A 2026. október 19-25. közötti események egyértelműen rávilágítanak az Északi-sarkvidék növekvő stratégiai jelentőségére, valamint a nagyhatalmak közötti verseny kiszélesedésére. Az Unió egyértelműen saját stratégiai érdekeként tekint erre a térségre, miközben az Amerikai Egyesült Államok, Kína, Oroszország folyamatosan fokozzák a figyelmüket a térség iránt, eközben tovább éleződnek az Egyesült Államok és Európa közötti érdekellentétek az orosz-ukrán konfliktus miatt.

1. Uniós stratégia az Arktiszért: verseny a nyersanyagokért és az északi stabilitásért

Az Európai Unió október 20-án, kedden egy előzetes tervet terjesztett elő az Északi Sarkvidékre vonatkozóan, tekintettel a fokozódó konfliktusokra és az energiaforrásokért, kritikus ásványi anyagokért folytatott versenyre. Nemcsak a nemzetközi nyomás fokozódik folyamatosan, hanem a globális felmelegedés is egyre meghatározóbb szerepet tölt be a térségben, amely növeli Kína és Oroszország befolyását. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint, amikor a „szuverenitás, területi integritás, régió stabilitását védő intézkedések sérülnek, akkor cselekednünk kell és a stratégiai álláspontunkon is változtatni kell”. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, szerint az Arktisz fontos szerepet játszik a kereskedelemben, a kommunikációban, de még a védelemben is. Mivel Európa északi szomszédja, kritikus fontosságú az Unió, valamint Európa jövője szempontjából, ezért is tekinti az európai biztonság szerves részének a Sarkvidéket.

(Forrás: AP News, Európai Bizottság)

2. Különutas orosz-amerikai alkuk: dízelszállítmányok a félidős választások árnyékában

Október 21-én szerdán Szentpéterváron találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff, az Egyesült Államok különmegbízottja. The Moscow Times beszámolója szerint Oroszország folyamatosan fokozza az európai vállalatokkal szembeni fellépését válaszul Európa Ukrajna iránti támogatására, miközben az amerikai vállalatokat megkíméli, hiszen a háttérben folyamatosan folynak üzleti tárgyalások Washingtonnal. Több orosz hírügynökség is arról számolt be, hogy Oroszország minél hamarabb helyre szeretné állítani gazdasági kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Ennek egyik látható eredménye, hogy október 23-án Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője bejelentette, hogy elindult az első orosz dízelszállító tartályhajó az Egyesült Államok felé – az amerikai elnök és az orosz elnök között korábban létrejött megállapodás eredményeként. Ezzel a megállapodással szeretné Donald Trump a magas dízelárakat befolyásolni, amely egy meghatározó pontja lehet a november 3-ai amerikai félidős választásoknak.

(Forrás: The Moscow Times, AP News)

Összeállította: Fodor Balázs (Euramerika Műhely)

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

A Heti Gyorsjelentés: Versenyfutás az Arktiszért és orosz-amerikai energiapaktum a félidős választások előtt (2026.10.19–25.) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A háború szó hallatán elsőre olyan fogalmak juthatnak eszünkbe, mint a hadüzenet, a reguláris csapatok és a jól azonosítható hadszíntér. Ezek a hagyományos képzettársítások azonban már nem elegendőek a hibrid hadviselés jelentette fenyegetések megragadásához. Egy támadás kezdődhet dezinformációval, kiberműveletekkel, gazdasági nyomásgyakorlással vagy fedett akciókkal, miközben sem a támadó kiléte, sem az alkalmazott eszközök célja nem egyértelmű. A hibrid fenyegetések nem a háború fogalmát szüntetik meg, hanem inkább annak a politikai és stratégiai határát teszik bizonytalanná. Az elszenvedő fél súlyos károkat kénytelen elviselni, miközben nehéz megjelölnie azt a pillanatot, amikor a versengés már támadássá változott.

Clausewitz szerint a háború a politika folytatása más eszközökkel. A hibrid hadviselés nem cáfolja Clausewitz háború és politika kapcsolatáról megfogalmazott tételét, ugyanakkor új kérdéseket vet fel a politikai versengés és a fegyveres konfliktus közötti határ meghatározásával kapcsolatban (Clausewitz 2013). Frank G. Hoffman a hibrid hadviselést olyan konfliktusformaként határozza meg, amelyben az ellenfél a hagyományos katonai képességeket, az irreguláris harceljárásokat, a terrorizmust és a bűnözői tevékenységeket egyidejűleg, összehangoltan alkalmazza (Hoffman 2007). Resperger István meghatározása szerint a hibrid hadviselés a reguláris és irreguláris hadviselés „puha, közepes és kemény” módszereinek rugalmas alkalmazása. Célja az ellenséges állam és fegyveres erő működésképtelenné tétele, valamint az ellenfél saját akaratunknak való alárendelése, lehetőleg anélkül, hogy az erőszak szintje a konfliktus során elérné vagy meghaladná a nyílt háború szintjét (Resperger 2018). Mindkét meghatározás középpontjában tehát az eltérő hadviselési módok tudatos kombinációja áll.

A gyakorlatban ez több, egymásra épülő tevékenységet jelenthet. A dezinformáció nem feltétlenül egyetlen hamis állítás elfogadtatására törekszik, nem meggyőzni kíván, hanem sokszor elég, ha megrendíti a hiteles tájékoztatásba és az állami intézményekbe vetett bizalmat. A kiberműveletek akadályozhatják a közigazgatás, a pénzügyi rendszer vagy az alapvető szolgáltatások működését. Ehhez társulhat az energiafüggőség kihasználása, a kritikus infrastruktúra elleni szabotázs, illetve proxy- vagy fedett szereplők alkalmazása. Az elkövető sokszor épít a tagadhatóságra, hiszen, ha a felelősség nem bizonyítható gyorsan, a célország vagy a szövetségi rendszere nehezebben alakít ki egységes politikai választ.

Az orosz fellépés Ukrajnában 2014-ben jól mutatta a hibrid hadviselés működését. A Krímben február 27-én jelentek meg az azonosító nélküli, később oroszként azonosított fegyveresek, akik elfoglalták a regionális parlament és a kormányzat épületét. Az akciókat politikai előkészítés, dezinformáció, a helyi szereplők mozgósítása, valamint az ukrán közigazgatás és fegyveres erők megbénítása egészítette ki (Rácz 2014, 8–12). Az oroszok hibrid műveleteinek célja nem csupán az ellenfél fegyveres erőinek legyőzése, hanem a megtámadott állam egész működésének megbénítása, politikai mozgásterének korlátozása és – adott esetben – területének elszakítása. A módszer hatékonyságát növeli, hogy a támadó állam formális részvétele sokáig tagadható, reguláris hadereje pedig nyílt támadás nélkül is politikai nyomást gyakorolhat az ellenfélre (Rácz 2014, 16–17).

A legsúlyosabb dilemma a NATO számára abból adódik, hogy a hibrid műveletek összhatása stratégiai jelentőségű lehet, viszont az egyes cselekmények külön-külön nem feltétlenül minősülnek fegyveres támadásnak. Az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke ráadásul nem automatikus mechanizmus: alkalmazása politikai döntést és egyetértést igényel. A NATO 2022-es Stratégiai Koncepciója már kimondja, hogy a szövetségesek elleni hibrid műveletek elérhetik a fegyveres támadás szintjét, és az Észak-atlanti Tanács az 5. cikk alkalmazásáról dönthet (NATO 2022, 27. pont). A feltételes megfogalmazás azonban megőrzi a rugalmasságot, nem határoz meg minden helyzetre alkalmazható küszöbértéket.

A védekezés további nehézsége, hogy a hibrid műveletek gyakran éppen a demokratikus államok nyitottságát használják ki. A szabad média, a politikai verseny és a társadalmi vita lehetőséget teremthet a befolyásolásra, ezeknek a korlátozása viszont pont a demokratikus értékeket veszélyeztetné. Az államnak ezért úgy kell fellépnie a beavatkozással szemben, hogy közben ne számolja fel a véleményszabadságot és ne minősítsen automatikusan minden kritikát ellenséges tevékenységnek. A hibrid fenyegetésekkel szembeni védekezés tehát nemcsak biztonsági, hanem jogállami és politikai probléma is.

Arra a kérdésre, hogy hol kezdődik a háború, ezért nem adható egyetlen, minden helyzetben alkalmazható válasz. A fogalom túl tág használata veszélyes, mert háborús cselekménynek minősíthet olyan nyomásgyakorlást is, amely az államközi versengés része lehet. A hibrid műveletek jelentőségét nem egy-egy elszigetelt incidens, hanem azok szándéka, összehangoltsága és politikai hatása alapján lehet megítélni. A sikeres védekezés célja így nem valamennyi ellenséges lépés megakadályozása, hanem annak biztosítása, hogy ezek ne tudják megbénítani az állami döntéshozatalt, megosztani a társadalmat vagy kikényszeríteni a támadó politikai akaratát.

Felhasznált irodalom

Clausewitz, Carl von: A háborúról. Budapest: Zrínyi Kiadó, 2013.

Hoffman, Frank G.: Conflict in the 21st Century: The Rise of Hybrid Wars. Potomac Institute for Policy Studies, 2007.

NATO 2022 Strategic Concept. NATO, 2022.

Rácz András: „Oroszország hibrid háborúja Ukrajnában.” KKI-tanulmányok, T-2014/1, 2014.

Resperger István: A válságkezelés és a hibrid hadviselés. Dialóg Campus, 2018.

A Dr. Gólya Richárd: A béke és a háború határán – A hibrid fenyegetések kihívásai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Putyin külpolitikájának egyik fő célja Oroszország befolyásának megőrzése és kiterjesztése a posztszovjet térségben. Ukrajna és Georgia azért különösen fontos Oroszország számára, mert stratégiai helyzetük hatással van az orosz biztonságra, a Fekete-tenger ellenőrzésére, az energiaútvonalakra és Oroszország nagyhatalmi szerepére. Ezt Mahan tengeri hatalomelmélete és Mackinder Heartland-elmélete alapján is lehet vizsgálni. Alfred Thayer Mahan szerint egy állam nagyhatalmi helyzetét jelentősen meghatározza tengeri hatalma. Ez nemcsak erős haditengerészetet jelent, hanem kikötők, tengeri útvonalak és katonai támaszpontok ellenőrzését is. A tengeri kijáratok biztosítják a kereskedelmet, a csapatok mozgatását és a katonai erők távoli alkalmazását. Oroszország számára a Fekete-tenger különösen fontos, mivel innen lehet eljutni a Földközi-tenger felé. A hozzáférést azonban a Boszporusz és a Dardanellák korlátozza, amelyek Törökország ellenőrzése alatt állnak. Ezért Oroszország igyekszik minél erősebb pozíciót kialakítani a Fekete-tengeren.

A Krím félsziget stratégiai jelentősége rendkívüli. A félszigeten található Szevasztopol, az orosz fekete-tengeri flotta egyik legfontosabb kikötője. A Krím ellenőrzése lehetővé teszi Oroszország számára a Fekete-tenger jelentős részének megfigyelését, valamint rakéták, légvédelmi rendszerek és haditengerészeti erők telepítését.

Ukrajna fekete-tengeri partvidéke, különösen Odesa és Mikolajiv, szintén fontos. Ha Oroszország teljesen ellenőrizné ezt a térséget, Ukrajna elveszítené tengeri kijáratát, Oroszország pedig megerősítené fekete-tengeri pozícióját.

Georgia a Fekete-tenger keleti partján helyezkedik el. Kikötői, például Batumi és Poti, összekötik a tengert a Kaukázussal és a Kaszpi-tenger térségével. Georgia nyugati orientációja és NATO-kapcsolatai ezért aggasztják Oroszországot, mivel a nyugati államok nagyobb befolyást szerezhetnének a Kaukázusban. Georgia emellett fontos energia- és közlekedési útvonalak része, amelyek Oroszország megkerülésével kapcsolják össze a Kaszpi-térséget Európával.

Halford Mackinder szerint Eurázsia belső területe, a Heartland, a világ geopolitikai központja. A Heartlandhez elsősorban Oroszország, Kelet-Európa és Közép-Ázsia egy része tartozik. Mackinder úgy vélte, hogy aki ellenőrzése alatt tartja Kelet-Európát, az jelentős befolyást szerezhet a Heartland felett.

Ukrajna ebben a rendszerben kulcsfontosságú. Nagy területe, sík földrajza, mezőgazdasági és ipari kapacitásai, valamint fekete-tengeri kijárata miatt stratégiai értéket képvisel. Ukrajna nyugati orientációja azt jelenti, hogy az Európai Unió és a NATO politikai, gazdasági és katonai befolyása közelebb kerülhet Oroszországhoz. Oroszország számára Ukrajna elvesztése ezért nem csupán egy szomszédos állam elvesztését jelentené, hanem korábbi biztonsági övezetének gyengülését is. A Krím 2014-es annektálása, valamint a Donbaszban folytatott orosz beavatkozás ennek a befolyásért folytatott küzdelemnek a része volt. A 2022-es invázió célja többek között Ukrajna nyugati integrációjának megakadályozása volt.

Georgia a Heartland déli peremén található. A Kaukázus Oroszország, Törökország, Irán, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger találkozási területe. Ezért, aki befolyást gyakorol Georgiára, az jelentős szerepet szerezhet a kelet-európai, közép-ázsiai és közel-keleti kapcsolatokban.[1]

A 2008-as orosz–georgiai háború után Oroszország megerősítette jelenlétét Abháziában és Dél-Oszétiában. Ez gyengítette Georgia területi egységét és csökkentette NATO-csatlakozásának esélyét. A befagyasztott konfliktusok egyben lehetővé teszik Oroszország számára, hogy tartós nyomást gyakoroljon Georgiára. Putyin terjeszkedési politikájának fő céljai a stratégiai mélység fenntartása, a NATO keleti terjeszkedésének akadályozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország nagyhatalmi státuszának megőrzése. A konfliktusok belpolitikai szerepet is betöltenek, mivel a Kreml a Nyugattal szembeni fellépést az orosz nemzeti érdekek védelmeként mutatja be. A történelmi és civilizációs érvek szintén fontosak. Az orosz vezetés gyakran hangsúlyozza Oroszország és Ukrajna történelmi összetartozását, valamint az orosz nyelvű lakosság védelmét. Ezek az érvek azonban nem változtatják meg azt, hogy Ukrajna és Georgia szuverén államok, amelyek jogosultak saját külpolitikai irányuk meghatározására.

A terjeszkedés ugyanakkor Oroszország számára jelentős kockázatokkal is jár. A háborúk megerősítették a NATO együttműködését, gazdasági szankciókat eredményeztek, és Ukrajnában tovább erősítették a nyugati orientációt. Így ami rövid távon növelheti Oroszország ellenőrzését egyes területek felett, hosszú távon akár ronthatja is az ország biztonsági helyzetét. Mahan elmélete alapján Ukrajna és Georgia a Fekete-tenger, a kikötők és az energiaútvonalak miatt fontos Oroszország számára. A Krím és Szevasztopol biztosítja az orosz fekete-tengeri flotta stratégiai helyzetét, Georgia pedig a Fekete-tenger keleti partjának és a Kaukázusnak fontos csomópontja.

Mackinder Heartland-elmélete szerint Ukrajna Kelet-Európa és a Heartland nyugati kapuja, Georgia pedig a Heartland déli peremének része. Oroszország ezért igyekszik megakadályozni, hogy ezek az államok teljesen a Nyugat felé orientálódjanak.[2] Putyin terjeszkedése tehát nem pusztán területszerzésről szól. Célja a stratégiai mélység fenntartása, a NATO korlátozása, a Fekete-tenger ellenőrzése és Oroszország eurázsiai nagyhatalmi szerepének megőrzése. Mahan és Mackinder elméletei segítenek megérteni a térség jelentőségét, de az orosz politikát a történelmi, gazdasági és belpolitikai tényezők is alakítják.

Irodalomjegyzék

1. Clover, C. (2016) ‘The Unlikely Origins of Russia’s Manifest Destiny’, Foreign Policy, 27 July. Available at: https://foreignpolicy.com/2016/07/27/geopolitics-russia-mackinder-eurasia-heartland-dugin-ukraine-eurasianism-manifest-destiny-putin/ (Accessed: 25 September 2026).
2. Oskanian, V. (2014) ‘Conquering Russia and the “heartland”’, Al Jazeera, 14 July. Available at: https://www.aljazeera.com/opinions/2014/7/14/conquering-russia-and-the-heartland/ (Accessed: 25 September 2026).
3. Mackinder Heartland Theory: Complete Geopolitical Analysis for UPSC: https://geographyebooks.com/mackinder-heartland-theory/

A Novák Eszter: Putyin terjeszkedésének geopolitikai okai bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Kína, mint globális tényező és hatalom rapid, erőteljes módon vált a globális hatalmi játszma részesévé. A gyorsan és eredményesen feltörő ország azonban számos kihívás elé állítja mai világrendünket kialakító nagyhatalmi riválisát. Kína szerepét az új nagyhatalmi versengésben, ezen belül is az USA-hoz való viszonyát vizsgáljuk meg tüzetesebben a következőkben.

Kína mai helyzetének mélyebb megértéséhez vissza kell térnünk az elmúlt évszázad közepéig.  A hidegháború kezdeti szakaszában, 1949 és 1971 között Kína és az akkori világ ellentétes pólusának vezetője, az USA közötti viszonyt a bizalmatlanság, és az elszigetelődés jellemezte. Nixon elnök 1972-es látogatása Pekingben azonban változást hozott a két ország viszonyában, mivel az USA számára Kína ellensúlyt jelentett a Szovjetunióval szemben, így támogatta Kína integrációját a nemzetközi piacon. A reform és nyitás politikája, melyet Teng Hsziao-Ping dolgozott ki, meghozta Kína számára a gazdasági felemelkedés kezdetét, így a két nemzet között gazdasági függés alakult ki. A 21. századra az óvatos együttműködést a két fél között a sokrétű versengés váltotta fel. A kirajzolódó tendencia szerint a kényszer szülte együttműködést újra felváltja a rivalizálás.

A helyzetet sokan hasonlítják a kétpólusú világrend idején (1949-89) kialakult nagyhatalmi helyzethez. A jelenlegi globális erők állása azonban nem feleltethető meg teljes mértékben az akkori állapotoknak. Igaz ugyan, hogy a globális dominanciáért küzdő, alapvetően két hatalom harcára fókuszált, szinte minden területet érintő versengés, de mindez multipoláris keretek közt bontakozik ki, és korántsem beszélhetünk egyértelmű, globális blokkstruktúráról sem. Jelen állapotok sokkal inkább emlékeztetnek a 19. századvégi európai hatalmi egyensúly logikájára, mikor is két kiemelkedő kapacitású nagyhatalom versengésére figyelt a világ: a vezető hatalmat birtokló Nagy Britanniára, és a felemelkedő, gazdaságilag erősödő Németországra. A korszakot a maihoz hasonlóan a reálpolitika elve jellemezte, univerzális szabályok helyett pedig az eseti alkuk diktáltak. A stabilitás pillanatnyi alkuk fenntarthatóságától függött, és nem kötelezett hosszútávú nemzetközi elköteleződésre, nem alakultak ki tehát szigorú blokkrendszerek sem. A nemzetközi rend ennek megfelelően rugalmas, ugyanakkor instabil volt. Így tehát ezen időszak (1871-1914) sokkalta inkább ideillő történelmi analógia, mint a hidegháborús világrend. Jelen helyzetre is alkalmazható Paul Kennedy 19. századi tézise, mely szerint az akkori hegemón hatalom, a Brit Birodalom ipari súlya csökkent akkori riválisához, Németországhoz képest. Ebben a helyzetben a hanyatlásban lévő hegemón részére előnyösebb volt a merev szövetségek kialakítása helyett az eseti érdekkoalíciók rendszere. A második Trump-adminisztráció idejének Kína-politikája szerint az USA első számú vetélytársa és hegemóniájának kihívója Kína. Érdekes megnézni azt is, hogyan lett az egykor kétoldalú versengésből ma rendszerszintű kihívás. Teng Hsziao Ping „reform és nyitás” politikájának hála külföldi befektetések érkeztek az országba, megkezdődött az exportorientált iparosítás, ami gyors gazdasági növekedést idézett elő, Kína így történelmi szempontból kiemelkedő módon, fejlődő országként vált globális vezetővé.

Napjaink globális hatalmi dilemmája továbbra is az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajlik. A Thuküdidész-csapda (Allison, 2017) elve szerint egy feltörekvő hatalom az aktuális vezető hatalomban félelmet kelt, és ez konfrontációhoz vezethet. Ezt erősíti meg a hatalomátmenet-elmélet, mely szerint a nemzetközi rendszer akkor a leginkább hajlamos az instabilitásra, ha egy kihívó hatalom megközelíti a domináns hegemónnal való egyensúlyi állapotot. Korunk feltörekvő Athénja, Kína fejlődése következtében a jelenlegi vezető hatalom, a Spártaként azonostható USA a 2018-20 közötti időszakban exportkorlátozásokkal, vámokkal igyekezett gátat vetni Kína terjeszkedésének, nyílt gazdasági konfrontációt idézve elő. Ez azért is igen lényeges ellenlépés, mivel napjainkban a határok elmosódnak a gazdasági versengés és a nemzetbiztonság között. Aki a feltörekvő, új technológiákat kezeli, az diktálja az innováció ütemét. Mai világunkban az 5G hálózat, a félvezetőgyártás, és az MI, hogy csak pár kardinális területet emeljek ki, mind katonai és kiberbiztonsági kulcsszerepet tölt be, hiszen mindezek stratégiai és gazdasági mérföldkövet is jelentenek, valamint meghatározóak a globális hierarchia tekintetében. Kína technológiai függetlenségre törekszik, az USA pedig mindenáron gátolni kívánja Kína ez irányú törekvéseit. Jogosan tekinthetjük tehát napjainkban a technológiai fölényt a geopolitikai helyzet kritikus meghatározójának (Segal, 2020). Így érthető meg, hogy lesz a technológiai fölény a geopolitikai befolyás csúcsa.

A két vezető hatalom közötti konfrontáció fő színtere ma az Indo-Csendes-Óceáni térség. Kína harca a technikai függetlenség kivívásában megjelenik többek között ezen területen belüli előretolt helyőrségek felállításában, rakétatelepítési manőverekben, hajózási műveletekben, és biztonsági partnerségekben. Ezt az USA kiterjedt haditengerészeti és légi jelenléttel kívánja ellensúlyozni. A túlzott militarizáció és a biztonsági dilemma a térségben azonban könnyen vezethet a helyzet eszkalálódásához. Rontja a helyzetet továbbá, hogy amit az egyik állam védelmi intézkedésként hajt végre, azt a másik támadó fenyegetésként értelmezi. Az USA 2025-ös biztonságpolitikai stratégiájából egyértelműen kitűnik, hogy Kínát közel egyenrangú riválisként kezeli. A regionális hatalmak kockázatmegosztó (hedging) stratégiák révén kerülik az elköteleződést, céljuk pedig az egyensúly megőrzése (Acharya 2014). Így tehát fenntartják a gazdasági kapcsolatot Kínával, de együttműködnek az USA-val is. Kína regionális és szélesebb körű gazdasági befolyásának megerősítésére létrehozta az Övezet és út, azaz BRI kezdeményezést, mely lényegében egy „új selyemút” koncepciója. Kína Kelet-Közép-Európával 2011 óta törekszik kapcsolatépítésre, melynek végső célja a terület BRI-be való integrálása. Ezt az Európai Unió bizalmatlansággal kezeli, többek közt ez is elősegítette, hogy az EU és Kína partnersége 2018 decemberében válaszúthoz érkezzen, mikor is Kína módosította EU-politikáját, ám az EU nem tette ugyanezt Kína-politikája kapcsán. Magyarország része a BRI-kezdeményezésnek, így számunkra hosszútávon sem közömbös, hogy megszilárdul e az újabb globális hatalmi tényező, Kína helyzete.

Összegzésként kiemelném, hogy a mai geopolitikai versengés inkább gazdasági eszközökben érvényesül, az új viszonyok meghatározójává pedig a feltörekvő technológiák versenye vált.

A források olvasásakor számomra elgondolkodtató megoldásokat is olvastam a helyzethez kapcsolódva. A probléma kezelésének célja nem a verseny megszüntetése, hanem annak olyan szabályokba, normákba, intézményi keretekbe korlátozása, melyek mérséklik a feszültség eszkalációját és fenntartják a nemzetközi stabilitást. Véleményem szerint ez a fajta verseny gazdasági szempontból pozitív hatásokkal is bírhat, például ösztönzőleg hathat bizonyos kutatásokra, és akár nagyobb arányú együttműködést is előidézhet mint bármilyen korábbi, de ehhez megfelelő keretek között, ellenőrzés alatt kell tartani, és mindkét hatalom részéről kompromisszumokat kell kötni, erre azonban sajnos alig látunk példát világunk eddigi történelmében.

FORRÁSOK:

1. https://hiia.hu/wp-content/uploads/2026/08/5-Eszterhai-Viktor.pdf
2. https://www.researchgate.net/publication/400510373_US-China_Rivalry_and_the_Future_of_Global_Security
3. https://mersz.hu/object/matud_f20347_i1

A Konkoly Hanna: Kína, a nagyhatalmi versengés új szereplője bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az október 11-18. közötti időszakban a gazdasági biztonság és a belpolitikai kényszerek közvetlenül felülírták a hosszú távú stratégiai célkitűzéseket az Atlanti-óceán mindkét partján. Míg az uniós vezetők a brüsszeli csúcstalálkozón a belső piac egységesítésével, a klímaszabályok finomhangolásával igyekeznek megvédeni Európa ipari versenyképességét, addig Washingtonban a közelgő félidős választások nyomást helyeznek Donald Trump adminisztrációjára, amely az orosz olajimport átmeneti felmentésével újabb feszültségeket hozott a transzatlanti szövetségbe és Kijev támogatásába. Az alábbiakban a BSZK Euramerika Műhely heti stratégiai összefoglalója olvasható.

1. Versenyképességi fordulat és közös védelmi beszerzések az Európai Tanács asztalán

Október 15-16-án ültek össze az uniós vezetők az António Costa által vezetett Európai Tanács ülésére, amelyen költségvetési vitákon túl szó esett Ukrajna helyzetéről, illetve a korábban felállított kibocsátáscsökkentési célok realitásáról a versenyképesség védelmére figyelemmel.

Nagy figyelmet fordítottak az egységes piac tényleges megteremtésére törekvő „One Europe, One Market” kezdeményezés által eddig elért eredményekre, és egyetértettek a folyamat szükségességében az unió gazdasági és technológiai-innovációs lemaradásának orvoslása érdekében. A javaslatok között állt a 27 tagállam szabályozásainak egységesítése, hogy az európai nagyvállalatok hatékonyabban tudják felvenni a versenyt kínai és amerikai riválisaikkal. Szó esett a rendkívül ambiciózus és szigorú klímavédelmi szabályokról is, amelyek fokozatosan az európai – elsősorban a német – autóipar lépéshátrányához vezetnek az olcsó, államilag támogatott kínai elektromos autóiparral szemben.

A védelmi felkészültség fejlesztésére is tettek lépéseket, többek között a katonai mobilitási tervek év végi határidejének meghatározásával. Ezen felül a közelmúltban elfogadott hadiipari bürokráciát leépítő jogszabályokra építve szeretnének új lendületet adni a közös védelmi beszerzéseknek, például a hozzáadottérték-adó feltételekhez kötött elengedésével, vagy bizonyos tagállami költségek átvállalásával (EDIRPA).

(Forrás: Európai Tanács) 

2. Orosz szankciók, olcsó üzemanyag és a félidős választások:

Az amerikai félidős választások közeledésével (november 3.), nő a nyomás Donald Trump adminisztrációján. Kifejezetten veszélyezteti kampányukat az infláció mértéke, illetve a gázolajárak jelentős emelkedése, amelyet többek között az iráni háború, pontosabban a Hormuzi-szoros lezárása eredményezett. Ennek kiküszöbölésére, és ezáltal esélyeik növelése céljából, először október 9-én az USA megállapodott Oroszországgal, amely így ideiglenes mentességet kapott a gázolaj importjára, hogy ezzel csökkentsék a magasba szökő árakat. Ezt a lépést éles kritika fogadta mind más államok vezetői, mind szakértők részéről, akik szerint a megállapodás teljesen aláássa a nyugati gazdasági nyomást és Ukrajna támogatását, miközben korlátozott eredményekre lehet csak számítani. Ezt követően október 16-án nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva Trump az utolsó pillanatban függesztette fel a kongresszus által elfogadott orosz olajat sújtó szigorú szankciós csomagot, amely 18-án lépett volna hatályba.

Trump „energetikai tűzszünetet” is követel, amellyel további nyomás alá helyezi Zelenszkijt. Habár Ukrajna elveszítheti az Egyesült Államokat, mint legfontosabb szövetségesét, az amerikai elnök lépései kétségkívül elősegítik Ukrajna és az EU közeledését.

(Forrás:Council on Foreign Relations, Reuters, DW)

Összeállította: Faragó Bulcsú (Euramerika Műhely)

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

Rovat: Hírfigyelő / Euramerika

Címkék: Európai Tanács, európai védelmi ipar, versenyképesség, Egyesült Államok, energiabiztonság, Hormuzi-szoros, Ukrajna

A Heti Gyorsjelentés: Versenyképességi dilemmák Brüsszelben és energetikai kompromisszumok Washingtonban (2026.10.11–18.) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Ha a második hidegháborút akarjuk elemezni akkor a küszködő unipoláris nagyhatalom, Egyesült Államok szemszögéből kell kiindulni és megnézni a kapcsolatait az őt kihívó multipoláris nagy- vagy regionális hatalmakkal. A legtöbb esetben azt látjuk, hogy a hidegháború forró háborús formákat öltőt, katonai beavatkozások, fegyveres konfliktusok, terrorizmus és polgár háborúk formájában. Kína esetében ez azonban nem igaz. Kína pusztán gazdasági és diplomáciai eszközökhöz nyúlt, amelyek lépés kényszerbe hozták az Egyesült Államokat. Az ebből eredő konfliktust és azokat a lépéseket, amelyeket mind a két nagyhatalom megtett, a média, az akadémikusok és később már maguk a politikusok is „kereskedelmi háborúnak” nevezték.

2012-ben Xi Jinping lett a Kínai Népköztársaság elnöke, és egy teljesen új vezetési filozófiát vezetett be. Ezt hívták a „kínai álomnak”¹. Ezen az új ideológián keresztül Xi elnök azt a víziót kezdeményezte, hogy Kínának törekednie kell arra, hogy sokkal több legyen, mint a „világösszeszelő üzeme”, és ehelyett a kereskedelem és a gyártás világközpontjává kell válnia. Ez az új irányvonal olyan projekteket inspirált, mint az Új Selyemút kezdeményezés² vagy a Made in China 2025³. Ezekkel az új ambíciókkal Kína geopolitikai érdeke is prioritássá vált, amint azt a Tajvannal kapcsolatos konfliktusok kiújulásával⁴ és a Dél-kínai-tenger feletti uralom megteremtésére irányuló szándékánál láttuk⁵.

2013 márciusában, Kim Jong Un nukleáris kísérletei nyomán Kína és az Egyesült Államok közös megállapodásra jutott a szankciókról. Obama és Xi Jingping, közötti közeledés olyan gesztusokon keresztül nyilvánult meg, mint amilyen a Sunnyslands-i villánál rendezett találkozok voltak vagy az, hogy Obama támogatta az „Egy Kína” politikát, amelynek keretében Tibetet a Kínai Népköztársaság részeként ismeri el.⁶

2014 októberében Kína megelőzte az Egyesült Államokat és a vásárlóerőt, valamint az előállított nemzeti összterméket tekintve a világ legnagyobb gazdaságává vált. Persze a fenti képet árnyalja, hogy az egy főre jutó GDP, illetve az átlagjövedelem vonatkozásában Kína még jelentős mértékben le volt maradva a nyugati államoktól, ide értve Japánt és Dél-Koreát is.

Történtek azonban más esetek, amelyek rontották a kapcsolatot a két nagyhatalom között. 2014-ben öt kínai hackert tartóztattak le, mert szenzitív információkat loptak amerikai cégektől, valamint feltörték Személyzeti Menedzsment Hivatal adatbázisát, ahonnan 22 millió jelenlegi és volt szövetségi alkalmazott adatait lopták el. Az incidens után Kína azonnal felfüggesztette együttműködését az Egyesült Államokkal a kiber együttműködés terén.

2015-ben Kína határozott hangot adott azon igényének, hogy dominanciát alakítson ki a Dél- kínai-tengeren lévő területek felett. Az ázsiai szomszédok, Brunei, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Vietnam nemtetszésüket fejezték ki ezen törekvések kapcsán, míg washingtoni tisztviselők azzal vádolták Kínát, hogy katonai eszközöket telepített a mesterséges szigetekre, és katonai akciókat tervez.⁷

Ezektől a konfliktusoktól fügétlenül az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Csúcson az Egyesült Államok és Kína közös megállapodásra jutott az éghajlatváltozás elleni küzdelemről és szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről.⁸

2016-ban Kína lett a legnagyobb gazdasági hatalom, megelőzve az Egyesült Államokat.⁹ Obama mandátuma azzal ért véget, hogy Amerika globális gazdasági ereje csökkent, míg Kína számos gazdasági szektorban globálisan vezető hatalommá nőtte ki magát. Az USA ekkorra már 1180 milliárd dolláros adósságot halmozott fel Kínával szemben a 2008 után kibontakozott gazdasági válság enyhítése érdekében.¹⁰

A Piers Morgan Tonight talkshow vendégeként, 2011 februárjában, Donáld Trumpot megkérdezték, mit tenne elnökként Amerika jólétének felélesztéséért. Válaszolva a műsorvezető kérdésére, hogy hogyan kellene bánni a kínaiakkal, és hogy barátok-e Amerikának, Donald. Trump azt mondta: „Nem hiszem, hogy ők a barátaink. Szerintem ellenségek… Értem a kínaiakat, és folyamatosan foglalkozom velük. Rendkívül buta embereknek tartják vezetőinket. Soha nem fognak tisztelettel bánni velünk, hacsak nem teszünk valami jót. Nagyon-nagyon tisztességtelen kereskedelmet folytatnak. Én ezt tisztességtelen kereskedelemnek tartom. 25 százalékkal adóznám őket, így azonnal a tárgyalóasztalhoz ülnének.”¹¹

2015 novemberében, már az első elnöki kampánya idején, Trump megígérte, hogy a Kínai Népköztársaságot valuta-manipulátorként fogja kezelni majd hivatalba lépése első napjától. „Gyors, határozott és egyértelmű” fellépést ígért a kínai kalózkodás, a hamisított amerikai áruk, valamint az amerikai üzleti titkok és szellemi tulajdon ellopása ellen; és elítélte „Kína illegális exporttámogatását és munkaügyi és környezetvédelmi normáit”. Kampány ígéretei között 45%-os vámot javasolt az Egyesült Államokba irányuló kínai exportra, hogy egyenlő feltételeket teremtsen az amerikai munkavállalók számára. Az egyik kampány beszédében Trump így reagált a Kínával folytatott potenciális kereskedelmi háborúra: „500 milliárd dollárt veszítünk Kínával folytatott kereskedelemben. Ki a fenét érdekel, ha kereskedelmi háború van?” Megígérte, hogy új munkahelyeket teremt a republikánus déli államokban a munkanélküli amerikaiaknak, akik állás nélkül maradtak, miután az amerikai iparvállalatok Kínába költöztették termelésüket, ahol alacsonyabbak a kínai munkások fizetésének költségei és alacsonyabbak az adók, mint az USA-ban.

2016-os elnökké választása után, bár nem azonnal, de kezdetét vette az a Kínával szembeni eleséges magatartás amit már évekkel előre beígért. Ezt a konfliktusos folyamatot ismerjük „kereskedelmi háborúnak”:

• Trump 2017 augusztusában hivatalos vizsgálatot indított az Egyesült Államok és szövetségesei szellemi tulajdonát ért kibertámadások ügyében, amely lopások becslések szerint évi 225–600 milliárd dollárjába kerültek az Egyesült Államoknak.
• Trump elnök 2018. január 23-án 30%-os vámot vetett ki a külföldi napelemekre, amelyet négy év után 15%-ra csökkentettek. Ugyanezen a napon 20%-os vámot vetettek ki a mosógépekre az év során behozott első 1,2 millió darabra¹²
• Március 22-én előterjesztett 50 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámot. Az 1974-es kereskedelmi törvény 301. szakaszára alapozva, amelynek értelmében az elnök pénzbírságot vagy egyéb szankciót szabhat ki kereskedelmi partnereire, ha úgy ítélik meg, hogy az méltánytalanul sérti az Egyesült Államok kereskedelmi érdekeit, azt mondta, hogy a javasolt vámok „válaszolnak Kína évek óta tartó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára”, beleértve az Egyesült Államok szellemi tulajdonának ellopását. A kínai import több mint 1300 kategóriáját sorolták fel vámtarifaszám alá, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, akkumulátorokat, síkképernyős televíziókat, orvosi eszközöket, műholdakat és különféle fegyvereket.¹³
• 2018 áprilisában Trump vámot vetett ki a Kínából, Kanadából, Mexikóból és az Európai Unió tagállamaiból származó acél- és alumíniumimportra¹⁴
• Kína április 2-án válaszul vámot vetett ki 128 amerikai importra cikkre, köztük alumíniumra, repülőgépekre, autókra, sertéshúsra és szójababra (amelyeken már 25%-os vám volt), valamint gyümölcsre, diófélékre és acélra (15%)¹⁵
• Május 20-án arról számoltak be, hogy a kínai tisztviselők megállapodtak abban, hogy „jelentősen csökkentik” Amerika Kínával fennálló kereskedelmi hiányát, és ígéretet tettek az amerikai áruk vásárlásának „jelentős növelésére”. Ennek eredményeként Steven Mnuchin pénzügyminiszter bejelentette, hogy felfüggesztik a kereskedelmi háborút. Peter Navarro, az Országos Kereskedelmi Tanács igazgatója azt nyilatkozta, hogy nem volt semmi féle „kereskedelmi háború”, hanem egy egyszerű „kereskedelmi vita” volt. Azt azért megjegyezte, hogy Amerika a Kínával szembeni kereskedelmi háborút már rég elvesztette.¹⁶
• A Fehér Ház május 29-én jelentette be, hogy 25%-os vámot vet ki 50 milliárd értékű kínai árura; az érintett termékek teljes listáját június 15-én tették közzé. Azt is tervezték, hogy befektetési korlátozásokat és fokozott exportellenőrzést vezetnek be bizonyos kínai magánszemélyekre és szervezetekre, hogy megakadályozzák őket abban, hogy amerikai technológiát szerezhessenek be.
• Kína kijelentette, hogy megszakítja a kereskedelmi tárgyalásokat Washingtonnal, ha kereskedelmi szankciókat vezet be.¹⁷
• Június 15-én Trump rövid Fehér Házi nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok 25%-os vámot vet ki 50 milliárd dollár kínai exportra amelyből az első körben 34 milliárd dollárt fognak bevezetni egészen július 6-ig és további 16 milliárd dollárt pedig egy későbbi, meg nem határozott időpontban.
• Három nappal később a Fehér Ház közölte, hogy az Egyesült Államok további 10%-os vámot vet ki további 200 milliárd dollár értékű kínai importra, ha Kína megtorolja az Egyesült Államok vámtételeit. A vámtarifák e körében szereplő termékek listáját július 11-én hozták nyilvánosságra, és a következő 60 napon belül be is vezették.¹⁸
• Kína szinte azonnal válaszolt, 50 milliárd dollár értékű amerikai árura vetett ki vámot
• július 6-án Donald Trump újabb vámpolitikai intézkedéseinek részeként 34 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki vámot. A Trump-kormányzat szerint a vámokra a nemzetbiztonság és az amerikai vállalkozások szellemi tulajdonának védelme, valamint az Egyesült Államok Kínával szembeni kereskedelmi hiányának csökkentése érdekében volt szükség.¹⁹

Donald Trump amerikai elnök és Liu El kínai alelnök 2020. január 15-én Washington DC-ben aláírta az USA-Kína 1. fázisú kereskedelmi megállapodást. Az „Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság gazdasági és kereskedelmi megállapodása” 2020. február 14-én lépet hatályba. A dokumentum elsősorban a szellemi tulajdonjogokra (1. fejezet), a technológiatranszferre (2. fejezet), az élelmiszerekre és a mezőgazdaságra (3. fejezet) összpontosít., pénzügyi szolgáltatások (4. fejezet), árfolyam- és átláthatósági kérdések (5. fejezet) és a kereskedelem bővülése (6. fejezet), hivatkozva a 7. fejezetben szereplő kétoldalú vitaértékelési és -rendezési eljárásokra is. Más kereskedelmi megállapodásoktól eltérően az Egyesült Államok és Kína közötti megállapodás nem egy kormányközi szervezeten, például a Kereskedelmi Világszervezeten keresztül történő választott-bírósági eljáráson alapult, hanem egy kétoldalú mechanizmuson keresztül működött.

Trump mandátumának a vége felé az Associated Press összefoglalást készített, amelyben elemezték minden pozitív és negatív intézkedését, eredményét és betartott ígéretét az adminisztrációnak. A Kínával folytatott kereskedelmi háború a negatív csoportba került és sikertelennek könyvelték el, mert az abból származó évi gazdasági növekedés (2020 kivételével) minden évben csak 3% volt, holott még Trump is minimum 3,5%-ot ígért. Bár a 2020-as elnökválasztási kampány során Biden sokat kritizálta Trump Kínával szembe folytatott politikáját, elnőké választása után mégis fenntartotta a gazdasági háború állapotát, bár újságírói kérdésekre azt válaszolta, hogy az eddigi megállapodásokat át kell dolgozni.²⁰

Bár az Egyesült Álamok és Kína közötti hidegháború eddig csak gazdasági és diplomáciai és hírszerzési (leplezett érdekérvényesítési) területeken nyilvánult meg, a jövőben viszont még katonai irányba is elfajulhat. Fontos megemlíteni, hogy egy fegyverkezési háború is kezdetét vette a két nagyhatalom között. Kína 2020-ban állította hadrendbe a legújabb interkontinentális ballisztikus rakéta technológiáját²¹ amely képes elérni akár a 15000 kilométer hatótávolságot is, tehát képes akár szárazföldi Kína területéről is elérni az Egyesült Államokat és képes akár 10 MIRV típusú nukleáris töltet célba juttatására is.²² Persze itt meg kell jegyezni, hogy az amerikai haderő, illetve az USA szövetségesei által Kína közelébe telepített elhárító rendszerek kapcsán Washington továbbra is őrzi a nukleáris csapásmérés területén korábban birtokolt előnyét.

Ha pedig a két nagyhatalom közötti hidegháború jövőjéről akarunk beszélni akkor, a délkelet-ázsiai régióra kell, hogy tekintsünk. Ennek az előszeleit már láthattuk a Trump adminisztráció ideje alatt amikor Kína elég világossá tette, hogy domináns szerepet akar kialakítani a Dél-kínai-tengeren és onnan Amerikát teljesen kiszorítani. Ez az ambíciója kiterjed az Indiai- és a Csendes-óceáni régokra is. Ebben a régióban pedig az ASEAN országok azok, amelyek hidegháborús versengés középpontjába fognak kerülni. Az ASEAN a Délkelet-Ázsiában lévő országok gazdasági szövetsége, amelyet még 1967-ben hoztak létre és ma tagjaik közé tartoznak a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságai. Ez a régió híres volt arról már az első hidegháború idején is, hogy sikeresen tudott, lavírozni a Kínai és az amerikai érdekek között és többnyire független maradni, miközben alapi szinten, de azért, ki tudta elégíteni mind két nagyhatalom érdekét a térségre nézve, ma már körvonalazottabb, hogy melyik tagország melyik nagyhatalom érdekszférájába tartozik. A Fülöp-Szigetek, Szingapúr és Vietnám nyíltan és bevallottan Amerika szövetségesének tekintik magukat, míg Laosz és Kambodzsa nagyon közel állnak Kínához, Indonézia és Thaiföld pedig megpróbálnak egy semlegesebb képet fenntartani azonban vitathatatlan, hogy az utóbbi években nagyobb tendenciát mutattak a Kínához való közeledésben. Jelenleg egyik nagyhatalomnak sincs döntő fölénye a régióban, ahogy egyébként a térségbeli államok szemében sem rendelkezik egyik sem makulátlan hírnévvel. Míg Kína esetében többen erőszakos terjeszkedéstől tartanak, amit az Egyesült Államok ki is használ a katonai és politikai koordináció területén. Ugyanakkor Washington távol-keleti védelmi partnerei sokszor nem látnak elég komolyságot és elszántságot az USA részéről a térség iránt, ami esetenként megmutatkozik a politikai kapcsolatokon is. Az, hogy a térség melyik oldalra fog billenni, esetleg független marad és képes lesz annyira megerősödni, hogy regionális nagyhatalommá válik egy olyan folyamat lesz, amit érdemes lesz majd figyelemmel követni a jövőben.²³

A térséget érintő konfliktusok itt még nem érnek véget. Tajvan helyzete továbbra is vita tárgyát képezi a nemzetközi politikában. Xi hatalomra kerülésekor hitet tett a nagy egyesült Kína mellett, amibe az is bele tartozik, hogy az egykori Kuomintang szakadár államot is be akarja olvasztani az ország területébe. A víziójának megvalósítási határidejét 2049-ig nevezte meg, hiszen ekkor lesz a Kínai Népköztársaság századik évfordulója. Amerika azonban nem engedheti, hogy ez megtörténjen. Bár régóta tart fent diplomáciai kapcsolatokat a szigettel, ennek ellenére nem fogadja el semmilyen nemzetközi fórumon a függetlenségét viszont még ennek ellenére is rengeteg fegyvert szállít azért, hogy meg tudja védeni saját magát. Amerika számára nagyon fontos az ország az itt gyártott chipek, félvezetők és mikroprocesszorok miatt. Mivel Tajvan gazdasága teljesen függetlenül és szabadon működik Kínához képest, nem engedheti meg, hogy Kína megszerezhesse magának mert akkor teljesen kiszolgáltatottá válik a kínai központi vezetésnek és a legnagyobb elektronikai korporátusok mint az IBM vagy a Raytheon függő helyzetbe kerülhetnek lesznek a kínai államnak. Az elmúlt években a két nagyhatalom elkötelezettsége a sziget iránt leginkább provokációkban nyilvánult meg, mint például 2022-ben Nancy Pelosi házelnök hivatalos látogatása vagy Kína most már szinte éves tengeri és légi hadgyakorlata a sziget körül.²⁴

2023 elején arról olvashattunk cikkeket, hogy a NATO Japánban tervez irodát nyitni. Ez egy válaszlépés volt az Oroszország által indítót Ukrán háborúra és az egyre növekvő feszültségekre Kínával szembe. Ez a fejlemény jól mutatja az USA szándékát, hogy kiterjessze hatalmát és azt a tendenciát, amelynek folyamán Japán az utóbbi években egyre inkább eltávolodót a második világháború óta kialakult pacifista álláspontjától és felismerve a kínai fenyegetést és fegyverkezésbe kezdett. Egy esetleges „keleti NATO” az Egyesült Államokkal táplált jó kapcsolatok alapján Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát, Új-Zélandot és talán még a Fülöp-Szigeteket és persze Tajvant foglalhatná magában. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen, alig leplezetten Kína ellen szervezett védelmi szövetség elrettentené-e Pekinget a további terjeszkedési terveitől, vagy tovább fokozná a térségben a fegyverkezési versenyt, destabilizálva a régiót.²⁵

2024-től kezdve minden megváltozott, ahogy a második hidegháború is új fejezetbe lépett. Donald Trump második elnöké választási győzelme után mindenki arra számítót, hogy folytatódni fog az első adminisztráció külpolitikai magatartása, ez azonban igen hamar bebizonyosodott, hogy nem így lesz. Az első adminisztrációt jellemző, a második hidegháború kezdete óta tartó „neo-kon intervencióknak” a helyrehozása és Amerika külkapcsolatainak a normalizálódása amely alkalmazkodni tud egy „poszt-unipoláris” állapothoz és helyet tud csinálni magának a multipoláris világrendben – ezt felváltotta egy a médiában és különösen az elnök közösségi média felületein hangzatos kijelentéseket tevő, de tényleges eredményeket felmutatni nem tudó külpolitika amely inkább hasonlítható egy „béna kacsához”, semmint az aprólékosan kidolgozott, jól átgondolt és összpontosítottan irányított külpolitikai vízióhoz amit az első adminisztráció idején láthattunk. Miután az Orosz–ukrán háborúnak a befejezését és a felek megbékéléséhez, vagy legalábbis egy tartós tűzszünet kikényszerítéséhez nem tudott érdemben hozzájárulni (ennek a megvalósítása volt Trump egyik fő ígérete a választási kampánya során) és a Gázai háborút is inkább csak ideiglenesen tudta orvosolni a Trump adminisztráció elkezdett látszat intézkedéseket világra szóló sikerként beállítani, mint az Azeri-örmény békemegállapodást vagy a Béketanács létrehozását. 2026-tól kezdődően, amely év mindjárt Nicolás Maduró, venezuelai elnök elrablásával kezdődött, néhány hónappal később pedig megtörtént Irán bombázása és ezzel az Iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása, pont azok a „neo-kon intervenciónista” jegyek kezdet ismét megjelenni amelyeket már jól ismerhettünk.

Mind eközben a fókusz teljesen eltolódott Kínáról. Míg az első adminisztráció idején ő számítót az első számú ellenségnek, addig a második adminisztráció egyenlő nagyhatalmi erővel rendelkező versenyfélként tekint rá, ahogy azt a Hadügyminisztérium által kiadott 2026-os Nemzeti Védelmi Stratégia is bizonyítja.²⁶ A dokumentumban kiemelik, hogy a jövőben az indo-csendes-oceáni régió jelentősége megfog növekedni, ugyanis számításaik szerint a világ gazdaságának több mint a fele itt fog mozogni, így Amerika számára stratégiai fontossággal bír, hogy pozíciót szerezhessen magának a térségben és ezzel erőegyensúlyt hozzon létre Kínával szemben, miközben megakadályozzák a túlhatalmát a régióban. Ki hangsúlyozzák, hogy az korábbi gyakorlatokkal ellentétben Amerikának többen nem áll érdekében rezsim váltást előidézni Kínában, hanem egy tartós béke elérése olyan feltételek mellett amelyet mind a két fél el tud fogadni. Egy másik fontos és kiemelendő rész, a dokumentumból, hogy Amerikának nem áll érdekében a katonai konfliktust sem Kínával szemben, ugyan is már bizonyította, hogy képes hatalmas mennyiségű erőforrásokat és pénzösszeget a hadiparának a fejlesztésére fordítani és már most olyan figyelemre méltó fejlődést ért el, ami akár jelenthet valós fenyegetést az USA-ra nézve.

Ezt a fajta megváltozott magatartást már nem csak a papira nyomtatott politikai irányelvek szintjén láthatjuk, hanem a gyakorlatban is, különösen a nem rég Washingtonban megrendezésre kerülő Trump-Xi találkozó alkalmával, ahol számos sajtótermék szalagcímként hozta le, hogy Trump „kiterítette a piros szőnyeget” Xi számára és kiemelték azt a szokatlan magatartást, hogy Trump személyesen fogadta a kínai elnököt a szőnyegen a repülőgépének az ajtaja előtt, holott a szokás norma azt követelte volna meg, hogy a Fehér Házban várja meg és fogadja az elnököt.²⁷ Több elemző is úgy értelmezte ezeket a gesztusokat Trump részéről, hogy meg kívánta teremteni egy barátságos és konszenzusra törekvő tárgyalás környezetét és azt a látszatot, hogy egyenlő félként tárgyalnak amivel jelezni kívánta, hogy Amerika elismeri Kínát, mint egy másik nagyhatalom.²⁸

Tekintve, hogy Trump hasonló gesztust mutatott Putinnal szemben is, az anchorage-i találkozón, szinte biztosra kijelenthetjük, hogy a Trump adminisztráció és vele együtt Amerika percepciója a kialakulóban lévő multipoláris világrendről, meglehetősen megváltozott az első adminisztráció idejéhez képest és egy kifejezetten sajátos nézőpontot alakított ki. Talán ezt bizonyítja Trump egyéb vitás, nagy média visszhangozott kiváltó és sokaknál politikai pánikot kiváltó külpolitikai kezdeményezési, mint például Kanada vagy Grönland az Egyesült Államokhoz való csatolásának az igénye. A Journal of Contemporary China nevű akadémiai szakfolyóiratban az amerikai–kínai politológus Suishen Zhao kutatásában úgy fogalmazza meg, hogy Trump új globális víziója egy „tripoláris világrendre” utal. Ebben a felállásban, többé-kevésbé az első hidegháborúhoz hasonlóan, a világ nagyhatalmak és azok érdekszférái között lenne felosztva. A teljes amerikai kontinenst az Amerikai Egyesült Államok, az eurázsiai térséget Oroszország, míg az ázsiai és csendes-óceáni térséget Kína uralná. Az ő meglátása szerint ez a XIX. századi érdekszféra rendszert idézi fel. Ebből a szemszögből nézve talán érthetőbbé válik mért kezdte el Trump ugyancsak a második ciklusa elején a „Monroe-doktrínát” emlegetni és mért lépet fel annyira erőszakosan a Panama csatorna, Venezuela vagy akár Kuba ellen is. Zhao emelet még megjegyzi, hogy Trump nyomás gyakorlása Amerika szövetségeseire, különösen a NATO-ra, ami a tagok védelmi kiadásainak 5%-ra emelésére kényszerítésében öltött formát, azt bizonyítja, hogy Amerika a biztonsági garanciáit már többet nem stratégiai érdekek, hanem fizetési hajlandóság mentén kívánja biztosítani.²⁹

Kína a második hidegháború ideje alatt 2026 második felében rendkívül kedvező pozícióban van, minden jelenlévő hátulütő ellenére. Mert bár lehetnek igazak azok az elemzések amelyek azt emelik ki, hogy a Kínai termelés teljesen az export piacokra lett függő mert a belföldi piaci területen elérte a felső plafonhatárt,³⁰ hogy a kínai társadalom is a világ szinte összes fejlett társadalmához hasonlóan fogyásnak és elöregedésnek indult³¹ vagy, hogy az Európai Unió le akarja zárni a piacát a kínai importok előtt ami érzékenyen érintheti a kínai gazdaságot³², de mindezektől függetlenül Kína még mindig egy feltörekvő nagyhatalom amely éves szinten 4-5%-os GDP növekedést tud felmutatni³³, amely sorra építi világ szerte az áru szállítását elősegítő vízi és szárazföldi infrastruktúráját, például Afrikában³⁴ vagy amely képes évente akár 7-10 milliárd dollár állami befektetéssel támogatni a robotika és a mesterséges intelligencia fejlesztési szektorokat.³⁵

Természetesen most még nem láthatjuk a végét, de akár az is előfordulhat, hogy a második hidegháborút majd pont az a nagyhatalom fogja megnyerni amelyek az utóbb említett szektorokban globális dominanciát tud majd kialakítani. Ez lehet a második hidegháború „fegyverkezési versenye”, amely felválthatja az első hidegháború idején tapasztalt fegyverkezési versenyt, egy olyan területet amelyen Amerika legújabban hátrányos veszteségeket szenvedett el, ugyan is az Iráni háború és az évek óta szponzorált Ukrán proxy háború kimerítette a hazai lőszer készleteket és az ipari katonai komplexuma a megnövekedett gyártási költségek és az új modern technológiák kifinomultsága miatt már nem tudja ugyan azzal a sebességgel biztosítani az utánpótlást. Ezen a területen is Kínának sokkal nagyobb termelési képessége van mint anno a Szovjet Uniónak volt és az Amerikai technológiákhoz képest kevésbé komplex viszont annál egyszerűbben kezelhető és olcsóbban gyártható löszereket tudd előállítani. Arról már nem is beszélve, hogy Kína a termelést képes az otthoni ipari bázisával megoldani míg Amerika az évek során hagyta, hogy ipari bázisa leépüljön, miközben az ellátási láncok széttöredeztek és a tengerentúlra kerültek.³⁶

Források:

1. “Chasing the Chinese dream”, The Economist, 2013. May 4., https://www.economist.com/briefing/2013/05/04/chasing-the-chinese-dream, Archive: https://ghostarchive.org/archive/1Ue07
2. “The Belt and Road Initiative : Economic, Poverty and Environmental Impacts”, The World Bank, 2019. Apr. 10. https://documents.worldbank.org/en/publication/documents-reports/documentdetail/126471554923176405
3. “Made in China 2025”, CSIS, 2015. June 1. https://www.csis.org/analysis/made-china-2025
4. „Why China-Taiwan Relations Are So Tense”, Council on Foreign Relations, 2024. Feb. 8.,

https://web.archive.org/web/20240210124801/https://www.cfr.org/backgrounder/china-taiwan-relations-tension-us-policy-biden

5. “Territorial Disputes in the South China Sea, CFR, 2022. May 4. https://www.cfr.org/global-conflict-tracker/conflict/territorial-disputes-south-china-sea
6. „Obama and Xi Try to Avoid a Cold War Mentality”, The New York Times, 2013. Jun. 9.,

https://ghostarchive.org/archive/3Qiyc

7. „New Weapons on China’s Artificial Islands Don’t Violate ‘Non-Militarization’ of South China Sea”, The Diplomat, 2016. Dec. 30., https://thediplomat.com/2016/12/new-weapons-on-chinas-artificial-islands-dont-violate-non-militarization-of-south-china-sea/
8. „The APEC Summit Closes With a ‘Historic’ Climate Deal Between the U.S. and China”, Time Magazine, 2014. Nov. 12., https://time.com/3577820/apec-climate-change-barack-obama-xi-jinping-greenhouse-gas/
9. „In the China versus US size stakes, it’s what you measure that counts”, Capital Economics, 2024. Jan. 15., https://www.capitaleconomics.com/blog/china-versus-us-size-stakes-its-what-you-measure-counts
10. „Obama says U.S. can’t keep borrowing from China”, Reuters, 2009. May. 14., https://www.reuters.com/article/idUSTRE54D58Q/
11. „Piers Morgan Live – Interview with Donald Trump – Transcript, 2011. Oct, 27., https://transcripts.cnn.com/show/pmt/date/2011-10-27/segment/01
12. „President Trump Approves Relief for U.S. Washing Machine and Solar Cell Manufacturers”, Office of the Unite States Trade Representative, 2018. Jan. 22., https://ustr.gov/about-us/policy-offices/press-office/press-releases/2018/january/president-trump-approves-relief-us
13. „Under Section 301 Action, USTR Releases Proposed Tariff List on Chinese Products”, Office of the United States Trade Representative, 2018. Apr. 03., https://ustr.gov/about-us/policy-offices/press-office/press-releases/2018/april/under-section-301-action-ustr
14. „Trump’s metal tariffs trigger retaliation from Mexico, EU in escalating trade war”, Chicago Tribune, 2018. May. 31., https://www.chicagotribune.com/2018/05/31/trumps-metal-tariffs-trigger-retaliation-from-mexico-eu-in-escalating-trade-war/
15. „These Are the 128 U.S. Products China Is Enacting Tariffs On”, Fortune, 2018. Apr. 02.,

https://fortune.com/2018/04/02/china-tariffs-128-us-products/

16. „As China Fires Back in Trade War, Here Are the Winners And Losers”, Bloomberg, 2018. Apr. 04.,

https://ghostarchive.org/archive/8vIFt

17. „China warns US sanctions will void trade talks”, BBC, 2018. Jun. 3., https://www.bbc.com/news/business-44346461
18. „Trump threatens China with new tariffs on another $200 billion of goods”, CNN, 2018. Jun. 19.,

https://money.cnn.com/2018/06/18/news/economy/trump-china-tariffs-retaliation/

19. „Statement from President Donald J. Trump on Additional Proposed Section 301 Remedies”, 2018. Apr. 05., https://web.archive.org/web/20180406123005/https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/statement-president-donald-j-trump-additional-proposed-section-301-remedies/
20. “Trump delivered on some big 2016 promises, but others unmet”, AP News, 2020 Aug. 23., https://apnews.com/article/virus-outbreak-election-2020-global-trade-ap-top-news-iran-nuclear-c9dc524c21c14957abb8d0ac4963a42b
21. „DF–41: máris hadrendben?”, Honvédelem, 2021 Apr. 29, https://honvedelem.hu/hirek/df-41-maris-hadrendben.html
22. DF–41 (Dong Feng–41 / CSS-X–20), Missle Threat, https://missilethreat.csis.org/missile/df-41/
23. David Shambaugh – Ahol nagyhatalmak találkoznak, Pallas Athéné Books, Budapest, 2021
24. „Why China-Taiwan Relations Are So Tense”, Council on Foreign Relations, 2024. Feb. 8.,

https://web.archive.org/web/20240210124801/https://www.cfr.org/backgrounder/china-taiwan-relations-tension-us-policy-biden

25. “Exclusive: Japan is in talks to open a NATO office as Ukraine war makes world less stable, foreign minister says”, CNN, 2023 May 10., https://edition.cnn.com/2023/05/10/asia/japan-foreign-minister-hayashi-nato-intl-hnk/index.html
26. „2026 National Defense Strategy”, Department of War, 2026 Jan. 23., https://media.defense.gov/2026/Jan/23/2003864773/-1/-1/0/2026-national-defense-strategy.pdf
27. „Why Trump is rolling out the red carpet for Xi after years of slamming China”, PBS, 2026 Szep. 21., https://www.pbs.org/newshour/nation/why-trump-is-rolling-out-the-red-carpet-for-xi-after-years-of-slamming-china
28. „Xi Jinping Visits the White House”, Council on Foreign Relations, 2026 Szep. 23., https://www.cfr.org/articles/xi-jinping-visits-the-white-house
29. Zhao, S. (2026). The Rise and Fall of a New Cold War: The US–China Great Power Rivalry from President Trump I to II. Journal of Contemporary China, 1–18. https://doi.org/10.1080/10670564.2025.2601433
30. „‘Structural divergence’ in China’s economy exposes a growing problem”, Chatham House, 2026 Jul. 22. https://www.chathamhouse.org/2026/07/structural-divergence-chinas-economy-exposes-growing-problem
31. „China’s Population Is Shrinking—and Graying. Here’s What It Means for the Future”, Time, 2023 Jan. 20., https://time.com/6248728/china-population-decline-aging/
32. „EU to propose import curbs on other Chinese sectors, says EU chief”, Reuters, 2026 Oct. 16., https://www.reuters.com/world/china/eu-propose-import-curbs-other-chinese-sectors-says-eu-chief-2026-10-16/
33. „China GDP Growth Rate”, Trading Economics, 2026. Oct. 18., https://tradingeconomics.com/china/gdp-growth
34. „Mapping China’s Strategic Port Development in Africa”, 2025 Marc. 10., Africa Center for Strategic Studies, https://africacenter.org/spotlight/china-port-development-africa/
35. „China to invest 1 trillion yuan in robotics and high tech industries”, 2025 Marc. 25., International Federation of Robotics (IFR), https://ifr.org/news/china-to-invest-1-trillion-yuan-in-robotics-and-high-tech-industries/
36. „The US has enough missiles for this war, but not the next one”, 2026. Marc. 4., Bloomberg, https://www.bloomberg.com/opinion/articles/2026-03-04/us-iran-war-america-has-enough-missiles-for-this-conflict-but-not-the-next-one

A Nagy Norbert: Kína a második hidegháború idején bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A víz az egyik legfontosabb természeti erőforrás a Földön. Nemcsak az emberi élethez nélkülözhetetlen, hanem számos gazdasági tevékenységhez is: alapvető szerepet játszik a mezőgazdaságban, az iparban és a gazdaság működésében. A biztonságos és kiszámítható vízellátás ezért az államok stabilitását is befolyásolja. A folyók azonban nem állnak meg az országhatároknál, ezért az ezeket megosztó államok közötti együttműködés elengedhetetlen. Az érintett államok érdekei ugyanakkor eltérhetnek, ami konfliktusokhoz vezethet. Erre jó példa a Nílus és a Grand Ethiopian Renaissance Dam (GERD) esete. Az esszé azt vizsgálja, hogy miért vált a GERD körüli vita geopolitikai és biztonságpolitikai konfliktussá, és milyen szerepet játszhat a vízdiplomácia annak kezelésében.

A Grand Ethiopian Renaissance Dam (GERD) egy vízerőmű a Kék-Níluson, Etiópiában. Etiópia számára a projekt jelentős előrelépést jelent, mivel a gát lehetővé teszi az energiatermelés növelését, a saját vízkészletek fokozottabb hasznosítását, és hozzájárulhat az ország gazdasági fejlődéséhez. Emellett a projekt az etióp szuverenitás és önállóság szimbólumává is vált. Egyiptom és Szudán azonban más szemszögből tekint a beruházásra. Etiópiához képest downstream államként a gát működése közvetlenül érintheti a folyó vízhozamát, miközben mindkét ország jelentősen függ a Nílustól. Emiatt a projekt számukra vízbiztonsági kockázatokat is felvethet.[1] Látható tehát, hogy ugyanaz a projekt három különböző módon jelenik meg az érintett államok biztonságpolitikai gondolkodásában.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan vált a GERD körüli vita geopolitikai konfliktussá, meg kell vizsgálnunk a három ország történelmi és politikai hátterét is. A Nílus vízhasználatával kapcsolatos korábbi megállapodásokban Etiópia nem vett részt: az 1929-es megállapodás, illetve az 1959-es egyiptomi–szudáni egyezmény olyan vízhasználati rendszert alakított ki, amelyből Etiópia kimaradt.[2] A GERD körüli vita egyik alapvető kérdése ezért az lett, hogy ezeknek a korábbi megállapodásoknak milyen jelentősége lehet a mai vízhasználat szempontjából. Etiópia jelenlegi álláspontja szerint a korábbi megállapodások nem alapozhatják meg más államok kizárólagos igényét a folyó használatára, és az országnak joga van saját vízkészleteinek fejlesztéséhez.[3] Ezzel szemben Egyiptom a Nílust elsősorban vízbiztonsági szempontból közelíti meg, mivel az ország erősen függ a folyótól. A konfliktus ezért nem pusztán a víz mennyiségéről szól, hanem arról is, hogy az érintett államok milyen jogon és milyen feltételek mellett használhatják a közös vízkészletet. Az eltérő történelmi tapasztalatok, politikai érdekek és biztonsági szempontok így jelentősen megnehezítik a kompromisszum kialakítását.

A GERD körüli konfliktusban a nemzetközi jog is fontos szerepet játszik, azonban önmagában nem feltétlenül elegendő a vita rendezéséhez. A nemzetközi vízjog egyik fontos alapját az 1997-es ENSZ Vízfolyás-egyezményben megjelenő elvek jelentik, köztük az „equitable and reasonable utilization”, vagyis a vízkészletek méltányos és ésszerű használata, valamint a „no significant harm”, azaz a jelentős károkozás tilalma.[4] Ezek az alapelvek azonban olyan általános jogi követelményeket fogalmaznak meg, amelyek alkalmazása során vitatható lehet, hogy egy konkrét helyzetben mi tekinthető méltányosnak, illetve mi minősül jelentős kárnak. A GERD esetében éppen ez jelenti az egyik legfontosabb problémát. Etiópia a saját vízkészleteinek szuverén hasznosításához és fejlesztéséhez való jogát hangsúlyozza, míg Egyiptom és Szudán a vízbiztonságukat érintő lehetséges károkra helyezik a hangsúlyt. A nemzetközi vízjog ráadásul nemcsak anyagi elveket, hanem együttműködési, információmegosztási, értesítési és konzultációs kötelezettségeket is hangsúlyoz.

A konfliktust tovább nehezíti, hogy a jogi keretek gyakorlati alkalmazása az államok együttműködésétől is függ. A GERD esetében a technikai adatok megosztása nem kizárólag technikai kérdés, a forrás szerint az információkhoz való hozzáférés korlátozása politikai eszközzé is válhat, amely befolyásolja a felek közötti alkupozíciókat. A konfliktus rendezésében több külső szereplő is megpróbált közvetíteni. Az Afrikai Unió a regionális megoldást szorgalmazta, és az „African solutions to African problems” elvét hangsúlyozta. Ugyanakkor a Frontiers tanulmánya szerint az Afrikai Uniónak kezdetben nem állt rendelkezésére minden szükséges, független technikai kapacitás a közvetítéshez. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szintén foglalkozott a kérdéssel, de a konfliktus rendezésében korlátozott eredményt tudott elérni.[5] Mindez arra utal, hogy a közvetítő önmagában nem jelent megoldást, fontos a felek által elfogadott semlegesség, a megfelelő technikai háttér és mindenekelőtt az együttműködési hajlandóság.

Ebből adódik a kérdés, hogy ha a nemzetközi jog önmagában nem tudja megoldani a konfliktust, akkor milyen más módszerekhez lehet fordulni. Itt lép be a vízdiplomácia. A diplomácia nem a jog helyett működik, hanem annak gyakorlati érvényesítését és az együttműködést segítheti. A tárgyalások és közvetítések lehetőséget teremthetnek arra, hogy az államok a jogi elvek által nem egyértelműen rendezett kérdésekben is kompromisszumot keressenek. A GERD esete ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a vízdiplomácia eredményessége nemcsak a közvetítő szervezettől függ. Ha az államok között erős a bizalmatlanság, a vízkészlet pedig szorosan kapcsolódik a nemzeti szuverenitáshoz és biztonsághoz, akkor a kompromisszum politikailag is nehézzé válhat. A kérdés így végső soron az, hogy a víz konfliktus forrásává válik-e, vagy az együttműködés területévé.

Összefoglalva tehát a GERD esete azért vált geopolitikai konfliktussá, mert a víz rendkívül fontos stratégiai erőforrás, amelytől az államok alapvető társadalmi és gazdasági működése függ. A határokon átnyúló folyók esetében könnyen eltérő nemzeti érdekek jelenhetnek meg, amelyekhez a Nílus esetében történelmi viták és bizalmatlanság is társulnak. A GERD példája azt mutatja, hogy ugyanaz a vízügyi beruházás az egyik állam számára a fejlődés és a szuverenitás szimbóluma, míg egy másik számára biztonsági kockázat lehet. A nemzetközi jogi keretek fontos alapot biztosítanak, önmagukban azonban nem feltétlenül képesek megoldani a mögöttes politikai konfliktusokat. Ehhez tárgyalásokra, megfelelő közvetítői mechanizmusokra és mindenekelőtt az érintett államok együttműködési hajlandóságára van szükség. A GERD esete így jól mutatja, hogy a víz a konfliktusok forrása mellett az együttműködés egyik lehetséges területévé is válhat.

Felhasznált források

Adja-Kwesi, W. (2025). The Grand Ethiopian Renaissance Dam – A Water Diplomacy Challenge. United Nations University–CRIS Insight Brief Series.

Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

United Nations (1997). Convention on the Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. New York, 21 May 1997.

United Nations Security Council (2025). Letter dated 10 September 2025 from the Permanent Representative of Ethiopia to the United Nations addressed to the President of the Security Council. S/2025/573.

[1] Adja-Kwesi, W. (2025). The Grand Ethiopian Renaissance Dam – A Water Diplomacy Challenge. United Nations University–CRIS Insight Brief Series.

[2] Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

[3] United Nations Security Council (2025). Letter dated 10 September 2025 from the Permanent Representative of Ethiopia to the United Nations addressed to the President of the Security Council. S/2025/573.

[4] United Nations (1997). Convention on the Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. New York, 21 May 1997., Articles 5-7

[5] Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

A dr. Nyikes Enikő: Vízbiztonság, geopolitika és vízdiplomácia a Nílus-medencében: a GERD esete bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az Európát 2015-ben elérő, soha nem látott méretű és hatásait azóta is éreztető illetve azóta is fennálló migrációs válság azzal párhuzamosan, hogy mély nyomot hagy nem csak a kontinens, azon belül is az Európai Unió országainak társadalmában, új dimenziót nyitott a biztonságpolitika világában. Az addig többnyire egységesnek mondható EU országai között komoly nézeteltérés alakult ki a migrációs válság kezelésének módszertanát illetően, ezen túl pedig, magukban a tagországokban sincs társadalmi konszenzus arról, hogy mi is lenne a helyes és/vagy járható út a menekültválság megoldására.

Fontos megjegyezni, hogy az EU területére irányuló migráció a 2015-ös válságot megelőzően is jelen volt, továbbá egyes tagállamokban, mint például Németországban, Franciaországban, vagy az Egyesült Királyságban már akkor is jelentős bevándorló hátterű kisebbség volt jelen, de az Unió szervezeti, sőt, mi több tagállami szinten sem volt felkészülve egy ekkora volumenű migrációs hullám hatékony  kezelésére. Egységes stratégia hiányában a tagállamok különböző módon igyekeztek orvosolni a problémát, ami súlyos belső konfliktusoknak ágyazott meg: míg Magyarország és Lengyelország a bevándorlók megállítása és az EU határain kívül tartása mellett tette le a voksát, addig Németország, és a nyugati tagállamok inkább a bevándorlók beengedése, integrálása mellett kardoskodott. Általánosságban elmondható, hogy az EU-n belül egy kelet-nyugat ellentét alakult ki, ami megrengette a szervezet politikai egységét.

Na de miért lett a migráció biztonságpolitikai kérdés? Felismervén, hogy az Európai Unió egysége megbomlott, a későbbiekben több ország is, így Törökország, vagy Belarusz is a migrációs válságot kihasználva igyekezett nyomást gyakorolni az EU-ra a politikai, vagy gazdasági céljaik elérése érdekében. Nem elhanyagolható, hogy az EU-ba igyekvő menekültek túlnyomó hányada muszlim vallású és háború sújtotta térségekből érkezett, például Szíriából, Afganisztánból, vagy Nyugat-Afrikából. Az említett térségekben több szélsőséges, iszlamista terrorszervezet is aktív, melyek a válság adta lehetőségeket kihasználva juttatták be a tagjaikat az EU területére. Végül, de nem utolsó sorban ez a válság tökéletes táptalajnak bizonyult az addig tetszhalott, az EU politikai elitje által szélsőségesnek titulált politikai formációk számára, melyek bevándorlásellenes retorikája mellé sokszor euroszkepticizmus is társul és e formációk erősödése tovább mélyíti a szervezet kohéziójára bénító hatással lévő politikai ellentéteket.

Természetesen a következményeket és hatásokat naphosszat lehetne sorolni, de én most inkább a külső következményekre helyezném a hangsúlyt, nem pedig a határokon belüli problémákra.

Tehát az EU egysége megrendült, a tagállamok sokszor saját belátásuk szerint, a szervezet intézményeit megkerülve hoznak döntéseket, ami mellé látványos kommunikációs csatározás is társul, ráadásul a probléma kiváltó okára továbbra sincs megoldás. Természetesen a környező, esetlegesen ellenséges hatalmak sem hagyták ezt figyelmen kívül, sőt, mi több aktívan hasznot húznak belőle. Jó példa erre Recep Tayyip Erdogan török elnök figyelmeztetése 2017 március 15-én, amikor is kilátásba helyezte az EU és Törökország közötti megállapodás felmondását, melynek a lényege a Törökország irányából az EU-ba tartó szír menekültek megállítása. A fenyegetés nem az égből jött: Németország és Hollandia megakadályozta, hogy török politikusok a területükön egy olyan referendum mellett kampányoljanak, ami kiterjesztené az elnöki tisztség, így Erdogan jogköreit, ezzel is növelve a hatalmát.

Tanulságul szolgálhat a 2021 novemberében a Belarusz és Lengyelország közötti határon lezajlott incidens is, amikor több száz közel-keleti hátterű menekült próbált meg betörni Lengyelország, így az EU területére Belarusz irányából, nagy valószínűséggel a fehérorosz hatóságok ösztönzésére és támogatásával. Az incidens előzménye a 2020-ban lezajlott fehérorosz választás, amit Alexander Lukasenko fölényesen megnyert, az utána szervezett tüntetéseket pedig a karhatalmi erők segítségével leverte. A választást követően az EU szankciókat vetett ki Fehéroroszország ellen, ezáltal gyanítható, hogy a menekültek szervezetten történő határra terelése egyfajta retorzió a szankciókért, továbbá nyomásgyakorlás azok feloldására. A legfrissebb példa pedig a 2026 áprilisi ceutai krízis, amikor is Marokkóból emberek tízezrei szöktek át a tengeren keresztül a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta városába. Marokkó oldaláról ez nem történhetett volna meg, amennyiben a határt megfelelően védik a marokkói hatóságok, így sokan szándékosságot sejtenek az incidens mögött, mely vád azért is megalapozott, ugyanis Marokkó és az EU között hosszú ideje nézeteltérés áll fent Nyugat-Szahara hovatartozását illetően. Feltehetően a válság nyomásgyakorlás volt, mellyel Marokkó próbálja „jobb belátásra” bírni az EU-t.

A fentebb felsorolt esetek tanulsága, hogy amíg az Európai Unió nem képes egy egységes migrációs stratégia kidolgozására, a tagállamok pedig látványosan egymással csatároznak a megoldás közös erővel történő megoldása helyett, addig a szervezet súlyosan sebezhető marad a külső erők általi zsarolásokkal szemben, ami által a nemzetközi színtéren megszűnik tényezőnek lenni, nem lesz képes az érdekeit érvényesíteni más nagyhatalmakkal szemben és a belső feszültségeket, mint a terrortámadásokat, vallási és hovatartozási ellentétek által fűtött gyűlöletet még nem is érintettük.

A Gulyás Máté: Migráció, mint biztonságpolitikai kihívás bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A venezuelai migráció az elmúlt évtized egyik legnagyobb népességmozgásává vált, amelynek következményei messze túlmutatnak Venezuela határain. Az UNHCR 2025 végén közzétett adatai szerint közel 7,9 millió ember hagyta el Venezuelát, közülük több mint 6,9 millióan Latin-Amerika és a Karib-térség országaiban élnek. A válság különösen erősen érinti Kolumbiát, amely földrajzi közelsége, a két ország közötti történelmi kapcsolatok és a hosszú közös határ miatt a venezuelai migráció egyik legfontosabb cél- és tranzitországává vált. A Migración Colombia 2024. év végi becslése alapján 2.815.611 venezuelai migráns élt Kolumbiában. A venezuelai migráció ezért Kolumbia számára már nem csupán humanitárius vagy szociális kérdés, hanem összetett regionális biztonságpolitikai kihívás is (UNHCR, n.d.).

A tömeges kivándorlás hátterében Venezuela hosszú ideje fennálló politikai, gazdasági és humanitárius válsága áll. A kivándorlás különösen a 2010-es évek második felében gyorsult fel, és rövid idő alatt alapvetően megváltoztatta Kolumbia migrációs helyzetét. A World Bank szerint 2015-ben még csak mintegy 148 ezer hosszú távú bevándorló élt Kolumbiában, 2021-re azonban már körülbelül 1,7 millió venezuelai tartózkodott az országban. Fontos ugyanakkor különbséget tenni a migráció és a biztonsági fenyegetés között. Nem önmagukban a venezuelai migránsok jelentenek veszélyt, hanem azok a problémák, amelyek a nagy létszámú és részben irreguláris migráció, a gyenge állami jelenlét, a szervezett bűnözés és a korlátozott intézményi kapacitások találkozásából alakulnak ki (Rossiasco és de Narváez, 2023).

A probléma egyik legfontosabb eleme maga a kolumbiai-venezuelai határ. A két ország közös határa körülbelül 2.200 kilométer hosszú, amelyen 7 hivatalos, ugyanakkor több száz informális átkelőhely található. A határ földrajzi adottságai miatt annak teljes ellenőrzése rendkívül nehéz, ezért az irreguláris migráció kezelése nem oldható meg kizárólag hagyományos határőrizeti eszközökkel (IOM, n.d.). A Migración Colombia 2024 végi adatai szerint a Kolumbiában élő venezuelaiak közül 454.514 ember tartózkodott irreguláris migrációs helyzetben. Fontos azonban, hogy az irreguláris státusz nem feltétlenül jelent illegális határátlépést, sokan szabályosan érkeztek az országba, de később lejárt a tartózkodási engedélyük. Ez jól mutatja, hogy a biztonsági probléma nem egyszerűen a határ fizikai védelméről, hanem a migráció megfelelő adminisztratív kezeléséről is szól (Migración Colombia, 2024).

Az irreguláris migráció emellett összekapcsolódhat az embercsempészet és az emberkereskedelem problémájával. A hivatalos dokumentumokkal nem rendelkező, informális útvonalakon közlekedő migránsok kiszolgáltatottabbak a bűnözői csoportoknak, valamint a munkaerő- és szexuális kizsákmányolásnak. Az R4V 2024-es elemzése szerint regionális szinten körülbelül 2,2 millió venezuelai maradt irreguláris helyzetben, miközben 4,5 millió ember valamilyen regularizációs vagy nemzetközi védelmi rendszer segítségével rendezni tudta jogi helyzetét (R4V, n.d.).

A migráció másik fontos következménye a kolumbiai közszolgáltatásokra nehezedő nyomás. A Migración Colombia adatai alapján 2017 márciusa és 2024 augusztusa között mintegy 32,2 millió egészségügyi ellátási eseményt regisztráltak venezuelai migránsok esetében. 2020-2024 között pedig közel 200 ezer venezuelai anyától született gyermek szülészeti ellátása történt kolumbiai intézményekben, ami az adott időszak összes ellátott szülésének 7,2%-át jelentette. Az oktatásban is jelentős változás következett be, a venezuelai tanulók aránya a kolumbiai oktatási rendszerben 4,5%-ról 6,8%-ra emelkedett 2019 és 2023 között. Ezek az adatok jól érzékeltetik, hogy a nagy létszámú és területileg koncentrált migráció komoly alkalmazkodást követel az államtól (Migración Colombia, 2024). A World Bank korábbi számításai a migráció rövid távú költségvetési terhét évente a kolumbiai GDP 0,4–0,5%-ára becsülték, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a megfelelő munkaerőpiaci integráció hosszabb távon gazdasági előnyökkel járhat (Rossiasco és de Narváez, 2023).

Kolumbia egyik legfontosabb válasza ezért a venezuelai migránsok jogi helyzetének rendezése lett. 2021-ben létrehozták az Estatuto Temporal de Protección para Migrantes Venezolanos (ETPV) rendszerét, amely tízéves ideiglenes védelmi keretet biztosít, és lehetőséget teremt a legális tartózkodásra, munkavállalásra, valamint bizonyos közszolgáltatások igénybevételére. 2024 áprilisára mintegy 2,2 millió venezuelai regisztrált a rendszerben, és közülük körülbelül 1,9 millióan rendelkeztek ideiglenes védelmi engedéllyel (Migración Colombia, 2024). A regularizáció biztonságpolitikai szempontból is jelentős, hiszen a dokumentált személyek könnyebben bekerülnek az állami nyilvántartásokba és a formális munkaerőpiacra, miközben csökkenhet az informális gazdaságtól és illegális közvetítőktől való függőségük.

Összegezve, Kolumbia példája jól mutatja, hogy a venezuelai migráció biztonságpolitikai jelentősége túlmutat a hagyományos határvédelem kérdésén. A több millió ember érkezése egyszerre jelent kihívást a határellenőrzés, a szervezett bűnözés elleni fellépés, az állami intézmények és a közszolgáltatások működése, valamint a migránsok emberi biztonsága szempontjából. A kolumbiai tapasztalatok alapján a migráció biztonsági vonatkozásai szorosan összefüggnek a jogi státusz rendezésével és a társadalmi-gazdasági integrációval. A regularizáció elősegítheti a migránsok beilleszkedését, miközben az állami ellenőrzést és a jogérvényesítést is hatékonyabbá teheti. A venezuelai válság így rávilágít arra, hogy a modern biztonságpolitikában az állambiztonság és az emberi biztonság nem egymással ellentétes szempontok, hanem egy összetett regionális kihívás egymást kiegészítő

Források:

IOM (n.d.) Displacement Tracking Matrix – Colombia. Elérhető itt: https://dtm.iom.int/colombia?page=2 (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

IOM (n.d.) DTM Activities 2014–2016 – Colombia. Elérhető itt: https://dtm.iom.int/reports/colombia-dtm-activities-2014-2016 (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

Migración Colombia (2024) Salud migrantes venezolanos – Corte diciembre 2024. Elérhető itt: https://nexusmigracion.cancilleria.gov.co/sites/default/files/documentos/2026-03/Salud_migrantes_venezolanos_Dic%20%282024%29_Migracion_Colombia.pdf (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

R4V (n.d.) Regional Refugee and Migrant Response Plan 2025–2026. Elérhető itt: https://rmrp.r4v.info/rmrp-2025-2026/ (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

R4V (n.d.) Refugee and Migrant Needs Analysis 2024. Elérhető itt: https://rmrp.r4v.info/rmna2024/ (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

Rossiasco, P. és de Narváez, P. (2023) Adapting public policies in response to an unprecedented influx of refugees and migrants: Colombia case study of migration from Venezuela. World Bank. Elérhető itt: https://thedocs.worldbank.org/en/doc/7277e925bdaa64d6355c42c897721299-0050062023/original/WDR-Colombia-Case-Study-FORMATTED.pdf (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

UNHCR (n.d.) Venezuela Situation. Elérhető itt: https://www.unhcr.org/emergencies/venezuela-situation (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

A Stelczer Virág: A venezuelai migráció, mint regionális biztonságpolitikai kihívás, Kolumbia példáján bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Napjainkban a hibrid fenyegetések korát éljük. Már nem kell egy államnak nyílt háborút indítania az ellenlábasa ellen, hogy komoly zavarokat, károkat okozzon. Sokkal kifinomultabb eszközök is léteznek manapság, melyek egyszerűbben, kisebb kockázattal alkalmazhatók, sőt, akár az államtól független szereplők is képesek lehetnek ezek bevetésére. Az egyik ilyen eszköz nem más, mint a kritikus infrastruktúrák, létesítmények elleni támadások mind a fizikai, mind a kibertérben. A hibrid fenyegetések pedig hibrid védelmi megoldásokat igényelnek a biztonsági szereplők részéről.

Mi is az a kritikus infrastruktúra? Az Európai Tanács irányelve¹ szerint azon eszközök vagy rendszerek, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, valamint az emberek gazdasági és szociális jólétéhez. Az irányelv meghatározza továbbá az úgynevezett európai kritikus infrastruktúra fogalmát is (European critical infrastructures, ECI), amely az uniós országokban található olyan kritikus infrastruktúra, amelynek megzavarása vagy megsemmisítése jelentős hatással lenne legalább két uniós országra (pl. villamosenergia-erőművek vagy olajszállító vezetékek). Ezen infrastruktúrák vonatkozásában is alkalmazandók azok az alapelvek és védelmi mechanizmusok, amelyek kifejtésére alább sor kerül, védelmüknek részletes tárgyalása viszont meghaladná ezen esszé kereteit.

A kritikus infrastruktúra fentebb leírt fogalmából következik, hogy miért is kiemelten fontos feladat a védelme; valamely elemének zavara az egész társadalomra jelentős negatív hatást gyakorol, így ennek megelőzése nemzetbiztonsági érdek, amely közös erőfeszítést igényel több állami illetve magánszereplő részéről. Ezen folyamat fő szempontjainak bemutatása az esszé célja.

A kritikus infrastruktúra védelmének első lépése a kockázatértékelés, amely során reális képet kaphatunk, milyen elhárítani kívánt veszélyekkel kell számolnunk, milyen sérülékenységek elhárítására kell felkészülnünk. Fontos leszögezni, hogy napjainkban már nem csupán a szó legszorosabb értelmében vett védelemről beszélhetünk a kritikus infrastruktúra kapcsán, hiszen az Európai Parlament és a Tanács újabb, 2022-es irányelve² korszerűbb felfogásban átdolgozta, kiegészítette a fentebb hivatkozott, 2008-as irányelvet. Ebben immár a reziliencia, vagyis az ellenállóképesség követelményét határozták meg, szerteágazóbb vizsgálatra van tehát szükség.

A mérlegelni szükséges főbb veszélyek közé tartoznak a természeti katasztrófák illetve a szélsőséges időjárás, ami az idei extrém szárazság tükrében különösen aktuálissá vált. Figyelembe kell venni, hogy a hőmérsékleti értékek és a csapadék mennyisége és gyakorisága megváltozott ahhoz képest, amire egy létesítmény tervezve lett akár néhány évtizeddel ezelőtt, vizsgálni szükséges tehát, milyen zavarokat okozhat ez a rendeltetésszerű működés során. Számolni kell továbbá a műszaki meghibásodásokkal, amelyek kiküszöbölése inkább mérnöki, mintsem biztonságszakmai kérdéskörbe tartozik, de a kockázatértékelés során nem mehetünk el mellette szó nélkül, különösen a reziliencia követelményére figyelemmel. Tervvel kell rendelkezni a különböző elemek, alkatrészek hibáinak elhárítására, javítására és cseréjére. Vizsgálni szükséges továbbá az ellátási láncok, függőségek témakörét, mit csinálunk például, ha nem áll rendelkezésre a működéshez elég áram, víz vagy gáz? Hogyan tudjuk a létesítményünket vagy rendszerünket működtetni csökkentett üzemmódban, honnan tudjuk pótolni a kiesett energiát, alapanyagot? Kell-e, tudunk-e diverzifikálni a beszerzések során a függőségek csökkentésére?

Térjünk rá végül az emberi tevékenység által előidézett zavarokra. Itt szó lehet szabotázsról, fizikai vagy kibertámadásról, esetleg az ellátási láncok megzavarásáról. Úgy tartják, hogy a technológia háborúban fejlődik a leggyorsabban, aminek igazáról első kézből győződhetünk meg a szomszédunkban zajló konfliktus kapcsán. Négy évvel ezelőtt még tankok vonulásáról és vadászgépek által elért légi fölényről volt szó, ma pedig a háborús felek tömeggyártott, filléres drónokkal tudnak húsba vágó károkat okozni egymás energetikai rendszereiben akár a fronttól többszáz kilométeres távolságban. Komplex tervezés szükségeltetik tehát a megfelelő védelemhez.

A kockázatértékelés fázisát követi a tervezés szakasza, amely során meghatározzuk azokat az intézkedéseket, amik alkalmasak az értékelés során feltárt veszélyek, sérülékenységek elhárítására. Ennek része kell, hogy legyen a fizikai védelem, ami ideális esetben az élőerős őrzés és az intelligens rendszerek, mint a biztonsági kamerák, mozgásérzékelők, tűzjelző rendszerek kombinációja. A biztonsági rendszerek biztosítják számunkra a folyamatos, objektív megfigyelést, míg az élő erő a rugalmasságot és a döntéshozatalt. Ki kell dolgozni az illetéktelen személyek távoltartásának módját például kerítés vagy más fizikai akadály létesítésével. Szükséges a létesítmény területére való belépési pont(ok) kijelölése és a belépés módjának meghatározása. Talán a biztonsági őrnél elhelyezett listák és az arcmemóriára való hagyatkozás ideje már lejárt, így célszerű valamilyen beléptető rendszer telepítése, ami csökkenti a hibák lehetőségét. Meg kell határozni azt is, hogy a belépésre jogosult személyek, dolgozók milyen módon azonosítják magukat a könnyebb ellenőrizhetőség érdekében, célszerű például jól látható helyen hordott belépőkártya és/vagy egyenruha viselésének előírása területen belül.

Elengedhetetlen, hogy kidolgozásra kerüljenek különböző cselekvési tervek az egyes rendkívüli események bekövetkeztének esetére, így nem fokozott stresszhelyzetben, az idő szorításában kell majd döntést hozni. Ezeket célszerű gyorsan elérhető helyen, fizikai formában tárolni, például az őrség vezetőjénél vagy más, döntéshozatalra feljogosított személynél, így egy esetleges áramkimaradás vagy az elektronikus adatok elérhetetlenné válása esetén is hozzáférhetőek maradnak.

Ezzel pedig rá is kanyarodhatunk a legújabbkori fenyegetésekre, a kibertámadásokra. Mivel egyre több adatot tárolunk elektronikusan, és sok rendszer, erőmű, közlekedési vállalat egyre inkább automatizáltan működik, ezen adatok elérhetetlenné tétele, illetéktelen törlése vagy ellopása nagyban megzavarhatja vagy akár meg is béníthatja az adott infrastruktúra működését. Fontos tehát ezeket megfelelő védelemmel ellátni a külső behatolással szemben, magától értetődő tehát egy korszerű vírusírtó és tűzfal alkalmazása, valamint biztonsági másolat készítése. Minden védelem azonban annyira erős csak, mint a leggyengébb láncszeme, ami itt nem más, mint az ember. A könnyen felismerhető tömeges spamek után megjelent a célzott adathalászat, az úgynevezett „spear phishing”, ahol az elkövetők célzott adatgyűjtést végeznek az adathalászattal megcélzott személy, munkavállaló kapcsán, majd személyre szabott üzenettel próbálják rávenni, hogy egy fertőzött fájlt, linket megnyisson, valamilyen jelszót vagy adatot megadjon részükre, esetleg pénzt utaljon át. Egy hihető történetet kreálnak, gyakran a célszemély kollégájának, főnökének vagy egy vele kapcsolatban álló cég képviselőjének adják ki magukat, általában sürgető jelleggel azonnali intézkedést kérnek, ami alkalmas lehet arra, hogy az ítélőképességet befolyásolják.³ Szükséges tehát a munkavállalók edukálása a legújabb módszerek, trendek kapcsán, hogy felismerhessék az adathalászati kísérleteket. Metodikát kell továbbá kidolgozni az esetleges adatvesztés bejelentésének módjára, következményeinek csökkentésére, a további veszteségek elhárítására.

A tervezési szakaszt követi a védelem végrehajtása. Fontos leszögezni azonban, hogy a kockázatértékelés nem egyszeri tevékenység; folyamatosan monitorozni szükséges a fennálló helyzetet, körülményeket, elemezni a rendelkezésre álló információkat, szükség szerint felülvizsgálni a kialakított cselekvési terveket.

A védelem mindig szoros együttműködést igényel a tényleges fizikai védelmet általában ellátó biztonsági szolgálat vagy az erre a feladatra rendelt rendőrök, az általános rendőri feladatok ellátására létrehozott szerv, a terrorelhárítási feladatokat ellátó szerv illetve a titkosszolgálatok között, mely főleg az információmegosztáson és a koordináción, a hatáskörök tisztázásán alapul.

A világ, és így a biztonsági helyzet is gyorsabban változik, mint az emberiség történetében valaha, ezért a kritikus infrastruktúra védelméért felelős szakembereknek is naprakésznek, dinamikusnak és rugalmasnak kell lenniük, hogy lépést tarthassanak a napról napra fejlődő fenyegetésekkel.

Felhasznált források:

¹ Az Európai Tanács 2008/114/EK irányelve (2008. december 8.) az európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és kijelöléséről, valamint védelmük javítása szükségességének értékeléséről

² Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2557 irányelve (2022. december 14.) a kritikus szervezetek rezilienciájáról és a 2008/114/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről

³ What is spear phishing? (https://www.cisco.com/site/us/en/learn/topics/security/what-is-spear-phishing.html)

A Elek Balázs – Modern kihívások a kritikus infrastruktúrák védelmében bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.