Minden, ami Amerika!

A reggel...

Amerika24 — Tue, 25 Aug 2026 20:51:31 +0200

„Néha kimászol az ágyból reggel és arra gondolsz, hogy nem fogom túlélni a napot. De legbelül nevetsz és eszedbe jut, hányszor éreztél már így.”

/Charles Bukowski/

" Az embernek nem ugyanazt jelentik a csillagaik..."

Amerika24 — Tue, 11 Aug 2026 14:34:20 +0200

"- Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak...
- Hogyhogy?
- Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!
És megint nevetett.
- S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
És nevetett újra."

/ Antoine de Saint-Exupery/

"A vihar nem a repülés vége..."

Amerika24 — Fri, 31 Jul 2026 22:58:52 +0200

“Ma azt olvastam, hogy amikor esik, a pillangók megpihennek, mert az eső megsértheti a szárnyaikat.Tetszik a gondolat, hogy a megállás nem egyenlő a feladással.A vihar nem a repülés vége.Néha az is előrelépés, ha vigyázunk a szárnyainkra, hogy legyen mivel újra felszállni.”

/Juan J.López Ferrada/

Megállni és kivárni a vihar végét sokszor nagyobb bátorságot igényel, mint vakon előre rohanni.

Ha megóvjuk a mentális és fizikai épségünket, / " a szárnyainkat "/ újra képesek leszünk a magasba törni.

A valóság és a vágyaink...

Amerika24 — Sun, 19 Jul 2026 21:43:26 +0200

... nem minden első benyomás tükrözi pontosan a valóságot. ...tőlünk függ, mennyire hagyjuk, hogy egy apró részlet átvegye az irányítást az egész napunk felett.....

Most eszembe jutott Jodi P. hires idézete...Vá/vá....azaz a valóság osztva a vágyakkal .A valóság itt van, nem lehet váltóztatni rajta, és hogy vannak -e még elvárásaim ? Már régen lejjebb adtam őket....

"Va per Vá, azaz a valóság osztva a vágyakkal. Ebből az következik, hogy a boldogsághoz két út vezet: az ember vagy javít az őt körülvevő valóságon, vagy pedig lejjebb adja a vágyait.

....Egyszer Lacy megkérdezte a férjét, amikor a szomszédban voltak egy partin, mi van akkor , ha valakinek nincsenek vágyai.Hiszen ugye nullával nem lehet osztani..."

/Jodi Picoul/

Egy harapás boldogság ...

Amerika24 — Tue, 30 Jun 2026 10:47:40 +0200

Glutén mentes ribizlis muffint sütöttem tegnap. Év vége van az iskolában, s valaki nagyon szereti a muffint, aki most nagyon is megérdemli, hiszen kitűnő lett mindenből.

Julika is kapott már bizonyítványt , és el kell ismerni, nagyon szeret az iskolában. Pici fejlődés, de ez is örömet okoz nekem.

Eperszezon...

Amerika24 — Sat, 20 Jun 2026 14:46:45 +0200

Hát nem mintha nekem kiló számra termett volna az eper, de az idén mégis több volt, mint más éveken.

Finom, édes volt, és elég nagyok is. Talán a korai jó idő, talán a beporzás, ki tudja mitől.

Sütöttem egy tepsi egyensúly tésztát, persze glutén mentes lisztből, ráraktam a finom feldarabolt epret.

Hát ilyen lett. Volt még egy mézeskalács lisztkeverékem is, szintén glutén mentes, ez egy nagyon jó állagú piskótát ad, ami kakaós és benne minden. Nem fotóztam le, csak a lányom. Ha megvan neki, azt is megmutatom. Ragaszkodott hozzá, hogy öntsük le még csokival is, Igen finom lett,

Margitnak....akivel nagyon egyformán gondolkoztunk az elmúlt hetekben...

Az első sárgabarack, amit kaptam, aprócska volt ,a hőség beérlelte, mielőtt megnőtt volna. Megfőztem kompótnak, és persze ehhez nagyon jó egy kis tepsi rizsfelfújt. Az elmúlt években alig volt sárgabarack, remélem az idén még lekvárt is tudok majd befőzni . Van egy nagy fánk a kert végében, de az egy késői fajta, bízom benne,hogy beérik és lesz finom lekvár .

Régen és ma....

Amerika24 — Sat, 06 Jun 2026 07:07:07 +0200

" Ma már szinte el sem hiszi az ember, hogy ez akkor nem zavart senkit, gondolta Keller, mostanában az a divat, ha minél kevesebb dolgot viselünk el."

/Krusovszky Dénes :A másik mozaik/

Tanulható-e a szeretet ?

Amerika24 — Sat, 30 May 2026 22:23:01 +0200

"Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek.

Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk. ”

/Leo F. Buscaglia/

Anyám mesélte...

Amerika24 — Sun, 03 May 2026 07:20:05 +0200

Anyám mesélte...

Anyám mesélte, régen, amikor
még együtt ültünk a kapu elé
padnak kidöntött tölgyfa derekán,
hogy lány korában mily szelídek és
egyszerűek voltak az emberek.
Nem volt még ennyi baj, mondotta, nem volt
ilyen gonosz a nép: mint mezei
virágok nőttek s minden nemzedék
egymás mellett s egymás után nyugodt
derűvel ment meghalni, - rá se gondolt,
hogy szomorúnak tartsa a halált
vagy lázadozzon ős végzete ellen.

.

Ma romlott a világ, mondotta, és
más még a levegő is: íze nincs,
nincs nedve, s a szeretet is hideg,
mint a februárvégi napsugár.
Tizenöt éve már, hogy így beszélt.
Azóta megöregedett s talán
el is feledte szép emlékeit,
de én, ki akkor nem hittem neki,
emlékszem, pontosan, minden szavára,
s ha esténként egyedül maradok,
el-eltűnődöm rajtuk, mintha most is
együtt ülnénk a kis kapu elé
padnak kidöntött tölgyfa derekán.

Ébredés...

Amerika24 — Wed, 01 Apr 2026 13:08:08 +0200

Ébredés...

Reggel, ha ébredsz, s harsonáz feletted

ez a mindennapos föltámadás,

már megtudod, nem él sok-sok szeretted,

ki éjjel élt, s szivedbe bánat ás,

de mert álmodba mindezt elfeledted,

oly frissen-új ködös a számadás,

hogy percekig nem fáj, mit régi heg fed,

s nézed magad, minthogyha volna más,

üres közönnyel. Még kacagni is mersz,

min sirni szoktál, majd mindent megismersz,

hogy ez tiéd, eldobni nem lehet,

és - mit tehetsz? - mint szennyes únt ruhádat,

magadra öltöd csöndesen a bánat

bilincseit, s viszed a végzetet.

/Kosztolányi Dezső /

" Igen, bármit lehet az életben. Csak élni nem. Nélküled."

Amerika24 — Sun, 22 Mar 2026 11:38:58 +0100

"A világ hatalmas, lehetőségekkel teli. Amíg élek, bármit megtehetek, bármit kipróbálhatok, bármit megélhetek. Megmászhatom akár a Mount Everestet, áthajózhatok óceánokat, bejárhatom a világot, de akár az űrbe is eljuthatok. Vagy ülhetek csendben egy szobában,ábrándozva mások valóságán. Bármit lehet. Építhetek házat, tanulhatok zenét, írhatok könyveket, festhetek képeket, faraghatok szobrokat. Vagy kifekhetek a fűbe a csillagos ég alá, és élvezhetem az éjszaka csendjét. A döntés az enyém. Igen, bármit lehet az életben. Csak élni nem. Nélküled."

/ Csitáry-Hock Tamás /

Vannak napok...

Amerika24 — Sat, 14 Mar 2026 23:46:19 +0100

"Azt mondják, vannak napok, amikor úgy összegubancolódik az idő, mintha egyik szál húzná a másikat, minden mindennel összefügg, s az ember, mit tehet mást, elhagyja magát és figyel, tudja, jobb is, ha nem gondolkodik. És hogy vannak megtörtént és elmulaszthatatlan dolgok, melyekben mégis minden szétesik, akár a bottal piszkált száraz levélhalom, semminek nem lehet köze már semmihez, s az ember, mit tehet mást, elhagyja magát és figyel, tudja, jobb is, ha nem gondolkodik."

"Az emlékek sokkal erősebbek az akaratnál, tartósabbak a vágynál és a reménynél, az emlékek igazi hatalma rajtunk az, hogy nincs előlük menekvés, magunkkal visszük őket, ha eltagadjuk is."

(Kőrösi Zoltán )

Csak a hiányára figyeltünk föl...

Amerika24 — Mon, 09 Mar 2026 22:07:07 +0100

"A jó nem tart sokáig, nem vettük észre jöttét, nem láttuk, amikor itt volt, csak a hiányára figyeltünk föl, amikor már elment."

/José Saramago/

... vannak ugyan akik maradnak, akik leülnek hozzánk és azt mondják: Beszélgessünk..Nagyon ritka, és nagyon rövid ideig tart. Nem biztos, hogy akkor el merjük mondani mindazt, ami igazán hiányzik....

Találkozások ...

Amerika24 — Tue, 03 Feb 2026 06:47:09 +0100

" Ezen a világon már minden mérhető, csak érzelmeink hőfokát nem jelzi műszer. Még a találkozások sűrűsége vagy ritkasága sem mutatója a szeretetnek, barátságnak, összetartozásnak."

/Örkény István/

Ugyanolyan emberek...

Amerika24 — Fri, 09 Jan 2026 17:19:54 +0100

Elég meredek volt ez a könyv, a felénél tartottam, és még mindig nem értettem , hogy mért is választottam pontosan ezt a könyvet ? Mindig úgy választok, hogy ismertetőt, véleményeket keresek, sőt idézeteket is olvasok belőle.

Végül mégis jó volt valamire . Megismerhettem belőle egy másik kultúrát, idegen szavakat és valami egészen más világot. A vallásról már nem is írnék, ehhez el kell olvasni a könyvet.

A könyv vége felé azért csak előbukkantak azok a bizonyos idézetek, ami végett megvettem, és elolvastam.Itt osztom meg veletek...

" A gyász ideje nem ismer normát, de meggyőződésem volt, bár nem tudtam volna megmondani, miért, hogy az anya, akinek gyermeke elhagyja a világot, legalább annyi ideig virraszt felette, ameddig magában hordozta, mielőtt világra hozta volna.

A gyász nem terméketlen, önmagáért való búslakodás; nem: elgyászolni valakit annyit tesz, mint megpróbálni a megismerés módjává alakítani a fájdalmat; út, amelyen járva rekonstruáljuk magunkban az elhunyt világát, templomként vagy palotaként építjük fel újra, hogy azután bejárjuk folyosóit, rejtekútjait, titkos szobáit, és felfedezzük bennük azokat az igazságokat, amelyekre életében vakok voltunk."

"A valódi jelenlét az, amivel a halottaknak vagy azoknak tartozunk, akik a síron túl elkísérik őket. Az élők mindig úgy képzelik, hogy a halottak hagyják el őket. Ez részben bizonyára igaz, de ritkán gondolnak arra, hogy a fordítottja is áll, és bizonyos értelemben az élők is elhagyják a halottakat. A holtak is egyedül vannak. A végsőkig szükségük van arra, hogy elkísérjék őket."

" Nem hiszek a megosztott titokban. Ha egyszer kimondták, ha egyszer beleszőtték egy mondatba, egy vallomásba, egy elbeszélésbe, a titok nem titok többé. Minden szó erőszakot tesz rajta. Minden alkalom, amikor szavakba öntik, megvilágítja lényegi, sötét szívét, bemocskolja a csendet, létének egyetlen igazi feltételét.

Az a titok, amit kimond valaki, amelyet tisztán megfogalmaz magában, már el is veszett. Csak bennünk létezhet, a zavaros énben, a rosszul megvilágított kolostorban, ahol az igazságot nemcsak árnyak veszik körül, de maga is az árnyak része. Egy igazi titok soha nem világos, még a saját tudatunkban sem."

...és hogy mi is a pletyka...?

".... a pletyka: amikor a titok megreked a felfedése illúziójában...."

/Mohamed Mbougar Sarr: Ugyanolyan emberek /

" Csodálatos világ elárulja mindig önmagát..."

Amerika24 — Wed, 31 Dec 2025 07:25:33 +0100

" Csodálatos világ, semmit sem hall, semmit sem lát.
Csodálatos világ elárulja mindig önmagát."

December...

Amerika24 — Sun, 28 Dec 2025 13:12:20 +0100

“Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött."

" Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött. Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni.

A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínüleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a föpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almásrétes és diadal összes ellenségeim fölött.

Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok elött, nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, börben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell már, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalában nem járok. Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak,

annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, öszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínüleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek

nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben. "

/ Márai Sándor /

Pár perc nyugalom...

Amerika24 — Thu, 18 Dec 2025 14:54:16 +0100

" Úgy gondoltam, mindannyiunkra ráfér egy kis nyugalom és kedvesség. Szörnyű hétvége volt, olyan szomorú és lehangolt voltam. Ma készítettem ezt a karácsonyi dalt, Karácsonyi, nyugodt és kedves és gyorsan összeraktam hozzá ezt a videót. Nagyon édes a dalszövege. Csak pár perc, hogy elfelejtsük a világ őrültségét. Békét küldök nektek. Mindannyiótokat nagyon nagyra értékelem. Időt szánok arra, hogy nézzem és hallgassam. Ez a világot jelenti nekem,"

/a dalszerző /

Szavak a múltból...

Amerika24 — Wed, 10 Dec 2025 05:51:39 +0100

" A gyász olyan, mint az ember lánya. Eleinte állandóan velem volt, belém kapaszkodott, soha nem engedett el, egy másodpercre sem. Követelte a testem, a figyelmem. Aztán olyan lett, mint egy kislány, aki több órán át békén hagyott, amíg más helyeken kószált. Most olyan a gyász, mint egy tinédzser. Aki állandóan ott van, akit soha nem felejtek, de aki egy másik életet él, és hagyja, hogy én is éljem az enyémet, és aki egyszer-egyszer a legértelmetlenebb követelésekkel áll elő."

" A halottak magukkal viszik hangjukat, gondolataikat, kezüket. A mosolyt. A meleg test illatát, a parkettán csoszogó léptek zaját. Amikor elmennek, nem marad mibe kapaszkodnunk, mint a hátrahagyott tárgyakba és megörökölt szavakba. A többit ki kell találni."

/ Helene Uri: Szavak a múltból /

Angyalmise...

Amerika24 — Thu, 04 Dec 2025 21:50:26 +0100

" Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.

Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt. Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.

A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok égi Magasok!”

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.

És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja – gondolja Illés – hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés. Azután: csend.

Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijed meg. – Ezt igazán nem szabad – s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt.
Hö-hö-hö. Ez hát a híres? – mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté.
Uram Isten! Csak nem lett vele valami?
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.
– Hallod-e, te! Máté!
Máté felhorkan:
– Hö?! Mi? – és néz Illésre, mint a csodára.
– Te vagy az, Illés?
– Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy …
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott.
– Há no! Hál Istennek, akko menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
Két ember kibékült – mondja a főszent. És melegen sóhajt.
– Hjaj! Csoda! – suttogja a kis angyal.
– Hát bizony. A mai világban …
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, rég voltál nálunk – mondja Illés. Lángost sütött a lányom…

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a „lángos”, Szentatyám?
A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon."

/Fekete István : Roráte /