... Egyszerűen a megcsalás mint fogalom, a maga veszteségtudatával, fájdalmával feloldódik... :)

Válasz erre: Megcsalás 4.

sünibaba — Wed, 28 Jan 2015 19:33:09 +0100

Sokat gondolkodom a megcsalásról szóló írásaidon. Töprengek, hogy vagyok én most ezzel. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit a Társról írtál. Hiszem (és - hála érte - tapasztalom is), hogy ilyen van. De az a fránya ego... Az én mindig úgy fordítom le magamnak, amikor Te egóról írsz, hogy valójában sokszor az a sérült kicsi bennünk. Aki kapar, ragaszkodik, hiányai vannak, szimbiózist akar, birtoklást, zálogot, mert annak idején nem vagy nem jól szerették. A felnőtt (a lélek) tud úgy szeretni, ahogy Te írod. Az egót meg lehet gyógyítani, lehet integrálni, szeretettel lecsendesíteni, de jelenlegi tudásom szerint mindig ott lesz, jelen lesz és akarni, fájni fog.

Viszont azt hiszem, ma értettem meg valamit, e negyedik bejegyzés olvasása során. Hogy abban a minőségben, amit Te Társnak nevezel, nem azért nincs megcsalás, mert a másik fél már meghaladta a birtoklási igényét és ily módon "elnézi" azt, hanem mert egész egyszerűen fel sem merül. Ugyan kivel csalnám meg a Társamat?

Válasz erre: Realitás vagy valóság?

sünibaba — Thu, 16 Oct 2014 18:56:28 +0200

@jorick1977: Válaszoltál, nagyon is, köszönöm.
Én is egyre többször meglátom azt a sérült kicsit az embertársaimban. Az enyémet 4 éve gyógyítgatom.

Válasz erre: Realitás vagy valóság?

jorick1977 — Tue, 07 Oct 2014 09:37:54 +0200

@sünibaba: Magát az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a bűvész nagylelkűen megmutatja, hogyan működik a trükk. Ez egyszerre érdekes és kiábrándító. Ahol eddig a csoda élt a lelkedben, beköltözik a tudás. Pl. Konfliktusban meglátod a harag mögött a félelmet, a rosszindulat mögött az irigységet. Elkezded sajnálni a rád támadót.

Gyereket nevelsz, s közben tudod, hogy a saját sérüléseid és görcseid beszélnek belőled. Apád és anyád vagy és olyan őseid, akiket nem is ismerhettél. S bár megállítani nem tudod, de érzékeled. S így néha magától abbamarad, mert okafogyottá válik. :)

Rájössz, hogy az emberek végtelenül egyszerűek. Ez önmagában nem igaz. AZ egó az, ami egyszerű. Minél többet tanulmányozod a sajátod működését, annál könnyebben fedezed fel, hogy bár a hangszer és a hangszín más, a dallam alapvetően ugyanaz. Ha mindig megkérded magadtól, miért teszem? Annál könnyebben fogsz belelátni mások motivációiba. S azon a ponton többnyire rémült, bizonytalan, szeretetéhes gyermekeket fogsz találni. Amikor magadban magadhoz öleled ezt a gyermeket és megnyugtatod, akkor tudod majd a többieket is szeretni. Akármi is van a felszínen.

Igazából azt hiszem nem válaszoltam a kérdésedre, de most csak ezt tudtam leírni. :)

Majd még összeszedem magam.

Az is érdekes, hogy egyre kevésbé maradnak meg a memóriámban azok a helyzetek, amik nem valódiak. Hiszen teljesen lényegtelenek.

(Na most jól mellébeszéltem :)

Válasz erre: Realitás vagy valóság?

sünibaba — Sun, 05 Oct 2014 07:32:25 +0200

@jorick1977: Esetleg igen, ha ez nem túl tolakodó kérés. Könnyebb megértenem, ha van konkrétabb példa.

Válasz erre: Realitás vagy valóság?

jorick1977 — Sat, 04 Oct 2014 20:35:26 +0200

@sünibaba: Alakulgatok. A realitásom egyre kevésbé zavar meg :) Persze, jelen van, érzem, átszínez, befolyásol, de egyre kevésbé. A félelem egyre jobban enged, egyre lazább vagyok. Egyre könnyebb élni. :) Nagyon furcsa látni, hogy a világ, amiben eddig léteztem, valójában nem létezik. Izgalmas látni, mi van az illúziófátyol mögött. De még nagyon messze vagyok... :) De már közelebb :D Konkrétumokat szeretnél?

Válasz erre: Realitás vagy valóság?

sünibaba — Sat, 04 Oct 2014 06:57:23 +0200

@jorick1977: A vegetarianizmussal kapcsolatban nekem annyi tapasztalatom van - egyelőre - hogy sokat kétségbeestek: de hát akkor mit eszel? És ugye szedsz vitamint? Mert hús nélkül hiánybetegségeid lesznek. Hm, engem marhára érdekelne, milyen vitaminok lehetnek egy hosszú ideig főzött/sütött húsdarabban?
És hogy vagy most a valóság kontra realitás témával? Ha van kedved, írj a szemlélődésedről! Ebből a perspektívából valszeg egy csomó mindent máshogyan látsz.

Válasz erre: Vergődés

jorick1977 — Mon, 29 Sep 2014 08:38:21 +0200

@Gráf Légrádi Balázs: Köszönöm a videót :)

Válasz erre: Vergődés

Gráf Légrádi Balázs — Sat, 27 Sep 2014 22:12:23 +0200

Pontosan érteni véllek...Mooji tuti kizabálja éjszaka a hűtőt...:D
Tollenak van egy élettársa...:

@Gráf Légrádi Balázs: Vagyis, lebegni :P :D

Válasz erre: Egy kicsit el vagyok veszve...

Gráf Légrádi Balázs — Tue, 23 Sep 2014 21:50:06 +0200

Én is sokat töprengek ezeken...mi nagyon rokon lelkek vagyunk...:)
Ilyen alapon minden címke...és ugye itt élünk a címkék között lavírozva...és a díszlet ehhez egy nem a jelenben élő, velejéig egóból, beidegződésből, reakcióból működő ember tömeg által meghatározott külvilág...(gyártottam egy újabb címkét...:)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Mon, 22 Sep 2014 23:15:04 +0200

Nem kaptam értesítést emailben h írtatok...vajon miért nem...? Így aztán csak most láttam...Sztem nem boldogság hanem harmónia...lépésről...lépésre közelebb és közelebb valódi önmagunkhoz...csak mi gyorsan szeretnénk mert időben tudunk csak gondolkodni pedig bármi ami idő előtt, túl gyorsan, hirtelen jön nem hoz tartós nyugalmat...ezt kéne megtanulnom nekem is...megtanulni várni, kivárni...

Válasz erre: Harc most és mindörökké

jorick1977 — Fri, 19 Sep 2014 10:57:42 +0200

@Max & Maxina: Tökéletesen írtad le a folyamatokat. Ha van cél, akkor van út is. Az út a lépések sorozata. Elsősorban a lépés a fontos, arra kell koncentrálni, s nem mereven ragaszkodni az eredeti tervhez.

Van egy megközelítése azonban azoknak a helyzeteknek, amikor nem látszik út vagy cél. Ha nem tudod mit kellene tenned, akkor ne mozdulj! Várj!

A lebegés erre a dologra vonatkozik. Lazának maradni, amikor nincs mit csinálni. A türelmetlenség abból is fakad, hogy a figyelmed fókuszában nem a jelen pillanat van, hanem a jövőre vonatkozó tervek, vágyak, elképzelések.

Van egy mondás: Azt csinálni, amit szeretsz, szerencse. Azt szeretni, amit csinálsz boldogság.

(És igen. Sokszor nevetek magamon :)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Fri, 19 Sep 2014 08:41:35 +0200

@jorick1977: télleg? :D no, akkor írok valamit........

szóval: az egész olyan, mint egy nagytakarításos, nagy bulira készülős cucc, ahol mondjuk még 20 emberre is kell svédasztalos kaját, meg melegételt készíteni.
menü kitalálása, bevásárlás, főzés, közben lakás felfordítása. reggel nyolctól, délután ötig. mondjuk. (erről van élményem. :P)
szóval, hozzáfogsz, egyik lépés a másik után. csinálod, a tervezés csak az elején van. utána lépegetsz szépen. délután háromkor még hatalmas a kupi, még semmi sincs kész, de már minden sínen van, a fő részmunkák elvégezve és tudod, hogy már csak ez, meg ez, meg ez.....és kész.
és tényleg. :)

a lebegés és e között az a különbség, hogy van egy vágyam, egy tervem. elkezdek lépegetni. egyiket a másik után. itt nem csak rajtam múlnak a dolgok, a lépések nem várt irányba vihetnek. mondjuk szeretnék egy állást. jelentkezem, elutasítanak. de akkor jelentkezem máshová. beeshet egy nem várt ajánlat. vagy elfogadják az egyik jelentkezést. akkor vagyok döntéshelyzetben ismét. a lényeg: nem tudom, hová jutok, csak lépek. döntök adott pillanatban, amely döntések kifutása a jövőben ismeretlen. de ez igaz ismerkedésre, stb.
a lényeg: van egy aktív része amikor döntök valami irány mellett, közben pedig lépegetek és a változókat figyelembe véve amikor lehetőségem van, újra döntök.

engem csak az zavar, ha két döntési lehetőség között viszonylag sok idő telik el, akkor érzem magam tehetetlennek. :)
a türelem erénye nem az erősségem. még mindig. :P :D

de ez csak egy a sok gondolat közül, amiket ez a mini beszélgetés generált.

cupp

Válasz erre: Harc most és mindörökké

jorick1977 — Thu, 18 Sep 2014 15:00:36 +0200

@Max & Maxina: Nagyon örülök neked Maxina! Már hiányoztál :)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Thu, 18 Sep 2014 08:29:20 +0200

@jorick1977: óóóóóóóóóóó, igen!!!!

ezt értem és érzem is! és tudom csinálni is akkor. :D

köszönöm jorick, sokat segített ebben a dilemmában!

egyébként lenyűgözve szoktam állni az ilyen esetek előtt, amikor éppen eljutok egy problémához, majd jön egy ember, majd még egy, majd még egy és pont arról beszél éppen rámutat, rákérdez.

asszem ezek a hétköznapi csodák. :D

köszönöm fiúk még egyszer!

cupp

Válasz erre: Harc most és mindörökké

jorick1977 — Thu, 18 Sep 2014 07:29:46 +0200

Engedjétek meg, hogy valaki mást hívjak segítségül: :)

Honnan tudjam, mit kell tennem? - Heti párbeszéd Feldmárral
2014. szeptember 17., 13:29

ESZTER: Kedves András, honnan tudja az ember, hogy éppen mit kell tennie és merre menjen? Vagy egyáltalán ezt tudni kell, vagy sodródni kell? Például, ha sokszor vált valaki munkahelyet, az szerinted miért van? Úgy, hogy dolgozni akar, céljai vannak és állandó akadályok tornyosulnak elé, azokat legyőzi, és jön a következő. És ha ezt talán maga az ember csinálja ezeket az akadályokat, akkor az miért van, ha közben meg nagyon nehezen éli meg az akadályokat? Köszönöm!

ANDRÁS: Én sohasem tudom, mit kell tennem és hogy merre menjek. Pontosabban, tudom, rájöttem, hogy semmit sem kell tennem, és hogy lehetetlen tudnom merre megy a legjobb út. Ha létezne egy séma, ha meg lehetne győződni arról, hogy mi az optimális, ha lenne egy forgatókönyv, amiben elő van írva a legjobb út, akkor nem lennék szabad, akkor színész lennék, egy színdarab börtönében.

Sodródni sem kell. Sodródni lehet: az is egy döntés, ha elhatározom, hogy nem döntök. Fontos kérdés és kevesen kérdezik, “Mit tegyek amikor nem tudom, hogy mit tegyek?” Talán a legjobb, ha semmit sem teszek, hiszen valószínű, hogy ha sürgetném magam, akkor rosszat, irrelevánst, vagy feleslegeset tennék. Gondolom, hogy ha a helyzet követel valamit, akkor érzékelném. Például, ha a tengerparton sétálok és egy fuldokló gyereket veszek észre a hullámokban, azonnal hozzá úsznék és kihúznám a homokba.

A szokás illúzió, a szabadság tény, valóság. Az életem egy regény, aminek én vagyok a szerzője is, főhőse is. Az, hogy mit tesz a hős a következő fejezetben, teljesen tőlem függ, az én felelősségem. Kivándorol. Politikus lesz és bekerül a parlamentbe. Drogozni kezd és mindenét elveszíti. Játszik a tőzsdén, beleszeret egy prostiba, milliomos lesz és megveszi magának a prostit.

Mi az, hogy akadály? Ha A pontból B-be akarok menni és az úton egy falba ütközöm, akkor a falat akadálynak tekinthetem, mert útban van. Tulajdonképpen a fal csak egy fal, csak az én szempontomból akadály. Számomra egy nem-kívánt, felesleges élmény. Ha az ember örül, hogy él, ha mélyen hálás azért a csodáért, hogy van élménye egyáltalán, akkor valójában szemtelenség, pimaszság káromkodni, panaszkodni azért, ami van. Ha a vizet meggátolja valami abban, hogy tovább folyjon, a víz türelmesen tanulmányozza a gátat. Itt, ott talál esetleg egy hézagot és folytatja útját, vagy felgyülemlik és végül is átkel, átömlik mindenen, ami útját állja.

2014. szeptember 17.

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 17:25:37 +0200

hm...szépen, plasztikusan fogalmazol Maxina...:)
A konkrét választ meghagyom Joricknak mégiscsak az ő blogja...:D Kíváncsi vagyok mit ír...:) Viszont sok jókat: Balázs

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Wed, 17 Sep 2014 17:14:53 +0200

@Gráf Légrádi Balázs: hogy a hétköznapjaink része, tudom. hogy nem kivételes eset, azt is tudom. ettől azonban még nem kevésbé nehéz. :)

az igazi valóságom, vagy az igazi valóm, régóta kutatom, sokra azonban nem jutottam. talán azért mert nem hiszek a lélek örökkévalóságában, sem a gondviselésben, ahogy istenben sem, mint világrendező elvben és az anyagon túliban.
emlékszem (egy utolsó emlék még ma itt :) ) gyerekkoromban hittanra járattak. 6-8 éves lehettem. lenyűgözve hallgattam a bibliai történeteket, ahogy a magyar népmeséket szokás. annyira szerettem volna hinni. el is határoztam, hogy hinni fogok. elhiszem, hogy isten létezik, mert olyan könnyű lett volna, olyan egyszerű. de persze nem sikerült. :) egyszerűen képtelen voltam komolyan venni, hogy van egy lény, aki láthatatlanul befolyással bír az életemre, sőt, az egész világra. akinek olyan hatalma van, hogy ura életnek, halálnak. irányít és kormányoz minden létezőt. hogy bármi, ami velünk történik egy egyetemes terv része, a tanulásunk indukációja. (ezt az utolsó mondatot most teszem hozzá.)
szóval nem ment és azóta sem megy. talán ezért sem találom a "lényeget" magamban.
miközben hiszek a mintázatok erejében, a tanult és genetikailag kódolt beidegződéseinkben.
és egyetértek azzal, hogy a nehézségek teszik háromdimenzióssá a létezésünket. :)

mindenesetre köszönöm balázs a figyelmet.
jólesett. :)

szép napot.

maxina

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 16:06:29 +0200

Pontosan érteni véllek, nagyon szemléletesen leírtad...sokan érzik ezt amit leírtál h egy helyben topognak...mindannyian érezzük ezt...el kell fogadnunk h a hétköznapjaink része...beszélgess magaddal mélyen, őszintén...én terápiákkal foglalkozom és mindennapos tapasztalatom amit leírtál...el kell fogadni, kéne h mi semmik vagyunk...sok csuda jó írást, segítséget találsz itt is...(fogalmam sincs ki ez a jorick, ma találtam a blogjára, de olyan érzés olvasni mintha magamat olvasnám...:) furcsa érzés...:) ha van kedved keress meg a facebookon...a jegyzeteim között sztem találsz olyat ami segít Neked...:)

Pl:

Nem a beidegződéseink, a hiedelmeink, az elvárásaink, a gondolataink, a félelmeink, a sóvárgásaink vagyunk...az igazi valóságunk ezeken túl kezdődik...viszont el kell engedni a felsoroltakat ha az igazi valóságunk közelébe akarunk jutni...Ez a feladat, ezért vagyunk itt...A nehézség mindig mélységet ad és abba az irányba fordít ami az élet lényege, amiért itt vagyunk...Szeretet, megbocsájtás, türelem, hála...Gráf Légrádi Balázs

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Wed, 17 Sep 2014 15:30:27 +0200

@Gráf Légrádi Balázs: :)

és mi van akkor, ha a csend, béke és lebegés újra és újra disszonanciába torkollik? ha egy idő után azt veszed észre, hogy a az önmagaddal való harmónikus állapotok újra és újra zsákutcába sodornak? lebegsz ott tovább? esetleg vársz egy áramlatra, ami majd kisodor onnan? hagyod, mert legyen meg a végtelen akarata? hol vagyok akkor én? (tudom, jorick...:P)

eszembe jut az a délután, mikor egyszer a csoporttársaimmal a zenei "g" hangról indulva elkezdtünk "zümmögni". mindenki ugyanazon a hangon, azután valaki egy idő után változtatott, majd még valaki. a hangok távolodtak, közeledtek, diszharmónia és harmónia váltotta egymást. mégis, valahogy, valami egészen érdekes módon az úgynevezett nem harmonikus hangzásokban is volt valami ......nem is tudom, hogyan mondjam......valami jó. a feszültség és a nyugalom váltakozása volt. és a tudásé, hogy bármikor átcsaphat valami másba, hogy rajtunk múlik. hogy mást teszünk, mégis alkalmazkodunk, hogy amikor valakinek a nyugalom lett "rossz", kizökkentet és ez hatással volt, majd amikor valakinek ez volt "rossz" visszaközelített......:D

vannak ilyen élményeim, igen.
csak azt hiszem, erőm nincs. ott tévedtem, amikor azt gondoltam, az erőim kimeríthetetlenek, a zsákutcákból mindig kijövök, a földről mindig felállok. de azt érzem most, hogy nem.
de a változáshoz, a sodródáshoz, a harmóniához, a békéhez is kell erő.
talán a legnagyobb. :)

"ami énbennem botorkál elbukik egy vak ároknál" :) nem saját, "csak" József Attila. ez jutott eszembe.

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 15:07:11 +0200

így inkább: Elengedés, lebegés, csend és nyugalom keveréke egyenlő Harmónia...szerintem...:) O:)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 14:43:47 +0200

Látom h lehet saját néven is át is változtattam mert olyan skizofrén állapot számomra ez az álnevezés, álnéven írás...a lebegés valójában nyugalom, csend...a lebegés, csend és nyugalom keveréke egyenlő Harmónia...szerintem...:)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 14:32:02 +0200

@Max & Maxina: Az élet zajlik, történik, alakul, változik velünk is és nélkülünk is...a reakcióink azok, amik 100 százalékban rajtunk múlnak...minél inkább tisztában vagyunk vele mik az automatikus reagálási mintáink, annál inkább van választásunk másként dönteni,nem pedig az automatánkra hagyatkozva rutinból, ösztönből reagálni, cselekedni. Bármilyen élethelyzetet az arra adott reakcióink színeznek ilyenné vagy olyanná...Véleményem szerint életünk legfőbb célja a nyugalom, a lelki béke...Ha nyugodt vagy jó fele mész, ha nem vagy az tévúton jársz...Ilyen egyszerű v csupán ennyire bonyolult...Gráf Légrádi Balázs

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Wed, 17 Sep 2014 14:25:05 +0200

@csendetkérek: igen, igazad van és ezt is "értem". mármint, hogy ilyen a földi életünk. nem véletlen, hogy az egyik kedvenc versem Szabó Lőrinc: Én és ti, többiek :)

de attól még nem tetszik. attól még nem jó érzés sem magányosnak, sem kiszolgáltatottnak, sem tehetetlennek lenni.

ha jól sejtem az egész lebegés lényege a transzformáció. ezeket az érzéseket áttranszformálni valami egységélménnyé (a tenger része vagyok) és azonosulássá valami traszcendenssel (a végtelenség és annak fénye a lelkemben).
vagy ez csak kognitív disszonancia? egy világkép, amibe belegyömöszölöm és elfogadhatóvá teszem az elfogadhatatlant? :D

persze nem vagyok ilyen vidám. inkább megyek főzni és agyalás nélkül lebegek egyet a főzésben - és gyászolom magam kicsit. (röhejesnek érzem az egészet egyébként. mintha egy mozgásában fogyatékkal élő akarna repülni.)
nah.

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 14:03:43 +0200

Reméltem h ha nem a vízben máshol lebegsz...

“Bárhová mész, ott vagy.” Ahhoz, hogy lélekben fejlődjünk, növekedjünk, nekünk magunknak kell belül előbbre lépni. Az egyetlen, ami valójában megadatott az életünkben mi magunk vagyunk...minden lépés egy következő lépéshez vezet...egy folyamat és hát írod h annyira magányos, kiszolgáltatott és tehetetlen állapot...valahol ez, ilyen a földi életünk...ha tetszik ha nem...

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Wed, 17 Sep 2014 13:48:56 +0200

@csendetkérek: hogy érted, hogy máshol lebegek?

éppen hogy nem lebegek sehol, a víz itt csak allegória.

én az agyammal pontosan értem az egészet. de a lebegés az életösztönöm ellen való. egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy ne mozduljak, hogy sodródjak. pontosabban képes vagyok rövid ideig, de iszonyatos erőfeszítésembe kerül. a lebegés számomra annyira magányos, kiszolgáltatott és tehetetlen állapot.

de éppen most jutottam el a feladás gondolatához. feladás = halál = elengedés = lebegés.
talán....
de szomorú vagyok emiatt.

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 13:35:03 +0200

@Max & Maxina:

Véletlenek...remélem nincsenek...:) Gondoltam elküldöm talán segít...:)
Te nem a vízben lebegsz...illetve a vízben épp nem lebegsz...lebegsz máshol...meg már vízben is lebegtél...a magzatvízben...:)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 13:30:53 +0200

Gondoltam elküldöm talán segít...:)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Wed, 17 Sep 2014 13:11:55 +0200

@csendetkérek: ahhh!!

ugye, nincsenek véletlenek???? :)

nekem még most se megy. :(

de értem.

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Gráf Légrádi Balázs — Wed, 17 Sep 2014 12:59:29 +0200

@Max & Maxina:

LEBEGÉS

Egy csepp vagyok a tengervízében,
áttetsző és kék,
sodródom az áramlással a végtelen felé,
lebegés, lebegés, lebegés.
Felsejlik a lelkemben a végtelenség fénye,
lebegés és felismerés,
világosan érzem, hogy valódi önmagamhoz értem,
lebegés és felismerés,
egy csepp vagyok a tengervízében,
áttetsző és kék,
sodródom az áramlással a végtelen felé,
lebegés, lebegés, lebegés…és sódródni az áramlással a végtelen felé,
lebegés, lebegés, lebegés...sódródás és felismerés...(Gráf Légrádi Balázs © Minden jog fenntartva!)

Válasz erre: Realitás vagy valóság?

jorick1977 — Fri, 05 Sep 2014 04:23:02 +0200

Nem tudom, pontosan mi is érdekelne. A táplálkozásommal való babrálás vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy milyen mértékig ki vagyunk szolgáltatva saját beidegződéseinknek. Parányi lépéseken keresztül jutottam el addig, hogy a vegetarianizmus lehetséges perspektíva lett. Ez több mint két évig tartott a hús, krumpli, hagyma alapú táplálkozástól indulva :) . Én nagyon türelmes vagyok az értetlenkedőkkel, mert pontosan emlékszem, hogyan gondolkodtam erről az egészről. Ráadásul sokan úgy érzik, hogy pusztán az átállásoddal támadod az ő életvitelüket. Meg kell védeniük magukat. Ez főleg azokra jellemző, akik teljesen azonosulnak a saját értékrendjükkel. Tehát majdnem mindenki :)
Ha nekik igazuk van, neked nem lehet. Ha neked van igazad... Jaj-jaj :) Nálam a következő lépés a glutén lekapcsolása lesz. Mondjuk arról lövésem sincs, a végén mit fogok enni. :D

Válasz erre: Realitás vagy valóság?

sünibaba — Wed, 03 Sep 2014 20:39:50 +0200

Olyan szívesen venném, ha írnál erről a témáról még! Nagyon kíváncsi vagyok a tapasztalataidra!
Tudom, hogy nem ez a poszt lényege, de a húsevéshez csak annyit: én több mint egy éve nem eszem. És érdekes tapasztalni, mennyire a húsevésre van kondicionálva a társadalmunk: a családom,a barátaim, távoli ismerőseim (a kapcsolat szorosságától függően) megdöbbennek és/vagy aggódnak: te jó ég, hát hiánybetegséged lesz! Pedig dehogy.

Válasz erre: Szilánkok

jorick1977 — Thu, 15 May 2014 20:33:28 +0200

KKKKööööööössssszzzzzzööööööönnnnnnööööööömmmmmm!!!! :))

Válasz erre: Szilánkok

Max & Maxina — Thu, 15 May 2014 13:01:35 +0200

találtam, eszembe jutottál, küldöm. :)

@HoldViola: Most, hogy kérdezed... Furcsa, de nem. Így intenzívebben benne vagyok az életemben, csak egy más szemszögből. Pl. Ha beszélgetek valakivel, akkor intenzíven tudok rá figyelni. Őt hallgatom, s nem a kis kommentárt a fejemben. Az emberek ezt megérzik.
Van, hogy határozott elképzelésekkel vágok bele egy szituációba, majd "logikátlanul" hagyom, hogy teljesen másképp alakuljon, mint amit elképzeltem, anélkül, hogy nekem ez frusztrációt okozna. S végül valami teljesen más jön ki a dologból, és az a jó. :)
Érdekes, amíg nem kérdeztél rá, nem is jutott eszembe, hogy ettől magányos is lehetnék. :D
Talán azért, mert egymagamban is egyre inkább egész vagyok. Élvezem az egyedüllétet és élvezem, ha valaki mellettem van.

Válasz erre: Elhalványulás

HoldViola — Wed, 02 Apr 2014 10:11:20 +0200

...és nem vagy magányos ettől?

Válasz erre: Önszuggesztió

jorick1977 — Thu, 20 Mar 2014 14:31:56 +0100

@Max & Maxina: Igazad van. Ezek, ha úgy nézed, döntések. Bár szerintem igazából lehetőségek. Vagy ez történik, vagy az. A gond akkor van, ha nem látod, hogy valójában csak ezek a lehetőségek állnak rendelkezésedre, ha valamitől szenvedsz.
Az első két pont a külvilágban próbál változást generálni, s így szüntetni meg a szenvedést. A harmadik akkor kerül a képbe, amikor az első kettő nem lehetséges. Amikor semmilyen lehetőséged sincs kívül hatást elérni. Ekkor a szenvedés úgy szüntethető meg, ha megszünteted az ellenállásodat és elfogadod a helyzetet. Te kezdesz változni, s nem a külső körülmények.
Sokszor az emberek megragadnak ott, hogy szenvednek a helyzettől, nem tudnak, vagy nem akarnak tenni ellene, viszont elfogadni sem tudják, s végül csak panaszkodnak, figyelmük középpontjába a szenvedésük kerül, ez vakká teszi őket a külvilág valódi eseményeit, s mindent csak ezen átszűrődve kezdenek érzékelni. Innen már nem lehet látni azt, ami valójában van, csak azt, amit gondolok róla. Amikor a szenvedés olyan mértékűvé válik, ami "elviselhetetlen", akkor az egyén cselekedni kezd. Viszont már teljesen elveszítette a kapcsolatot a realitással. Így cselekedetei sokszor görcsössé, diszfunkcionálissá válnak, s csak ront a helyzeten.
csak válaszolom :)

Válasz erre: Önszuggesztió

Max & Maxina — Thu, 20 Mar 2014 08:27:47 +0100

ha nincs döntés, akkor ezek a tanácsok:
"1. Változtass rajta! 2. Ha nem tudsz változtatni, akkor szállj ki a helyzetből! 3. Ha egyik sem megy, fogadd el"
minek számítanak? ezek mindegyike döntésre való felhívás. vagy nem?
csak kérdezem. :)

Válasz erre: Harcosok klubja

jorick1977 — Sun, 09 Mar 2014 18:10:52 +0100

@sünibaba: Örülök neked. Régen jártál errefelé. :)

Válasz erre: Harcosok klubja

sünibaba — Sun, 09 Mar 2014 13:40:46 +0100

Ó, bár sokan vitatkoznának így! Szép, hogy így tudod csinálni a dolgaidat, és nagyon hiteles vagy benne!
A fejlődésre vonatkozó elképzeléseddel teljes mértékben egyetértek. Kaptató - síkság (egy kis megpihenés) - aztán újabb kaptató megint. És sokszor csak visszatekintve látszik, hogy nem körbe-körbe járunk, hanem egy spirálban, picit mindig egyre feljebb. (Legalábbis, szeretem ezt hinni.)

Válasz erre: Az én kicsi egóm

Max & Maxina — Tue, 04 Mar 2014 10:24:23 +0100

egyetértés! nagyon! :D

Válasz erre: Haragszomrád

Max & Maxina — Tue, 07 Jan 2014 09:33:29 +0100

@jorick1977: az a fránya időjárás!!! :D:P

Válasz erre: Haragszomrád

jorick1977 — Mon, 06 Jan 2014 19:46:06 +0100

@Max & Maxina: Valami van a levegőben! :D

Válasz erre: Haragszomrád

Max & Maxina — Mon, 06 Jan 2014 11:12:30 +0100

ezt az előbb írtam:
az emberi tavak meg szeszélyesek, válogatnak, igent, vagy nemet mondanak. és néha nincs más dolgod, mint a választ tudomásul venni.
maxina

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Wed, 11 Dec 2013 10:54:48 +0100

@jorick1977: laza nem vagyok, de bátor igen. újra és újra megpróbálom...:D
eccer csakbejön?! nem?
nah.

Válasz erre: Harc most és mindörökké

jorick1977 — Wed, 11 Dec 2013 10:36:04 +0100

@Max & Maxina: Akkor már érted mit jelent itt a harc. Lebegni lazán lehet, ha merev vagy elmerülsz. Merev vagy mert félsz, mi lesz, ha elmerülsz. A félelmet is le kell küzdeni.
Ha laza él, vagy meghal, mert fél! :)

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Tue, 10 Dec 2013 11:00:07 +0100

@jorick1977: no, akkor nem tudom, írtam-e már erről, szerintem igen és talán kapcsolódik az egyéb beszélgetéseinkhez is...:
négy évig tanultam úszni középiskolás koromban, tesi órákon. odáig jutottam el, hogy mellúszásban át tudom úszni hosszában a nagymedencét. :) semmi egyéb. mint a nyeletlen fejsze, olyan vagyok. ez nem akadályozott soha, hogy a víz közelébe menjek, de az úszás nem az erősségem. a lebegés meg.......hhhhhhhhhhhhh hát, semmi. az egész családom lebeg, mint kis medúza, én meg merülök, mint egy nyeletlen fejsze. :D:D:D
max a nyáron nekiveselkedett, mert (szerinte is, mint mindenki szerint, aki tud) lebegni mindenki tud, csak elég lazának kell lenni. ahham. hátöööööööö, nem tudok. még most sem. nagyon vicces, ahogy magyarázzák nekem, hogy SEMMIT sem kell tennem, csak lazán feküdjek a vízen.
nah. ennyit a lebegésről. átvitt értelemben is és egyébként is. :D

Válasz erre: Harc most és mindörökké

jorick1977 — Thu, 05 Dec 2013 12:35:22 +0100

@Max & Maxina: Igazad van. De ezért meg kell küzdeni. Nem aktívan harcolva, hanem merni kell lebegni, legyőzve a belső ellenállást s görcsöket. :) Éber figyelemben kell maradni, különben a reflexek visszatérnek.
Nem elég felébredni - ébren kell maradni: ez a harc. Eredménye a lebegés :P

Válasz erre: Harc most és mindörökké

Max & Maxina — Thu, 05 Dec 2013 08:14:04 +0100

vagy engedj el mindent és lebegj. ne feszülj, ne akarj. csak! add át magad és lebegj.
hogy tetszik? :D

Válasz erre: Dühkontroll gyakorlatok lábjegyzet

jorick1977 — Thu, 07 Nov 2013 05:05:22 +0100

@Szótlan Papagáj: Főleg neked. Elgondolkodtatott, amit írtál. :)

Válasz erre: Dühkontroll gyakorlatok lábjegyzet

Szótlan Papagáj — Wed, 06 Nov 2013 19:50:15 +0100

Haha, ez nekem szólt? :-)

Válasz erre: Dühkontroll

jorick1977 — Mon, 04 Nov 2013 06:30:28 +0100

@Szótlan Papagáj: Pont ezekre a kérdésekre keresem a választ a következő bejegyzésekben. (Dühkontroll gyakorlatok I-II.) Esetleg nézd át, aztán visszatérhetünk ezekhez a kérdésekhez :)

Válasz erre: Dühkontroll

Szótlan Papagáj — Sun, 03 Nov 2013 18:58:14 +0100

@jorick1977: Igen, ez a legnehezebb: 1) helyreteszem, mert szerintem nem jól látja a dolgokat - de mégis miből gondolom, hogy én jól látom? ; 2) nem teszem helyre, elfojtom magamban, amit gondolok - és akkor majd egy inadekvát helyzetben robbanok... A kérdés: hogyan nem tudnék robbani? A válasz nyilván az, hogy elengedem a helyzetet.. vagyis rezignált maradok?

Válasz erre: Dühkontroll

jorick1977 — Sat, 02 Nov 2013 06:40:01 +0100

@Szótlan Papagáj: Nem kell szentté válni. (Bár próbálkozni ér :) Néha valaki nem ért a szóból. Nem érti meg, hogy nekünk van igazunk, mi látjuk helyesen. Ilyenkor nem marad más, "helyre tesszük". Tudja már, no. Bár felmerül a kérdés, ha igazunk van, kell-e erőt felvonultatnunk. Ha látjuk a Valóságot, akkor az igaz. Akkor én miért üvöltsem le a haját. Attól, hogy ő nem látja, attól még az igaz marad, mert az a Valóság. Ha meggyőzöm, ha nem. Bár, ha elérem, hogy belássa tévedését, akkor az nagyon jó, mert úgy érzem okosabb voltam, bölcsebb, erősebb és még segíteni is tudtam neki, amitől még jobb ember is lettem. Ez az Egó svédasztala :) (Persze ez csak játék, alig titkolt provokatív szándékkal, hátha kialakul belőle valami, ami Igaz. :D

Válasz erre: Dühkontroll

Szótlan Papagáj — Fri, 01 Nov 2013 16:12:15 +0100

Szívemből szóltál :-) Na de mi van akkor, amikor mégsem bánod meg, hogy ráripakodtál XY-ra? Hanem azt érzed, hogy érdemes volt megtenni, még akkor is ha csak úgy kipattant belőled. Mert legalább valami változik.

Válasz erre: Ez a pillanat az életem!

Szótlan Papagáj — Sat, 28 Sep 2013 14:45:54 +0200

@jorick1977: :-)))

Válasz erre: Ez a pillanat az életem!

jorick1977 — Sat, 28 Sep 2013 07:13:42 +0200

@Szótlan Papagáj: Azt hiszem, mindegy, hogy mit gondolok a lelkemről. Amikor ez a játék megszűnik játéknak lenni, akkor már lényegtelen lesz. Az eseményeket nem lehet megállítani. Legkésőbb akkor szembe kell nézzek a halálfélelmemmel. Akkor már jobb kis lépésekben hozzáedződni. Minden nap egy kiskanál halálfélelem, étkezés előtt :)

Válasz erre: Ez a pillanat az életem!

Szótlan Papagáj — Sat, 21 Sep 2013 10:49:31 +0200

Nem rossz játék. Egy apró zökkenőt látok csak benne. Tudniillik, ameddig nem ismerted fel, hogy a lelked halhatatlan, addig csak a halálfélelmedre fogsz gondolni. És akkor nem a mostban vagy, hanem a jövőben (mi lesz, ha meghalok).

Válasz erre: Pár kapcsolat VI.

jorick1977 — Sat, 14 Sep 2013 13:04:21 +0200

@sünibaba: Kedves sünibaba! Nem, nem élek így. Én úgy működöm, hogy bár meglehetősen sokat tudok a világ azon dolgairól, amik engem érdekelnek, ahhoz hogy valóban megértsem, el kell magyaráznom másoknak. Sokszor beszéd közben jövök rá dolgokra. Ezt a blogot arra használom, hogy, miközben egy odaképzelt (vagy a Te esetedben valós :) olvasónak megpróbálom összefoglalni azt, amit tudni vélek, én magam is esélyt kapjak az igazán mély megértésre. Pl.: Amikor a Pár Kapcsolatokat írtam, a végén nagyon nyomorultul éreztem magam. Visszaolvastam, hogy meglássam azt a logikai hibát, ami miatt kijelenthetném, hogy ismereteim alapján tévedtem. Sajnos nem találtam. Egyelőre más sem :( Nekem azért fontosak az olyan visszajelzések, mint amikkel Te is megtiszteltél, mert tudom, hogy nem tudok semmit. Biztos, hogy nem az igazságot írom le. S ha valaki rámutat a tévedésemre, akkor hálás vagyok.
Ezek az írások olyanok, mintha felderítőket küldenék ki. Ha úgy tűnik, jó az irány, akkor elindulok és megpróbálom megélni. Ez az én utazásom. Ha az írásom csak arra volt jó, hogy Te magad újra átgondold egy kicsit a saját meggyőződésedet, már megérte. :) További jó olvasgatást!

Válasz erre: Ma meghalok!

sünibaba — Sat, 14 Sep 2013 07:23:51 +0200

Nagyon tetszik ez az írás!

Válasz erre: Pár kapcsolat VI.

sünibaba — Sat, 14 Sep 2013 07:22:46 +0200

Én nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy amikor megcsalnak, akkor csakis az egóm sérül. (Bár lehet, hogy egészen mást értesz egó alatt, mint amit én gondolok, hogy értesz. Mondom, ez nekem kevéssé ismert terület.)
Sőt, amikor én vagyok (voltam) hűtlen, akkor sem gondoltam úgy, hogy valójában csak a másik egóját bántottam. Sőt, saját magamat is bántottam a hűtlenséggel. A lelkem majd beleszakadt. De nem csak a bűntudatba.
De ezt nem tudom neked bebizonyítani. Szerintem ezt nem lehet egzaktul kimutatni, levezetni, mint egy Pitagorasz-tételt. Hogy most akkor csak az egó, vagy valami más?
Másfelől nem is akarom bebizonyítani. De így gondolkodsz, így élsz - és sokan mások is bizonyára. Én meg nem, vagy nem teljesen. De nincs ezzel semmi gond.
Viszont szeretnék kérdezni tőled valamit. És bár úgy tűnhet, de egyáltalán nem provokatívnak számom a kérdést. Őszintén kíváncsi vagyok rá.
Szóval, te úgy élsz párkapcsolatban, ahogy leírod? Hogyan jutottál el idáig, hogyan tudtad (tudjátok) ezt megvalósítani?
Úgy látom, valamiért nagyon dolgozik benned ez a párkapcsolat téma...

Válasz erre: Pár kapcsolat IV.

sünibaba — Sat, 14 Sep 2013 07:10:57 +0200

Kedves Jorick!
Több a hasonlóság, mint a különbség a gondolkodásunkban, és ennek nagyon örülök.
Amikor már harmadszor olvastam végig a párkapcsolati témájú bejegyzéseidet, akkor jöttem rá, hogy valójában szinte csak fogalmi különbségek vannak. A legtöbb esetben, amikor te egót írsz, én a "sebzett én", vagy "az az énrész, ami sérült mondjuk gyerekkorban, v. egy transzgenerációs elakadásból nem tud kivergődni" kifejezést használnám Tudom, más fogalomrendszer. Abban, amit te használsz,én kevéssé vagyok járatos.
Ezért aztán csak a saját tapasztalataimról tudok beszélni, meg arról, hogy én mit gondolok.
Az elég komoly gond, hogyha nem látom a társamat, hanem csupán a saját belevetített vágyaimat észlelem belőle. Akkor valóban nincs nagy esély tartós, boldog kapcsolatra. Ezért számomra nagyon fontos, hogy valóban LÁSSAM azt az embert, akivel élek. Igen, a hibáit is. A hibái - amit én annak látok benne - különösen izgalmasak. Hiszen azokkal nekem is van dolgom. Nem úgy van-e, hogy ami a másikban különösen idegesít, az valójában bennem is bennem van, egy saját el nem fogadott, eltagadott, árnyékban maradt tulajdonságom? Én arra törekszem, hogy ezt mindig megvizsgáljam. Vagy ha már az is idegesít, ahogy "levegőt vesz" (ezt az érzést is ismerem régebbről), akkor nagy valószínűséggel a rengeteg kimondatlanság, düh, harag, csalódottság stb. dolgozik a háttérben.
Ahhoz pedig, hogy valóban lássam a másikat, úgy gondolom, az kell, hogy ne tőle várjam a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást. Mert- mint ahogy te is írod - olyan nincs. Párkapcsolati relációban értelmezhetetlen. Sarkítva: nem várom tőle
(vagyis, nem tőle várom) a vágyaim beteljesítését, a teljesség érzését, hogy úgy szeressen, mint az anyukám, vagy lehetőleg jobban.
Viszont számomra a párkapcsolat kölcsönös érzelmi függőség. Ez nagyon nem ugyanaz, mint a társfüggőség. De azzal, hogy szeretem, megmutatom neki magam úgy, ahogy vagyok, sebezhetővé válok. Tudom, hogyha elhagyna, az nagyon fájna. Kicsit bele is halnék. Sokáig gyászolnám. De nyilván elengedném. (Mi mást is tehetnék?)
És nekem ez rendben van így. Én így működöm. És még sokan mások is. De nyilván nem mindenki.

Válasz erre: Pár kapcsolat IV.

sünibaba — Sat, 14 Sep 2013 07:10:03 +0200

Válasz erre: Pár kapcsolat II.

Szótlan Papagáj — Mon, 09 Sep 2013 21:19:27 +0200

Hajjaj, most kb. azt írtad le ami a mai napon végigfutott rajtam... Konkrétan összeomlott a szépen felépített kis személyiségem, és önmagamat is meglepve kifakadtam egy kolléganőmre. Magyarán túlreagáltam egy helyzetet, amit baromira nem szoktam, mert kényesen figyelek a diplomáciára. Na bumm, mégsem vagyok "tökéletes" munkatárs. És tudod mire jöttem rá, ahogy beszélgettünk a helyzetről egy másik kolléganőmmel: hogy vagyok amilyen vagyok, a legjobb megoldás, ha elfogadom magamat.

Válasz erre: Köznapiság

jorick1977 — Tue, 20 Aug 2013 16:22:57 +0200

@Szótlan Papagáj: Igen. :) Néha így egyszerűbb...

Válasz erre: Köznapiság

Szótlan Papagáj — Tue, 20 Aug 2013 10:16:52 +0200

@jorick1977: Jó ez a vers, tetszik :-) Saját szerzemény?

Válasz erre: Köznapiság

jorick1977 — Tue, 20 Aug 2013 07:21:57 +0200

@Szótlan Papagáj: 1. Ez így van :)
2. Ha valami lényegtelen fikció az még bírhat fontossággal a számomra, még akkor is, ha én magam is lényegtelennek tartom. Van erről egy vers:

L-Vont

Villódzás? Káprázat? Sarki fények?
Értelmezés súlya alatt a lényeg.
Szubjektív gömb vetít objektív valót osztottan,
s én álldogálok tétován, nézőpont fosztottan…
Egy test hever az összeomlott síkok alatt.

Válasz erre: Köznapiság

Szótlan Papagáj — Mon, 19 Aug 2013 19:05:48 +0200

1) A népszerűséget csak az egód akarja :-)
2) Igazából a halál előtti lét is tekinthető lényegtelennek, mert mi van ha az is fikció?

Válasz erre: Most és tudat

jorick1977 — Wed, 26 Jun 2013 06:30:35 +0200

@Szótlan Papagáj: Azt hiszem igazad van abban, hogy senki sem véletlenül kapja meg azt, amit. (Hogy Sipos F. Tamást idézzem:"Tök mindegy, hogy ki tesz keresztbe, / a sors mindig beletrafál!" :)))

Válasz erre: Teremtő egó

jorick1977 — Wed, 26 Jun 2013 06:28:22 +0200

@Szótlan Papagáj: Igen, elég. :) Nagy rajongója voltam egy darabig. :)

Válasz erre: Most és tudat

Szótlan Papagáj — Tue, 25 Jun 2013 20:48:26 +0200

Egyébként most ugrott be, a Jézus vs. leprás sztorira visszatérve, hogy Jézus nem azért zavarta el a betegeket, mert nem akart segíteni, hanem azért mert pontosan tudta, hogy senki sem véletlenül kapja meg azt a betegséget (vagy mondhatnánk úgyis, hogy keresztet)... Mindenki csakis saját maga tud kikecmeregni a sötéből/betegségből stb. És ha már sötétben tapogatózás és kivetítés: ismét Platón és barlanghasonlat -)

Válasz erre: Teremtő egó

Szótlan Papagáj — Tue, 25 Jun 2013 20:20:09 +0200

Bár nem szeretném Kant munkásságát lekicsinyelni, de igazából már Platón óta tudjuk, hogy valami "nem stimmel a valósággal" :-) Ugye elég ha csak annyit mondok, hogy idea elmélet?

Válasz erre: Jézusom!

Szótlan Papagáj — Tue, 25 Jun 2013 20:07:30 +0200

Örülök, hogy a blogodra tévedtem. Bár egy-két írás "zavarosnak" tűnik néhol nekem (de hát tudom én is, a gondolatokat nagyon nehéz megfelelő szavakkal leírni/megfogalmazni), de ezt olvasva csak bólogatni tudtam. Abszolút egyetértek. Azon egyébként gondolkodtál már, hogy Jézus és Buddha akár egy ember is lehetett különböző reinkarnációban? (Vagy akár tér-idő ugrással, vagy valami hasonló?)

Válasz erre: Szeretném, ha szeretnék

kaniraya — Fri, 07 Jun 2013 00:03:08 +0200

"Az élet álom. Ha művészek vagyunk, életünket megtölthetjük szeretettel, és álmunk a művészet remekévé válik."

Válasz erre: KÉP

kaniraya — Thu, 06 Jun 2013 23:59:29 +0200

Fantasztikus! :)

Válasz erre: Függőségek

Chuck Ella — Fri, 24 May 2013 21:06:22 +0200

Érdekes gondolatok, nagyon lényegre törőek. Jó volt olvasni. :)