Megtekintettük a Dél-Pesti Dunaparton épülő “Nemzeti Atlétikai Központot”.
2019. december 4-én is megnéztük, hogyan állnak az építkezések.
“Magyar Zene Háza”
“Néprajzi Múzeum”
“Dózsa Mélygarázs”
“Kis botanikus kert”
“Magyar Innováció Háza”
“Új Nemzeti Galéria”
Játszótér (D-K-i oldal)
“Pannon Park”
2019. október 23-án megnéztük, hogyan állnak az építkezések.
Sajtóhírek szerint Budapesten a Szentendrei úton többtucat fa kivágását tervezik a napokban. Megnéztük a jelenlegi állapotot. A helyzet bővebb kifejtése itt olvasható.
Június 27-én ismét szétnéztünk a SA-HO Kft. tulajdonában álló hulladéklerakóban, mely Dunakeszi határában a 022-es helyrajzi számon található.
Mint az előző posztunkból kiderül, már korábban is jártunk a helyszínen. Most némiképp gondosabban néztünk körül és tájékozottabbak is voltunk.
A területen továbbra is mindenféle vegyes hulladék található, a bő egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest érdemi változást nem tapasztaltunk.
Sétánk során a könnyen felismerhető oda nem illő anyagokon kívül azbesztcementnek látszó darabokat is találtunk, egy részüket a Petőfi Csarnok műanyagborításával szennyezett halmokban. Hat területen összesen 11 db. mintát vettünk és értesítettük a Rendőrséget. A Petőfi Csarnok bontásának körülményeit a Ligetvédők foglalták össze. A mintavételek körülményeiről videófelvétel is készült, hogy a minták – és a mintavételek helyei – később is egyértelműen beazonosíthatóak legyenek. A zöld kesztyűt a ZöldEb kutyás egyesülettől kaptuk
Az alábbi képen fehér körökkel jelöltük a mostani mintavételek helyszíneit, valamint egyes mintavételi helyekről készült fényképfelvételekhez tartózó koordinátákat jelöltünk fel a térképre (mellettük a file-ok nevei).
Az alábbi mintákat gyűjtöttük a fent számokkal jelölt területekről:
A mintákat a mai napon megvizsgálva az derült ki, hogy kivétel nélkül mindegyik tartalmaz valamiféle szálas, éghetetlen, fehér, vagy kékes színű anyagot, hogy egészen úgy néz ki és úgy viselkedik, mint a korábban a Petőfi Csarnoknál vett minták, melyekről beigazolódott, hogy kb. 13%-ban azbesztet tartalmaznak.
Sajnos akkreditált szakértői vizsgálatot még nem volt lehetőségünk végezni, így semmiképp nem állíthatjuk, hogy ezek az anyagok bizonyosan azbesztet tartalmaznak. Ennek valószínűsége azonban hatalmas.
A napokban ismét felmerült, miféle hulladékok találhatók Dunakeszi határában. 2016. nyara óta követjük az eseményeket, 2018. május 11-én ismét körülnéztünk.
A helyszín Dunakeszi, a 022. hrsz-on lévő hulladéklerakó, mely a SA-HO Kft. tulajdonában van. Ide elvileg csak inert, azaz kő, beton, föld tartalmú építési hulladék kerülhetett 2018. októberéig, eddig kapott ugyanis a tulajdonos engedélyt a hulladékszállításra. A kiadott engedély szerint sittből az egyéb anyagokat (fém, kerámia, fa) ki kellett válogatni, majd az építési anyagot gépekkel össze kellett zúzni. Vagyis kellett volna: felvételeink szerint ugyanis az ide szállított vegyes tartalmú sitt sem szétválogatva, sem összeaprítva, azaz rekultiválva nem lett. Képeink szerint a hulladékban veszélyes anyagok, pl. azbesztpala, azbesztcement, aszfalt, autógumi, számítástechnikai- és egyéb elektromos hulladék is találhatók. A Pest megyei Kormányhivatal azonban, melynek több bejelentést tettünk, egy éves vizsgálódás során ennyit “állapított” meg: környezetvédelmi intézkedésre nincs szükség. A telep tulajdonosa ugyanis laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvet nyújtott be, s eszerint nincs veszélyes anyag a területen. De sem ez a vizsgálati jegyzőkönyv, sem a telep hulladéknyilvántartásról szóló jelentései nem elérhetők.
Az alábbi képeket tanúk jelenlétében, java részüket pontos gps-koordinátákkal megjelölve készítettük, az eredeti exif információkat meghagytuk, így azokat bárki ellenőrizheti.
2018. novemberében a hely így festett:
2018. májusában pedig így:
Már a hulladékhegy tövében lehet találni eternitcsőnek látszó hulladékot. A közeli képen jól megfigyelhető a szálas szerkezet.
A hulladékhegy tartalma meglehetősen vegyes.
A Petőfi Csarnok szellőzőkürtőinek illesztéseit az azbesztmentesítési tervnek megfelelően maradéktalanul levágták.
Mint ismeretes, a Petőfi Csarnok bontása során az azbeszttartalmú eternitcsövek egy részét összetörték és az egyéb építési törmelékkel együtt elszállították.
Az itt fellelhető hulladék közt a Petőfi Csarnok számos maradványa található, ahhoz keveredve pedig az eredeti helyszínről már jól ismert (és igazoltan azbeszttartalmú) anyaggal találkoztunk, abból mintát vettünk.
2019. május 25-e körül kidőlt egy fa a Városligetben. Bár májusban meglehetősen sok csapadék hullott, a kidőlést nem előzte meg rendkívüli időjárás, jelentős szél.
(jópár információt és a 2017-es felvételeket köszönjük a Ligetvédőknek)
Május 23-án – a kidőlést megelőzően – a Főkert a csapadékos időjárás miatt figyelmeztetést adott ki:
Valószínűleg május 25-én (az első beszámolók 26-án érkeztek) kidőlt a fa.
Május 29-én a Főkert a Járókelő blog érdeklődésére a következő választ adta:
„Társaságunk szakemberei a kidőlt nyárfa balesetveszély elhárítását megkezdték. Az elszállítását folyamatosan végezzük.”
Május 29-én egy környékbeli lakó érdeklődésére a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. a következő választ adta:
„Természetesen értesültünk az említett fa kidőléséről. Bár még várjuk a FŐKERT hivatalos tájékoztatását, de azt már elmondtak, hogy a fa kívülről teljesen épnek nézett ki, tehát semmi nem utalt rá, hogy ki fog dőlni, ám a sajnálatos eset megtörténte utáni gyors vizsgálat során kiderült: a gyökérzete nagyon rossz állapotban volt, az egyik oldalon teljesen elkorhadt. A fa a sok csapadék miatt megszívta magát vízzel, ezt a gyökérzete nem bírta tovább, ezért dőlt ki. A fa építési, illetve munkaterületen kívül állt, tehát az építkezéseknek nem volt köze a kidőléséhez.
A kidőlt fát nem lehet megmenteni, a gyökérzete elhalt, ezért feldarabolva egy zöldhulladék-lerakóba kerül.
A mostani eset sajnos nem volt előre jelezhető, ugyanakkor a FŐKERT-el együttműködve mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kiszűrhető eseteket még idejében, biztonságosan elkerüljük. Ugyan nem látványos tevékenység, de az év 365 napján, több tucat szakember folyamatosan monitorozza a fákat, és elvégzik a szükséges beavatkozásokat.
Mint az ismeretes, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. a Liget teljes zöldfelületének fenntartásáért is felelős, így különös gondot fordít a mintegy 7000 egyedet számláló faállomány kezelésére, gondozására. Három évvel ezelőtt idősfa ápolási programot indított, melynek köszönhetően több tucat történeti értékű, koros faegyed állapotán sikerült jelentősen javítani, illetve a Liget teljes területére vonatkozó, részletes adatokkal rendelkező fakatasztert készített, mely a park több mint 200 éves fennállása óta hiányzott. Továbbá létrehozta a Városligeti Faápolási Protokollt, mely a jogszabályoknál is szigorúbb és alaposabb vizsgálatrendszert ír elő a ligeti fák kezelése során. A park megújítása során a faprotokoll előírásai szerint fokozatosan megvizsgálják a Városliget valamennyi fáját, és végrehajtják a szakértők által előírt kezelési javaslatokat.”
Május 31-én – a publikálás dátuma nélkül – már olvasható volt a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. nyilatkozata további(?) fák veszély miatti eltávolításáról. A nyilatkozatból nem derül ki, hogy mely egyedekről írnak:
A kidőlt fa a Városliget fakatasztereiben 14VL102 060 számon szerepel (102-es “Sportcentrum” tábla 60-as sorszámú tagja).
Három fakatasztert ismerünk az elmúlt évekből, ezek mindegyike – már a 2015. áprilisi is – megállapította, hogy a fa további vizsgálata szükséges, hogy a gyökérzete rossz állapotban van. A későbbi fakataszterek adatai ugyanezt írják le. Nincs tudomásunk arról, hogy a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. a kidőlést megelőzően a fakataszterekhez szükséges felmérésen túl bármiféle vizsgálatnak vetette volna alá a fát, vagy hogy az bármiféle kezelést kapott volna az elmúlt években.
A fa kb. 20 fokos szögben jóideje meg volt már dőlve a későbbi kidőlés irányába.
A fa a közeli sportpályákra zuhant, azok kerítését megrongálta.
A budapesti Városligetbe tervezett „Új Nemzeti Galéria” egy eddig nem közismert látványterve
Állítólag egy a Városliget Zrt. által gyártott exkluzív, nem nyilvánosan terjesztett kiadványból származik.
Néhány novemberi kép Göd környékéről: a SA-HO Kft. hulladéklerakójáról és a SAMSUNG SDI akkumulátorgyáráról
Akkumulátorgyár
Hulladéklerakó