Csermely Péter blogja 2.0 - irgalom

Mit lehet tanulni a mai szorongattatott helyzetünkből?

Csermely Péter — Sat, 22 Feb 2020 09:45:52 +0000

Böjti gondolatok a lelassulás és a tűrés hasznáról

1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században? Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! -- gondoltuk korábban. A mindenhatóság látszatában élt az emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A tűrés, mint a bölcsesség része. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A visszafogásnak azonban kb. két hónap múlva majd vége lesz. Építsük fel addig máshogy, építsük fel jobban önmagunkat! (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme. A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai és óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Ámen (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

1. Miért nem akarunk (tudunk) tűrni ebben a században?

Nem is olyan régen még minden rohanás volt... Elfelejtettük azt is, hogy hogyan kell felkészülni valamire. A baj ezzel az volt, hogy így soha nem érkeztünk meg oda, ahol voltunk. Mert soha nem tudtuk, hogy hol voltunk. Mert nem hagytunk időt arra, hogy rájöhessünk, hogy hol leszünk... Besűrűsödött az élet. Egy mai ember egy óra alatt több társával találkozott, mint a dédapja egész életében. Jelentéktelenné vált a pillanat. Lesz helyette majd új, lesz helyette majd más. Ezért aztán soha nem figyeltünk meg semmi olyat, ami a dédszüleinknek mindennapos örömöt okozott: a szitakötőket, ahogy repülnek, a madarak dalát... – ezzel is összefüggött, hogy egyre több ember életében nem is volt már olyan szitakötő, ami repült, és olyan madár, ami dalolt. (Mi a szitakötő? Az egy foglalkozás?) Az élet sűrűsödése felemelte az ingerküszöböt. Ha kisebb volt a beáramló input, diszkomfort érzésünk volt. (Hányan szenvednek most éppen ettől...) A változáséhségnél csak a változatlanság elviselésének a hiánya volt a nagyobb. "Tűrhetetlen, ha nekünk tűrnünk kell! Leigáztuk az egész Földet! Miénk a hatalom, azt tesszük, amit akarunk! Demokrácia van: mi választunk ételt, párt, sorsot, zoknit és pártot." -- gondoltuk... A mindenhatóság látszatában élt a mai emberiség. Szakadékhoz vezető, bekötött szemű út volt ez. Aztán beütött a krach. Megjött a koronavírus... Úgy gondolom, hogy nagyon fájdalmas, nagyon szörnyű, de a hosszútávú túlélés szempontjából lét-fontosságú leckén megy keresztül az emberiség. Tudjunk tanulni mindebből. Találjuk meg a kényszer-nyugalom heteiben a benső növekedés útját. Ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Recesszióba kerül a Föld. Vacakul megy majd a gazdaság. Sok baj származik ebből majd. De lesz ennek jó oldala is: végre visszafogjuk magunkat. Ez valahol a Föld megmentésének az útja. Vegyük észre, hogy a boldogságnak VAN más útja is, mint a féktelen fogyasztás és rohanás! Most először kényszerből vegyük ezt észre. De egyre inkább saját választásból is, kreatívan.

2. A tűrés, mint a bölcsesség része

A vágyak kielégítésének azonnali igénye (az "instant gratification") kiszolgáltatottá tesz minket a vágyainknak. A benső nyugalom, a bölcsesség csak a vágyainktól való távolságtartás képességével szerezhető meg. Ehhez tűrés-edzetté kell válnunk. Most épp tűrésedzettekké kezdünk válni... Kényszer-böjt lett a naptár szerinti böjt... Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Azok a közösségek, amelyek nem voltak szabálykövetők, sokkal több megfertőződést szenvedtek el, mint azok, amelyek gyorsan rájöttek arra, hogy vissza kell fogni magukat. A túlélés a korábbi komfortzóna gyors elhagyásának a képessége. Csak lelassult gondolkodással vagyunk képesek megtalálni az optimális döntést a (beégett mintán alapuló) zsigeri válaszunk helyett. Ne aggódjunk: a lelassult gondolkodásra mindig van idő. Az idegsejtek válaszai a másodperc ezredrésze alatt alakulnak ki, azaz képtelenül sok választ tud előhozni az agyunk egy gyors döntés során is – ha megtanulunk figyelni rá. A figyelem befelé való koncentrálásának a képessége kitágítja a szubjektív időt. A környezetünk rohanása mögött mindig ott mozognak azok a mélyáramlatok, amelyeknek az időegysége nem a perc, hanem az évszázad, avagy az évezred. Soha nem vesszük észre a változások fő sodrát, ha nem vagyunk képesek lelassulni. Most lelassultunk. A lelassulás azonban nem elég. Meg kell tanulni tűrni is. Minden komplex rendszer minden fontos megváltozását csak úgy tudja elkezdeni, hogy szétzilálja az addigi rendet. De ezzel párhuzamosan mindig épül már egy új rend. Építsük fel máshogy, építsük fel jobban önmagunkat!

3. Hosszútűrés: Isten különös kegyelme

Valaminek a tűrése, eltűrése a benső nyugalom, a benső békesség fokmérője. Aki tűrni tud, az nagyon jól tudja, hogy mi a Teljesség, és ahhoz képest még mindig jóval kisebb az, amit most éppen tűrni kénytelen. Van előttünk egy felmérhetetlenül nagy példa erre: Isten maga. Az Ószövetség a hosszútűrést Isten egyik legfontosabb tulajdonságaként írja le: "de Te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű" (Neh 9,17b). A tűrés mozgató ereje a szeretet, ami "mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor 13,7). Hadd ismételjem meg a korábbi mondatomat: Vegyük észre, hogy az egyéni tragédiákat csak közösségi TŰRÉSSEL lehet minimalizálni. Ugye látjuk már, hogy miért a szeretet a tűrés mozgató ereje? Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg azokat, akik e közösség törékeny tagjai. Az egész közösségünk tűrésével óvjuk meg otthonunkat, a Földet magát. Gondodjunk el mélyen: Urunk nemhogy eltűrt minket álnokságaink tengerével, hanem egyszülött fiát halálra adta, hogy minket megmentsen. Nem lenne itt az ideje annak, hogy mi is többet legyünk képesek eltűrni? Próbát kaptunk most ebből. Viseljük el, és segítsük elviselni azoknak, akiknek ez nehezebben megy. Lesz még itt ilyen próba, sok. Készüljünk fel rá. Ez a túlélés záloga. Nem büntetésképpen kaptuk a koronavírust. A nevelésünk zajlik éppen. Vegyük észre azt, hogy a megszomorító tragédiák ellenére ez a nevelés szeretettel teljes. Bár ezt most nehéz elképzelnünk, de bizony kaphattunk volna egy még ennél is sokkalta nagyobb földi katasztrófát indításnak. Nem kaptunk. Helyette kaptunk egy nevelődési esélyt. Használjuk ki. Érezzük meg a baj közepén is a reánk áradó szeretetet, és megkapjuk vele a békesség ajándékát is. Ezzel a békességgel és szeretettel kezdjük el újraépíteni a környezetünket. Mennyei Atyánk legyen irgalmas hozzánk, nevelődő gyermekeihez! Imádkozzunk magunkért, Afrikáért és Dél-Amerikáért, ahol most kezd el tizedelni a kór. Ámen

Fő témakörök:

Mi az őszinteség lényege?

Csermely Péter — Wed, 09 Oct 2019 09:18:50 +0000

Gondolatok a nyolcadik parancsolat kapcsán

1. Ki a felebarátom és mi a hamis tanúbizonyság? Mennyivel egyszerűbb lenne a nyolcadik parancsolat ("Ne tégy felebarátod ellen hamis tanubizonyságot!"), ha a "felebarátod" nem lenne ott, avagy helyette az állna, hogy "barátod". Jézus példázata az irgalmas szamaritánusról (Lk 10,25) arra tanít minket, hogy a szeretetközösség és az irgalomnak a szükséget felismerő cselekedetei határozzák meg a „felebarát” fogalmát. Isten nem személyválogató (5Móz 10,17; ApCsel 10,34; Róm 2,11). Mi sem lehetünk azok. A hamis beszéd messze nem csak a bíróságon káros. Napjaink „post-reality” társadalma szörnyűségesen bevett gyakorlattá tette, hogy amit hangsúlyosan elmondanak: az igazzá válik – függetlenül attól, hogy a valóság ennek homlokegyenest az ellenkezője. Az igaz beszéd nemcsak helyes, hanem tiszta is. A hallgatás is hamis tanúbizonyság lehet. A parancsolat igazi értelme itt sem a tiltás, hanem a felszólítás. Terjesszem az igazságot, álljak ki érte, ne hallgassak, amikor gyalázzák az igazat. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. Hogyan lehetünk őszinték? Az őszinteséget sokan azonosítják az igazmondással. Ezzel szemben az őszinteség mély tartalma az, amikor Istennel szemben őszinték vagyunk. Amikor valaki őszintén beszél, a lényegről beszél a lényegtelen helyett. Az őszinteség nem okvetlenül jelent beszédességet. (Sőt! Az igazi őszinteség kevés beszédű, mert a lényegre koncentrál.) Egy némaságot fogadott karthauzi szerzetes is igen nagy erővel képes megmutatni a létének a lényegét életével, metakommunikációjával, illetve írásaival. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. Mi az igazi őszinteség? Az őszinteség lényege a teremtett világ harmóniájához való viszonyunk. Ha elfogadjuk Isten teremtett rendjének a harmóniáját, akkor bekerülünk abba a szeretetáramba, ami a Szentháromságtól indul el. Az, hogy meghalljuk-e Jézus szeretetre hívását, életünk legfontosabb döntése. Az igazi őszinteséghez tehát hozzá tartozik, hogy átadjuk azt a szeretetet másoknak, amelyet mi magunk megkaptunk. A szeretetláncolatban való részvétel létezésünk lényege. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

Bevezetés. Ennek a félévnek az írásai a tízparancsolatról szólnak. Az első parancsolat kapcsán ("Én vagyok az Úr, a Te Istened. Ne legyen más Istened!") a keresztény identitásról írtam. A második és harmadik parancsolat („Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot!”) értelmezése során Isten valódi tiszteletének a fogalmát jártam körül. A negyedik parancsolat („Tiszteld atyádat és anyádat”!) kapcsán arra is választ kerestem, hogy mitől lesz egy beszélgetés meghatározó valakinek az életében? A válasz kulcsfontosságú fogalma a másik (így például: a szüleink) tiszteletére való nyitottság. Az ötödik parancsolat ("Ne ölj!") átgondolásakor megmutattam, hogy milyen sokféleképpen lehet ölni a mindennapokban, és hogy kit ölünk meg akkor, amikor képtelenek vagyunk a megbocsátásra. Azt is átgondoltam, hogy mit muszáj megölnünk ahhoz, hogy képesek legyünk Jézust befogadni. A hatodik parancsolat ("Ne paráználkodj!") kapcsán arra kerestem választ, hogy hogyan kerülhetjük el a paráznaságot és mit jelent a tisztaság, mint életállapot? A hetedik parancsolat ("Ne lopj!") értelmezése során választ kerestem azokra a kérdésekre, hogy mi mindent tudunk lopni, mi a lopás ellentéte és mikor nem lopjuk meg Istent. A nyolcadik parancsolat ("Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!") átgondolásakor a ki a felebarátom, mi a hamisság és mi az igazi őszinteség kérdéseit jártam körül. A kilencedik és tizedik parancsolat ("Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát!") kapcsán azokra a kérdésekre kerstem választ, hogy mi mindent nem szabad kívánnunk, és mi az az egyetlen kívánság, ami helyénvaló?

1. Ki a felebarátom és mi a hamis tanúbizonyság?

Mikulás: Jó gyerek voltál? Gyerek: Igen!
Mikulás: És a testvéred? Gyerek: Az nem!
Mikulás (szigorú szemmel): És ebből a kettőből melyik igaz?
Gyerek (megszeppenve): Egyik sem...

Mennyivel egyszerűbb lenne a nyolcadik parancsolat, ha a "felebarátod" nem lenne ott, avagy helyette az állna, hogy "barátod". (Nézzük meg ezeket a változatokat: "Ne tégy hamis tanúbizonyságot!" Világos dolog: ha a bíróságon megesketnek a Bibliára, hogy igazat fogsz beszélni, akkor utána ne hazudj. "Ne tégy a barátod ellen hamis tanúbizonyságot!" Tiszta sor: van néhány jó cimborám, akiknek az érdekeit figyelembe veszem, [néhányan esetleg hozzáteszik: ha jól megfizetik...], a többiek meg reszkessenek!) Azonban itt áll ez a fránya fele-barát (ami nem a barátnak a fele). Ki a felebarátom? Jézus példázata az irgalmas szamaritánusról (Lk 10,25) arra tanít minket, hogy a szeretetközösség és az irgalomnak a szükséget felismerő cselekedetei határozzák meg a „felebarát” fogalmát, és nem a vélt idegen, avagy a vélt ellenség fogalmai. Isten nem személyválogató (5Móz 10,17; ApCsel 10,34; Róm 2,11). Mi sem lehetünk azok. A hamisság tilalma tehát általános: nincs alóla a saját érdekeink, identitásunk, vélelmeink és félelmeink alapján kitalált kibúvónk.

"Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy felebarátunkat hazugságba ne keverjük,
el ne áruljuk, háta mögött meg ne szóljuk, se rossz hírét ne költsük,
hanem inkább mentsük, jót mondjunk róla, és mindent javára magyarázzunk."
(Luther Márton: Kis Káté)

Mi a hamis tanúbizonyság? Jézus szavai arra figyelmeztetnek bennünket („a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van”; Mt 5,37), hogy a hamis beszéd messze nem csak a bíróságon káros. Napjaink „post-reality” társadalma szörnyűségesen bevett gyakorlattá tette, hogy amit háromszor (vagy akár csak egyszer, de hangsúlyosan…) elmondanak: az igazzá válik – függetlenül attól, hogy a valóság ennek homlokegyenest az ellenkezője. (Figyeljük meg, hogy ezzel napjaink világa visszamegy a felvilágosodás, sőt, eredetében még a kereszténység elé, amikor a "ráolvasás" szavainak mágikus hatalma "valósággá tette" a nem létezőt. Korunk nagy megmondói média-mágusokként tüntetik fel magukat.) A rágalmazás, a gyanúsítgatás, az ítélkezés, de akár a szavahihetőség hiánya, a ferdítés, a hátsó szándék mind-mind olyan hamisság, amelyet kerülnünk kell. Az igaz beszéd nemcsak helyes, hanem tiszta is. A hallgatás is hamis tanúbizonyság lehet. Végezetül, de messze nem utolsó sorban: a nyolcadik parancsolat igazi értelme sem a tiltás, hanem a felszólítás. Terjesszem az igazságot, álljak ki érte: ne hallgassak, amikor gyalázzák az igazat.

2. Hogyan lehetünk őszinték?

„Mielőtt megszólalnál, gondold végig,
hogy amit mondanál, szebb-e,
mint a csend, amit meg akarsz törni.”
(Johann Christian Friedrich Hölderlin)

Az őszinteséget sokan azonosítják az igazmondással. „Aki nem hazudik, az őszinte.” Ha belegondolunk az őszinteség igazi tartalmába, akkor rájövünk, hogy az őszinteség több mint az igazmondás. (Szókratész hármas szűrője a helyes beszéd esetén az igazság mellé tette a jóság és a fontosság kritériumát is.) Az őszinteség mély tartalma az, amikor saját magunkkal szemben, amikor Istennel szemben őszinték vagyunk. Az őszinteség mély önismeretet és önazonosságot (integritást) feltételez. Amikor valaki őszintén beszél, nem pusztán nem hazudik, hanem a lényegről beszél a lényegtelen helyett. Fontosnak és lehetségesnek tartja azt, hogy életének a lényegét ossza meg azokkal, akikkel kapcsolatba kerül. Feltárja és megosztja azt a legfontosabb értéket, amelyet az élete jelent. Az őszinteség nem okvetlenül jelent beszédességet. (Sőt! Az igazi őszinteség kevés beszédű, mert a lényegre koncentrál.) Egy némaságot fogadott karthauzi szerzetes is igen nagy erővel képes megmutatni a létének a lényegét életével, metakommunikációjával, illetve írásaival. (A szent ignáci lelkigyakorlat harminc napos némasága alatt jobban megismertük egymás lényegét azokkal, akiknek még a nevét sem tudtuk, semmint kiskori barátainkkal.)

3. Mi az igazi őszinteség?

„az őszinteség elmulasztása a szeretetben a képmutatás ápolása,
a belső közösségvállalás kioltása, belső fagyhalál.
Akik így viselkednek, spirituális turistaként vonulnak végig az egyházon,
soha nem lépnek be, hanem mindig átmenőben vannak.”
(Ferenc pápa, 2019. augusztus 21.)

Amikor választ keresünk arra a kérdésre, hogy mi az igazi őszinteség, érdemes az előző gondolatmenetből kiindulni, ahol megfogalmazódott, hogy „amikor valaki őszintén beszél, a lényegről beszél a lényegtelen helyett”. De mi a lényeg? "Az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kitárunk, ami csak létezik -- ha kiirtani nem tudjuk a gonoszt, legalább ne adjuk át" (Bonhoeffer Börtönlevelei nyomán). A lényeg Isten teremtett rendjének a harmóniájához való viszonyunk. Az, hogy felfedezzük-e ezt a harmóniát, megérezzük-e a hozzá való viszonyunkat, és hogy ez a viszony elfogadás, avagy elutasítás. Ha elfogadjuk a természet harmóniáját, akkor bekerülünk abba a szeretetáramba, ami a Szentháromságtól indul el. Az, hogy meghalljuk-e Jézus szeretetre hívását, életünk legfontosabb döntése. Az igazi őszinteséghez tehát hozzá tartozik, hogy átadjuk azt a szeretetet másoknak, amelyet mi magunk megkaptunk. A szeretetláncolatban való részvétel létezésünk lényege. Mikulásra fordítva mindezt: ne csokoládéhalmokkal lepjük meg a gyermekünket, mert csömört kap tőle. Semennyi csoki nem pótol egy hiányzó mosolyt vagy simogatást. Adjunk csak egy csokit és sokkal több szeretetet – és küldjük el a többi csokoládét (a szeretetünkkel együtt, mert abból mindig marad) azoknak, akiknek nincs.

Fő témakörök:

Miben áll a keresztény identitás?

Csermely Péter — Sat, 20 Jul 2019 10:03:23 +0000

Évadnyitó gondolatok az első parancsolatról

1. Hamis Isteneink, hamis kereszténységünk. Sokan azt gondolják, hogy igen könnyű betartani az első parancsolatot. Meg vagyunk keresztelve, konfirmáltunk is. Mi más a keresztény identitás, ha nem ez? Ellent kell, hogy mondjak ezen testvéreimnek. A keresztény identitás nem olyan, mint egy futballcsapathoz tartozás. Nem egy tulajdonság. Nem pusztán egy közösséghez tartozás. Nem lehet szert tenni rá. Nem lehet birtokolni. Csak akkor lesz az Úr a mi egyedüli Istenünk, ha nem állítunk még a közelébe sem semmit, ami fontosságban felérne Hozzá. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A keresztény identitás gyökerei. A keresztény identitás legfontosabb forrása a szeretetközösségben élés a Szentháromsággal. Az Újszövetség fényéből szemlélve a tízparancsolatot nyilvánvaló, hogy Isten nem korlátozni akar bennünket, hanem kiteljesíteni. Isten Teljességét megismerve, végtelen szeretetét megtapasztalva a tízparancsolat betartása nem követelmény, hanem következmény lesz. Az Istennel és a felebarátokkal megélt kettős szeretetközösség tulajdonképpen nem más, mint Jézus szeretetparancsa. A keresztény identitás gyökereinek konkrét megnyilvánulásai az ima, a szentségek (a keresztelés és különösképpen: az eucharisztia) és Isten igéje. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. A keresztény identitás törzse és hajtásai. A keresztény identitás törzsének első fontos eleme a bűnlátás és az Istenfélelem. A keresztény identitás törzsének a legfontosabb eleme Jézus arcának és Jézus egész valójának a kiábrázolódása a keresztény emberben. A keresztény identitásnak rengeteg hajtása van, amelyek tulajdonképpen már a keresztény ember életvitelére jellemző egyedi tulajdonságok. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

Bevezetés. Az őszi félévben következő írásaim a tízparancsolatról szólnak. Mindig elkezdek majd egy olyan gondolatot is kibontani az adott parancsolat kapcsán, amely még tovább gazdagítja azt a jelentéskört, amelyet a parancsolat magában foglal. Így az első parancsolat ("Én vagyok az Úr, a Te Istened. Ne legyen más Istened!") értelmezése során megpróbálok választ keresni arra a kérdésre is, hogy hogyan is fogalmazható meg a keresztény identitás lényege? (Hadd köszönjem meg ennek az írásnak a létrejöttét a Feltámadásról elnevezett Colette-Marie nővérnek, aki április 26-án, életének 74. és szerzetesi fogadalmának 51. évében belépett az Élet teljességébe. Még februárban ő adta nekem azt a "házi feladatot" Magyarszéken, a sarutlan karmelita rendben, hogy gondolkodjak el a keresztény identitás lényegén. Azóta is teszem. Nagyon sokat tanultam Colette-Marie nővértől és rendtársaitól, amelyet ez úton is hálásan megköszönök nekik.) A második és harmadik parancsolat („Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot!”) értelmezése során Isten valódi tiszteletének a fogalmát jártam körül. A negyedik parancsolat („Tiszteld atyádat és anyádat”!) kapcsán arra is választ kerestem, hogy mitől lesz egy beszélgetés meghatározó valakinek az életében? A válasz kulcsfontosságú fogalma a másik (így például: a szüleink) tiszteletére való nyitottság. Az ötödik parancsolat ("Ne ölj!") átgondolásakor megmutattam, hogy milyen sokféleképpen lehet ölni a mindennapokban, és hogy kit ölünk meg akkor, amikor képtelenek vagyunk a megbocsátásra. Azt is átgondoltam, hogy mit muszáj megölnünk ahhoz, hogy képesek legyünk Jézust befogadni. A hatodik parancsolat ("Ne paráználkodj!") kapcsán arra kerestem választ, hogy hogyan kerülhetjük el a paráznaságot és mit jelent a tisztaság, mint életállapot? A hetedik parancsolat ("Ne lopj!") értelmezése során választ kerestem azokra a kérdésekre, hogy mi mindent tudunk lopni, mi a lopás ellentéte és mikor nem lopjuk meg Istent. A nyolcadik parancsolat ("Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!") átgondolásakor a ki a felebarátom, mi a hamisság és mi az igazi őszinteség kérdéseit jártam körül. A kilencedik és tizedik parancsolat ("Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát!") kapcsán azokra a kérdésekre kerstem választ, hogy mi mindent nem szabad kívánnunk, és mi az az egyetlen kívánság, ami helyénvaló?

1. Hamis Isteneink, hamis kereszténységünk

Sokan azt gondolják, hogy igen könnyű betartani az első parancsolatot. Nem járunk druida tölgyfákhoz, nem gyűjtünk fagyöngyöt és nem üljük meg a mormotanapot, hanem ehelyett elmegyünk a templomba, gyakorta elmondjuk az Úrtól tanult imádságot és hittanra járatjuk a gyermekeinket, tehát: rendes keresztények vagyunk. Illetve dehogy! Még ennél is egyszerűbb ez! Meg vagyunk keresztelve. Még konfirmáltunk is (bár az már csak a bónusz volt). Mi más a keresztény identitás, ha nem ez? Ellent kell, hogy mondjak ezen testvéreimnek. A keresztény identitás nem olyan, mint egy futballcsapathoz tartozás. Nem egy tulajdonság. Nem pusztán egy közösséghez tartozás. Nem lehet szert tenni rá. Nem lehet birtokolni. Nekem van keresztény identitásom barátom, neked meg nincsen. Te barátom, nem vagy Isten Gyermeke, de én igen.

Az Olvasó már most lehet, hogy feszeng. Pedig még hátra van a java... Vizsgáljuk meg a lelkünket alaposan. Mi volt a legfontosabb a számunkra ma? Mi volt tegnap? És egy hete? Tükrözték-e Isten jelenlétét az életünkben a gondolataink és az érzéseink, avagy azon jártak körbe-körbe, hogy miért lett olyan kiégett a kapcsolatunk a párunkkal, hogy mi lesz a munkahellyel, vagy hogy hogyan fogjuk megjavíttatni az elromlott kocsit? Ha valami igazán jót szeretnénk kérni az életünkbe, akkor mi jön a szívünkbe és a szánkra? Sok pénz? Nagy öröm? Siker? Belegondolunk abba, hogy ilyenkor pénzistennek, örömistennek és sikeristennek mutattunk be áldozatot? Nem az adomány az Isten, hanem az Adományozó. Az adomány – bármi legyen is az – a kegyelem következménye, ami feltétel nélküli elfogadást és szeretetet feltételez. Isten szeretete irántunk feltétel nélküli és teljes. Csak akkor lesz az Úr a mi egyedüli Istenünk, ha nem állítunk még a közelébe sem semmit, ami fontosságban felérne Hozzá.

A keresztény identitásnak igen sokféle felfogásával találkozhatunk. Pl. a „christian identity” alatt valami borzalmas, „genetikailag keresztény” ideológiát is értenek, amelybe beletartoznak olyan bűn-gondolatok is, mint pl. hogy Ádám előtt léteztek azok, akik nem fehér emberek voltak (így pl. az afrikaiak). Ennek az ideológiának bizonyos ágai a hitleri ideológiának, avagy a Ku-Klux-Klan ideológiájának is egyik megalapozói voltak. A „modern embert” elérő véleményzuhatagban igen óvatosnak kell tehát lennünk akkor, amikor a keresztény identitásról megpróbálunk fogalmat alkotni magunkban. Emberi gondolat-ficamok helyett a keresztény identitásról alkotott képünknek Isten igéjéből, hitünk mélységeiből kell fakadnia. Nem lehet tehát eleget imádkozni e fogalomkörön.

2. A keresztény identitás gyökerei

A keresztény identitás a számomra olyan, mint egy fa: gyökerekből, vastagodó, erősödő törzsből és hajtásokból áll. Ezek egy folyamatos átmenetet adnak a keresztény identitás felől a keresztény életgyakorlat, az életszentség felé. A keresztény identitásnak négy tápláló gyökere van. A keresztény identitás legfontosabb forrása a szeretetközösségben élés a Szentháromsággal. Az Újszövetség fényéből szemlélve a tízparancsolatot nyilvánvaló, hogy Isten nem korlátozni akar bennünket, hanem kiteljesíteni. "Én vagyok az Úr, a te Istened." Bármely parancsolatát megelőzve, elsőként Isten ad. Nem kevesebbet ad, mint Mindent. Önmagát adja nekünk. Isten Teljességét megismerve, végtelen szeretetét megtapasztalva a tízparancsolat betartása nem követelmény, hanem következmény lesz.

A Szentháromság szeretetközösségéből a benne élő ember annyi szeretetet kap, hogy „felrobban”. Emiatt muszáj, hogy adjon ebből másoknak, és segítse az ő bevonásukat is ebbe a szeretetközösségbe. Az Istennel és a felebarátokkal megélt kettős szeretetközösség tulajdonképpen nem más, mint Jézus szeretetparancsa (Mt 22,37-39). Ebben a folyamatban az „én” fokozatosan kiterjed a „mi”-be, amely nem más, mint Krisztus teste, egyháza. A „mi”-be való kiterjedés esélyt ad arra, hogy építkezzünk a Krisztusban élők közösségére, beleértve ebbe az előttünk járó generációkat, hagyományaikat, tapasztalataikat és a mögöttünk következő generációkat is.

A keresztény identitás gyökereinek konkrét megnyilvánulásai az ima, a szentségek (a keresztelés és különösképpen: az eucharisztia) és Isten igéje (az istentisztelet, az igehirdetés és a liturgia formájában). Ezek a konkrét megnyilvánulási formák fokozatosan betöltik és kitöltik az életünket a megtapasztalt szeretetközösséggel. A keresztény identitás gyökerei mindenkinél más és más sorrendben nőnek és erősödnek. Így pl. a megkeresztelés a Szentháromság szeretetközösségébe való belépés alapja, de ez alól is van kivétel, pl. a felnőttkori keresztségnél, amikor a szeretetközösségben való élés már a keresztelésre való felkészülés alatt/előtt kialakulhat.

3. A keresztény identitás törzse és hajtásai

A keresztény identitás törzsének első fontos eleme a bűnlátás és az Istenfélelem. Itt az Istenfélelem lényege nem az Isten büntetésétől való rettegés, hanem annak a félelme, hogy a Szentháromsággal való szeretetkapcsolat sérülni fog, és ezzel a keresztény ember életének a legnagyobb értéke károsodik. A bűn olyan, mint amikor az ember egy kötélen függ egy tátongó mélység felett. A mélység saját bűnös önmaga. A szikla, amihez az életmentő kötél ki van horgonyozva: Isten szeretetteljes állandósága, Krisztus megváltó kegyelme és Szent Lélek megtartó ereje. A bűn az a kés, amellyel az ember elkezdi elvágni ezt az életmentő kötelet.

A keresztény identitás törzsének a legfontosabb eleme Jézus arcának és Jézus egész valójának a kiábrázolódása a keresztény emberben. Ennek a folyamatnak egy igen fontos eleme Jézus fájdalmának a fokozatos megjelenése a keresztény ember életében. Jézus fájdalma különösképpen akkor jelentkezik bennünk, amikor az Atya dicsősége bármilyen módon sérül. Ilyenkor a keresztény identitás törzsével is rendelkező ember nem maradhat tétlen, mert tétlensége esetén Jézus fájdalma akkora lesz benne, amely elviselhetetlen. Jézus fájdalmának a másik fontos eleme a másik ember nyomorúságának a mély átélése. Ez az irgalomra vezet bennünket. A keresztény identitás törzsének a megerősödése tulajdonképpen az életszentség kialakulása. A keresztény identitás törzse legtöbbször a gyökerekből fejlődik ki. Azonban ez alól is van kivétel, pl. sok esetben a bűnlátás és az Istenfélelem megelőzheti a szeretetközösség kialakulását, avagy az egyházban való élést.

A keresztény identitásnak rengeteg hajtása van, amelyek tulajdonképpen már a keresztény ember életvitelére jellemző egyedi tulajdonságok. Ezek megjelenése és dominanciája megint minden ember életében egyedi mintázatot követ, ahogyan a fák hajtásai is egyedi módon jellemzik az egyes fákat. Ilyen hajtás lehet a hegyi beszéd nyolc boldogságának bármelyike (Mt 5,3-10), a lélek gyümölcsei (Gal 5,22) vagy a szeretet tulajdonságai (1Kor 13,4-7).

Kívánom a kedves Olvasónak, hogy
a fenti jó gyümölcsökből minél több teremjen az életében!

Fő témakörök:

A kiteljesedés élethelyzetei fiatal és idős korban

Csermely Péter — Mon, 06 May 2019 10:48:00 +0000

Gondolatok a Jézusban való élet Teljességéről

1. Mi a különbség a fiatal és az idős között? A fiatalság a külvilágra való nyitottságunkkal, a válaszkészségünk sokrétűségével és a tanulásra való készségünkkel azonos. Az idős kor a hatékony viselkedési mintázatokká kódolódott tapasztalattal, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetésével és szélsőségektől való tartózkodás bölcsességével írható le. A fiatal és az idős viselkedés nem életkorhoz kötött. A komplex rendszerek akkor igazán fejlettek, ha mindkét viselkedésre képesek – egymással váltakozva. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A kiteljesedés élethelyzetei fiatal és idős korban. A fiatal kor a felfedezés, a környezetről alkotott kép gazdagodásának a kora. A fiatal korban nincs állandósult rend. A fiatal számára minden perc egy élet. A fiatalság kiteljesedése szétfeszíti a kereteket, és új világot teremt. A fiatal zabolázhatatlan, életerős és vidám. Az idős kor a letisztulás, a lényeglátás és a bölcsesség kora. Az idős kor megtanult várni. Az idős kor megtanult hallgatni. Az idős számára minden élet egy perc. Az idős kor megérezte a tisztaság és a csend utánozhatatlan szépségét. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. A kiteljesedés élethelyzetei Jézusban. A Jézusban élő ember nem felváltva fiatal és idős, hanem belépett a Szentháromság időtlenségébe, ahol egyszerre lehet mindkettő. Jézus, mint Ajtó (Jn 10,9), megnyitja az Atya Teljességét, amely a fiatalság növekedésének és gazdagodásának végtelen teret ad. Jézus, mint az Út és az Igazság, az idős kor lényeglátását a Látás Teljességével ruházza fel. Jézus, mint az Élet, egybeforrasztja a fiatalság lüktetését az idős kor időtlenségével. A Jézusban élő ember a Feltámadásban él, ahol a halál nem vég, hanem az Isten Teljességére kinyíló kapu. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

Bevezetés. Ahogyan a szeptemberi első írásomban leírtam, a nyárig egy teljes lelkigyakorlatot végig fogok járni az írásaimmal. A karácsonyi írással eljutottunk a négy hetes lelkigyakorlat első hetének a végére: megszülethetett bennünk a Krisztus, helyet kaphattunk Isten Házában és ráébredhettünk arra, hogy Isten Gyermeke vagyunk mi is. A lelkigyakorlat második hetével foglalkozó négy írásom a bűneinkkel szembesített minket. Megvizsgáltuk a közösségi és az egyéni, személyes bűneinket, átgondoltuk a jó döntések feltételeit és választ adtunk arra a kérdésre, hogy melyik a legfontosabb döntés az ember egész életében. A nyárig a négyhetes lelkigyakorlat második két hetét fogjuk bejárni: végigimádkozva Krisztus Urunk teljes földi életét.

-----------------eddig jutottunk el az imáinkban--------------------------------------------------------

1. Mi a különbség a fiatal és az idős között?

A fiatal és az idős kornak az írásomban használt értelmezése nem kötődik az életkorhoz. Lehet valaki fiatalon idős – és idősen fiatal. A fiatal és az időskor lényege nem kötődik a biológiai korhoz sem: lehet valaki rokkant testben is fiatal, és egészségtől kicsattanó testben is idős. A fiatalság a számomra, mint hálózatkutató számára a külvilágra való nyitottságunkkal, a válaszkészségünk sokrétűségével és a tanulásra való készségünkkel azonos. Az idős kor a hálózatos kontextusban a hatékony viselkedési mintázatokká kódolódott tapasztalattal, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetésével és szélsőségektől való tartózkodás bölcsességével írható le. A fiatal hálózat kevésbé rendezett, mint az idős. A hálózatot idős korra éppen annak az információnak (tapasztalatnak) a kódolása rendezi, amellyel az idős rendszer a fiatalhoz képest rendelkezik. Pontosan ennek a hálózatot rendező tanulási folyamatnak az eredménye az az időskori tudás, amely a már ismert helyzetekre hatékony, megbízhatóan megismételhető és az esetek többségében gyors választ ad. Az idős kor azonban nemcsak azt tudja, hogy mit kell tenni egy adott helyzetben, hanem (ennél sokkal fontosabb tulajdonságként!) azt is tudja, hogy mit nem érdemes tenni egy adott helyzetben. A mit kell tenni-nek és a mit nem érdemes tenni-nek a kettőssége az a bölcsesség, amely az arany középúton maradva tartózkodik a szélsőségektől. Sőt! Ha a bölcs idős a környezetében szélsőséget tapasztal, akkor (a környező világ stabilizálása érdekében) annak ellene tesz. Azzal zárom, amivel kezdtem: a fiatal és az idős viselkedés nem életkorhoz kötött. A komplex rendszerek akkor igazán fejlettek, ha mindkét viselkedésre képesek – egymással váltakozva.

A fiatal és idős viselkedés váltakozása, mint a komplex rendszerek létezési módja. A fiatal, felfedező viselkedés a környezet változékonysága esetén igen fontos. Az idős, a helyzet előnyeit felismerő és felhasználó viselkedés a környezet állandósága esetén válik hasznossá. Egy állandósult környezetben az idős rendszer által ismételt, hatékony válasz azonban hamar felborítja a környezet állandóságát. Ezért egy idő után az idős viselkedés (amely stabilizálni próbálja a környezetét is) helyt kell hogy adjon a fiatal, felfedező viselkedésnek. A felfedező viselkedés sokszínűsége a környezet nagyobb rendszerének a szintjén azonban "zajként" jelentkezik, ami stabilizálódni engedi a környezetet.(A zaj ugyanis átsegíti a környezet nagyobb rendszerét a stabil állapotoktól őt addig elzáró akadályokon.) A stabilizálódott környezetben újra fontossá válik az optimális válasz megtanulása és begyakorlása, ami a fiatal viselkedésből megint idős viselkedést formál. Így tehát a fiatal és idős viselkedés váltakozása a hatékony tanulás és a túlélés kulcsa, ahogyan arról már egy korábbi írásomban szót ejtettem. (A téma iránt érdeklődők számára javasolom ennek és ennek az angol nyelvű cikknek az elolvasását is.)

2. A kiteljesedés élethelyzetei fiatal és idős korban

A fiatal kor a felfedezés, a környezetről alkotott kép gazdagodásának a kora. A fiatal kort kiteljesítő élethelyzet a növekedés, a tapasztalatokban való gazdagodás, a "mindenre képes vagyok" érzése, a játékosság és a felszabadult, kirobbanó öröm. A fiatal kor nem ismer tekintélyt, nem engedelmeskedik és nem korlátozza önmagát. A fiatal korban nincs állandósult rend. A fiatal zabolázhatatlan, életerős és vidám. A fiatal számára minden perc egy élet. A fiatalság kiteljesedése szétfeszíti a kereteket, és új világot teremt. Az idős kor a letisztulás, a lényeglátás és a bölcsesség kora. Az idős kort kiteljesítő élethelyzet a kiegyensúlyozottság, a megfontoltság és az élet rendjéről való tudás bensőséges, mindent átható derűje. Az idős kor felismeri, hogy mi az a helyzet, ami cselekvést kíván, és tudja, hogy mit tegyen. Az idős meglátja a bajt a környezetében, és segít benne. Mert az idős már átérzi, hogy mi a fájdalom, és már tudja azt is, hogy hogyan lehet tenni ellene. Az idős számára minden élet egy perc. Az idős kor megtanult várni. Az idős kor megtanult hallgatni. Az idős kor már megérezte a tisztaság és a csend utánozhatatlan szépségét.

3. A kiteljesedés élethelyzetei Jézusban

Jézusnak az Újszövetséget tartó bal kezével párosuló ember-arca, és az áldást adó jobb kezével párosuló Isten-arca együtt látható a Szent Katalin kolostorból származó, VI. századi Jézus Pantokrator ikonon. (A kisebb, tükrözött formák az ember és az Isten arcot külön-külön is megmutatják.) Fontos üzenete van ennek az ősi ikonnak. A Jézusban való élet nem eltörli ember voltunkat, hanem Istenhez emelve kiteljesíti azt. A Jézusban beteljesült élet visszaemel minket az első bűn elé, és immár a tudás Teljességében állítja vissza a teremtett ember eredeti, paradicsomi tisztaságát.

A Jézusban élő ember nem felváltva fiatal és idős, hanem belépett a Szentháromság időtlenségébe, ahol egyszerre lehet mindkettő. A Jézusban való élet egyszerre teszi Teljessé mind a fiatal, mind az idős kort. Jézus, mint Ajtó (Jn 10,9), megnyitja az Atya Teljességét, amely a fiatalság növekedésének és gazdagodásának végtelen teret ad. Az Atya tere nemcsak tágas, nemcsak korlát nélküli, hanem emberi ésszel elképzelhetetlen, irányaiban és dimenzióiban is megszámlálhatatlan lehetőségeket nyit meg. Jézus, mint az Út és az Igazság, az idős kor lényeglátását a Látás Teljességével ruházza fel. Jézusban elénk tárul Isten tudásának az egésze. Isten tudása azonban nem ismerethalmaz, hanem rend. Isten tudása nem bonyolítja a dolgokat, hanem egyszerűsíti. Isten tudása nem különbözik Istentől, hanem Isten maga. "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige". (Jn 1,1) Isten Teljessége az a Tisztaság és az a Csend, amelyek kezdeti magvacskái az idős kor legszebb erényei. Isten Csendje azonban nem süket, válasz nélküli csend. Isten Csendje a megértés és az irgalom Csendje. Isten Csendje a mindent átható szeretet Csendje. Isten pazarlóan ránk áradó szeretete a bennünk élő fiatalság kiteljesítője. Jézus, mint az Élet, egybeforrasztja a fiatalság lüktetését az idős kor időtlenségével. A Jézusban élő ember a Feltámadásban él, ahol a halál nem vég, hanem az Isten Teljességére kinyíló kapu.

Mindezt és a lelkigyakorlat szeptember óta tartó eddigi írásait
átgondolva olvassuk át, és próbáljuk elmondani Szent Ignác imáját:

        "Vedd, Uram, és fogadd el teljes szabadságom,
       emlékezetem, értelmem és egész akaratom,
       mindenem, amim van és amivel rendelkezem.
       Te adtad nekem mindezt,
       Neked, Uram, visszaadni.
       Minden a Tiéd,
       rendelkezzél vele egészen akaratod szerint.
       Add nekem szereteted és kegyelmed,
       mert ez elég nekem." Ámen.

Fő témakörök:

Hányféleképpen örülhetünk az élet teljességének?

Csermely Péter — Tue, 16 Apr 2019 15:33:06 +0000

Gondolatok az öröm ezer arcáról

1. A "saját" örömeink. Mindenkinek az életében máskor és máshogy jön el az a pillanat, amikor elkezd megérezni valamit abból, hogy egy óriási szeretetóceán közepén él – amit addig nem vett észre. Ennek a felismerése kimondhatatlanul nagy örömforrás. Gyönyörű érzés, amikor már itt, a földi életünkben néha-néha megérzünk, átélünk valamit a Szentháromság szeretetkapcsolatából. Az archetipikus nő öröme immanens öröm, ami Isten végtelenségét a szív legbenső teljességében fedezi fel. Az archetipikus férfi öröme transzcendens öröm, amely kiárad, és Isten végtelenségét a világ egészének a gyönyörűségében fedezi fel. Ugyanonnan indul, és ugyanoda érkezik mindkettő. Csak máshogy. Ez a teremtés egyik csodája. Isten állandóságának az örömét is átélhetjük a földi életünk során. A kölcsönös elkötelezettség, a hűség öröme; a derű: a biztonság, a megértés öröme; a reménység: a gondviselés és a Lélek munkálkodása feletti öröm mind-mind olyan csendes örömök, amelyek sokkal mélyebbek és teljesebbek, mint az egyedi történések fellángoló örömei. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

2. A Teljességből kapott ízelítők örömei. Az Isten szeretetével való találkozások örömei közül első Isten Igéjének az öröme. Isten Igéje nem holt betű. Isten Igéje a Szentlélek ereje által a lelkünk mélyében szólal meg. Isten Igéje megcselekszi azt, amit állít. (Érdemes ezen a mondaton hosszasan elgondolkodnunk. Életünk legfontosabb történései múlnak azon, hogy megértettük-e ezt a mondatot.) Amikor a Szentháromság szeretetével való találkozásaink rendszeresebbé válnak, egyre inkább képessé válunk arra, hogy Isten irgalmas szemével lássuk meg magunkat és mindenkit körülöttünk. Amikor e találkozások még rendszeresebbekké lesznek, akkor Jézus Arcát látjuk magunk előtt. Jézus Arca nem egy pontosan látható képmás, hanem kisugárzás. Isten dicsőségének a Krisztusban ránk vetülő sugara. Gyönyörködünk benne, megfürdünk benne. Eltölt minket a nyugalom, a szeretet és a derű, amelyet mind szétsugárzunk a környezetünkben. Ez az áldottság öröme. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

3. A Teljesség örömei. Isten Országában megszűnnek az egyén határvonalai. Mindazt, amit eddig csak "tükör által homályosan" találgattunk (1Kor 13,12), immár látni és tudni fogjuk. Isten, a világ lényegének az állandósága nem zaj, hanem Csend. Nem vágtázó események láncolata, hanem időtlenség. Nem kötődések sorozata, hanem torzításmentes tisztaság. Isten időtlen, tiszta Csendje nem üres. Szeretettel és a szeretetet szétsugárzó energiával teljes ez a Csend. Isten Csendjét Isten Dicsősége tölti meg. Az Isten Dicsőségében való fürdés és Isten Dicsőségének a terjesztése az öröm legmagasabb foka. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el a blogbejegyzésemet itt.)

-----------------eddig jutottunk el az imáinkban--------------------------------------------------------

1. A "saját" örömeink

Krisztus feltámadásának mindent megváltoztató, abbahagyhatatlan öröme és a Szentlélek pünkösdi kitöltekezésének mindent megmozgató, korlátozhatatlan öröme között mi másról is lennék képes írni, semmint az öröm ezer arcáról. Hadd kezdjem el a sort a "saját" örömeink néhány fajtájával. Aki érzi a Lélek gyümölcseinek gyönyörűségét, az ráeszmélhet arra, hogy minden egyes "saját" örömünk mögött ott van az Atya mérhetetlen, kiáradó szeretete és örömteremtő ereje.

A felismerés örömei. Mindenkinek az életében máskor és máshogy jön el az a pillanat, amikor elkezd megérezni valamit abból, hogy egy óriási szeretetóceán közepén él – amit addig nem vett észre. Ennek a felismerése kimondhatatlanul nagy örömforrás. Ilyen volt az, amikor az emmausi tanítványok rádöbbentek arra, hogy a beszélgetőtársuk a feltámadt Jézus (Lk 24,31). (Hogy személyes emléket is mondjak, számomra ilyen volt az, amikor tavaly Jézus rádöbbentett arra, hogy gyermekkorom tíz évének "képzelt barátja, Hűvös Péter" nem más volt – mint Ő maga, Jézus.) Ahhoz, hogy megérezzük a felismerés örömének igazi erejét, képzeljük magunkat abba a sikoltó, túláradó örömbe (amely Isten olyan benső titka, hogy említésre sem kerül a Szentírásban), amikor Szűz Mária meglátja a feltámadt Fiát, Jézust.

A Szentháromság szeretetkapcsolatának örömei. Gyönyörű érzés, amikor már itt, a földi életünkben néha-néha megérzünk, átélünk valamit a Szentháromság szeretetkapcsolatából. Ezért az ajándékért volt a Teremtés, és ezért jött le Jézus közénk, a földre, hogy újra megnyissa számunkra a Paradicsomot, az Istennel való együttlét Teljességét. Csodálatos dolog, hogy hányféleképp tudjuk megélni a szeretetkapcsolat örömét. Az archetipikus nő öröme immanens öröm, ami Isten végtelenségét a szív legbenső teljességében fedezi fel. Az archetipikus férfi öröme transzcendens öröm, amely kiárad, és Isten végtelenségét a világ egészének a gyönyörűségében fedezi fel. Ugyanonnan indul, és ugyanoda érkezik mindkettő. Csak máshogy. Ez a teremtés egyik csodája. A megtisztulás, a megváltottság, a ragaszkodásoktól való megszabadulás (a valódi szabadság) örömei a saját egyéniségünk szintjén érzett örömök. Az irgalmasság, a jócselekedet, az együttlét, másoknak miattunk érzett öröme és másoknak a Krisztusban érzett örömének az öröme a Szentlélek által formált közösségeink örömei.

A rend örömei. Isten állandó, és önmagával azonosan örök. Isten a dolgok helyére kerülésének az Istene. Mindez nem azt jelenti persze, hogy a világ ne változna. Isten Szent Lelke a Teremtést és az Életet állandóan új és új, váratlanabbnál váratlanabb pályára állítja. Isten rendje tehát nem egy befagyott világ, hanem a lényeg változatlansága és biztonsága. Isten állandóságának az örömét is átélhetjük a földi életünk során. A kölcsönös elkötelezettség, a hűség öröme; a derű: a biztonság, a megértés öröme; a reménység: a gondviselés és a Lélek munkálkodása feletti öröm mind-mind olyan csendes örömök, amelyek sokkal mélyebbek és teljesebbek, mint az egyedi történések fellángoló örömei.

2. A Teljességből kapott ízelítők örömei

"meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet,
sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok,
sem jelenvalók, sem következendők,
Sem magasság, sem mélység,
sem semmi más teremtmény
nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől,
mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban"
(Róm 8,38-39)

Ávilai Szent Teréz "A Belső Várkastély" c. könyvében ízelítőknek nevezi azokat az ajándékokat, amelyeket a lelkünk a legtöbbször teljesen váratlanul kap abból, hogy milyen is a Teljesség öröme. Hadd soroljak fel néhányat ezek közül az ízelítők közül itt.

A találkozások öröme. Az Isten szeretetével való találkozások örömei közül első Isten Igéjének az öröme. Isten Igéje nem holt betű. Isten Igéje a Szentlélek ereje által a lelkünk mélyében szólal meg. Isten Igéje megcselekszi azt, amit állít. (Érdemes ezen a mondaton hosszasan elgondolkodnunk. Életünk legfontosabb történései múlnak azon, hogy megértettük-e ezt a mondatot.) Istenhez való közelségünk mértékét mutatja a lelkünk kitágulása. A szívünk ilyenkor képes átölelni az egész világot. Az értelmünk a beteljesülés érzését éli át. A lelkünk annyira ujjonghat ilyenkor, hogy ki akar ugrani belőlünk, hogy Istenhez rohanjon. Ez a leggyönyörűségesebb fájdalom, amelyet átélhetünk. A Szentlélek látogatásának néha különös intenzitása lehet az életünkben. Ilyenkor egy hatalmas vízesésbe, egy gyönyörűséges forgószélbe, egy mindent megtisztító újjászületésbe kerülünk.

A látás öröme. Amikor a Szentháromság szeretetével való találkozásaink rendszeresebbé válnak, egyre inkább képessé válunk arra, hogy megérezzük mások örömét. Egyre inkább képessé válunk arra, hogy megérezzük a Szentháromság, a Szűzanya és a szentek örömét. Egyre inkább képessé válunk arra, hogy Isten irgalmas szemével lássuk meg magunkat és mindenkit körülöttünk. Ez már ízelítő a színről-színre látás felfoghatatlan és kibeszélhetetlen öröméből.

Az Isten Országának az öröme. Amikor a Szentháromság szeretetével való találkozásaink még rendszeresebbekké lesznek, akkor állandósul bennünk az öröm. Akár csukott szemmel, akár nyitott szemmel járunk: Jézus Arcát látjuk magunk előtt. Jézus Arca nem egy pontosan látható képmás, hanem kisugárzás. Isten dicsőségének a Krisztusban ránk vetülő sugara. Gyönyörködünk benne, megfürdünk benne. Eltölt minket a nyugalom, a szeretet és a derű, amelyet mind szétsugárzunk a környezetünkben. Ez az áldottság öröme. A derű kölcsönös szétsugárzása már Isten Országának (amely bennünk van: Lk 17,21b) az előképe.

Mindez csak néhány kiragadott példa volt azokból az "ízelítőkből", amelyeket kaphatunk az életünk során. Minden kedves Olvasómnak kívánok sok-sok más gyönyörű felfedezést azon az speciálisan egyéni Úton, amelyen halad!

3. A Teljesség örömei

"A kit, noha nem láttatok, szerettetek,
a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne,
kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek."
(1Pét 1,8)

A színről-színre látás, a Teljesség öröme. Isten Országában megszűnnek az egyén határvonalai. Mindazt, amit eddig csak "tükör által homályosan" találgattunk (1Kor 13,12), immár látni és tudni fogjuk. De hiába ér el minket a világ teljessége, mégsem leszünk "túlterheltek" avagy elfáradtak. A Tisztaság, a Csend és az Időtlenség öröme. Isten, a világ lényegének az állandósága nem zaj, hanem Csend. Nem vágtázó események láncolata, hanem időtlenség. Nem kötődések sorozata, hanem torzításmentes tisztaság. Ugyanakkor ez az időtlen, tiszta Csend nem egy tehetetlen lebegés. Tetszése szerint bármikor és bármennyire képes koncentrálódni, az időben megjelenni és a Csendből kilépni. De miután feladatát elvégezte, bármikor és bármennyire képes vissza is térni az időtlen, tiszta Csendbe. Isten Dicsőségének az öröme. Isten időtlen, tiszta Csendje nem üres. Szeretettel és a szeretetet szétsugárzó energiával teljes ez a Csend. Isten Csendjét Isten Dicsősége http://csermelyblog.hu/dicsoseg tölti meg. Az Isten Dicsőségében való fürdés és Isten Dicsőségének a terjesztése az öröm legmagasabb foka.

Zárszó: Érdekes volt a mostani írás után átolvasni a csaknem tíz éve, 2009. karácsonyára írt "örömlexikonomat". A két írás közötti különbséget talán a "lényeglátás öröme" írja le a legjobban.

Fő témakörök:

Böjti gondolatok Jézus ERŐ-teréről

Csermely Péter — Mon, 25 Mar 2019 12:47:30 +0000

Az eucharisztia ereje

1. Életek, amelyeket végigkísér Jézus úgy, hogy észre sem vesszük. Nagyon sokunk életének közepén ott ül Jézus, aki számunkra hosszú évekig, akár évtizedekig láthatatlan, felfoghatatlan marad. Miért baj az, ha nem vesszük észre a bennünk élő Jézusról, hogy Jézus? Mert megkérgesedhet a szívünk a nyitottságra, a figyelemre és a Jézusból fakadó szeretet befogadására. Attól a ponttól kezdve csak "használjuk" Jézust, és nem adjuk tovább azt, amit Tőle kaptunk. Ilyenkor zárjuk be magunkat a saját egónkba, amely elszigetel minket Jézus ERŐ-terétől. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el az írásomat itt.)

2. Milyen Jézus ERŐ-tere? Jézus ERŐ-tere iránytű: megmutatja nekünk az Utat, méghozzá a helyes Utat, amely az Igazsághoz vezet. Jézus ERŐ-tere kifogyhatatlan szeretetforrás, amely egy olyan "flow" érzéssel tölt fel bennünket, amely korlátlanul megosztható mindenkivel. Ez a "Jézus-flow" ez nem más, mint maga az Élet. Jézus ERŐ-tere egy megbonthatatlanul erős szeretetközösség, amely mindenre képessé tesz bennünket, amely az Atya akaratát teljesíti és dicsőségét szolgálja. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el az írásomat itt.)

3. Hogyan érezhetjük meg Jézus ERŐ-terét? Jézus ERŐ-terének megérzésére (és befogadására) érzékennyé válhatunk hálaadással: örömünkben; feljajduló könyörgéssel: nagy bajunkban; megtisztulással: akár most, a böjtben is; imával, szeretettel, az irgalom gyakorlásával: bármikor. Ezer és egy módja van annak, hogy valaki megnyíljon Jézus szeretetének ERŐ terére. Az akár csak "ketten vagy hárman összegyűlő" hívő közösség óriási erővel tudja hívni a Szent Lelket, aki képessé tehet bennünket arra, hogy megtaláljuk a Jézus szívébe vezető Utat. Végezetül és beteljesedésként: amikor Krisztus testét és vérét magunkhoz vesszük az eucharisztiában, akkor egy olyan testi és lelki egységbe kerülünk Jézussal, a vele együtt élő Szentháromsággal, és minden hívővel, aki a kereszténység megalapítása óta eddig, ekkor és majd ezután élni fog az eucharisztia szentségével, amely kitörli a bennünk élő sötétséget, és beemel minket Jézus ERŐ-terének szeretetközösségébe. (Ha többet szeretne erről olvasni, kérem, olvassa el az írásomat itt.)

-----------------eddig jutottunk el az imáinkban--------------------------------------------------------

1. Életek, amelyeket végigkísér Jézus úgy, hogy észre sem vesszük

Az emmausi tanítványok úgy beszélgettek végig egy egész utat a feltámadt Jézussal magáról Jézusról, hogy nem jöttek rá arra, hogy Jézussal beszélnek (Lk 24,13-30). Nagyon sokunk életének közepén ott ül Jézus, aki számunkra hosszú évekig, akár évtizedekig láthatatlan, felfoghatatlan marad. A tehetséggondozásban eltöltött évtizedeim alatt visszatérő történetek voltak az alábbi beszélgetésekhez hasonlók.

"Úgy érzem, hogy van bennem egy iránytű, amelyik mindig jó döntésekhez segít engem." – "Ó, hát ez nagyszerű! Hogyan tudnád megfogalmazni azt, hogy mi ez az iránytű?" -- "Ez az én egyéniségem." – "Hmm... érdekes... tudod, én ezt a benned lévő iránytűt Jézusnak hívom..."

"Már sok éve folyamatosan egy "flow" állapotban élek. Nem is kell igazán pihennem. Amikor belefáradok valamibe, elkezdek valami mást. Kiteljesedésből kiteljesedésbe megy át az életem." – "Ó, hát ez nagyszerű! Hogyan tudnád megfogalmazni azt, hogy mi lehet az oka ennek a nagyon szép, állandó "flow" érzésnek benned?" -- "Nekem ilyen energiadús az egóm. Kirobban belőlem a tehetség." – "Hmm... érdekes... tudod, én ezt a benned lévő óriási energiát Jézusnak hívom..."

Jézus ERŐ-tere olyan elképesztően nagy, hogy egy kicsit is érzékeny ember képtelen kikerülni. Beleütközik, és erőt merít belőle, igen sokszor úgy, hogy észre sem veszi, hogy honnan jön ez az erő. (Beszéljek magamról is, ne csak másokról: kisgyermek koromban több mint tíz évet éltem végig úgy, hogy volt egy képzelt barátom, akit anyám hirtelen kérdésére, hogy "Mi hát a neve a te kis barátodnak?", három évesen Hűvös Péternek neveztem el. Éppen hűvös volt, én meg Péter. Ő volt a legjobb barátom. Önzetlenségre, kreativitásra, bátorságra, önfeláldozásra, és rengeteg szeretetre tanított meg. Mindig megtartott minden bajomban. Vele voltam minden álmomban és csaknem egész nappal is. Tavaly a 30 napos lelkigyakorlaton mutatta meg nekem Jézus, hogy Hűvös Péter Ő volt saját maga...) Miért baj az, ha nem vesszük észre a bennünk élő Jézusról, hogy Jézus? Véletlenül se higgyük azt, hogy ez azért lenne baj, mert ezzel megbántjuk Jézust azzal, hogy nem ismerjük el az "érdemeit". Ahogyan az emmausi tanítványok esetén is, sokszor Jézus maga az, aki nem fedi fel még magát előttünk, mert nem akarja, hogy világgá fussunk Tőle ijedtünkben. A baj ebből akkor lesz, amikor megkérgesedik a szívünk a nyitottságra, a figyelemre és a Jézusból fakadó szeretet befogadására. Attól a ponttól kezdve csak "használjuk" Jézust, és nem adjuk tovább azt, amit Tőle kaptunk. Ilyenkor zártuk be magunkat a saját egónkba, amely elszigetel minket Jézus ERŐ-terétől. A legtöbb esetben az életnek valami nagy szenvedése kell ahhoz, hogy szét tudjon törni bennünk az egó megkérgesedett burka, és újra meg tudjuk érezni az Erő igazi forrását. (Szent István vértanú "keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek"-nek nevezi az ilyen megkérgesedetteket – ApCsel 7,51.)

2. Milyen Jézus ERŐ-tere?

„Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak,
másfelől a görögök bölcsességet keresnek.
Mi pedig Krisztust prédikáljuk” (1 Kor 1,22-23)

Foglaljuk össze azt, hogy mit állítottam eddig Jézus ERŐ-teréről. Jézus ERŐ-tere iránytű: megmutatja nekünk az Utat, méghozzá a helyes Utat, amely az Igazsághoz vezet. Jézus ERŐ-tere kifogyhatatlan szeretetforrás, amely egy olyan "flow" érzéssel tölt fel bennünket, amely korlátlanul megosztható mindenkivel. Ez a "Jézus-flow" ez nem más, mint maga az Élet, pontosan úgy, ahogyan Jézus maga mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6a). Aki Jézus ERŐ-terét meg akarja tapasztalni, annak nem csodákra kell várnia, nem gyógyulásokat kell kérnie, nem titkos tudásra, avagy megvilágosodásra kell áhítoznia. Ezek persze mind jöhetnek a Jézussal való együttes létből. De egyáltalán nem ezek a fontosak, mert ezek mind-mind csak következmények (mellékes dolgok, condimentumok). Jézus ERŐ-tere egy megbonthatatlanul erős szeretetközösség, amely mindenre képessé tesz bennünket, amely az Atya akaratát teljesíti és dicsőségét szolgálja. (Ez a központi dolog: a substancia.) Jézus ERŐ-tere olyan áldásforrás, amely további forrásokat fakaszt. Jézus ERŐ-tere egy olyan végtelen galaxis, amelynek a közepe az Atya, a karjai Jézus, és a végén mi vagyunk mind-mind, mint kicsiny csillagok.

3. Hogyan érezhetjük meg Jézus ERŐ-terét?

„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben,
ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

"És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt." (Jn 1,5) A János szerinti evangélium bevezető sorai rámutatnak arra, hogy miért nem érezzük meg olyan sokszor a világ leghatalmasabb ERŐ-terét, amely Jézusból sugárzik. A bennünk is élő sötétség idegen a tisztaság fényétől. Az emberi élet gyönyörűsége éppen abban áll, hogy hányféle módon törheti át Jézus a bennünk lévő sötétségnek (a saját egónknak) ezt a falát. Jézus ERŐ-terének megérzésére (és befogadására) érzékennyé válhatunk hálaadással: örömünkben; feljajduló könyörgéssel: nagy bajunkban; megtisztulással: akár most, a böjtben is; imával, a szeretet, az irgalom és az alázat gyakorlásával: bármikor. Ezer és egy módja van annak, hogy valaki megnyíljon Jézus szeretetének ERŐ terére. Az akár csak a "ketten vagy hárman összegyűlő" hívő közösség óriási erővel tudja hívni a Szent Lelket, aki képessé tehet bennünket arra, hogy megtaláljuk a Jézus szívébe vezető Utat. Végezetül és beteljesedésként: amikor Krisztus testét és vérét magunkhoz vesszük úrvacsorában avagy szentáldozásban, akkor egy olyan testi és lelki egységbe kerülünk Jézussal, a vele együtt élő Szentháromsággal, és minden hívővel, aki a kereszténység megalapítása óta eddig, ekkor és majd ezután élni fog az eucharisztia szentségével, amely kitörli a bennünk élő sötétséget, és beemel minket Jézus ERŐ-terének szeretetközösségébe. Így juthatunk el a Krisztus mellett való életből a Krisztusban való életbe. Ámen.

Hozzászólás és válasz (2019. április 16.)

Egyik bibliakörös társamtól, Balázstól ezeket a szép gondolatokat kaptam az írással kapcsolatban: "Azt írtad, hogy sokan használják Isten erőterét, anélkül, hogy tisztában lennének a forrásával. Viszont nem éreztem eléggé tisztázottnak, hogy ez számukra ezzel a nem tudással nem Isten erőtere! A hit az egyedül, ami Istenhez visszakapcsolja az Ő erőterét. Mivel Isten teremtette a világot, meg minket is: úton-útfélen megtapasztalhat bárki Isten kegyelméből és erejéből TÖREDÉKEKET. Azért csak töredékeket, mert a hit nem kapcsolja jó helyre, a forráshoz! (Merthogy a bűnesetkor elszakadt a teremtett világ Istentől, csak Jézus képes visszakapcsolni minket oda, a benne való hit által.) Márpedig akkor automatikusan máshoz kapcsoljuk, és ez a probléma, mert ezzel más válik az Istenünké. Az a tevékenység például, amihez a flow érzés köt." Nagyon köszönöm Balázs, ezeket az értékes gondolatokat! Igen örülök, hogy ezzel kiegészülhet az eredeti írás valóban hiányos gondolatmenete. Igen: Isten kegyelmének töredékei záporoznak bármely emberre úton-útfélen. De ahhoz, hogy ezekből a töredékekből bármi összeálljon, meg kell találni a Forrásukat: Istent. A forráshoz pedig Jézuson keresztül vezet az út. Nehéz úgy a Forrásból meríteni, ha az ember azt hiszi, hogy az "ágy" a forrás, avagy az "asztal", és ott kapirgál egész életében. Mekkora irgalma van Istennek irántunk, hogy még ilyenkor is újra meg újra áraszt ránk kegyelmet, erőt és szenvedést. Igen, szenvedést is, mert az az embernek nagyon jó tanítómestere, amely kiszomjazottságában igen hamar a valódi Forráshoz vezeti el őt. "Nem tudok egyetérteni azzal, hogy a szenvedés lenne a tanítómester, mert önmagában nem az. Jézus a tanítómester, akihez -- sok más mellett -- a szenvedés is elvezethet." Köszönöm Balázs, a pontosításodat. Igen, a szenvedés maga valóban nem tanítómester, mert Jézus az. Csakhát örömünket nagyon sokszor magunknak szoktuk tulajdonítani és csak bánatunkban fordulunk Isten felé. Áldottak azok, akik hálaadást tudnak adni minden percért (lásd erről korábbi írásomat itt), azaz azok akiknek életük minden perce Jézusra mutat. Hadd kívánjuk ezt együtt minden Olvasónak!

Csermely Péter blogja 2.0 - irgalom

Mit lehet tanulni a mai szorongattatott helyzetünkből?

Fő témakörök:

Témakörök:

Mi az őszinteség lényege?

Fő témakörök:

Témakörök:

Miben áll a keresztény identitás?

Fő témakörök:

Témakörök:

A kiteljesedés élethelyzetei fiatal és idős korban

Fő témakörök:

Témakörök:

Hányféleképpen örülhetünk az élet teljességének?

Fő témakörök:

Témakörök:

Böjti gondolatok Jézus ERŐ-teréről

Fő témakörök:

Témakörök: