Tartozom egy vallomással: nem szeretem, amikor nekem olyanom van, amilyen bárki másnak lehet. A helyzet az, hogy amióta belekerültem ebbe a lomizós örvénybe, egyre inkább rájövök, hogy nem vonzanak a boltok, egyrészt a drágaságuk miatt, másrészt a tömeg-jellegük miatt. Ez talán az én hülyeségem, de egyedit szeretnék, mindenből.Volt egy kezdeti állapot, amikor még nem érdekeltek konkrét dolgok, nem “gyűjtöttem” semmit a szó szoros értelmében, csak próbálgattam, puhatolóztam, hogy mi tetszik, mit tudnék elképzelni magam körül, mi az, amitől
teljesen olyan lesz a környezetem, mint amilyen én vagyok. A stílust mint olyat nem figyeltem, sőt, nem is érdekelt, hogy melyik milyen stílus, előszeretettel kevertem mindent mindennel. A szabályokat elfelejtve tettem egymás mellé modernt és barokkot, és ezt mind-mind csak azért, hogy lássam, ki is vagyok.
Azt mondják, hogy a stílust nem lehet tanulni, a szó szoros értelmében nem is magát a stílust tanulja senki szerintem. Hallottuk már a mondást, “A stílus maga az ember”, ugye? Amikor valakinek van stílusa, szerintem azt jelenti, hogy tisztában van önmagával és tudja, hogy mit sugároz a környezete felé. Ilyenkor az, amit közvetíteni szeretne, egyben van, és egyértelmű. De véleményem szerint ehhez szükség van arra, hogy az illető tisztában legyen azzal, hogy ki is ő. Ha ez megvan, nem tud hibázni, mert azzal önmagát tagadná meg. Ha olyan holmit választana ki egy tömegből, ami nem igazán ő, azzal nem tudna együtt élni, mert érezné, valahol legbelül, hogy ez nem stimmel, nem passzol. Hogy nincsen meg a “szerelem”, hogy nem tökéletes, nem Igazi.
Így voltam ezekkel a párnahuzatokkal is.
Nem szeretem a boltiakat. Tulajdonképpen az egész varrósdi innen indult, hogy szerettem volna magam varrni olyan párnákat magamnak, amilyen nincs még egy. És nem voltak határok, nem volt olyan, amit ne tudtam volna befogadni, amikor nézelődtem mindenfelé. A mai napig nem igazán vonzanak az üzletek, inkább a piac, a vatera… A gyapjú párnát piacoltam, tele volt narancs szivacsdarabokkal, amik kihullottak a kiszakadt belsőből és a kötött hurkok közé szorultak. (Még nem jöttem rá, miért kísért engem folyamatosan a narancs szín, amikor nem tudom elviselni…) Ezeket szinte egyesével kellett kicsípkednem, utána mosás és új bélés. A csipke huzattal szintén hasonlóan jártam, bár az vaterás volt, új bélés, ezúttal régi lepedőből, hiszen ezen látszik, mi van benne…és most tiszták és illatosak. ÉS egyediek.
Ez az igazi boldogság a számomra, egy-egy ilyen rég halogatott “rendbe rakás” megvalósulásakor totális az öröm. Jó ránézni, nekidőlni, tudni, hogy nélkülem talán nem élik túl…
(A képek kattintásra nőnek!)
]]>
A random.org segítségével sikerült kiválasztani, az 55-ös komment nyert, hamarosan egy válaszban a kommentjére jelentkezni fogok!:)Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a részvételt, gyertek máskor is
]]>
Úgy döntöttem játékot hirdetek a blogon, mivel a facebookos játékszervezések szabályaival nem kifejezetten vagyok tisztában.
A játék lényege, hogy ezt a dob díszt sorsolom ki azok között, akik ide a blogbejegyzés alá kommentelnek. Igazán nem nehéz feladat. Arra kérlek Benneteket, ha Névtelenként kommenteltek, valamiféle elérhetőséget adjatok meg, hogy adott esetben be tudjam azonosítani a nyertest!:)
A játék egy hétig tart, 2013. szeptember 27-én 20:00-kor zárom és sorsolok.
Mindenkinek sok szerencsét!
Szeretettel:
]]>
Teljesen egyszerű karácsonyfadísz…kézzel, ollóval bármilyen formát kivághatsz…egy réteg karton középen, és két réteg kotta a két oldalán, lyukasztó, zsinór, kész.
Nem volt egy perc sem!Szerintem nagyon hangulatos!
Készítsétek el és mutassátok meg!
]]>
Nos, ami mindenképpen kell: az egy alap, henger forma, ami vagy készen van, papírtörlő, wc papír vagy ragasztószalag henger, ezek hiányában készíteni kell egyet, az sem nagyon bonyolult.
Ezen kívül biztosan kelleni fog mindenféle karton, vékony zsinór, szalag, fogpiszkáló, üveggyöngy. A technikai részekhez ragasztó, jó, ha van ragasztópisztoly, de anélkül is megy, illetve én celluxot is használtam.
Aztán az összeállításhoz szerelőkarikák, de ez is megoldható máshogyan.
Ha megvan az alap, akkor veszek egy kartont, aminek azért van elég tartása, és abból készítem el az alap és fedőlapot, az alább látható módon:
A kartonon körberajzoltam a hengert, egy fél centis ráhagyással kivágtam, és bevagdostam, hogy utána könnyen a hengerre hajthassam és ragaszthassam. Előtte célszerű egy tűvel vagy rotring (behúzott hegy) ceruzával körbe karcolni a kört, jobb így bánni vele. A leragasztott fülecskékre azért van szükség, hogy fixebb legyen a dolog. A biztonság kedvéért én még celluxszal is körberagasztottam, így már tutira tartani fog.
Amikor készen van az alap, a díszítés kezdődik és innen mindenki szabad kezet kap:)
Én kotta papírt ragasztottam a tetejére és az aljára, de ehelyett bármi mást is ráragaszthatsz, akár festheted is. Ha papírt ragasztasz, akkor utána azért vágd körbe, hogy biztosan passzoljon. A kerek részeknél is lehet alkalmazni ezt a fülecskés ragasztást, mint amit az alapnál, csak én lusta voltam, meg a végén a pompom szalag úgyis eltakarja.
Aztán jön a henger palástja, amit megint tetszés szerint lehet beborítani, nekem most ez a karton tetszett meg. A scrapbook kartonok között nagyon sok szépet kapni, érdemes ott körülnézni! Amikor ráragasztottad a palástra a kartont, egy zsinórral érdemes átkötni, amíg megszárad, így biztosan jól tart majd.
Ezután jön a ragasztópisztoly és a díszszalag alul is, felül is.
A dobverőkhöz ragasztóba mártottam a fogpiszkálót és a gyöngyöt egyszerűen csak ráhúztam. A másik végét lecsíptem, mert egyrészt hosszú, másrészt hegyes.
Egy nagyobb lyukú tűvel szépen elkezdem cikkcakkban végig ölteni az alsó és a felső szalagot, ez nagyon feldobja az egészet. Amikor körbe értem, rákötöttem egy karikát és a dob rész jóformán kész is, jöhetnek a dobverők. Először is beragasztóztam a szabad végét és rátekertem a zsinórt, hogy eltakarjam azt a részt, amit levágtam és nem túl szép, ezzel szintén fel is dobom kicsit, jobban fog illeni a dobhoz.
Amikor ez megvolt, akkor nagyon vékony drótból készítettem két hurkot és arra két szerelőkarikát akasztva rátettem a dobra, így lett egy kis játéka, nem fog olyan mereven lógni mellette.
Jöhet egy akasztó és kész is! Voilá, mehet a fára.
Vagy ahová szánjátok…
ITT egy másik verziót is találtok, amit korábban készítettem, arra az esetre, ha a pompomos téma kicsit sok lenne:)
(A képek kattintásra nőnek!)
Mindenkinek sok sikert az elkészítéshez, megtisztelnétek, ha megmutatnátok, milyen dobok születtek!
Ölelés:
]]>
A legutóbbi piacolásom alkalmával sikerült szert tennem erre a szép kis ónémet székre. Egészen jól jártam vele, mert lehet, hogy fel sem tűnt volna, ha nem a fülem hallatára vitázik az áráról egy nő és az eladók. A sima alkunál már messzebb jutottak, bár azt sikerült kivennem, hogy 5000-ért elvihető, a hölgy nem volt hajlandó 3000 Ft-nál többet adni érte.
Így, amikor elindult tovább, rögtön úgy éreztem, eljött az időm, és lecsaptam rá.
Az eladók már akkor is mondták, amit amúgy is tudok, ennél sokkal többet ér. Hiszen “hibátlan”, stabil állapotban van, attól eltekintve, hogy a nádazást nemes egyszerűséggel kivágták a hátából.
Nos, mit lehet tudni róla?
A részleteket megfigyelve azonnal szembe tűnik, hogy ez az “ónémet stílus” egyik remeke. Jellemző erre a stílusra, hogy nagyon nehéz, robosztus, és valóban, ezt az egy széket alig tudtam kicipelni az autóig.
Leggyakoribb faanyaguk eredetileg is az irtózatosan nehéz tölgyfa volt. Az ónémet bútorok tekintélyes megjelenésükkel megkerülhetetlenek egy-egy helyiségben, dominanciájuk azonnal feltűnik. Ez is volt egyik céljuk, hogy a házban vendégül látott személyek számára erősítsék a házigazda tekintélyét. Az ónémet bútorokra itt hazánkban is nagy volt a kereslet, az 19. század végének gazdasági fellendülése megteremtette ennek alapját a középosztály számára is.
Viszonylag sok bútor maradt tehát ránk ebből az időből. Sajnos amilyen gyorsan elterjedtek, majdnem olyan gyorsan mentek is ki a divatból, ezért igazi használati tárgyként azóta és ma már ritkán alkalmazzák.
Mi is ez az ónémet stílus?
Az elnevezés egy gyűjtőnév, egy a 19. szd második felére jellemző historizáló bútorstílus neve, mely (értelemszerűen) Németországból indult világhódító útjára. Ezek az úgynevezett ónémet bútorok leginkább késő-gótikus, neoreneszánsz és neobarokk stílusjegyeket viselnek. A felépítményben sokszor találkozhatunk építészeti elemekkel is, elég csak erre a székre nézni. A reneszánsz számos jellemzője köszön vissza, ebben az esetben is, úgy, mint a monumentalitás, a szimmetria, arányosság, az oszlopok, oszlopfők, a hangsúlyos vízszintes tagolás, a tetején a párkány-jellegű lezárás, és sorolhatnánk.
A reneszánsz szó ugye újjászületést jelent, esetünkben a régi, ókori építészeti elemek újjászületését. Ez az újjászületés a díszítésben is utolérhető, az akhantusz levelek, rozetták és gyöngysoros díszítések alkalmazása a legjellemzőbb.
Találtam a vaterán egy helyreállított darabot, nos, nagyon szép, de nekem nagyon steril.Én jobban kedvelem az enyémet, és valószínűleg ha ilyen szép állapotút látok, meg sem állok miatta…az enyémnek megvan a története, rajta a sok réteg festék, egyik a másik alól kikukucskál.
A nádazott hát mellett bőr háttal is sokszor látok, bőr ülőfelülettel. A nádazás egy drága mulatság, nyilván emiatt is, ahogy néztem, egy ilyen szék helyreállítva 40-50 ezer ft körül mozog.
Ha valaki ilyesmibe botlik, és beleszeret, ajánlom, vigye magával, mert ez aztán tényleg örök darab, és az értékét is tartja.
Sikeres kincsvadászatot!
]]>
Két gyermekes anyaként muszáj minden pillanatot megragadnom, amikor pihenhetek. Akkor is, ha ez csak néhány perc vagy egy óra, amíg (szerencsés esetben) mind a két gyerek alszik. Nem kell sok mindent beleképzelni, sok minden nem is fér bele ennyi időbe. De nekem sajnos ez a kis pihenés is “gondot” okoz, én ugyanis, ikrek lévén, képtelen vagyok “semmit tenni”, nem tudok kikapcsolni. Az egyetlen megoldás ilyenkor az, hogy előveszek egy-egy magazint és lapozgatom.
Azt tulajdonképp bármikor ott hagyhatom, ha felébrednek a bébik és mégis, nem érzem azt, hogy “haszontalanul” telt az idő, hiszen inspirációt gyűjtöttem a további munkához.
A dolog lényege, hogy nem nagyon volt olyan hely, ami igazán illett volna a mai hangulatomhoz, ezért gyorsan “építettem” egyet.
Egy fa szódás láda volt az alap, amiben belső merevítés is van, így ráülhetek. A matrac kényelmes, a pokrócot a hátam mögé tehetem, ha hideg a fal. Kéznél a tea és a kedvenc tárgyak, egy lámpásban elrendezve. Mert ezek a mini kiállítások a kedvenceim és nem olyan rég láttam valahol, hogy erre nem csak az üveg búrák alkalmasak.
A facebookos oldalamon felvilágosítottak a lányok, hogy a kis fa szerkezet egy áfonyaszedő, és tényleg…tiszta praktikum. A tűzőgép pedig piacos szerzemény, igazi, retro Derby tűzőgép, minden ma gyártott tűzőgépeket verő, erős, tartós darab. Van benne anyag, elpusztíthatatlan.
Az ilyen régi holmik iránti szerelmem töretlen…és nem tudok elképzelni egy okot sem, ami miatt ez megszűnne…
Készítsetek Ti is ilyen klassz kis kuckót, bújjatok bele és lazítsatok…megérdemlitek!
(A képek kattintásra nőnek!)
]]>
…s szép, mint mindig énnekem…
Megmondom őszintén, nem a kedvenc évszakom. A kedvencem a tél, mert akkor van karácsony. Vagy inkább a tavasz, amikor a sok sötétség után jön újra a fény…vagy a nyár? Mert végülis akkor van a családban mindenkinek a szülinapja…és itt a Balaton…az őszben azt szeretem, hogy kezdődik a kuckós időszak, a teák, a meleg ruhák, a beburkolózás.
Az ugye nem újdonság, hogy a lenvászon, a csipke, a szürke és a fehér elég hideg hatású anyagok és színek…nos. Magam megtagadni nem tudom, de talán újdonság, hogy számomra nem csak a fehér szín létezik. Szeretek én nagyon sok más színt is, csak nem nagy mennyiségben. De nélkülük nem tudnék élni.
A pasztellek, a koszos fagyi színek mind-mind nagy kedvenceim és ha belegondolok, akkor talán azért áll az ősz kicsit távolabb tőlem, mert se a sárgát, se a barnát nem szívlelem túlságosan…
(A képek kattintásra nőnek!)
]]>
Nagyon szeretem a gyűrűpárnákat, valamiféle megmagyarázhatatlan kapocs van közöttem és közöttük… mindegyik másmilyen, nincsen két egyforma. Talán, mert ezeknek a csipkéknek az egyik legméltóbb felhasználási módja ez, ünnepélyes és különleges, amikor ugyan a fő hangsúly a karikagyűrűn van, s nem a hordozóján. De mégis, megfelelő háttér…
A szalagok is, a csipke is, a gomb is újrafelhasznált, mint általában minden, amivel dolgozom. Mindegyik tárgyamon van valami, ami “pótolhatatlan”, mert ettől kapnak igazi személyiséget és én ezt szeretem bennük. És reménykedem, hogy Ti is.
Ebből kifolyólag szinte egyik sem reprodukálható, és sajnos (vagy szerencsére) tényleg nincsen két egyforma. Lehetséges, hogy ez csak az én mániám, de jobb szeretem így. Bár az is lehet, hogy tévedek…manapság a sorozatgyártás a menő…
De talán nem is akarok menő lenni. A szó mai értelmében.
]]>
A sütőtökös muffin receptje a következő:
Alaptészta hozzávalók 12 db-hoz:
25 dkg liszt
2 tk sütőpor
2 tojás
2.5 dl joghurt vagy tejföl
10 dkg cukor
0.75 dl olaj
Ehhez adható tetszés szerint 25 dkg gyümölcs, esetemben a sütőtök volt ez, amit előre megsütöttem és csak belekapartam a héjából a nyers tésztába. Átkevertem az egészet és formákba téve ment is a sütőbe.
180 fokos sütőn, légkeveréssel 160 fokon 25 perc nagyjából, mire kész.
]]>