Németújvártól K-re 2-3 km / ma Ausztria, a határhoz közel : Gr. Batthyany Zsigmond kastélya, kápolnával, gazdasággal.
Egy meglepő, igaz történet az egykori kastélyfotók készítéséről, 27 évvel ezelőttről.
A mai Ausztria területén, Burgenlandban (Várvidékünkön) találtam meg közel 10 éve az egyetlen eredeti magyar kastélyt fotós életem mintegy 1000 helyszíne közül: olyat, ahol minden (vagy majdnem minden) eredeti formájában került az optikám elé! Csak az ország neve változott meg közben: a Magyar Királyság helyett Ausztria lett. Talán még a betléri kastélyt említeném, de ott már sajnos szlovák a nyelvhasználat.
Mint utólag kiderült, gróf Batthyány Zsigmond tulajdonaként egy eredeti, kifejezetten jó állapotú (nem tönkrevert), magyarul is beszélő, igazi Batthyány tulajdonában lévő, reprezentatív, parkkal övezett főúri lakban jártam. Fényűző belső berendezése muzeális értékű, tele családi és történelmi, egykori királyi-császári relikviákkal. Ámulva jártam körbe, és készítettem a felvételeket, amelyek a Mikes Kiadó gondozásában megjelent, magyar kastélyokat felvonultató 2. kastélykönyvem egyik legfontosabb, legérdekesebb anyagát adták.
A történet
Akkori úti célom a határon túli Németújvár fantasztikus fekvésű, festői vára – a Batthyány-várkastély – volt. A család ősi fészkéből, a roppant erődítményből pásztáztam a horizontot a magasból, csodálva a kilátást a belső terek, a szobák és a kiállítás megtekintése után. Észrevettem a távolban, a fák között egy sárga-fehér színű, kisméretű, formás épületet. „Na, kiszúrtam egy számomra ismeretlen kastélyt…” – gondoltam.
A teleobjektívem segítségével azonnal megbizonyosodtam róla, és elhatároztam: rögtön felkeresem, hogy még egy trófeával gazdagabban indulhassak tovább.
A gondolatot tett követte: a várból legyalogoltam a sok-sok kapun át. Különösen érdekes megoldás ez a középkori erődítési forma az egymást követő kapukkal a németújvári várhegyen. A parkolóból odagurultam a kastély bejáratához, ahol egy magyar és német nyelvű „Idegeneknek belépni tilos!” tábla fogadott. „Na, megint a lehetetlen fotózás…” – gondoltam. Ott tépelődtem, hogyan tovább, miképpen lehetne bejutni, hogy legalább pár külső képet készíthessek róla.
Ekkor megint jött a segítség: odagördült mellém egy idősebb úr terepjáróval, köszönt, és németül megkérdezte, mit óhajtok, miben segíthet.
Németül válaszoltam, hogy fotózni szeretnék, ha lehetséges, és nagy örömömre szolgálna, ha bejuthatnék a kastélyba. Végigmért, majd mondta, menjek nyugodtan utána. Felmentem az úton az udvarra; bizonytalanul kerestem az irányt, nézelődve vártam a kutyákat, alabárdosokat, biztonsági embereket vagy bármilyen segítséget, de semmi.
Kisvártatva találtam egy díszesebb ajtót, és becsöngettem. Kijött egy idősebb néni – az alkalmazott lehetett. Elmondtam neki, hogy egy idős úr küldött, és szeretném megnézni a kastélyt, pár képet készíteni az épületről, ha lehet, belülről is. Mindezt kellő bizonytalansággal, de már magyarul tettem, hiszen a hölgy is magyarul szólt hozzám.
Az előtérben várakozva, kissé feszengve nézelődtem pár percet, pakoltam a fotós felszerelést, amikor – legnagyobb örömömre – újra felbukkant az idős úr. Mosolyogva üdvözölt, és mondta, hogy kövessem. Jó fél órát szánt rám, miközben bemutatta a kastély szobáit, termeit, ereklyéit és látnivalóit – mindent, ami érdekes lehet egy magyar fotós számára. Sokkal többet kaptam, mint amit remélni mertem. Közben tájékoztattam, hogy épp a második magyar kastélyos könyvemen dolgozom, ahhoz készítem a felvételeket a Magyar Történelmi Családok Egyesületének tiszteletbeli tagjaként (ezt a címet az előző évben megjelent, nagy sikerű kastélykönyvem nyomán kaptam).
Gyönyörű, egyedi dolgokat láttam. Izgalmas volt belülről megcsodálni egy ilyen történelmi levegőt árasztó otthont; váratlan, különleges fotós élményben volt részem. Éreztem, hogy ez a választékosan beszélő úr nem akárki itt a határon túl. Varázslatos pillanatok voltak: mintha egy valódi régiségboltba csöppentem volna egy profi kísérő társaságában. Festmények, remek bútorok és szőnyegek, gazdag könyvtár, finom csillárok, ezüstművek fogadtak tökéletes egységben.
A program végeztével a kedves „idegenvezető” úr odalépett hozzám. Hálálkodva megköszöntem a segítséget, és ahogy illik, kezet nyújtva bemutatkoztam. Ő csak ennyit felelt magyarul:
– Szevasz, öcsém! Én gróf Batthyány Zsiga vagyok.
Ennyi a történet röviden. Akkor ősszel készültek el a felvételek a parkról, majd egy év múlva nyáron újra felkerestem a gróf urat: ekkor készítettem a „zöld” képsorozatot. Amikor a nyomdából kikerült a kötet, természetes volt, hogy nagy örömmel és tisztelettel viszek neki egy tiszteletpéldányt, ám a találkozás sajnos nem jött létre. (Bécsben élt, ezt a vidéki épületet ritkán, inkább csak nyári lakként használta.)
Emlékeztetőül álljon itt ez a pár fotó – kettő ugyanarról a helyről, más-más évszakban –, felidézve az akkori időutazás emlékezetes pillanatait.
Bagyinszki Zoltán
(Németújvár kisváros Ausztriában, Burgenland tartományban, a Várvidéken; a Németújvári járás székhelye. Itt volt a Batthyány család ősi fészke, és itt található a családi kripta is, ahol a történelmi család közel 100 tagja nyugszik.)
]]>
A séta a megelőzés fontosságára és a szűrésre hívja fel a figyelmet, emellett hagyományosan ilyenkor a Kossuth téri szökőkút vizét is rózsaszínűre festik. A város egyik különleges őszi civil eseményeként látható a látványos, színes vizű szökőkút, amely persze motiváló fotótéma is egyben.
A rendezvény fővédnöke dr. Görgényi Ernő polgármester.
Bagyinszki Zoltán
]]>
Egy fotós próbaút rövid története. A napokban jártunk a Zempléni-hegységben, és természetesen Monokot is felkerestük. Most azonban nem a Kossuth-múzeum volt az érdekes, hanem az Andrássy-kastély.
Olvastam, hogy az egykori díszterem remek rokokó belsőt rejt – kötelező látnivaló! Leparkoltunk az iskola udvarán – az egykori kastélyudvaron –, és reménykedve megközelítettük az épület főkapuját. Ami hála Istennek nyitva volt; nem láttunk senkit, így beléptünk. Csend honolt az előtérben. Elindultunk befelé, felmentünk az emeletre, és nyitva várt, szinte hívogatott a szép nagyterem – senki nem szólt ránk. Sajnos eléggé rossz állapotban vannak a szépséges, stukkós rokokó freskórészletek. Amit lehetett, gyorsan lefotóztam. Még mindig nem szólt senki: „Mit szeretnék? Miért vagyunk itt egy iskola területén?”
Miután elkészültek a képek, a távolban megláttam egy kovácsoltvas korlátot, és gondoltam, azt sem hagyom ki. Ahogy megközelítettem, a harmadik csoda is megtörtént: nyitva volt a kastélykápolna ajtaja is, amiről nem olvastam, és nem is tudtam. Sőt, ezt szépen renoválták, így igen nagy értéket találtam – és még mindig nem szólt senki, hogy…
Már nyugodtan dolgozhattam a „kétszintes”, erkélyes, impozáns kápolna belső terében, a szép részleteket fotózva. Ez a rész a kastély egyik oldalszárnyát teljesen kitölti. A fotós programunk végére sikerült egy ikonikus értéket találnom és megörökítenem Monokon.
Ezt örömmel megmutatom Önöknek is – érdemes elindulni egy monoki kirándulásra!
Bagyinszki Zoltán
]]>
Fotó: Junior Bagyinszki Zoltán ]]>
2006-ban átváltozott, megszépült a város főtere, ahol még nem olyan régen a szovjet hősi emlékmű állt. Az átmenő teherforgalom is elkerülte már a belvárost, így immár húsz éve a látványos szökőkútrendszer és a körforgalom uralja a Kossuth teret.
Említésre méltó a két köztéri alkotás is: Vígh Tamás szobrászművész Múlt és Jövő című műve, valamint a különleges Anamorfózis, amely Albrecht Dürer Ádám és Éva című rézkarcának „trükkös” kompozícióját jeleníti meg.
Húsz éve adták át a Kossuth teret Gyulán. A látvány és a szépen kivitelezett burkolt felületek Csőke Péter kőfaragó mesternek és csapatának köszönhetők. Alig pár hónap állt rendelkezésükre: a rengeteg eső és a későn átadott munkaterület miatt bravúros tempóban kellett dolgozniuk.
Természetesen a városvezetők, a tervező – Andaházy László –, a pályázatírók, a parképítők és az útburkolók mind-mind elismerést érdemelnek.
A bejegyzés elején a 2006 tavaszán készült felvételek láthatók, ahol a munkálatok még a föld alatti részeket mutatják, míg a többi kép – a szökőkutakkal és a Szentháromság-kápolnával – már az átadás utáni, húsz évvel ezelőtti őszi állapotot örökíti meg.
Bagyinszki Zoltán
]]>Bagyinszki Zoltán Podmaniczky – díjas fotográfus digitális tárlata
]]>
