A félelem mit árthat már neked?
A válladról letépve rég a bátrak
viharkabátja. Egyik zsebéből átrak
a másikba a sors. Torkod reked,
és nem mondasz több hőstörténetet.
Lódulj előre: nem maradt más hátra.
A jegyszedő is sarkáig kitárta
a végjátékok ajtaját neked.
Mit árthat innen már a reszketés?
Ne tartson vissza jótékony küszöb.
Felvette bérét rég az alkuszod.
Remegd csak végig ezt az átkelést,
és azt se röstelld, hogyha botlanál.
Ki túl fogad, az biztos lábon áll.
Az áhítatnak nincsen éle,
a holt kezében nincsen kés,
és nem kérdezik tőle, fél-e,
ha gúzsba fogja száz kötés.
Az angyaloknak nincsen szárnya
és földre hullik mindegyik
– és Orfeusz ha alászállna,
már nincsen benne semmi hit.
Az oltalomban nincsen érdem,
a végveszély elandalít,
s a szirmát táró szép szemérem
magára nyitja bájait.
És utcasarkon sem kapsz csókot
és tűzben sem fog már a láng
– és Orfeusz hiába bókol,
már felköpi az alvilág.
már nincs más hátra, csak a gyengeséged
a szégyenteljes lassú megadás
nyüszítve sorvad szét a vesztett élet
magába roskad csendesen a váz
mi szükség lenne már a szerkezetre
káosszá dúlva, ím, a régi rend –
egy óra jár csak buzgón folyton s egyre
de nem találja már a végtelent
nem vártad ezt csúfos záradékot
azt hitted balgán, lesz elég erőd –
de hullni kezdett rád a súlyos égbolt
feladtad hát a sejtett vég előtt
most nincs más hátra, csak a gyengeséged
és senki nem mond vádat; nincsen kegy
mi fontos volt, az mind a szélbe széled
s a holnap halkan szédül el veled
A Kő és árnyék versei
The post Megadás first appeared on Balladium irodalmi BLOG.]]>Az önmagába visszahullt időn
most vérzik át a súlyos esti pára,
s akár a kő, ha árnyékára dől,
úgy ferdül el a téridő aránya.
Halottak teste lakja be a mélyet,
miattuk tér le útjáról a Hold,
kibomlanak az égre varrt szegélyek,
– előjöhet, ki eddig bujdokolt.
Karámba így tér meg az űzött állat,
ha kinn az éjben szörnyű bűnt hagyott,
kis bűzös vackot készít el magának
– az őse mind ilyenben haldokolt.
És ismétlődik minden egyre s újra,
a fák mögött már ott kísért a múlt,
és meghasad a roppant égi bura,
mert lenn egy kő az árnyékára hullt.
A hajlításon múlhat újra minden,
amint egy kunkor hátrafordul épp,
s a gömb közébe fúródik serényen,
hogy elfeledje síkok képzetét.
És áthatol a sok-sok érett szinten,
harap és rág és ízeire tép.
A járatának ép határa nincsen,
nyomán világok burka hullik szét.
A magról feslik így a bomló kéreg,
s a tér palástja így vethet redőt.
A hajlításon múlik újra minden,
ha dolgaitól megválik a lényeg,
s parányok tánca tartja fenn a színen
az önmagába visszahullt időt.
homályban élni lenne jó sorod
s ha rosszat lépsz, azt mondanád, hogy végzet
tán az isten is mohón szeretne téged
amért a sors csak ellened forog
homályban élni mégsem vagy merész
mert kívül mégis sokkal jobb a konyha
és nincs fölötted úr, hogy egyre mondja
majd túlnan lesz a fényesség egész
de itt is melléfogsz, ha elkapod
a napsütést a körbejáró gangon
hiába kéred, hogy veled maradjon
egy röpke perc és már tovább forog
a félig fényből így jutsz félhomályba
s a fal tövében szörnyethal egy mályva
The post Félig fényből félhomályba first appeared on Balladium irodalmi BLOG.]]>
csak egyszer fordul termőre az érdem
csak egyszer játszik önhalált a vágy
hiába kérnéd később, csúszhatsz térden
a higgadt érv se adja már alább
csak egyszer eshet meg a végső vétek
csak egyszer halmoz szerszámot a cél
nem vethetsz gátat semmiféle vésznek
nyakadra vár a metszett pengeél
tenyérre egyszer vesz a kapzsi isten
csak egyszer mondja el a szörnyű tant
de homlokodra írva semmi sincsen
és együttérzést senki nem mutat
csak egyszer léphetsz be a tiltott házba
kijönni nem tudsz, csak porig alázva
The post Porig alázva first appeared on Balladium irodalmi BLOG.]]>
Akadhat még, mi függelembe ránt,
vagy végleges a kívülállás kérge?
Magadra vetted autonóm ruhád
és nincsen mez, hogy elcserélnéd érte?
Most azt hiszed, hogy semmi sincs alant
és nincsen fent és körbe-körbe sincsen
erő, mi egyszer torkodon ragad
és nexusával ver nehéz bilincsbe?
A könnyű látszat súlya rád tapad,
hiába csábít fények léhasága,
szorongsz a röpke kényszerek alatt,
azért is minden áron kívül állva.
A szűk burok már bőrödhöz tapad
– szabaddá ekként börtönzöd magad.
The post A burokbahalt first appeared on Balladium irodalmi BLOG.]]>
esélyed sincsen arra, elszakadj
ezer kötéssel visszafog a képzet
hogy erdeidben kristály víz fakad
és fáid hagyni lenne szörnyű vétek
pedig a víz már megadta magát
és halkan vár a biztos poshadásra
kegyetlen féreg rágja szét a fát
– ki józan, nincsen már itt maradása
de téged részeggé tesz még a táj
hiszel a mézes-mázos jóslatokban
hogy mostohád majd friss ebéddel vár
és édesednél sem szerethet jobban
így észre sem veszed, hogy éhezel
s a romlott vízben oldott vész visz el
The post Észre sem veszed first appeared on Balladium irodalmi BLOG.]]>
csak hadd maradjon minden rendezetlen
magává vesszen minden kicsi rész
az őskáosznál mi ragyoghat szebben
a jót ígéri az, mi nincsen kész
és hadd legyen csak veszve kóbor lelked
ha úton vagy, a honvágy nem emészt
akad majd úgyis pap, ki végül felken
mikor az ősök színterére lépsz
kerüljenek el addig mord szabályok
ahol vagy éppen, ott legyen a ház
csak annyi légy, mit bőröd elhatárol
csak hús és vér, és csontból gyönge váz
és hadd maradjon minden szerteszét
– a káosz messze tévedt rendje szép
The post Maradjon minden rendezetlen first appeared on Balladium irodalmi BLOG.]]>